2010. November

A Szűzanya első üzenete

2o1o. nov. 8. hétfő, kb.15:3o óra, miután otthon befejeztem a rózsafűzért.

(az alábbi üzenet felvilágosításul szolgál a jövőre nézve, azok számára is, akik még rejtve vannak és üzeneteket kapnak, de még nem tudják, hogy mit kell tenniük)

“Gyermekem, ez a feladat, amit rád bíztam nagy felelősséggel bír, nem hagyhatod, hogy bárki is megakadályozzon feladatod végrehajtásában. Hirdetni kell az igazságot. Kiválasztott vagy erre, hogy ezt tedd. Gyermekem, légy erős. Nézz fel az Istenre, és kérd, hogy vezessen, hogy elvégezd a feladatot, amit rád bíztam.

Az összes szentek melletted vannak, és segítenek neked a munkában. Azok a személyek, akiket láttál, mind a segítségedre lesznek, hogy határtalan üzeneteimet terjeszteni tudjad, és hogy mindenki számára hallhatóvá tegyed. ( Itt azoknak a különböző szenteknek a képeiről van szó, amelyeket a látomások közben látott a látnoknő, de neki fogalma sem volt arról, hogy kik lehetnek ezek, míg később mások azonosították ezeket a képeket: pl. Szt. János-Pálét, Fausztina- nővérét, és Szt. Józsefét, s még két személyét, akiket nem tudtak azonosítani.)

Vezetni fognak téged. Nem lesz egyszerű dolgod, de szívesen és kitartóan dolgozol majd. Mindent megjövendöltek, ami történik. Egy eszköz vagy, amelynek segítségével Isten szava eljut az összes gyermekemhez.

Soha ne feledd, hogy Isten az összes gyermekét szereti, azokat a bűnösöket is, akik folyton szidják Őt. Könyörögj mindenkiért, hogy mindnyájan kegyelmet kapjatok. A Szent család újra egyesülni fog.

(Szünet… ezen a ponton nagyon meglepődtem. Ezért megkérdeztem a Szűzanyát: “Jól értettem ezt a részt?” Kedvesen mosolygott, és folytatta…)

Vedd a ceruzádat és írjad, ez a helyes, és terjeszd ezt az üzenetet, mielőtt még késő lenne. Ezek az üzenetek az Istentől vannak, és tisztelni kell őket. Bízom benned, hogy gondoskodni fogsz arról, hogy ebben a hitetlen világban a lehető leghatékonyabb módon napvilágra jussanak. Különösen fontos, hogy erős maradj a Fiam számára. Tudom, hogy Vele, Érte, és Általa szenvedsz. Örvendj, mert így helyes. Áldott légy gyermekem, amiért kiválasztattál erre a feladatra. Légy erős.

Minden nap imádkozz a vezetésért. Ne félj, idővel mind erősebb leszel. Minden nap veled leszek, és a családoddal. A Szentlélek működik általad, ezért tudod kinyilvánítani azt az Igazságot, ami az Atyám terve a Földön. Gyermekem, ne törődj a kétségeiddel. Ezek az isteni üzenetek nem a képzeleted szüleményei. A jövendőről szóló írások magyarázatra kerülnek.

Imádkozz Isten minden gyermekéért. Szeretett Fiamat minden nap nagyon megbántják. Az emberek bűnei kínozzák Őt. A kereszthalála óta még soha nem szenvedett ennyire, mint most.

Megvan benned az erő és lelkület, amire szükséged van, hogy Isten áldásával eleget tegyél a küldetésednek. A felkészítésed befejeződött. Kész vagy a rád váró küzdelemre.

Menj csak gyermekem. Övezd fel magad, emelt fővel állj, és segíts a gonosz elleni küzdelemben. Ne kételkedj többé, ha egyedül maradsz. Veled van az összes angyal és szent, s vezetnek téged minden lépésednél, közöttük Szt. II János Pál, Szt. Fausztina és Szt. József.

Köszönöm gyermekem rendkívüli hitedet. Igazi harcos vagy, s úgy az Atya, mint a Fiam nagyon szeretnek téged. Egy vagy Jézussal, s a kezedet a Szentlélek vezeti.

Menj csak gyermekem, s végezd a rád bízott munkát, s ebben a legfontosabb történelmi időszakban használj fel minden eszközt, ami csak a rendelkezésedre áll.

Isten áldjon gyermekem. Krisztusban szerető Édesanyád, Mária, a Föld Királynője.

Jézus Krisztustól kapott első üzenet

2o1o. Nov. 9. csütörtök, 3:oo óra

Lássátok, elközelgett hozzátok az idő, amikor megigazítom ezt a világot, hogy mindazok, akik eltaszítanak Engem, szembesüljenek igazságosságommal. Határtalanul kegyelmes leszek azokhoz, akik a kereszten elszenvedett fájdalmaimat átérezve követnek Engem. Örvendhetnek azok, akik követnek Engem, s ellen tudnak állni a mindennapi kísértésnek. A többiek, akik hátat fordítanak a tanításomnak, mind vakok, nem figyelnek arra, hogy mit ígértem, amikor a bűneikért meghaltam a kereszten.

Annyira fáj, olyan vigasztalanul egyedül vagyok, magamra hagytak a bűnösök, akiket szeretek, akikért földi életem is odaadtam. A Földet most a sötétség borította be. Akik Engem követnek, velem együtt szenvednek, amikor ezt a bűnös világot szemlélik, látják, hogy a bűnösök nemcsak az Atyának fordítanak hátat, hanem Nekem is, pedig nagyon nagy áldozatot hoztam értük, hogy megmentsem őket az örök kárhozattól.

Kétségbe vagyok esve, a csalódás és a szomorúság keserű könnyeit sírom, amikor látom, hogy hogyan taszítanak el maguktól másodjára is. Felkérem követőimet, hogy ebben a szomorú időszakban gyülekezzenek össze. Le kell győzniük az imádsággal szembeni közönyösségüket, és kapcsolatba kell lépniük Velem, hogy segíthessenek mindazokon, akiknek a lelkét az ördög megkaparintotta. A bűnösöknek van még idejük a bűnhődésre. Nincs egyszerű út. A bűnbánatnak szívből kell fakadnia. Híveim, ne féljetek egyhangúlag felemelni a hangotokat, hirdessétek azt a szeretetet, amellyel mindenkit szeretek. Utoljára kérlek benneteket, keresztényeket, muszlimokat, hindukat, zsidókat, és bármilyen vallásúakat, akiket a megtéveszthető emberi gondolkodás által tévútra vezettek, hogy nyissátok ki szemeiteket, és vegyétek észre az igaz Isten szavát, Aki a próféták által szólt hozzátok. Az igazság le van írva és dokumentálva van a Szentírás szent szavaiban, s ezt senki sem tudja kijavítani, megváltoztatni, senki sem kísérelheti meg, hogy az igazi mondanivalóját félremagyarázza. Csak egyetlen egy Isten van. Hagyjátok abba a harcot, nyissátok ki szemeiteket, s kövessetek engem az Örök Életbe. Úgy szeretlek mindnyájatokat, hogy az életemet adtam értetek. Elfelejtettétek? Utoljára és sürgősen kérlek titeket Isteni Irgalmasságom által, hogy térjetek vissza Hozzám. Isteni Irgalmasságom által jövök vissza a Földre, hogy megpróbáltatás alá tegyelek benneteket, és hogy segítsek, hogy a szívetekbe láthassatok, és az igazságot keressétek. Ne engedjétek meg a csalónak, hogy tönkretegyen benneteket. Keressétek az igazságot. A szeretet, csak a tiszta szeretet az, ami az Atyám országába vezet.

Kérve kérlek benneteket, ne feledkezzetek meg Isteni Irgalmasságomról. Minden egyes embert szeretek. Imádkozzatok bűneitek bocsánatáért. Nyújtsátok ki kezeiteket, s engedjétek, hogy az Atyám országába vezesselek titeket. Visszajövök a Földre, mint ahogy az előre meg volt mondva. Visszajövetelem ideje olyan hamar fog bekövetkezni, hogy az sokakat felkészületlenül ér majd. Sokan megijednek és megtorpannak, s nem akarják majd elhinni, hogy ez megtörtént. Prófétáimnak nincs már sok idejük arra, hogy az emberiséget erre a nagy eseményre felkészítsék.

Híveim, mindnyájatokat felhívlak arra, hogy szívleljétek meg figyelmeztetésemet! Terjesszétek az igazságot! Figyelmeztessétek az emberiséget, hogy irgalmasságomért imádkozzanak. Mindent megteszek, hogy minden egyes lelket megmentsek, aki megbánja bűneit, még akkor is, ha élete utolsó pillanatában teszi ezt meg. Én nem tudom, és nem fogom a szabad akaratotokat irányítani. Figyelmeztetlek benneteket, szívleljétek meg a szavaimat.

Mindnyájatokat szeretlek. Kérlek, imádkozzatok, hogy a bűnösök megtérjenek még a végidő előtt, ami már szinte elérkezett. Nem szeretném megijeszteni azokat, akik követnek engem, de könyörögve kérlek mindnyájatokat, mentsetek lelkeket. Emlékezzetek rá, hogy mennyire fontos, hogy lélekben elforduljatok a világi dolgoktól. Ehelyett keressétek az egyszerű alázatot, ami mentes az egoizmustól és a bálványimádattól.

A második visszajövetelemről szóló Igazságot az egyszerű embereknek kell terjeszteniük. Az ateizmus és a sátáni kultuszok rohamos megnövekedése gyorsan terjedő szellemi sötétséghez vezetett ebben a szomorú és hálátlan mai világban. Ezért az egyszerű lelkeknek, az igazi hívőknek kell ezt a feladatot magukra vállalniuk.

Most, amikor a világ a nagy szorongattatás felé halad, amelyről a Szentírás beszél, imádkozzatok az emberiség megmeneküléséért. Az emberek szabad akaratán múlik majd, hogy készek lesznek-e arra, vagy sem, hogy valamit tegyenek bűneik megbocsátásáért. Sohasem szabad félniük. Szeretetem végtelenül irgalmas.

Megváltótok, JÉZUS KRISZTUS.

Az emberiség a végleges tisztulás előtt áll

2o1o. nov. 11. csüt. 12:2o óra

Igen szeretett leányom, Én vagyok az. Te és én együttesen fogjuk felkészíteni a világot azokra az időkre, amelyek az emberiségre várnak, amikor a földnek szembe kell néznie a végleges megtisztulással.

Nagyon fontos, hogy erre a tisztulásra sor kerüljön, különben gyermekeimnek nem lenne örök életük. Szorongattatások lesznek, amelyekkel minden gyermekemnek, de különösképpen követőimnek kell szembe nézniük, mert ez annak a harcnak lesz része, amelyet a lelkek megmentése érdekében meg kell vívniuk.

Lazíts. Engedd leányom, hogy Szeretetem eltöltse a szívedet. Fogadd el, ez az Én ajándékom. Meg fogsz lepődni, de Én vagyok a te családod. Te az Én Királyságomban otthonra találsz. Most kaptál egy feladatot, amelyet véghez kell vinned. Fogd a kezem, s Én vezetni fogom elmédet, hogy gyermekeim visszataláljanak szent Szívemhez. Most nyugodj meg, gyermekem.

Szerető Jézus Krisztusotok. Szerető Megváltótok.

Szűz Mária második üzenete

2o1o. nov. 11. csüt. 12:2o óra

Te erős vagy gyermekem, és nagyon rendkívüli. Mindig dolgozni fogok veled, mivel te már láttad itt a Földön az élet mindkét oldalát. Gyermekem, te felismerted Isten munkálkodásának lényegét. Légy áldott szeretett gyermekem, köszönöm neked.

Igen, édes gyermekem, a kegyelmeket a munkád elvégzéséhez kaptad. Abban a pillanatban, amikor a Szentlélek belépett a szívedbe, készen álltál a munkára.

Irántad való feltétlen szeretetem erőssebbé tesz majd téged, mint amilyen az elmúlt napokban voltál. Kérlek, ne aggodalmaskodj, mert az aggodalom egy negatív érzés és csak visszatart téged. Minden nap imádkozz Hozzám, a te Örök Anyádhoz. Sohasem hagylak el, és a munkádban sem hagylak cserben. Egy egészen különleges ajándékot kaptál édes gyermekem, használd ki úgy, ahogyan csak tudod. Igen gyermekem, megértem, hogy ez nagyon félelemkeltő most számodra. Mindig legyél biztos abban, hogy utad minden lépésénél veled vagyok. Béke veled.

Mindig a szívedben fogok lakni. Megáldalak gyermekem, és köszönöm, hogy válaszoltál.

A béke és remény Anyja, Mária

A bűnök miatt meghasad a Szívem

2010. nov. 12. péntek; 3:00

Írd a következőket, leányom. Az óra ketyeg. Ne utasítsd vissza azt a kérésemet, ami arra vonatkozik, hogy a Nagyfigyelmeztetést kinyilvánítsd az emberiségnek. Nagyon fontos a bűnök megbánása. Most, hallaniuk kell gyermekeimnek a Nagyfigyelmeztetésről. Leányom, először a keresztény csoportokkal kommunikálj, hogy nekik továbbítsd kérésemet.

Maradj erős. Azért téged választottalak erre a munkára, hogy a megváltásotokra szóló kérésem gyorsan meghallgatásra találjon. Írd meg a könyvet és terjeszd üzeneteimet a modern kommunikációs eszközök által, mint az internet, vagy a médiák. Mivel kívánságom nagyon sürgős, kézen fogva vezetlek majd téged, úgy, hogy az üzeneteket megérthesd.

Te sokkal erősebb vagy, mint gondolnád. Továbbra is imádkozd Hozzám naponta, az Irgalmasság Rózsafüzérét. Ne félj. Miért vagy ilyen félénk? Amikor a Föld és az Ég eggyé olvad, köszönteni kell az Örök Életet. Ez az, amire az ember törekszik, az idők kezdete óta. Ne engedd, hogy megtévesszenek a földi vonzalmak, amelyeket felkínál. Ezek úgyis elfakulnak, összehasonlítva Apám birodalmának csillogásával. Amint terveid kezdenek megvalósulni, támogatásban lesz részed.

Ez a néhány nap, nyomasztó volt számodra, de elfogadtad szívedben azt, amit kérek tőled. Mindezt magadra vállalni nehéz és talán kissé félelemkeltő is számodra, de az a fontos, hogy bízzál Bennem.

Őrizz meg Engem a Szívedben és támaszkodj Rám. Adj át minden kétséget és akkor feladatod könnyebb lesz. Az ígéretekre kell emlékeztetned az emberiséget, miközben leírt Szavaimra hivatkozol. Szorítkozz a Szentírásra, hogy ezeknek értelmet adj. Sohase félj emlékeztetni az embereket arra, hogy bűneik miatt meghasad a Szívem, és hogy az Örök Atya lelkét is megsebzi.

Mi, Édesanyám és minden szentek, fogjuk kezedet és erőt adunk neked. Praktikus útmutatásokat küldünk neked, az ajtók megnyílnak, hogy munkádban segítsenek.

Óvakodj azoktól, akik számodra akadályokat hoznak létre, hogy a kommunikálásban késleltessenek téged. Imádkozz értük és folytasd tovább. Tudom, hogy fáradt vagy, mert kérésemre siettél a válasszal.

Itt az ideje, hogy kipihend magad, gyermekem. Te hittel és jól reagáltál. Ne add fel sohasem.

Szerető Megmentőd, Jézus Krisztus

Ez a könyv lelkeket fog megmenteni

2010. november 12. péntek; 3:00

Folytasd utadat, tedd meg mindazt, amire szükség van, hogy az emberek isteni üzeneteimet látni és hallani tudják. Bízom benned, leányom, bármilyen eszközt felhasználsz, amellyel úgy érzed, biztosítani fogod, hogy valóban olvassák az emberek ezeket az üzeneteket. Minden energiádra szükséged van, hogy ezt a könyvet megírd. Ez a könyv életeket fog megváltoztatni, lelkeket fog megmenteni, és előre meg volt jövendölve. Igen, ez az a könyv, ami meg volt jövendölve. Te vagy az író, és Én a szerző.

Ne légy meglepődve és lesújtva, mert ez egy szent feladat, és te erre ki voltál választva, hogy elvégezd ezt a munkát, Velem. Ez számodra három hónapig fog tartani. Azt szeretném, hogy ez az egész világ számára közzé legyen téve. Ez a könyv tartalmas, hathatós kell, hogy legyen, és milliók által keresett, akárcsak a Szentírás.

Leányom, ezt a könyvet a következő cím alatt adhatod ki: „egy titkos prófétával való beszélgetés”. Ez így a helyes. Miért félsz, gyermekem? Mennyei vezetésben van részed. Erősnek kell maradnod. Higgyél bennem. Add át magad Nekem. Kézen foglak majd, utad minden lépésében. Később beszélek majd veled.

A  te szerető Megmentőd, Jézus Krisztus

Figyelmeztetés: a pokol elkerülése és a paradicsom ígérete

2010. november 13. szombat; 3:00

Szeretett leányom, egy szörnyű üldöztetésen mentél keresztül, amit Én engedtem meg, azért, hogy megmentsem lelkedet a pokol kínjaitól. Most már szabad vagy és lelked képessé tesz téged, hogy úgy hirdethesd Szavaimat, hogy az emberek megszabadulhassanak attól a szenvedéstől, ami rájuk vár, ha ostobán az ördögnek adják át magukat.

Neked, leányom, már a kezdet kezdetén ez volt a küldetésed. Ez alatt a néhány nap alatt, egyfolytában Én erősítelek téged.  Mit gondolsz, mi szeretnél lenni majd egy hét, egy év, vagy két év múlva? Egy harcos, bátor a végsőkig. Te most Velem fogsz dolgozni, azért, hogy szeretett gyermekeim lelkei megtisztuljanak, akik iránt mély és teljes az együttérzésem. A szeretet úgy folyik át ereimen, mint egy folyó. Együttérzésem irántuk, sohasem fogy el, annak ellenére, hogy ők más útra terelődnek.

A pokol kínjaitól akarom őket megmenteni

Mondd meg nekik, leányom, hogy meg akarom menteni őket a pokol kínjaitól. Szükségesnek tartom, hogy ebben az örömtelen, zavart állapotukban Hozzám forduljanak. Csak egyetlen út van a szeretethez és a békéhez. Mert ez lesz az Én Új Paradicsomomban, amikor Ég és Föld eggyé válnak. Ők nem tudják ezt? Az Örök Élet ígérete, ahol azok- az egész emberiség- , akik Hozzám térnek, testestől – lelkestől felemeltetnek majd az új Földre és Égbe, amikor újra egyesülnek,  mint a Paradicsomban, amelyet Atyám már oly régóta megígért gyermekeinek.

Könyörgöm, higgyetek. Gondoljátok meg. Ha a Szentírás Szavainak még sohasem voltatok kitéve, akkor tegyétek fel ezt az egyszerű kérdést. Ha szívetekben szeretetet éreztek, mit gondoltok, ez honnan származik? Vajon szeretet – e az, amely a gyengédség, az alázatosság és a vágyódás érzését kelti bennetek, és azt, hogy minden egoizmustól szabadok legyetek? Ha igen, akkor ez maga a szeretet, amelyet minden gyermekemnek megígérek, akik visszatérnek Hozzám.

Hogyan hagynak üresen benneteket a világ dolgaira való törekvések

Tudom, hogy nehéz, szeretett gyermekeim, egy teljesen más világban hinni, mint amiben éltek. Ne feledjétek, hogy ezt a világot Isten, az Örök Atya teremtette, amit aztán beszennyezett a csaló munkálkodása.  Ő, a sátán, rendkívül ravasz. Nektek, gyermekeim, biztosan tudnotok kell, hogy a világi törekvések, amelyeket  nem találtok kielégítőnek, valóban nem elégítenek ki bennetek? Ürességet éreztek, amit nem lehet sem megmagyarázni, sem megérteni, vagy nem így van? Aztán egyre többre és többre törekedtek. De mégsem vagytok elégedettek, miközben mégis azt érzitek, hogy annak kellene lennetek. Vajon miért van ez így? Bepillantottatok már szívetekbe, hogy megkérdezzétek: miért? Miért? A válasz nagyon egyszerű.

Az Isten megteremtette az embert. Az embert megkísértette a sátán. A sátán valóban létezik, ebben a gyönyörű világban, amelyet az Örök Atya tiszta szeretetből teremtett. Sajnos, Ő, a sátán, létezni fog egészen a második eljövetelemig. Azután merő hazugságai és félrevezetései lelepleződnek, amelyeket gyermekeim által nyilvánított ki. Akkor már túl késő lesz sok gyermekem számára, beleértve azokat is, akik bizonytalanok és határozatlanok abban a hitben, hogy Atyám birodalma, Isten teremtése.

Ne utasítsatok vissza Engem

Hallgassátok! Én, Jézus Krisztus, a Megváltó, azért voltam hozzátok küldve, hogy mindannyian egy második esélyt kaphassatok arra, hogy Atyám Birodalmába bemehessetek, most hallgassátok meg Ígéretemet. Hallgassátok Hangomat, amely isteni kegyelemből küldetett a mai világnak, látnokaimon és prófétáimon keresztül, és értsétek meg, hogy Atyám Szemei előtt minden gyermekem egyforma. Mindazok, akik követik Őt, meg vannak áldva, de mindazok, akik nem akarnak hinni és hallani, azok a lélek kínjait szenvedik el. Isten teremtette a világot. A világ nem a semmiből lett. Az ember nem tudott, és nem is fog tudni ilyen csodát kitalálni, amelyet a tudomány sohasem fog tudni megmagyarázni. Az Istentől jött természetfölötti dolgokat sohasem lehet igazán megérteni egészen addig, ameddig Isten minden gyermeke testestől, lelkestől át nem adja magát annak a tiszta szeretetnek, amelyet Én felajánlok nektek. Kérlek benneteket, könyörgöm mindannyiatokhoz, hogy ne utasítsátok vissza Teremtőtöket. Kérlek benneteket, ne hallgassatok a megtévesztés hazugságaira, amelyet a csaló mond nektek, a szabadkőművesek megosztottsága által, a felvilágosultak, a hamis próféták, a bizarr és a gonoszsággal telt kultuszok által, amelyek az emberek butasága miatt alakultak ki.

A sátán valóságos

Az emberiség gyenge. Még a legszentebb követőim is áldozatul esnek az ördög kísértéseinek. A baj az, hogy azok, akik a szórakozást keresik, nem hiszik, hogy ő valóban létezik. Mások pedig nem tudják, hogy valós és létezik. Ezek azok, akik Nekem a legtöbb szívfájdalmat okozzák.

Felszakadnak a sebek és gennyesednek

Olyan nagyon szenvedek, hogy azok a sebek, amelyeket szörnyű keresztre feszítésemkor okoztak Nekem, és amelyekbe belehaltam, most újra felszakadtak és gennyesednek, ami Testem és Lelkem haláltusáját okozza. Mégsem fog kihalni szeretetem irántatok soha.

Felszólítalak benneteket a Mennyekből és Örök Atyám Nevében, aki tiszta szeretetből teremtett egyenként, mindenkit, hogy legyetek kitartóak. Utasítsátok vissza a sátánt. Higgyétek el, hogy létezik. Nyissátok ki szemeiteket. Nem látjátok azt a káoszt, amit az életetekben okoz? Vakok vagytok?

Üzenet a gazdagoknak

A gazdagoknak ezt mondom: szálljatok magatokba. Gondolkodjatok el egy pillanatig és kérdezzétek meg Istent. Boldogít benneteket, saját szerepetek, melyben a saját törvényeiteket élitek?  Érzésetek szerint helyes ez? Megtagadtatok – e Engem a világi javak rovására? Ezek a világi javak és az erre irányuló öröm üres szívvel hagynak benneteket. Saját szívetekben tudni fogjátok, hogy ez érzéseitek szerint nem helyes. De ti mégis még több szomjúságot fogtok érezni, ami még több izgalmat ígér, mert ezt a csaló adja, cserébe lelketekért.

Egy üzenet azoknak, akik a felvilágosultakat követik

Könyörgöm mindannyiatokhoz, különösen azokhoz a gyermekeimhez, akiket a felvilágosult és más hasonló gonosz fórum szippantott be. Amint ez megtörténik örök kárhozat vár rátok. Nem értitek, hogy mindazt, amit lelketekért cserébe ígérnek, az mind hazugság? Egy csalárd és félelemkeltő hazugság. Ti sohasem fogjátok azokat az ajándékokat megkapni, amelyeket a sötét küldöncök, a pokol mélyéből ígérnek nektek. Mint Megváltótok, a kereszt által, ahol az életemet adtam azért, hogy megmentselek benneteket, kérlek, ne engedjétek, hogy elveszítselek benneteket. Szeretlek benneteket, gyermekeim. Sírok, miközben utoljára könyörgök hozzátok, hogy ne utasítsatok el Engem a csaló javára.

Mindenkinek megbocsátok, akik meggyónnak

Nem tudok a szabad akaratotokba beavatkozni, mert ez egyike azoknak az ajándékoknak, amelyeket megkaptatok, amikor Isten Világosságában megszületettek. Nemsokára jönni fogok, amint azt az Írások megjövendölték – korábban, mint azt bárki is felfoghatná. A világ sötétségbe és kétségbeesésbe borul. De Én megbocsátok minden egyes gyermekemnek, rögtön, ahogy meggyóntak, attól függetlenül, hogy azok milyen sértőek voltak, mert bűneik lelepleződnek majd előttük. Ők testestől, lelkestől fognak bemenni a Paradicsomba, akkor, amikor az Ég és Föld eggyé válik, ahol ti mind, az Örökkévalóságban, családjaitokkal együtt, örökkön, örökké élni fogtok.

Ígéretek, amelyeket a Paradicsom kínál fel

Semmi betegség, semmi testi erőszak, semmi bűn – csak szeretet.  Ez az Én Paradicsomom ígérete. Senki sem fog vágyódni semmire sem. Mindenki harmóniában, örömben és szeretetben fog élni.

A pokol valósága

Ne utasítsátok vissza ezt az életet, azért az életért, amelyet a sátán ígér nektek! Folyamatosan hazudik nektek. Ha ti ezt az ösvényt követitek, aminek Isten és Én, Jézus Krisztus, a Megváltótok nem vagyunk részesei, akkor az örök kárhozat ösvényén jártok. Az ijedelemtől ordítani fogtok, amikor felismeritek hibáitokat. Miközben kegyelemért fogtok esedezni. Felhasítjátok arcotokat. A hajatokat fogjátok tépni. De, mivel szabad akaratotok van, amely Atyám egyik ajándéka, nem lehet elvenni tőletek. Ha ti ezt a hamis utat választjátok, akkor elkárhoztok és örökre a pokol tüzében fogtok égni. Ez nagyon is valós. Végül is a legnagyobb kárhozatban  felismeritek Istent, és hogy Én, a Megváltótok, Jézus Krisztus valóban Létezem. És ebben a szakaszban nem lesz mód arra, hogy megmentsétek magatokat.

A legnagyobb kárhozat, amikor már tudjátok, hogy sohasem láthatjátok Isten arcát

Lehet, hogy családjaitok tagjai a másik oldalról fognak látni benneteket. Ha ez bekövetkezik, és amint a félelmetes Igazságot felismeritek, már túl késő lesz. Ne feledjétek el ezeket a szavakat. A legnagyobb kárhozat az lesz, amikor tudni fogjátok, hogy Isten arcát sohasem fogjátok látni. Ez lesz a legnagyobb kín, és egyike azoknak, amelyek örökre megmaradnak a pokol tüzében, ahol a fájdalom mindig egyforma és könyörtelen lesz. Ti, a Paradicsom helyett, amelyet megígértek nektek, a csaló hazugságai miatt a pokol félelmetes folyosóin végzitek. Ez nagyon is valós, és egy örök életre tartó szenvedést jelent.

Felkérem mindannyiatokat, akik nem hiszitek el, hogy Én vagyok az valójában, aki az emberiséggel kommunikálok, kérlek benneteket, hogy imádkozzatok Szent Szívemhez. Imádkozzátok az Én Irgalmasságom Rózsafüzérét mindennap három órakor. Kéréseitekre szeretettel fogok válaszolni, amit rögtön érezni fogtok. Fogjátok kezemet, gyermekeim. Ne engedjétek el azt. Olyannyira szeretlek benneteket, hogy közületek egyenként mindenkiért az életemet adtam, azért, hogy megmenthesselek benneteket.

Ez alkalommal (a második eljövetelkor) azért jövök, hogy megítéljelek benneteket. Akármennyire is szeretlek benneteket, a szabad akaratotokba nem tudok beavatkozni, amelyet szeretett Atyám adományozott nektek. Remélem, hogy most hallgatni fogtok végre a modern világ látnokaira és prófétáira. Az Igazság az út, ami emlékeztet benneteket az örökké tartó megmentésetekre, és arra az új kezdetre, amikor a Földre a Paradicsom visszatér.

A sátán hazugságai

A hazugságok, nem számít milyen csábítóak, azok csak hazugságok. A hazugságokat, amelyeknek célja, hogy ellopja a szeretett lelkeket, Atyám, a Föld Megteremtője és Alkotója, nem szüntetheti meg.

A ti Isteni Megváltótok, Jézus Krisztus

Az idők végének jelei – de a dicsőség visszatér majd a földre

2010. november 14. vasárnap; 23:00

Szeretett leányom, ne érezd magad vétkesnek azokért a kétségekért, amelyeket ma éreztél. Ez természetes. A lelki dolgok iránti felfogóképességed még nem olyan erős, mint amilyennek lennie kellene, de ez így van rendjén.

Vezetni foglak téged, és te idővel meg fogod érteni küldetésed célját. Szükségem van rá, hogy erős legyél a munkádban és engedelmes Velem szemben. Ez egy nehéz feladat, ami érzelmileg felemészt téged. Egy lelki vezetőt küldök neked, hogy segítsen megbirkózni ezzel az óriási feladattal, amit be kell fejezned. Olyan fontos ez a feladat, hogy nélküle egyre több lélek veszne el a sátán által. Leányom, te már akkor elkötelezted magad erre a munkára, még mielőtt Én ezt a munkát elküldtem volna neked.

A lelki vezetődet Én küldtem neked. Amikor te beszélni fogsz, ő tudni fogja az igazságot. Mostanra már olyan módon érzékelted az emberek néhány bűnét, az elmúlt két napban, ahogyan ez eddig még nem volt lehetséges számodra. Láttad a különbséget? Különlegesen érezted magad, amikor gyermekeimre néztél? Más megvilágításból láttad őket, nem igaz? Ez a Szentlélek ereje, amivel megáldottalak téged.

Az a szeretet, amelyet gyermekeim és a papok iránt a szívedben éreztél, és amit a mai Szentmisén láttál, szintén ajándék volt számodra a Szentlélek ereje által. Te most olyan mértékben fogod látni, érezni és hallani az emberek bűneit, hogy te is azt a fájdalmat fogod érezni, amit Én érzek. A szeretetet is látni fogod Szemeiden keresztül, gyermekeim iránt, amelyet az Én Szívem visszatükröz neked.

Ne félj ezektől az ajándékoktól, gyermekem. Ne érezd azt, hogy ezt a feladatot nem tudod elvégezni, mert az az erő, amelyet kegyelmem által adni fogok neked, megerősít téged, úgy, hogy sohasem fogsz, és nem is akarsz majd visszanézni.

Most gyengének érzed magad.  Ez, az Én isteni erőm érzése, amely most testedet elárasztja. A forróság, az a szeretet, amelyet Én irántad érzek. Ne sírj, gyermekem. Mostanáig különlegesen erős voltál és elfogadó, habár csak egy pár napja szóltam hozzád először. Nem, gyermekem, te nem képzelődsz. Kérdezgesd önmagad és azokat, akik közel állnak hozzád.

Akik eladják lelküket a sátánnak

Most írd a következőket: a világ háborog a sötétség súlya miatt, és az ördög gonosz összeesküvése által, aki továbbra is csalogatja és csábítja gyermekeimet. Őket tőrbe csalták, de olyan mértékben, hogy sokan közülük olyanok lettek, mint a nyüzsgő állatok, még gyermekeim jelenlétében is. Milyen sok szegény lélek jelenik meg a hívők előtt, annyira sajnálatraméltó és szomorú állapotban, akiket bujasággal, kapzsisággal és hiúsággal etetnek! Önteltségük által azt hiszik, hogy valódi hatalmuk van. A hatalmat a sátán ígérte nekik. Sok ilyen gyermekem úgy határozott, hogy eladják a lelküket, és még büszkék is tettükre.

Egyre több gyermekem vonzódik a varázshoz, és a gazdagsághoz, amely az ő ígérete (a sátáné), és ez látható az egész világ számára Nem, ők nem szégyellnek azzal dicsekedni, hogy hozzá tartoznak. Az ígéret, amit ő adott, nemcsak hazugság, hanem tiszta gyűlölet az emberek iránt. A sátán gyűlöli az emberiséget.

Ő hazudik gyermekeimnek, és azt meséli be nekik, hogy mindent meg tud nekik adni, de ez sajnos csak hazugság. Mindazok, akik követik őt és üres ígéreteit, nem lesznek megmentve, és nem is lehet megmenteni őket.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok gyermekeimért. Leányom, tudom, hogy fáradt vagy, de szívleld meg mindezt. Azoknak a hívőknek is elővigyázatosnak kell lenniük, akiknek a hite langyos, és még nem kapcsolódnak közvetlenül a sátánhoz, túlzottan. Ők, – beleértve követőimet, és némely felszentelt szolgámat, püspökeimet és érsekeimet – kigúnyolják gyermekeim hitét. Az ő lelki életük egy bizonyos körben elveszett a kapzsiság mögött, ahol az arany és a vagyon elfedik az Isteni adományokat, amelyek mint Isten tanítványainak adattak.

Az Egyház elvesztette útja fonalát és sötétségbe merül. Ez, gyermekem meg volt jövendölve és nem más, mint a Végidők jele. Ez arra vonatkozik, amikor az utolsó pápa fellép, és a világ elvész a hamis próféták félrevezető irányítása által.

A kinyilatkoztatások, úgy, mint az Én második eljövetelem, előzetesen meg lesz adva neked, gyermekem, úgy, hogy szavaidat meghallhassák, azért, hogy a lelkek még a Nagyfigyelmeztetés előtt fel legyenek készülve. Ne nyugtalankodj. Az élet megy tovább. A dicsőség visszatér a Földre. Gyermekeim meg lesznek mentve az ördög karmai közül, aki el lesz pusztítva. Nagyon fontos, hogy gyermekeimet ne vigye magával a pokol mélyére, csalása által.

Szavaimnak szigorúnak kell lenniük. Gyermekeimnek meg kell ezeket hallgatniuk. Tiszta szeretetből adom ezt a figyelmeztetést. Mivel most mint Bíró, és nem mint Megváltó jövök vissza hozzátok, a múltban eltolódott az ítélet időpontja, szeretett Édesanyám imáinak és követőim imáinak köszönhetően, az egész világon. Most ez már nem így lesz.

Senki sem fogja tudni második visszajövetelem időpontját

Sem neked, sem gyermekeimnek nem lesz ez az időpont kinyilatkoztatva. Nem lehet kinyilatkoztatni. Ezért fontos, hogy minden gyermekem fel legyen erre készülve. Mindazok, akik nem készülnek fel, nem mondhatják, hogy nekik nem lett az Igazság megadva. Amikor eljön a Nagyfigyelmeztetés, fel fogják ismerni az Igazságot. Igen, ha meggyónják bűneiket és beismerik azokat, megkapják áldásomat. Ha nem, akkor a pokolba vettetnek. Irgalmasságom akkor már lejár számukra.

Most menj, gyermekem. Készítsd elő az Igét, hogy a világ meghallhassa. Mondd meg gyermekeimnek, híveimnek, hogy ne féljenek. Mondd meg nekik, hogy imádkozzanak a hitetlenekért. Aztán mondd meg a hitetleneknek, hogy térjenek vissza Hozzám. Tégy meg mindent, ami csak lehetséges, hogy figyelmeztetni tudd őket arra, hogy nyissák meg szívüket.

Megváltód, Jézus Krisztus, aki eljön, hogy megítélje az élőket és a holtakat

A második eljövetel

2010. november 15. hétfő; 3:00

Köszönöm leányom, hogy kitartasz Igazságomban és megérted, hogy a veled való kommunikálásom nagyon is valós. A testedben érezni fogod Lelkemet, amikor eljövök, hogy kinyilatkoztassam neked Isteni Üzeneteimet, amelyeket az emberiségnek szükséges megértenie ezekben az időkben. Atyám gyermekeinek, egy tiszta szeretettel és szenvedéllyel telt üzenetet hozok. Ezek az üzenetek azért vannak, hogy mindenkinek, aki Isten követője, elmagyarázzák először is azt, hogy milyen fontos most, hogy térdre boruljanak, és hogy János könyvének Igazságait megértsék.

Elérkezett Második Eljövetelem ideje, és ennek jelei már kinyilatkoztatásban vannak, azok számára, akik ismerik a jövendöléseket, azokat, amelyek már oly rég meg voltak jövendölve. Nézzétek, mit láttok most? A jelek most már láthatóak. Az ember nem ismeri fel azokat a szörnyű rajtaütéseket, amelyeknek ki van téve. A gonosz hazugság,- amellyel szembenéznek, és amelyet elfogadnak a gyanútlan Kormányok -, észrevétlenül elrejtőzik a megmentés látszata mögött.

Hallgassatok Rám, gyermekeim. Az Antikrisztus ugrásra készen áll. Legyetek éberek, nyissátok ki szemeiteket, és nyissátok meg szíveteket az Igazság előtt, vagy meg fogtok halni. Ne féljetek szeretett követőim, mert ti, nyájamat az Örök Atya szent imádására fogjátok vezetni. Az élet kenyere, ezen hívek számára bőséges lesz az elkövetkezendő sötét napok alatt. Maradjatok együtt, szeressétek egymást. Erősítsétek meg egymást, azért, hogy egyesíteni tudjatok minden fajt, minden hitet és hívőt mindenütt, Atyám Birodalma felé.

A ti feladatotok lesz, hogy bizonyítsátok Isten szeretetét, és az Örök Élet szeretetét, jóságát, reményét és igazságát, amely az egész emberiségre egykor várni fog. Ez a közös imádkozás által lesz és az által, hogy a büszkeség és félénkség falát ledöntitek, és hatalmas erővé fogtok válni. Közösen erősek lesztek. Hűségetek Irántam, a ti Isteni Megváltótok iránt, segíteni fog a hitetlenek megtérésében. Ezek az emberek, sokan közülük, saját hibáikon kívül, elutasítják Szeretetemet. Talán szeretetet éreznek egymás iránt, de azt nem értik, hogy ez az érzés honnan származik. Vezessétek a világosságra őket, Isten gyermekei.

Én vagyok a Kenyér, Én vagyok a világosság. Világosságom biztonságban tart majd benneteket. De arra sürgetlek benneteket, hogy legyetek nagylelkűek szívetekben és lelketekben, és gondoljatok azokra a szegény lelkekre, akiknek vezetésre van szükségük. Ezt példátok által kell tennetek és meg kell mutatnotok nekik, hogy hogyan közeledjenek Hozzám. Szelíden, de határozottan kell őket rábeszélni útjaik alatt. Fontos felébreszteni őket a tudatlanság álmából, még mielőtt túl késő lenne.

Gyermekeim, nem értitek Atyám könyvének tanításait? A Könyvet, amely a Földre való visszatérésem jelét nyilatkoztatja ki, tanulmányozni kell és elfogadni, mint az igazságot. Isten, az Örök Atya prófétái által nem hazudik. Ő nem mond ellent. Ti most látjátok az égi jeleket, amelyek már meg voltak jövendölve, és fel kell most készülnetek.

Ti és családjaitok egy szempillantás alatt felemeltettek Velem együtt

Kérve-kérlek benneteket, imádkozzatok a vezetésért. Híveim, legyetek készen, hogy harcolni tudjatok az Én Nevemben, és hogy kiállhassatok az Antikrisztus ellen. Az emberek kinevetnek majd benneteket, amikor őket a jövendölésekre emlékeztetitek, amelyet János könyve tartalmaz. Fanyar humorral fognak vádolni és szidalmazni benneteket, nézeteitekért és gondjaitokért. Ne törődjetek ezzel, mert most kötelességetek van Velem szemben. Imádkozzatok, imádkozzatok és vegyétek rá a hitetleneket, hogy fogadják el a tanításokat. Ne féljetek. Ezt sokaknak kell mondanom közületek, azoknak, akik félnek a jövőtől és családjaik jövője miatt. Amikor eljön az ideje, akkor ti és családjaitok egy szempillantás alatt felemeltettek a Mennyországba, Velem együtt. Akkor, amikor az Ég és Föld eggyé válik, megkapjátok az Örök Élet ajándékát. Ez az, ami az Új Paradicsomot jelenti. Ez a nagy dicsőség, szeretet és tökéletesség ideje lesz minden követőm számára.

Maradjatok erősek. A kínszenvedés egy rövid szakaszát kell eltűrnötök. De hitetek erőben tart majd benneteket. Ne feledjétek, Én mindannyiatokat szeretem. Szeressetek viszont Engem, és segítsetek Nekem, annyi lelket megmenteni, amennyi csak lehetséges.

Ti vagytok az Én erős hadseregem és most elérkezett az idő, hogy felkészüljetek a csatára. Mindannyiatokat Atyám Birodalmába fogom vezetni.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus

A világhatalom, az Antikrisztus és az állat jele

2010. Nov. 15., Hétfő, 11óra

Most már felismered az Igazságot és üzeneteimet a valóságnak megfelelően fogadod el. Leányom, írjad a következőket: az a sebesség, amellyel a jövendölések kibontakoznak, az mindenki számára világos lesz. Az első jelek egyikének tekintheted azokat a változásokat, amelyek az Én Egyházamban történnek. Ez nem más, mint apostolaim félrevezetése a csaló által.

A második jel arra fog rámutatni, hogy hányan lesznek közületek azok, akik már nem akarnak saját országaik ellenőrzései alatt állni. Ez magába foglalja az összes anyagi javak ellenőrzését és a hadseregek ellenőrzését is. Gyermekeim, vezetőitek és mindazok, akik saját embercsoportjaikért felelősek teljesen el fogják veszíteni uralmukat. Olyanokká válnak, mint egy csónak, evező nélkül. Céltalan útja lesz annak a csónaknak, és mind el fognak veszni, amelyet ők fognak vezetni.

Gyermekeim, most nagyon sokat kell imádkoznotok, hogy meglazuljanak azok a fogások, amelyeket ezek a gonosz embercsoportok fölöttetek fognak gyakorolni. Ők nem az Isten országából valók és ti nem fogjátok felismerni ezt a befolyásos hatalmat, amely rejtve működik, mert furfangos külső megjelenésük meg fog téveszteni benneteket.

Gyermekeim, ti nem fogtok bölcsebbek lenni. Azt fogjátok hinni, hogy csak egy nehéz időszakban éltek, pedig ezt a látszatot előre kitervelték, éppen azért, hogy így gondolkodjatok. Most tartsatok ki, gyermekeim.

Az állat jele

Ne fogadjátok el a jelet. Ha közületek ezt többen is megtagadják, akkor számszerűen erősebbek lesztek. A jel – az állat jele – a ti pusztulásotok lesz. Ez nem olyan lesz, mint amilyennek látszani fog. Ha beleegyeztek, akkor egyre jobban és jobban fognak benneteket félre állítani.

Óvakodjatok a csaló tervétől, amely arra irányul, hogy eltüntessen az Örök Atyára vonatkozó minden jelet és hogy kitörölje életetekből a Szentírás tanításait. Ezt meg fogjátok tapasztalni az iskolákban, az egyetemeken, a kórházakban és országaitok alkotmányában. A legnagyobb iszonyatos dolog, ami mély fájdalmat okoz Nekem, akkor lesz, amikor eltörlik a Szentírás tanításait, éspedig éppen azok teszik ezt, akik rendszeres gyakorlói Isteni Üdvözítőjük iránti tiszteletüknek. Nagyon közel van az az idő, amikor látni fogjátok, hogy az Én Igémet és az Igazság tanítását eltörlik, sőt büntetendő lesz.

Gyermekeim, ti az Én Nevemben sokat fogtok szenvedni. Ezért a gonosz erők a felelősek. Őket a sátán vezeti. Mindenütt meg fogjátok őket találni, legfőképpen azokban a mérvadó hivatalokban, amelyektől túlélésetek érdekében függeni fogtok. Gyermekeim, ne aggódjatok önmagatokért. Inkább azokért a szegény félrevezetett lelkekért aggódjatok, akiket a csaló úgy megfertőzött, hogy most nehezükre esik megszabadulniuk tőle, mert ilyen erős az ő fogása. Nem lehet bízni ezekben az emberekben. Vigyázzatok arra, hogy milyen kapcsolatba kerültök velük. Szorításuk olyan nagy lesz, mint a csavarhúzóé, mert ők majd mindent uralni akarnak. Azt fogjátok megállapítani, hogy őket nagyon lesz leküzdeni, mert a túlélésetekhez szükséges dolgokat fogják uralni, mint: a bank, az ingatlan, az adó és az élelmiszer.

De mindez nem fog sokáig tartani, mert napjaik meg vannak számlálva. Ha ezek a rabszolgasorsban levő emberek a gonosz oldalán maradnak olyan rémülettel fognak a mélységbe zuhanni, hogy azt a sorsot leírni túl rémületes és félelemkeltő lenne, mert az az ember, aki csak futólag is pillantana egy percig tartó kínra, holtan esne össze, mint egy kő.

A csata megkezdődik és elterjed, de az Örök Atya keze hamarosan le fog súlytani, büntetésül a sok bűnért, azokért a bűnökért, amelyek a Földön most nyílván valók lettek, amelyekért az életemet adtam. Egy ember sem mondható Isten gyermekének, aki a rombolás sötét, de rendezett hadseregéről úgy beszél, mintha meg akarná azt tagadni, vagy éppen hirdetni akarja azt. Ez a gonosz hadsereg, amely tele van a pokol mélységének démonaival, olyan nagyságú gonosz tetteket hajt majd végre, amelyet az ártatlan emberek nem tudnak kideríteni. Nem akarom gyermekeimet megijeszteni, csak azt az Igazságot akarom feltárni előttük, ami a közeljövőben fog történni. Keljetek fel, gyermekeim, és győzzétek le a gonosz hatalmát még mielőtt ő győz le benneteket. Legyetek óvatosak a globális szabályok minden formájával, nagyságával vagy törvényével szemben. Elővigyázatossággal szemléljétek vezetőiteket és mindazokat, akik naponta pénzeitek hozzáférhetőségét kontrolálják, mert pénz nélkül nem tudjátok magatokat táplálni és életben tartani. Már most vegyetek élelmiszert tartalékba magatoknak.

Ez az üzenet inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy most Rám hallgassatok, nem olyan, mint az eddigi üzenetek, amelyek tanító jellegűek voltak. A próféciák előre megadattak. Most gyermekeimnek pontosan oda kell figyelniük. A sötétség szelleme egyre nő és ti, híveim, most erősek kell legyetek. A Bennem vetett hiteteket, imáitok által tartsátok életben. Az Irgalmasság Rózsafüzérét minden egyes gyermekem naponta kell imádkoznia, mert ezáltal a lélek megerősödik és a halál pillanatában jóindulatra talál.

Gyermekeim, ez az üzenet ne ijesszen meg benneteket. Híveimnek Velem szemben van egy kötelességük. Hadd beszéljek erről. Ne feledjétek, hogy amint szavaimat elfogadjátok, a Szentlélek kiáradt rátok. Ne féljetek, ti a kiválasztottak közé tartoztok. Ti, híveim hadserege a gonoszra vereséget fogtok mérni. Ezért imádkoznotok kell.

A tiszta szeretet üzenetével jöttem hozzátok. Nem ismertétek fel, hogy ti a Paradicsomot fogjátok megélni, akkor, amikor az Ég és a Föld eggyé vállnak? Nektek, híveimnek nincs mitől félnetek akkor, amikor a test és a lélek az Isten birodalmába emeltetik fel. Látni fogjátok szeretett hozzátartozóitokat, akik az Örök Atya által lettek boldoggá avatva.

Azt tegyétek, amit mondok nektek. Imádkozzatok, beszéljetek Hozzám, szeressetek Engem és bízzatok Bennem. Én pedig erőt adok nektek. A szent Rózsafüzér imádkozása által, amelyen szeretett Anyám áldása nyugszik, védelemért imádkozzatok. Egyrészt ezt az imát azért kell, hogy imádkozzátok, hogy segítség legyen számotokra a gonosz elleni védelemben, másrészt azért is kell, hogy imádkozzátok, hogy azok is védelemben részesülhessenek, akikkel kapcsolatba kerültök, hogy ők ne tudjanak benneteket a kárhozatra vezetni, vagy azért, hogy Irántam való hitetek, amelyet szívetekben őriztek, meg ne inogjon.

Imádkozzatok látnokaim és prófétáim védelméért is. Imádkozzatok az én szent, alázatos szolgálóimért, akiket azért küldtem, hogy vezessenek benneteket. Ők is, éppen úgy mint híveim, az ördög által okozott kínokat szenvedik el. Ő (az ördög) mindig abban fog tevékenykedni, hogy az Igazság előtt vakká tegyen benneteket és felhasznál minden kanyargós taktikát, hogy meggyőzzön arról benneteket, hogy a ti hitetek hamis. Ő, a csaló, minden argumentációt és logikát be fog vetni, kellemes, gyengéd módon megfogalmazva arról akar benneteket meggyőzni, hogy ő a reményt hozza életetekbe. Az Antikrisztus által arra fog törekedni, hogy mindenkivel hitesse el azt, hogy ő az egyedüli kiválasztott.

Az Antikrisztus

Ennek az undorító csalónak sok gyermekem fog áldozatul esni. Legyetek résen. A világban úgy fogják őt megismerni, mint a szeretet, a béke és a harmónia hírnökét. Az emberek térdre fognak előtte borulni és imádni fogják őt. Megmutatja majd nektek, hatalmát és ti azt hiszitek majd róla, hogy ő Isteni eredetű. De ő nem az. Olyan módon fog benneteket oktatni, ami időnként furcsának fog nektek tűnni. Az igaz hitűek tudni fogják, hogy ő nem a világosságból való. Kérkedő, nagyszerű fellépése elrejti merő gonoszságát. Büszkélkedése és magamutogatása által mindenki azt hiszi, hogy ő az igaz szeretet és az együttérzés megszemélyesítője. Ezalatt a látszat mögött pedig tele van gyűlölettel gyermekeim iránt. Kacag a csukott ajtók mögött.

Gyermekeim, rémesen össze fog zavarni benneteket. Ő, hatalomteljes, határozott, humoros, gondoskodó, szeretetteljes emberként fog megjelenni, és úgy fognak rá felnézni, mint egy megmentőre. Mindenkit vonzani fog szép arckifejezése, de ez hamarosan megváltozik.

Rettenetes kárt okoz majd a világban és sok embert fog megölni. Terrorcselekedetei mindenki számára világossá fognak válni. Le fogja rombolni önállóságotokat, és közreműködni fog a jegy – az állat jegye- felvételében.

Ti, gyermekeim erősek kell legyetek. Ne vegyétek fel a jegyet, mert ha ezt teszitek, akkor az ő gonosz hipnotikus befolyása alá estek.

Sokan fognak Irántam való hitükért meghalni. Ne féljetek, mert ha Értem, Bennem vagy Velem szenvedtek, akkor ti kiválasztottak vagytok. Imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az ő rémuralmának ne vessétek alá magatokat. Álljatok fel és harcoljatok Értem.

Ne hagyjátok, hogy az Antikrisztus, meggyőző bájai által győzedelmeskedjen lelketek fölött. Hagyjátok, hogy karjaimba vegyelek benneteket, hogy Isteni Irgalmasságom által ringassalak titeket, hogy az Igazságért való harchoz erőt adhassak nektek. Irántatok való szeretetem sohasem fog kihalni.

Sohase válasszátok az Antikrisztus útját, mert különben elvesztek számomra. Nagyon nehéz lesz, de segítségül gyermekeimnek sok – sok utat fogok megmutatni, hogy szenvedéseiket enyhítsem.

Menjetek és imádkozzatok Isteni Irgalmasságomért és készüljetek fel a végső harcra.

Jézus Krisztus, Népem Királya, Megváltója és Igazságos Bírója

Figyelmeztetés a klérus (egyházi rend) számára

2010. november 16. csütörtök; 9:55

Leányom, tegnap visszautasítottak téged, mivel az emberek kétséget próbáltak ébreszteni benned. Ezért szenvedtél. Ne ess kétségbe, Szavaim meghallgatásra fognak kerülni. Munkád során akadályokba fogsz ütközni, amelyek csalódottá tesznek téged.

Leányom, Én vezetlek téged. Erre kell gondolnod, és Ígéretemet sohasem szabad elfelejtened. Azt tettem, amire kértél, megengedtem neked, hogy az elmúlt éjszaka nyugodtan aludj. Most már erősebb vagy. Érzed ezt?

Légy óvatos, hogy kivel állsz szóba. Követőim, vagy azok, akiket te annak tartasz, nem mindig azok, akiknek látszanak. Azt kell tenned, amit a te szíved mond.

A világ látszhat olyannak, amilyennek mindig is látszott, mégis van változás, ami most van beteljesedésben. Ez a változás gyermekeimet a sötétségbe vezeti, ami beburkolja őket, és elhomályosítja Irántam való szeretetüket.

Miért kell gyermekeimnek megkérdőjelezniük folyamatosan az Igazságot? Nem követik tanításaimat, pedig ezt az ajándékot már apostolaimtól kapták, akik Irántam való szeretetből és a Szentlélek ereje által, a világ számára a legkülönlegesebb ajándékot adták. Az Igazság ajándéka, tanítva és terjesztve volt, az egész világon, minden gyermekem számára. Sok gyermekem ezt a vezetést, évszázadokon keresztül követte.

Mások pedig, az Igazság tanításait megváltoztatták, saját elhatározásuk alapján, saját véleményük szerint, vágyaik, kívánságaik után, és a hatalomvágy érdekében. Aztán követőim, már nem tudtak különbséget tenni Isten szavának igazsága és a hazugságok között, amit a félrevezetett emberek terjesztettek. Ez az, ahogyan a gonosz dolgozik. Õ az összezavarodottságot, kétséget és reménytelenséget hozza, és ezt a Kereszthalálom óta teszi. De hallgassatok meg most Engem. Õ nem fog győzni, leányom. A mennyei vezetés ereje újra éleszti majd a hitet gyermekeimben prófétáim tanításai által.

Kérd meg gyermekeimet, hogy legyenek éberek a változásokkal szemben, amelyeket a világban látnak. Kérd meg őket, hogy nyissák meg szívüket, szemüket és értelmüket, hogy meglássák azokat a hazugságokat, amelyeket a sátán terjeszt. Õ szövi azt a hálót, amely tele van ígéretekkel, hogy gyermekeim vonzódást érezzenek a külső csodákhoz. A csodák és a hamis dicsőség pedig üresek.

Nem sugároznak sem szeretetet, és semmiféle valódi vigaszt sem nyújtanak, amikor ennek üressége megnyilvánul.

A gonoszság ereje egyre nő most, gyermekem. Ezeket a sátán tervezi gonosz követőinek hadserege által. A sátán ezen követői a kapzsiság és az önszeretet miatt, engedelmes imádattal követik őt, addig, ameddig bevezetik őket az általa megvillantott „paradicsomba”. Az általa megígért paradicsom, nem más, mint sötétség, és amikor ezt gyermekeim észreveszik, már nem lesz idő a megmentésükre.

Ima a Megmenekülésért

Minden gyermekemnek, ha csak családjuk iránti szeretetből teszik is, rá kell ébredniük erre a gonoszságra, hogyha meg akarják egymást menteni. Szeretetem továbbra is vezetni fogja őket, ha most Hozzám fordulnak. Sohasem szabad félniük megtérni (felém fordulni), mondván a következőket: „Ó Uram, vezess engem birodalmadba, és védj meg engem a sötétségtől, amely elborította lelkemet. Hallgass meg most, ó Szent Szív és jóságod által add, hogy szereteted fénye és védelme ragyogjon át engem.”

Mindazon gyermekeim, akik elimádkozzák ezt az imát, meghallgattatnak. Könyörgéseik megmentésükért, és azokért, akiket szeretnek, meghallgatásra találnak. Látnokaimon keresztül, akiket Édesanyám vezetett, fáradhatatlanul próbálkoztam figyelmeztetni a világot. Nagyon sok esetben látnokaimat, bár kezdetben elutasították, végül mégis elfogadták őket. Ez alkalommal, már nem lesz elegendő idő adva látnokaim számára, hogy Enyéim közül elegen meghallhassák üzeneteiket.

Óvakodjatok a hamis prófétáktól

De figyelmeztetnem kell gyermekeimet, hogy óvakodjanak a hamis prófétáktól. Sok igaz látnokot félrevezettek már. Az igaz látnokoknak olyan kegyelmek adatnak, amelyekkel az Igazságomat továbbítani tudják, úgy, hogy természetfölötti események és csodák kísérik őket, amelyeket nem lehet, és nem is akarnak letagadni.

Meghasad a Szívem, amikor azt látom, hogy legszentebb szolgáim miként utasítják vissza látnokaim nagy részét. Ugyanezek a szolgáim, akiket azért küldtem, hogy gyermekeimet tanítsák, feladataikban kudarcot vallanak. Nekik most Hozzám kell fordulniuk vezetésért, és imádkozniuk kell a kegyelmekért, amire szükségük van Népem vezetéséhez.

Az Én felszentelt szolgáim nagyon különlegesek, és mindazok, akik a Szentségekben részesültek, meg kell hallgatniuk kérésemet. Ti most Engem szolgáltok. Újítsátok meg fogadalmaitokat. Higgyétek és kövessétek szent üzeneteimet. Legyetek erősek, mert ti most mind arra vagytok felszólítva, hogy tanúságot tegyetek a Jövendölés Könyvének Igazságai mellett, és fogadjátok el, hogy elérkezett az idő. Most készüljetek fel erre a nagy eseményre. Ne tagadjatok meg Engem, és ne fordítsatok hátat Nekem. Erőteljesen és meggyőződéssel prédikáljatok. Ne hígítsátok fel Tanításaimat, és ne mondjátok követőimnek, hogy minden rendben lesz. Ez nem az az üzenet, amire hivatottak voltatok. A ti kötelességetek Velem, Isteni Megváltótokkal szemben az, hogy az igazságra felhívjátok nyájaitok figyelmét.

Gyermekeimnek nem azt kell mondani, hogy mindnyájan meg lesznek mentve, mert ez hamis lenne. Hiszen csak azok lesznek megmentve, akik az Én megbocsátásomat keresik, és követnek Engem és Tanításaimat.

Miért nem követitek a Szentírás tanításait? Miért magyarázkodtok? Miért vezetitek félre gyermekeimet, és miért győzitek meg őket arról, hogy Isten mindent megbocsát? Az Örök Atya csak azoknak fog megbocsátani, akik hisznek Bennem, és akik megbánják bűneiket. Nem mondott semmit nektek a kereszten elszenvedett Halálom? Azért haltam meg, hogy megmentsem az emberiséget a sátán ostobaságaitól. De ti, félrevezetett (megfontolatlan) elfogadás által, hazugságot tanítotok gyermekeimnek. Ti áldozatokká váltatok az emberek nyomására, arra, hogy álcázzátok a Szent tanokat, aminek prédikálására voltatok elhívatva.

Nem szégyellitek magatokat? Olyannyira ragadtak el benneteket a föld által kínált világi csábítások, hogy követitek a népszerű elfogadás által diktált hamis dogmát, ezt pedig a sátán terjesztette el gyermekeim között. Ezeknek a szegény, félrevezetett gyermekeimnek iránymutatásra (vezetésre) van szükségük. Nekik meg kell érteniük, hogy mi a különbség az emberi értelmezés és az isteni ígéretek között, amelyek Tőlem származnak.

Miért ne hinnének Gyermekeim az isteni beavatkozásban? Miért tüntetitek fel jelentéktelennek ezt, amikor ismertetik ezt veletek? Papjaim, hallgassátok meg kérésemet. Imádkozzatok, hogy az Igazság üzenetei meghallgatásra kerüljenek.

Üzenet a püspököknek

Püspökeimnek a következőket mondom: vegyétek le palástjaitokat, forduljatok el a gazdagságtól, amelyben hittetek. Keressétek az alázatot, amelyet elvárnak tőletek. Engedelmeskedjetek Szavamnak most, vagy nézzetek szembe a következményekkel. Nektek kötelességeitek vannak Velem és az Örök Atyával szemben. Milyen vakká váltatok! Most a látnokok által jelek adatnak az égen, és ti nem vettétek azt figyelembe. Helyette kastélyaitokban ültök és gúnyolódtok. Ezért bűneitek nem lesznek megbocsátva.

A felszentelt apostolaim bűnei, azok, akik az Én ösvényemet választották, nagyon bántanak Engem. Nyissátok meg szíveteket, szemeteket, és forduljatok vissza szent könyvem tanításaihoz.

Üzenet a bíborosoknak

Bíborosaimnak a következőket mondom: milyen magaslatra kerültetek, hogy a szentségeket és tanításaim igazságát elfelejtettétek, ami által vezetnetek kellene nyájamat. Ereszkedjetek le és kövessétek vezetésemet. A hamisság ne tereljen el benneteket, amely megfertőzte az emberiséget. Ti se tagadjatok meg Engem.

Felkérem mindannyiatokat, hogy imádkozzatok az én bátor pápámért, az utolsó igaz pápáért.

Benneteket, apostolaim, a csaló félrevezet. Ő (a csaló) megismertette magát Templomaim folyosóin, és gonosz módszerei most mutatkoznak meg. Mindazoknak, akik nyitott szemmel járnak, a következőket mondom: azok miatt legyetek éberek, ami előttetek és a hátatok mögött zajlik. Meg fogja kaparintani a lelketeket, ha engedtek csalásainak.

Kérlek benneteket, imádkozzatok közületek mindenkiért. Kérjétek a vezetésemet. Könyörögjetek a megbocsátásért, és hagyjátok, hogy újra vezethesselek benneteket.

Mindazoknak, akik ezt az utasítást megkérdőjelezik, azt mondom, hogy figyeljenek: miért ne kommunikálhatnék veletek ezen az úton? Mindannyiatokat az apostolok által tanítottalak, akik a Szentlélek vezetése által adták át üzeneteimet a világnak, ami azóta is él. Az idő most már közel van. Egész életetekben a vezetésért imádkoztatok. Most arra sürgetlek benneteket, hogy hallgassátok meg kérésemet.

A ti Isteni Megváltótok, Jézus Krisztus

Tegyetek félre minden kétséget

2010. november 16.

Szeretett leányom, írd a következőket: Azok a kétségek, már várhatóak voltak, amelyek lelkedet felkeresték. Igen, téged is kísért a csaló, hogy elfordulj Tőlem, de nem fog neki sikerülni, mert te Hozzám tartozol.

Szeretett leányom, te sokkal erősebb vagy, mint gondolnád, mert nagyon kevés kiválasztott lélek lenne képes arra, hogy eleget tegyen ennek a szent kérésnek, úgy, ahogyan azt te teszed. Bátorság kell ahhoz, hogy el tudjad viselni azt, ahogyan, előtted kinyilvánítom önmagam. Nem szaladtál el rémült félelmedben. Már az első pillanatban tudtad, hogy ezek Isteni szent közlemények.

Rövidesen különleges megvilágosodásban lesz részed, melynek hatására eltűnnek kétségeid. Amikor ez megtörténik, lelked még jobban meg fog nyílni, hogy befogadhassa azokat a különleges kegyelmeket, amelyekre azért lesz szükséged, hogy ezeket az üzeneteket bátorsággal és határozottsággal tudjad továbbítani.

Igen, leányom, a legnagyobb meglepődésedre, téged választottalak ki, hogy felkészítsd az emberiséget a Megtisztulás folyamatára, arra a tisztulásra, amely János Könyvében is megtalálható, és ami nemsokára bekövetkezik. Szeretet leányom, amikor megszabadulsz a félelemtől, a vonakodástól és a bizonytalanságtól, el fogod végezni ezt a különleges feladatot, amelyre felkértelek.

Tedd azt, amit most mondok neked: mindennap, délután háromkor imádkozz Isteni Irgalmasságomhoz, a lelkek megmentéséért. Továbbra is imádkoznod kell a Rózsafüzért, amelyet drága Anyám a világnak adott, hogy együttműködve Velem, felkészítse a világot második eljövetelemre.

Az utóbbi időben, nagyon sok lélek kárhozik el, mert az ördög naponta ragadja el őket Tőlem. Semmit sem tudok értük tenni. Kérlek, segíts Nekem, szegény lelkük megmentésében! Gondolj mindig arra, hogy mi a te feladatod. Segíts, hogy szemük felnyíljon, és ezáltal menekülésükre lehetőséget kaphassanak. Meg fogod érteni, hogy ez miért ilyen fontos, ha továbbra is a végeredményt tartod szemeid előtt és azt is, hogy miért lett ez elhívatás számodra. Mindez tiszta szeretetem jelképe, azé a szereteté, amelyet Szent Szívem által minden gyermekem számára tartogatok.

Szemléld a következőképpen: az odaadó szülők szeretetének nincs határa. Amikor egy gyermek megtéved és a kárhozat útjára tér, akkor szüleinek olyan nagy szívfájdalmat okoz a bánat, mintha szívüket tőr döfné át.

Minden szülő, aki gyermekeit szereti, a végsőkig fog értük harcolni. Sohasem adják fel. Velem is így van ez. Mindent meg fogok tenni, ami Isteni hatalmamban áll, hogy szívüket visszahozzam Szívemhez, de szabad akaratukat mindig tiszteletben fogom tartani. Leányom, ebben te segíteni fogsz Nekem.

Az engedelmességre és a teljes önátadásra nem kell emlékeztesselek. Ez a te elhívatásod, amiért kiválasztottalak. Vedd kardodat. Harcolnod kell a te Isteni Megváltód oldalán, mert ez az utolsó próbálkozás arra, hogy gyermekeim még az ítélet előtt meggyógyuljanak.

Menj most békével és szeretettel, hogy testemet magadhoz vehesd

A ti szerető megváltótok , Jézus Krisztus

A szeretet üzenete az ateisták részére

2010. november 18. 21.00

Egyet ne felejtsetek el: még akkor is, ha ez indulattal tölt el titeket, tudnotok kell, hogy az ateisták mindenütt a világban meghallják ezeket az üzeneteket.

A szeretetben, minden gyermekemnek része volt már, földi életének valamelyik szakaszában. Ha szívetekben szeretetet éreztek, azt sem látni nem tudjátok, sem megérinteni azt, és azt tapasztaljátok, hogy nem tudjátok sem leírni, sem megmagyarázni azt,  hogy milyen is valójában ez az érzés. Ennek megítélésére semmiféle tudományos módszer sem létezik. A szeretet, alázatossá tesz benneteket és nagylelkűvé, ugyanakkor segítséget ad a nagy áldozatok meghozásához. A szeretet bár össze tud zavarni, de szenvedélyes is. A szeretetet nem ember alkotta, ez Isten ajándéka. A szeretet csak egyetlen forrás kitöréséhez vezet: a szeretet maga az Isten. Ez ilyen egyszerű. Nyissátok meg szíveteket a tiszta szeretet előtt, amely számotokra van előkészítve Általam és az Örök Atya által. Úgy nézzetek Rám, mint ahogyan egy gyermek a szüleire néz és Én megtöltöm szíveteket. Ha mindez megtörténik sohasem fogtok visszalépni.

Azoknak, akik azt állítják, hogy nem hisznek Bennem, a következőket mondom: Kérdezzétek meg magatoktól, fel tudtok-e idézni a múltatokban egy olyan időszakot, amikor hittetek? Emlékezzetek arra, amikor még gyermekek voltatok, és hittetek Istenben. Attól függetlenül, hogy szüleitek milyen vallást gyakoroltak.

Hittetek akkor?  Mi változott azóta? Mások befolyásoltak? Azt mondták nektek, hogy a létezésetekre racionális magyarázat van?

Már az idők kezdete óta nehéz volt elfogadni a gyermekeimnek, hogy ezen a léten kívül létezhet egy másik is. De nézzetek csak körül a világban, s lássátok meg az Örök Atyám által létrehozott teremtés csodáját, a napot, a holdat, a tengert, a folyókat, növényeket, állatokat és a teremtés összes csodáját, s akkor feleljetek a következőkre:

Honnan jött mindez? Valóban azt hiszitek, hogy egy felső lényen kívül, valami másból kifolyólag is létrejöhetett mindez?

Vigyázzatok, amikor azokat a hazugságokat halljátok, amelyeket azok az úgynevezett jövendőmondók terjesztenek, akik a New-Age mozgalomhoz tartoznak.

Ők abba az irányba vezetnek mindenkit, amiről azt hiszik, hogy az a valódi igazság, és arra az élet utáni lelkesedésre vezetnek, ami ígéretük szerint, egy új korszak bekövetkezése. Ez az új korszak, ahová hitük szerint bevezették őket, nem más, mint egy új Paradicsom. Az Univerzum csodálatos középpontjaként képzelik el, amely emberi irányítás alatt áll. Ez a tanítás hamis. Isten sok gyermeke, még azok is, akik hisznek, tévedésből összezavarják saját hitüket, ezzel a világosságról szóló tanítással.

Őket a démonok vezetik.  Némelyek tudatában vannak ennek, mások nem. Imádkozzatok, hogy meglássák az igazságot, mielőtt még folytatnák a semmibe vezető értelmetlen útjukat.

Az ateistáknak a következőket mondom:

Bármennyire is megbántotok Engem, szeretlek titeket. Azoknak az ateistáknak, akiket más meggyőződések vezetnek, és más befolyás alatt állnak, a következőket mondom: Szálljatok magatokba és gondolkodjatok. Abban az igyekezetükben, hogy emberi magyarázatokat kövessenek, egyszerűen egy másik vallásban hisznek. Ők azt hiszik, hogy az ember ellenőriz mindent. Ez nem így van. De ugyanezek az emberek, értékes gyermekeimet, akikért én harcolni fogok, arra bátorítják, hogy a sátánt kövessék, az emberiség félrevezetőjét és ellenségét.

Kérdezzétek meg azokat az ateistákat, akik rendkívüli erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy Isten gyermekeit nyomás alatt tartsák, hogy miért teszik ezt?

Nem elég egyszerűen csak elutasítani Engem? Miért hazudnak ezek az emberek? Sok ilyen ateista csoport könyvet vezet arról, hogy hogyan csalogassa a gyermekeimet egy hamis tanításra, hogy megrontsa őket.

Ne kövessetek el hibát, amiben ők hisznek, az a vallás egy másik formája. Egy olyan vallásé, amely kiemeli a fejlett intelligenciát, az értelmet és a büszkeséget. A sátán legfontosabb tulajdonságait utánozzák. Vakságukban egy másik vallást követnek – annak a sötétségnek hízelegnek, ahol nincs szeretet.

Ezek az ateisták olyan lelkesek, olyan büszkék a vallásukra, hogy nem értik, hogy az, amiben hisznek, az egy vallás – annak a csalónak a vallása, aki a butaságukon kacag.

Ateisták, most utoljára hallgassatok Rám. Forduljatok vissza a Szentíráshoz. Nézzetek János könyvére, és fontoljátok meg az Igazságot, ami most kezd el kibontakozni. Most, amikor azokat az eseményeket látjátok, amelyek lépésről- lépésre minden nap kibontakoznak előttetek, nem tűnik valóságosnak?

Képtelenek vagytok észrevenni, hogy Igéim és Próféciáim, amelyeket már régen megjósoltak, igazak lehetnek?

Nyissátok ki szemeiteket s szóljatok még egyszer Hozzám a következőképpen:

Isten, ha te vagy az Igazság, mutasd meg nekem szereteted jelét. Nyisd meg a szívemet, hogy vezetni tudj. Ha létezel, engedd, hogy érezzem a szereteted, hogy láthassam az Igazságot. Imádkozz most érettem”

Most, amikor utolsó alkalommal fordulok hozzátok, ezt mondom:

A szeretet nem az emberek műve. Nem láthatjátok, de érezhetitek. A szeretet az Örök Atyától jön. Ez egy ajándék az emberiség számára. A szeretet nem a sötétségből jön. A sötétségből hiányzik minden szeretet. Igaz szeretet nélkül nem tudtok érezni, nem láthatjátok a világosságot. Nem láttok jövőt. Én vagyok a világosság. Én vagyok a jövő. Én hozok nektek örömet és életet mindörökre. Térjetek meg most, és kérjétek segítségemet. Tegyétek meg, és felelni fogok nektek, s karjaimmal átölellek benneteket.

Gyertek és egyesüljetek velem a Paradicsomban.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus.

Sátánista csoportok felemelkedése és a világ ellenőrzése

2010. november 20. szombat, 7:20 óra

Leányom, mondd meg gyermekeimnek, hogy a kígyó ugrásra készen áll. Nem hagyhatjátok, hogy beleessetek az ő gonosz csapdájába, ahonnan nincs visszaút.

A kígyónak sok arca van. Követői – akiket agymosásnak vetett alá, hatalmat és pompát ígérve nekik, egymással most összeesküvést szőnek, és köröskörül a világban olyan események sorozatát készítik elő, amelyek mindenütt mérhetetlen szomorúságot, fájdalmat és borzalmat fognak okozni.

Az Én gyermekeim semmivel sem lesznek okosabbak. Azok, akiknek megmutatták az igazságot, és akiket Én vezetek majd, bátor lelkek. Megpróbálják kétségbeesve figyelmeztetni a világot erre a szörnyű csoportra, amelyek minden irányba szétszóródtak, szemük előtt tartva ugyanazt a célt. Az összes országban szétszóródva, a hatalom minden szintjén jelen vannak, s titokban összeesküvést szőnek.

Vannak olyan ártatlan tagok, a gonosz társadalom részeként, akik nem ismerik fel a valóságot (igazságot). Helyette körbejárnak, jótetteket hajtanak végre, anélkül, hogy megértenék a gonosz cselekedeteit, az idősebbek (szeniorok, vezetők) pedig titokban cselekszenek. Ne kövessetek el hibát, ezek az idősek (szeniorok, vezetők) a sátán hűséges követői, s imádásos rituálékon kötelezik el magukat neki, amelyeken – más emberek, akik tanúi lennének mindezeknek -, öklendeznének az irtózattól a sátán imádatának fajtalan cselekedetei, és az ördög ígéreteivel szemben tanúsított hűség láttán, amelyek a szervezeteik középpontjában állnak.

Mindazok közületek, akik az Én bátor kis lelkeim szavait mulatságosnak tartják, most hallgassanak Rám. Az igazság megértésének, valamint ezen bátor hangokra való hallgatás elutasítása tönkre fogja tenni az életeteket, a hiteteket és a megélhetéseteket, mert ezek az emberek már nagyon régóta összeesküdtek az ellenőrzés érdekében. Munkálkodásuk nyilvánvaló sok-sok országban, de úgy vannak kidolgozva, hogy azok olyan módon valósuljanak meg, hogy a mindennapi munkájukat végző gyermekeim ne ismerjék fel, hogy mi történik.

A kígyó MOST ugrásra készen áll!

Ha azt mondom, hogy a kígyó ugrásra kész, akkor úgy értem, hogy most. Ő, és az ő büszke és éhes „vadállatokból” álló gonosz serege gyorsan és eltökélten haladnak az élet minden területén. Életeteket oly módon irányítják, hogy nem is vagytok ennek tudatában. Mivel a csaló vezeti őket, ravaszok, elbűvölőek, jó szónokok, mohók, könyörtelenek, és csak a saját céljukat tartják szem előtt. A bankok, a modern kommunikációs eszközök, a katonaság, a vallásos intézmények és kormányzatok által mindnyájatokat uralni akarnak. Legyetek éberek és hallgassatok Rám most.

Nem összeesküvés-elméletek

Figyelmeztetésemet és gyermekeim figyelmeztetését elutasítják, mint összeesküvés-elméletet.

Sajnos, ezek nem azok. Leányom, ez a helyzet nem hirtelen alakult ki. Ez a csoport, – és most csak egy csoportra utalok -, már évszázadok óta összeesküvést sző és mesterkedik, és a társadalom legrangosabbjai közül toborozza tagjait.

Ők gyilkolták meg azokat, akik a múltban leleplezték őket. Az évszázadok során állam- és kormányfőket gyilkoltak meg, közöttük híres és tehetséges személyeket. Ők vértestvérek, és felfalják az emberiség testét.

Sátánista ereklyék

Tisztelik a fajtalan ereklyéket és jeleket, mert ezek a kígyó kívánságai. Ez – ne essetek tévedésbe – egy hatalmas és rémisztő csoport. Olyan hatalmasak, hogy nehéz lesz a karmaikból megszabadulni, amikor rájuk lesz bízva a megélhetésetek, az élelmetek és a pénzetek.

Gyermekeim, a kormányzatokban, a bankokban, az élelmiszeriparban és a segélyszervezetekben hatalmon lévő sok-sok ember nem tudja, hogy mi történik, és nem is fogja megtudni, egészen a nagy szorongattatásig, amely már készülőben van, hogy beteljesedjék. Akkor látni fogják, hogy felbukkan a “fenevad”, aki gyors változásokat hoz, s úgy kell harcolnotok vele, ahogyan azelőtt még sohasem, hogy a gonosz uralma elől elrejtőzhessetek.

Amikor a “fenevad” és követői a pénzetek fölött fognak ellenőrzést gyakorolni, akkor ezzel együtt mindent irányítani fognak, kivéve egy dolgot. Nem tudják, és nem is lesz nekik megengedve, hogy megpróbálják ellopni lelkeiteket. Mégis éppen ez az, amit meg fognak próbálni.

Mindazok, akik megkérdőjelezik ezt az üzenetet, – amelyet azért küldök nektek, mert az a legfőbb vágyam, hogy segítselek, vezesselek benneteket, és hogy kinyilvánítsam előttetek az igazságot -, hallgassanak Rám. Ha nem hisztek ennek az üzenetnek, akkor Én imádkozom értetek – ezt híveimtől is elvárom -, hogy meglássátok a világosságot. Kérlek benneteket, figyeljétek őket és legyetek éberek ezen gonosz hataloméhes vadállatok jelei láttán, akiknek csorog a nyála a tervezés és a hamis dicsőség meghozatala közben.

Ne kövessétek el azt a hibát, hogy pénzszerzési képességeiteket irányítsák, mert az ehhez való hozzáférés nem lesz elég. Nem, ők sokkal többet akarnak majd tőletek ennél. Ellenőrizni akarják, hogy mit esztek, mit isztok, és hogy hol éltek. Most meg kell tennetek a következő szükséges lépéseket, saját védelmetekre.

Keressetek óvóhelyeket

Kérlek benneteket, keressetek magatoknak menedékhelyet hívő csoportokként. Elküldöm nektek a világosságot, hogy segítsen nektek a túlélésben. Kezdjétek el a saját élelmiszereteket megtermelni. Raktározzatok el élelmiszert, amennyit csak tudtok, és tegyétek félre. Kezdjetek el tervezni, mintha egy viharra várnátok. Tudjátok, hogy a sötétség olyan mértékben száll alá, hogy fel kell készülnötök arra, azért, hogy túléljétek.

Hallgassatok a prófétákra. Ne kövessétek el ugyanazt a hibát, amelyet népem elkövetett, amikor nem akart az én Noé prófétámra hallgatni. Hátat fordítottak neki, vonakodtak hallgatni rá. Élték mindennapi életüket, közben kacagtak és ettek, és egyáltalán nem figyeltek a rájuk váró rettenetes sorsra.

Álljatok most fel. Forduljatok Örök Atyámhoz, az Istenhez, a Mindenhatóhoz, a vezetésért. Készítsétek fel családjaitokat a közelgő beszivárgó sötétségre, amelyet most fel sem foghattok. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a bátorságért, hogy ne fogadjátok el a gonosz “fenevad” jelét. Ő, a gonosz hadserege által megpróbálja, hogy ezt, (a bélyeget) kirója rátok, ami elsősorban egy gonosz azonosító bélyeg lesz. Ezt akarják elfogadtatni veletek, és úgy lesz bemutatva nektek, mint ami nélkülözhetetlen, számotokra jó, aminek segítségével hozzájuthattok a pénzetekhez, élelmiszert vásárolhattok, utazhattok, házaitokban lakhattok, és üzleteket köthettek. Ez a végső ellenőrzés lesz. Ti és valódi politikai vezetőitek tehetetlenek lesznek.

Felszólítom a médiát, azokat akiket nem fertőzött meg a gonosz csoport, hogy figyeljék és lássák, ami történik. Leplezzétek le mindazokat, akik támogatják a kígyót és hadseregét, de ezt óvatosan tegyétek.

Gyermekeim óvakodjatok ettől a csoporttól és ismerjétek fel, hogy valóban itt vannak, hogy azoknak a bátor és erős embereknek az állításai igazak, akik megpróbálják leleplezni őket.

Mindazoknak közületek, akik talán azt gondolják, hogy egy Isteni forrásból eredő üzenetből, hogyan fakadhat ilyen szenzációs “képtelenség”: Gondolkozzatok el még egyszer ezen. Menjetek vissza, és olvassátok a Szentírást. Azok a Szavak, amelyeket Atyám megbízható könyve tartalmaz, helyesek. Régi idők eseményeiről tudósítanak. Az igazságról adnak számot, azért, hogy közelebb vezessenek benneteket Istenhez. Az akkori és mai prófétáim szavai a teljes igazságot mutatják be az elkövetkezendő életről.

A Figyelmeztetés, amely János könyvében található – bár számos ember manapság úgy találja, hogy ezt nehéz megfejteni – , azokon az eseményeken alapszik, amelyek most fognak kibontakozni.

A Jelenések könyve pontosan megjövendöli azoknak az eseményeknek a sorozatát, amelyeket a sátán fog kiváltani, akkor, amikor a végidő közeledik. Ő ismeri az igazságot, hogy napjai meg vannak számlálva. Azonban azt meséli azoknak a szegény gyermekeimnek, akik imádják őt, hogy a Paradicsom vár rájuk; másképp, csalogatóbban, mint ahogyan azt az Isten megígérte. Ezért Örök Atyámmal vívott utolsó küzdelmében mindent meg fog tenni, hogy lelkeket lopjon, mégpedig olyan sokat, amennyit csak lehetséges, mielőtt még Atyám haragja lesújtana.

Ő, a sátán nagyon siet. Fussatok az ellenkező irányba. Hárítsátok el őt a családotok közeléből és imádkozzatok úgy, ahogyan már nagyon régóta nem tettétek. Az ima mindnyájatokat megvéd. Újítsátok meg hiteteket, és amikor a három napos sötétség leszáll a Földre, ők, az Én követőim könnyen ki fogják világítani házaikat. A rettenetes sötétség, amit egyetlen ember sem tud megmagyarázni, feketébb, mint az éjszaka.

A hitetleneknek, és azoknak, akik a fenevad dicséretét zengik: ezen a ponton felismerik majd az igazságot, mert nem tudnak elmenekülni a sötétség elől, amikor az leszáll.

Álljatok fel gyermekeim és harcoljatok. Szőjetek terveket a test és a lélek túlélése érdekében, most amikor a szemeitek előtt bontakoznak ki ezeknek az embereknek a gonosz tettei.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus

A megtérés

2010. Nov. 21. 1:00 óra

Leányom, a mai napon, minden gyermekem számára, a remény és a béke üzenetét hoztam, különösen azoknak a gyermekeimnek, akik úgy érezték, hogy az eddigi üzenetek félelmet keltettek bennük. Azt szeretném, ha tudnád, hogy nem kell aggódnod azokért, akiknek nehezükre esik hinni Bennem, az Örök Atyában, vagy a Szentlélekben. Az Én szeretett gyermekeim hinni szeretnének, de érveléseik és logikájuk miatt, amely a racionális gondolkodáson alapul, nehezükre esik a természetfölötti dolgokat elhinni.

Ne féljetek. Kérjétek imáitokban, még akkor is, ha csak naponta egyszer imádkoztok, hogy Szent Szívem által árasszam ki rátok szeretetemet és rövid időn belül, másként fogtok érezni. Sokan közületek – azok akik hitükben még bizonytalanok – irigylik azokat, akiknek erős hitük van. Ők meg kell értsék, hogy Én minden gyermekemet szeretem. Ugyanúgy, mint egy szülőnél, az Én Szívemben is egy különleges hely van fenntartva mindőtök számára. Sohasem szabad azt érezzétek, hogy nem vagytok méltók szeretetemre.

Hát nem annyira szeretlek benneteket, hogy az életemet adtam értetek? Abban a reményben tettem ezt, hogy számotokra ez legyen a második lehetőség arra, hogy visszatérjetek Hozzám.

Gyermekeim, benneteket mindig félre fognak állítani, mert hisztek Isteni Teremtőtökben.

Ha mindez bekövetkezik, ne feledjétek, hogy ez azért van, mindazoknak, akik Engem szeretnek, szenvedniük kell. Sohase hagyjátok, hogy meggyengüljön Bennem, az Isteni Megváltótokban vetett hitetek, és ne titkoljátok el azok előtt, akik rátok szánalommal fognak nézni.

Igen, sokan lesznek olyanok, akik hiteteket megkérdőjelezik, mert befolyásolja őket az emberi ész és logika, mindezt tudatosan helyezték szívükbe, amelyet zárva tartanak Előttem. Az ő számukra a ti hitetek egyre kínosabb lesz, ezért majd továbbra is bántalmaznak titeket. Habár nyilvánosan nem fogják beismerni, mégis különleges féltékenységet fognak veletek szemben érezni. Ez a féltékenység azért alakul ki bennük, mert tudatosan fogják érezni azt, hogy lelkükben egyre nagyobb üresség keletkezik. Hiába próbálkoznak azzal, hogy magukba szálljanak és megvizsgálják lelkük mélyét, azt, hogy miért van ez így, úgysem fogják megérteni.

A hitetlenek, vagy a kicsinyhitűek kíváncsi szemei, kínosan fogják híveimet méregetni, megaláztatást okozva nekik.

Sohase féljetek, vagy szégyelljétek beismerni szívetek szeretetét az Örök Mennyei Atya iránt. Nyíljatok meg hitetek által. Büszkén mutassátok meg Irántam való szereteteteket, úgy, hogy az érezhető legyen mindenki számára. Ha így cselekedtek, jó példaképek lesztek mások számára.

Ne próbálkozzatok sohasem azzal, hogy hiteteket heves, logikus érveléssel és agresszív módon rákényszerítsétek a hitetlenekre. Inkább szeressétek testvéreiteket, és támogassátok őket, ha azt látjátok, hogy útmutatásra lenne szükségük. Azáltal, hogy nyitottságotokat megtapasztalják, amellyel Irántam való szereteteteket mutatjátok meg, szívük tele lesz örömmel és a csodálat ejti hatalmába őket.

Ha ti másokat példamutatással vezettek, ami szeretetben, tiszteletben és jó cselekedetben nyilvánul meg, akkor ők is a világosság felé fognak fordulni. Eleinte sokan nem fogják megérteni, hogy mi történik velük, de idővel és főleg imáitok ereje által, ők is elindulnak a Hozzám felé vezető úton.

Arra kérlek benneteket, hogy sürgősen imádkozzatok minden lélek megtéréséért. Foglaljátok imáitokba azokat az embereket is, akiket személyesen ismertek és azokat is akikkel az életben csak futólag találkoztok, mert az az érzésetek velük szemben, hogy nehézségeik miatt imára van szükségük. Imádkozzatok szegény gyermekeim megtéréséért is, azokért, akik a sötétség miatt megvakultak és a kárhozat útjára tértek, így az igazságot már nem látják. Különleges együttérzéssel és szeretettel imádkozzatok azokért, akik aktív módon járják a csaló útját. Még soha nem volt ennyire szükségük imáitokra, mint most.

Hívjátok fel minden ember figyelmét, akivel csak kapcsolatba kerültök arra, hogy az Irgalmasság Rózsafüzérének imája az, ami az örök kárhozattól megmentené őket, még a halál pillanatában is.

Nagyon kérlek benneteket, mindezt adjátok tovább azoknak, akik odafigyelnek rátok. Sürgősen kérjétek meg őket, most azokhoz is szólok, akik ezt az üzenetet olvassák, hogy ne feledjék el azt, hogy ha ezt az imát még az utolsó lélegzetvételkor is elimádkozzák, megmentem őket.

Sohase szégyelljétek kereszteteket

Sohase érezzétek magatokat megsértve, amikor a hitetlenek kigúnyolnak benneteket azért, mert imádkoztok. Ne szégyelljétek a keresztet, amelyet védőpajzsként hordoztok. Ne rejtsétek el, mert ez a szeretet szimbóluma, Irántam, az Isteni Üdvözítőtök, az Örök Atya, és a Szentlélek iránt. Sok embert vezettek vissza Hozzám azáltal, hogy ezt a szent kitüntetést büszkén viselitek. Lesznek olyan emberek, akik látható módon megvetnek benneteket, de belsőleg irigyek lesznek hitetek miatt. Sokan azok közül, akik figyelnek benneteket, belsőleg kongó ürességet fognak érezni, amely a hit hiányának tulajdonítható.

Gyermekeim, az ima segít nekem abban, hogy ezeket a lelkeket meg tudjam menteni. Mondjátok a következő imát értük: (mondhatunk neveket is)

„Szeretett Uram, karjaimat feléd tárva könyörgök Hozzád, fogadd gyengéd karjaidba testvéremet.( név) Szent Véred által áldd meg őt és add meg neki azokat a szükséges kegyelmeket, hogy ezáltal elnyerhesse szereteted Lelkét, és hogy az örök boldogságnak részese lehessen.”

Híveim, amikor nyilvánosan provokálnak benneteket a hitetek miatt, mondjátok a következőket: Hiszek Jézus Krisztusban, aki a hitetlenek keze által elszenvedte a halált. Mint Krisztus követője, Iránta való szeretetből vállalom, hogy a mások által okozott megszégyenítést, mindenkor elviselem. Ez az én keresztem, amire büszke vagyok. Ő, az én Megváltóm, aki nemcsak az én bűneimért halt meg, hanem a ti bűneitekért is.

Amikor büszkén azzal dicsekednek, hogy ők idealisták, vagy ateisták, akkor kérdezzétek meg tőlük azt, hogy ugyanígy fognak-e akkor is érezni, amikor földi életüknek a végére érnek? Azután adjátok nekik a következő tanácsot: „a halálos ágyaitokon ne feledkezzetek meg az Isteni Irgalmasság Imájáról, még akkor sem, ha továbbra is bizonytalanok lesztek”.

Nyissátok meg szíveteket és könyörögjetek az Örök Atyához, hogy bocsásson meg nekik. Gondoljatok ígéretemre, arra, hogy ha ezt az imát imádkozzák meg fogok bocsájtani minden egyes gyermekemnek, még az utolsó lélegzetvételkor is, mert Én Igazságos Bírótok és Megváltótok vagyok. Mondjátok meg nekik, hogy áhítattal imádkozzanak, úgy, hogy még egyszer megnyithassák Előttem szíveiket.

Amikor az Ég és Föld eggyé olvad, földi Birodalmamban az ima fogja egyesíteni minden gyermekemet. Az ima valódi erejét, csak akkor fogják gyermekeim megérteni, amikor nyitott szívvel Hozzám kiáltanak. Kérjetek, és ha az Isten akaratának is megfelel, akkor imáitokra választ fogtok kapni.

Sohase tagadjátok meg gyermekeitektől a keresztség szentségét

Imádkozzatok a kis gyermekekért, fiaitokért, leányaitokért és az egész világ fiataljaiért is. Ők is mind megérdemlik, hogy az Igazságot megmutassák nekik. Szüleik nem beszéltek nekik az Isteni Szeretet igazságáról, de lelki vezetésben sem volt részük, mert az utóbbi két évtizedben a lelki sötétség uralta a Földet. Még akkor is, ha hitetek túl gyenge lenne, tegyetek eleget szülői kötelességeiteknek és hagyjátok, hogy gyermekeitek a Szentségekben részesüljenek, különösen a Keresztség Szentségében. Ezt a legfontosabb Szentséget ne tagadjátok meg tőlük sohasem. Sok szülő, nem enged büszkeségéből, sőt hitetlenségét hangosan is kinyilvánítja, így gyermekei lelki üdvét veszélyezteti. Adjátok meg gyermekeiteknek a Szentségek ajándékát. Idővel, vagy megköszönik ezt nektek, vagy elutasítanak Engem. Ez már tőlük fog függni. Ha úgy akarjátok, utasítsatok el Engem, de gyermekeim lelkét ne raboljátok el. A Földön ti vagytok a szüleik, de valójában ők az Örök Atya gyermekei, aki a Világmindenség Megteremtője. Ne próbálkozzatok azzal, hogy lehúzzátok magatokkal a sötétségbe őket. Ismételten kérlek benneteket, ne felejtsétek el, hogy attól függetlenül mi a ti meggyőződésetek, én mindőtöket szeretem.

A ti Isteni Megváltótok és Bírótok, Jézus Krisztus, az Örök Atya Fia

Felszólítás minden Egyházhoz és Felekezethez, hogy egyesüljenek a Gonosz ellen

2010. november 21.

Halljátok meg hívásomat, most az egész világ Egyházaihoz szólok. A világ minden gyermeke és híve Hozzám tartozik. Közületek sokan követik Egyházaitok és Isten, az emberiség Megváltójának tanításait. Ez rendben van. Sokan közületek az Örök Atya tanításait különbözőképpen értelmezik. Ez annak a következménye, hogy a próféták, már kezdettől fogva különbözőképpen értelmezték a tanításokat.

A legtöbb próféta az üzeneteknek megfelelően értelmezték a tanításokat. De egyes próféta szavait manipulálták. Minden prófétámnak az igaz tanítás volt megadva. Mégsem tudta mindegyik elérni, hogy biztossá tegyék azt, hogy hívei az Örök Élet útján maradjanak.

Minden út Istenhez, az emberiség Teremtőjéhez vezet. Isten hívei különbözőképpen értelmezik a tanításokat, ami zűrzavarhoz vezet. A zűrzavar bekövetkezésekkor, csak egyetlen biztos út létezik, az, hogy leegyszerűsítitek hiteteket. Egyszerűen csak higgyetek és dicsőítsétek Teremtőtöket.

Felszólítom a világ minden Egyházát, minden vallás és felekezetirányzatát, hogy itt az ideje, hogy imádkozzanak az emberiségért, főleg a hitetlenekért. Isten szeretetének semmi köze az emberi élet megsemmisítéséhez. Egyetlen embernek sincs joga ahhoz, hogy az Én nevemben, vagy az Örök Atya nevében életet oltson. Inkább gyűljetek össze és egyesüljetek Teremtőtök iránti szeretetetekben, és álljatok ki a gonosz ellen, aki hamar megjelenik köztetek.

Gyermekeim, Isten parancsaira emlékeztetlek titeket, amit az Örök Atya, Mózes által szent és alázatos szolgálja által, adott nektek. Ezek a szabályok azért voltak megfogalmazva, hogy megtanítsák Isten gyermekeit arra, hogy hogyan kell Istenüket tisztelniük, aki az Igazságra akarja őket vezetni. A tíz Parancsolatot ma már nagyon sok ember elfelejtette. Azok, akik még nem felejtették el, csak ritkán gondolnak arra, hogy valójában mit is jelentenek. Akik pedig, nem értik meg a tíz Parancsolatot, helytelenül értelmezik azokat, így már nem felelnek meg a valóságnak. Ezeknek a következőket mondom: Kérlek benneteket, olvassátok a tíz Parancsolatot és ne kockáztassatok, legyetek tekintettel Isten haragjára. A Parancsolatok értelmét nem szabad felhígítani a hamis szeretet, a hamis együttérzés vagy a bűnök kimagyarázása által.

Az első Parancs azt mondja nektek, hogy csak egy Istent, a Teremtőtöket, az Én Örök Atyámat imádjátok és kerüljétek a bálványimádást. Azonban az első Parancsolatot a hamis istenek javára széttaposták. A hamis istenek alatt nem feltétlenül azokat az embereket értem, akik magas pozíciót élveznek, vagy, mert a többiek közül kiemelik magukat, és akik előtt ti elragadtatásban lábaik elé vetitek magatokat. Igen, ez bűn és mélyen megbántja Istent. Az a bálványimádás, amiről én most nektek beszélek, az nem más, mint az emberek szeretete a hatalom és a pénz iránt, ez gyermekeimet teljesen kétségbeesésbe ejtheti. Ez a kétségbeesés egy másik törvény megszegéséhez vezet: az önzés bűnéhez. Az a kívánság, amellyel arra törekedtek, hogy megkeressétek azt az utat, amelyen az életben járni akartok, lelketek kárára válik, a pusztuláshoz vezet. Az önszeretet, nem szeretet. Ez nem más, mint hiúság. Mégis ez a mai világ legkedveltebb tanítása. A hamis együttérzés leple alatt emelitek fel önmagatokat és megtagadjátok Istent. Az alázat hiánya pusztulást hoz rátok. Ha a közösség élére helyezitek magatokat, akkor lesznek olyan emberek, akik ettől, szenvedni fognak. Sohasem szabad ezt a Parancsolatot megszegni. A bűneitek kimagyarázása, amelyet emberi ésszel próbáltok indokolni, teljesen értelmetlen.

Mánia a prominens személyek körül

Ma már mindenki számára egyértelmű, hogy a fiatalok teljesen elvesztették tájékozódási képességüket, így egyre jobban a bálványimádásba merültek. A legtöbb esetben azok a bálványok, amelyeket fiatal gyermekeim imádnak nem a világosságtól származnak. Sokan az ördögnek adták el a lelküket, ez tény, amivel még büszkén hencegnek is.

A zene és a szavak hipnotikus vonzóereje, arról győzi meg gyermekeimet, hogy számukra ez az egyetlen igaz út, ezért ezt kell követniük.. A sátán erkölcstelen vonzóereje arra buzdítja híveit, hogy utánozzák őt. Ha ezt teszik gyermekeim, akkor az örök sötétség szívja magába őket, mert hátat fordítanak a világosságnak. A mai világ prominens személyeivel kapcsolatos mánia, félelmet kelt gyermekeimben, mert ők állandóan csak arra törekednek, hogy ugyanolyan magasra kerüljenek, mint azok, akik ezt már élvezik, csakhogy azok, a csalót követik, és ugyanezt várják el gyermekeimtől is.

Jöjjetek, minden vallás és Egyház gyermekei. Egyesüljetek és harcoljatok az Istenben, az Örök Atyában vetett hitetek jogáért, azért a jogért, hogy szerethessétek egymást, harcoljatok a tiszta szeretet jogáért és azért, hogy megmaradjon bennetek Isten, az Örök Atya, az Ég és Föld Teremtőjének szeretete.

A ti szeretett Megváltótok és Igazságos Bírótok Jézus Krisztus

A Nagyfigyelmeztetés – az Irgalmasság ajándéka

2010. november 22. hétfő, 2:00 óra

Szeretett leányom, nagyon meg vagyok elégedve azzal, ahogyan követed Szavaimat, teljes hittel és engedelmességgel. Nagy az irántad való szeretetem. A te szereteted is ugyanilyen Irántam. Most nagyon közel érzel Engem a szívedhez. Most eggyé váltunk, leányom. Én és Örök Atyám, valamint a Szentlélek, a Legszentebb Háromság, boldogok vagyunk, mert válaszoltál erre a nagyon fontos küldetésre. Mi és az összes angyalok és szentek mindennap veled vagyunk, hogy ebben a legszentebb munkában védelmezzünk téged.

Meríts bátorságot, és továbbra is fogd a kezem. Engedd, hogy szavaidban Én vezesselek téged, hogy az emberiség esélyt kapjon arra, hogy végre megértse az igazságot, a Nagyfigyelmeztetés előtt. Ez a Nagyfigyelmeztetés, irgalmamon és szeretetemen túl, mintegy utolsó ajándék Gyermekeim számára, hamarosan be fog következni. Minden egyes gyermekemnek meg lesz mutatva az élete, a bűnei, a helytelen tettei, minden egyes, testvérével szemben elkövetett bántó cselekedete – amelyért ő volt a felelős-, és mindez egy misztikus élmény során fog megtörténni. Ezen a földön egyetlen férfi, egyetlen nő, vagy egyetlen gyermek sem lesz kizárva ebből.

Egyeseket, látván életük során elkövetett bűneiket, ez komolyan sokkolni fogja és elszomorítja őket, és rögtön Hozzám, igazságos Bírójukhoz fognak fordulni, és ez által megmentik magukat. Ők, szeretetükön és bánatukon túl (megj.: amit érezni fognak), irgalomért fognak esedezni.

Mások annyira megbetegednek, és olyan sokkos állapotban lesznek attól, ahogyan bűneiket fogják látni, hogy holtan fognak összeesni, mielőtt még esélyük lenne a bocsánatkérésre.

Aztán lesznek olyanok, akik a csalót követik. Ők, amikor látni fogják az életük során elkövetett gonosz bűneiket és szembesülnek velük, rémületükben el szeretnének menekülni. Megpróbálnak majd elrejtőzni, de nem lesz olyan hely, ahova mehetnének.

Lehorgasztott fejjel vagy elfogadják, amit látnak, s még ott helyben bocsánatot kérnek, vagy pedig szégyenükben és rémületükben elfordulnak, de nem könyörögnek irgalomért.

Aztán vannak a legutolsó bűnösök. Amikor bűneiket megmutatják nekik, mindössze annyit tesznek, hogy érvelnek és tagadnak, amiért ezeket a súlyos bűnöket, Isten Parancsolataival szemben elkövették. Egyszerűen meghazudtolják az Igazságot, s az örök pokol sötétsége felé fordulnak.

Irgalmasságom senkit sem fog elutasítani

Miért nem akarják ezt gyermekeim megérteni? Ha ők őszintén bűnbánóak, és ha a vágyuk is az, hogy Velem együtt az új földön éljenek, ahol az Ég és a Föld eggyé válik, akkor miért nem kérnek bocsánatot. Senki sem lesz Irgalmasságomtól elutasítva, ha megbánást mutat. De önző céljaik fogságában akármennyire is igyekeznek, mégsem sikerül nekik megérteni a következményeket.

Ébredjetek fel most mindnyájan. Fogadjátok el, hogy a változásokkal együtt, amelyeknek éppen most tanúi vagytok, az emberiség gonosz tettei miatt itt vannak a megjövendölt jelek is, amelyek megelőzik a földre való visszatérésemet.

Engedjétek, hogy a Paradicsomba vezesselek benneteket

Ezen próféta és az Igazság könyve által, mindannyiatok iránt érzett drága Szeretetemen túl, még egyszer megkérlek benneteket, forduljatok Hozzám, mielőtt még az idő lejárna. Engedjétek, hogy a karjaimban tartsalak benneteket. Engedjétek, hogy Szeretetem átjárja a testeteket, lelketeket és az értelmeteket. Nyissátok meg szíveteket, és engedjétek, hogy a Paradicsomba vezesselek benneteket, ahol élvezni fogjátok az Örök Életet. Miért akarnátok a pusztulásba vezető ösvényt választani, amely a semmibe vezet, éppen akkor, amikor nyilvánvalóvá vált az igazság?

Szívem remeg az aggodalomtól és a szomorúságtól, amikor azokra a gyermekeimre gondolok, akik elutasítják ígéretem igazságát. Még egyszer mondom, forduljatok Hozzám és beszéljetek Velem. Kérjetek meg, hogy újra a szívetekbe jöjjek. Lelketekhez illeszkedővé (alkalmazkodóvá) fogom alakítani Magam. Ezt megígérem nektek, még a legmegkeményebb lelkeknek is. Csak egyetlen szót kell, hogy szóljatok. Kérjetek meg, hogy mutassam meg nektek a jelenlétemet, a következő szavakkal:

Jézus, elveszettnek érzem magam. Nyisd meg szívemet, hogy elfogadjam a Te szeretetedet, és mutasd meg nekem az igazságot, úgy, hogy én is megmenekülhessek.

Szavaim a Nagyfigyelmeztetésről nem fenyegetések. Ez az esemény már a kereszthalálom óta ismert. Miért gondoljátok, hogy nem történhet meg? Olvassátok el az Igazságot a Szentírásban, hogy mindenki megértse. Az utolsó percig, mint Megváltótok fogok cselekedni, mielőtt még, mint Igazságos Bíró jövök, hogy gyermekeimet végül az Én családomhoz vezessem, a nagy szeretet, a nagy öröm és a nagy boldogság családjához, ahol mindnyájan örökké harmóniában fognak élni.

A sátán és követői örökre a sötétségbe lesznek taszítva. Családom tanúja lesz az örömnek és az Isteni Mennynek, amelynek láttán, nincsen olyan ember, aki ha csak futólag is egy ízelítőt látott volna belőle, hátat fordítana az ígéretnek, ennek a tiszta boldogságnak Atyám Királyságában.

Imádkozzatok, imádkozzatok a bocsánatért, és lépjetek be Atyám birodalmának dicsőségébe, ahol benneteket és szeretteiteket a tiszta szeretet fényében fognak üdvözölni.

Harcolni fogok, hogy mindnyájatokat visszanyerjelek

Mindnyájatokért haltam meg, és az utolsó pillanatig harcolni fogok, hogy mindnyájatokat visszanyerjelek, a világban lévő gonosz sötétsége ellenére.

Kérlek, engedjétek meg, hogy megmutassam nektek még egyszer, hogy mennyire szeretlek benneteket. Fogjátok meg kezemet, hajtsátok a vállamra fejeteket, s törékeny lelketeket majd olyan szeretet fogja lángra gyújtani, amelyet már rég elfelejtettetek.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus

Figyelmeztetés az Atomháborúra

2o1o. november 23. csütörtök; 3:oo óra

Leányom, szenvedsz a munka miatt, amit a kedvemért teszel. A sötétség, amit érzel a csalótól jön, aki felhasználva az ismerőseidet a sötétség ereje által, minden órában rád támad. Annak ellenére, hogy kétségbeesel, valójában védve vagy. Megmondtam neked, hogy a csaló nem fog ártani a lelkednek. Továbbra is imádkoznod kell a legszentebb Rózsafüzért, hogy szenvedéseidben állandóan védelemben legyen részed. Miközben Édesanyám tiszteletére imádkozod ezt a nagy erősségű imádságot, látni fogsz egy különbséget.

Nem egyszerű befejezni ezt a munkát, amelyen fáradozol az Én Nevemért, de erősnek kell maradnod. Leányom, ha ez a mű eljut a világhoz, békét és megelégedést hoz gyermekeimnek. Ha a gyermekeim megértik az Igazságot, akkor tudni fogják, hogy nem távolodtak el egymástól, és a Teremtő sem feledkezett meg róluk. Ennek a könyvnek a hatására szerzett tudás, vigasztalást nyújt nekik, és közelebb kerülnek Hozzám.

A háború terve folytatódik

Ne félj leányom, mert biztonságban vagy, bár erőtlennek érzed magad, és félsz a bizonytalanságtól. Még többet fog szenvedni az egész világ, beleértve a te országodat is, az egész világra kiterjedő ellenőrzés miatt, mivel ezzel szemben az emberek tehetetlenek lesznek. Ezért nagyon fontos az, hogy erre már most felkészüljetek.

Már korábban is mondtam neked, hogy fel kell hívnod gyermekeim figyelmét arra, hogy már most tervezzék meg teendőiket, amíg a rettegett globális háború el nem kezdődik. A háborút, amelyről most beszélek, a vörös sárkány irányítja. A sárkány, a világ új energiája, alattomos, s nyugaton városokat fog elpusztítani. Az idő közel van. Imádkozzatok, imádkozzatok, mert ez a veszély nem állítható meg, ha nem imádkoztok eleget a megállításáért. Imádkozzatok azokért, akik ebben az atomháborúban elvesztik majd életüket.

Három év van addig, mielőtt még a terv kibontakozna

Imádkozzátok ezekért a lelkekért. Mivel a vezetést egy globális hatalom veszi át, akik körültekintőek lesznek, hamis együttérzést színlelve, ők fogják ellenőrizni szabad életeteket, az ennivalótokat és az imáitokat.

Népemnek ezért igyekeznie kell, hogy el tudja látni saját magát. Termeljétek meg magatok az élelmeteket. Időben keressetek olyan biztonságos helyet, ahol találkozni tudtok, hogy Isteni Megváltótokat dicsőíthessétek.

De maradjatok erősek. Ne mondjátok el túl sok embernek, hogy ezt miért teszitek. Három év van addig, ameddig e terv jelei szemeitek előtt teljesen ki fognak bontakozni. Amire most felkészültök, az nagy segítséget jelent majd nektek ez alatt az idő alatt, bár időnként megkérdőjelezitek majd ezt, s talán elgondolkoztok ezen a terven, mert különösnek fogjátok találni.

A saját táplálékaitokat már most kezdjétek termeszteni. Vásároljatok vetőmagokat, mert a jövőben nem tudtok majd venni. Ezzel tápláljátok majd a családjaitokat az éhínség idején.

Menjetek most és készüljetek fel.

A ti szerető Megmentőtök, Jézus Krisztus

A lelki tökéletességhez vezető lépcső

2010.november 24. szerda; 2:3o

Szeretett leányom, írd a következőket: A hit néha meginog, még a leghűségesebb követőimnél is, éppen akkor, amikor a legkevésbé számítanak erre.

Ez lényeges, mert hitük megpróbáltatásáról van szó, azért, hogy ez után a tapasztalat után megerősödve térjenek majd vissza Szívembe. Ne féljetek, ez egy próbatétel, amelyet Én engedek meg, azért, hogy Gyermekeim ezáltal erősebbé váljanak.

Nem könnyű, hogy megőrizzétek a Belém vetett hiteteket Gyermekeim, mert olyan sok akadály áll hűségetek útjában. Időről időre teljes ürességet fogtok érezni a lelketekben. Ez zavarttá tehet benneteket, mert azt érzitek, hogy magatokra maradtatok.

Hűséges követőimnek meg kell érteniük a következőket: annak ellenére, hogy talán magányosnak érzitek magatokat, Én sohasem vagyok távol tőletek. Mindezeknek a lelkiállapotoknak (eseményeknek) csak egyetlen célja van, hogy úgy megerősítse hiteteket, hogy biztosan minden alkalommal egy újabb lépéssel közeledjetek Felém. Ez az úgynevezett lépcső, a lelki tökéletességhez vezet, ami maga a Mennyország. Ez egy hosszú lépcső, és jó ideig eltarthat, míg eléritek a legfelső fokát. Minden egyes lépcsőfok egy új felismerést eredményezhet a megtapasztalandó leckék révén, melynek köszönhetően elnyerhetitek a szükséges kegyelmeket a lelki tökéletességhez, amely révén bejuthattok Atyám Paradicsomába.

Minden egyes megmászott lépcsőfokkal tetszésem szerinti új tudásra tesztek szert. Néha nehéz. Máskor igazságtalan – legalábbis úgy tűnik. De minden megmászott lépcsőfok után sokkal jobban fogjátok érteni Tanításaim igazságát.

Némelyek hamar megmásszák ezeket a fokokat, miközben mások időt hagynak maguknak. Az ájtatos követőim közül néhányan elveszítik a bátorságukat, aztán egy-két lépést előremennek, olykor pedig hármat hátra. De ez természetes. Mások, akik túl gyorsan haladnak előre, annyira elbizakodottá válnak, ami meggyőzi őket arról, hogy már minden lelki dolgot értenek. De ez a csaló útja, aki elhiteti és elfogadtatja veletek ezt a hamis magabiztosságot. Minden nektek adott ajándék csakis Tőlem származik. Ezeket határtalan szeretetemből kapjátok, hűséges követőim. Soha sem szabad azt hinnetek, hogy ezt egyedül csak magatoknak köszönhetitek, csak azért, mert erős a hitetek. Igen, hitetek lehet erős érzékeny szíveteknek köszönhetően. De ez is egy ajándék Tőlem. Ahhoz, hogy elérhessétek a legfelső fokot, az Irántam való szeretetetekben alázatosnak kell lennetek. Legyetek erényesek minden időben.

Feltétlenül mutassatok magabiztosságot hitetekben, mert ez kedves Nekem. De soha ne essetek abba a tévedésbe, mintha teljesen ismernétek a Mennyország titkait. Eredendő bűnben megszületett emberként csak az idő nyilatkoztatja ki nektek ezeket a titkokat, Gyermekeim.

Mindig igyekezzetek elfogadni azt, hogy minden megpróbáltatás, amelyet küldök nektek, nem más, mint egy ajándék Tőlem. Minden ajándékomnak az a célja, hogy megerősítse az Irántam érzett szereteteteket.

Nagyon büszke vagyok minden Gyermekemre, akik hisznek Bennem, akik tisztelnek és figyelnek Rám. Ahhoz, hogy felemelhesselek benneteket Atyám Paradicsomának teljes dicsőségébe, törekednetek kell a Velem való tökéletes egyesülés dicsőségére.

Ehhez, Gyermekeim, egy kis időre és türelemre van szükség, mielőtt még teljesen átadnátok Nekem lelketeket. Amint ez megtörténik, az Én misztikus Testem részévé váltok az örökkévalóságig.

Gyermekeim, adjátok át magatokat tökéletesen tiszta Szeretetemnek, és soha nem kell visszanéznetek, vagy félnetek, mert Karjaimban biztonságban lesztek.

Legyetek erősek hűséges Gyermekeim, még az akadályok láttán is, mert Én soha nem hagyom el szeretett, hűséges követőimet. Soha.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus

A hívők felhívása az elveszett lelkek megtérítésére

2011. Nov. 26. déli 12 óra

Szeretett Leányom, a Szentháromság egyesül és eggyé válik veled, hogy az Isteni Igazságot a világ minden lelke számára sürgősen továbbítani tudjad.

Leányom, most velem együtt egyesülve a szíved mélyén te is érzed a fájdalmat és a szenvedést az emberiség iránt. Elveszett hitük és jövőjükért érzett aggodalmad miatt, mély szomorúságot érzel és félelem tölt el most téged.

Hűséges híveim most az egész világon egyesülnek a szeretet köteléke által, hogy a lelkekért harcoljanak és megmentsék őket az örök kárhozattól. Akik engem követnek, minden nemzetből, ők a világosság gyermekei.

Rögtön felismerik egymást függetlenül a fajtól, a bőrszínétől és vallási felekezettől. Ők a szeretet hadserege, az Én vezetésem alatt állnak, és az a feladatuk, hogy a történelem jelenlegi időszakaszában erősítsék az emberek hitét.

Jelenlétem még sohasem volt ennyire nyilvánvaló híveim szívében, mint most. Ők is érzik azt a fájdalmat, amit én érzek, amikor azt a szívszaggató romlottságot látom, amelyet az emberek kisugároznak magukból, még azok is, akiket ti szeretetreméltónak és figyelmesnek találnátok. Az önszeretet elpusztítja gyermekeimet.

Az egoizmus és a kíméletlenség, olyan szégyenfoltot hagy a környezetetekben élőkkel és a sebezhető emberekkel szemben, hogy ezt nehéz eltüntetni. A kegyetlenség, amelyet az ember mindennap elkövet a felebarátjával szemben, és aminek célja az önkielégülés, elérte minden korok magaslatát. Az Örök Atya szemében bűn az a szenvedély, amellyel az ember a saját szükségleteit kielégíti.

Teljesen elfogadhatatlan, és ellentmond a tanításomnak a számtalan önigazoló hamis mentegetőzés. Szeressétek egymást. Úgy bánjatok egymással, ahogyan szeretnétek, hogy veletek bánjanak. Mások szükségleteit helyezzétek a tietek elé. Álljatok ki testvéreitek emberi jogaiért, ha másokkal szemben igazságtalanságnak vannak kitéve. Soha senkinek nincs joga ahhoz, hogy valakit megbüntessen azért, hogy ezáltal anyagi javakhoz jusson. Az ellenségeiteket is szeressétek, érezzetek együtt velük. Nem könnyű feladat ez a gyermekeim számára, az anyagi bizonyságtalanság miatt. A vagyon, a szépség és az úgynevezett siker iránti önző megszállottság rettenetesen összezavarja az embereket. Sokan meg vannak győződve arról, hogy ezek természetes emberi tulajdonságok.

A lélektan tudományába már régen beültették azt az elképzelést, hogy az önbizalom minden egyébtől fontosabb, s agymosásszerűen el is hitették az emberekkel, hogy az önbizalmuk érdekében a saját szükségleteiket kell előnyben részesíteniük. Ez a filozófia azonban a modern kommunikáció korában egyre erősödött. Ha gyermekeim szinte naponta ezt hallják a televízió, a médiák, a mozi, a zene és internet által, akkor fontosnak fogják megítélni.

Figyelmen kívül hagyva a hamis ígéreteket, amelyek ezeket az elképzeléseket jellemzik, gyermekeim hisznek azoknak a hazugságoknak. ( ezek tetszelgősek, mert az önkielégülést kínálják, ezt pedig nehéz elutasítani) A hazugságot a csaló – a sátán – ülteti be szívükbe.

Nem nagyon értik azt sem, miért érzik magukat olyan nyugtalanul, már közvetlenül azután, amikor valakit becsaptak.

Nem boldogok azok a gyermekeim, akik az áhított díjat megnyerték. Mindig többet és többet akarnak ugyanabból, mert étvágyuk kielégíthetetlen. De hasztalan. Már nem tudják magukat kielégíteni. Az igaz boldogság és a természetes elégedettség érzését nem ismerik, és nem értik miért van bennük ez a lelki üresség.

Ha fölényesen viselkedtek másokkal szemben, akkor önzőek vagytok. Ha a gyengékkel és a sebezhetőkkel szemben önmagatokat részesítitek előnyben, akkor vétkeztek. Mélyen megbánt engem az, ha ezeket a személyeket abban korlátozzátok, hogy méltóságteljes életet éljenek, és ha azt a jogot is elveszítek tőlük, hogy családjaikat táplálni tudják. Együtt szenvedek ezekkel a lelkekkel.

Ha felebarátaitoknak szenvedést okoztok, akkor azt velem tettétek. Ti vagytok a hibásak, ha Szívemet fájdalom éri, amikor csúnya szavakkal illetitek felebarátaitokat.

Újból átélem a Passió fájdalmait, amikor az egyik ember a másikat erőszakkal bünteti. Amikor testi fájdalmat okoznak nekik, azt én is átélem. Az utolsó megaláztatásnak vagytok részesei, ha gyilkoltok, ezzel a tettel újra keresztre szegeztek Engem.

Gyermekeim, vegyétek tudomásul, hogy a bűn a pokolba vezet. Ettől azok a híveim ijednek meg, akik úgy néznek fel rám, mint az Igazságos Bíróra. Határtalan irgalmasságom ígérete, még mindig biztosított, és azok között osztom szét, akik bűneiket megbánják. De hogyan is menthetném meg mindazokat, akik nem akarják beismerni összekuszált életük hibáit?

Nagyon fontos tanításaim igazságait hirdetni. Sok gyermekemnek nehezére esik, hogy felismerje Isten országát, mert a félrevezetésnek nagy a vonzóereje. Sokan lesznek, akik Isten tanításait nem fogják megismerni sem a próféták, sem a Szentírás által. Egyszerűen azért, mert azokat meg sem akarják ismerni. Mások pedig, vonakodni fognak attól, hogy meghallgassák mindazt, amit most a próféták, vagy látnokok a világon közé tesznek. Ez arra fogja ösztönözni híveimet, hogy másokért imádkozzanak. Különösen az imádkozókra van most nagy szükség! Az Isteni Irgalmasság imája, amelyet Én szeretett Fausztina nővérnek adtam, nagyon erőteljes ima és sokak megtérésére fog szolgálni.

Arra kérlek benneteket gyermekeim, hogy alkossatok imacsoportokat és továbbra is imádkozzatok elveszett gyermekeimért, a ti testvéreitekért és tanácsaitok által álljatok rendelkezésükre.

A saját és a legszentebb Szentháromság nevében sürgetem szeretett gyermekeimet, hogy egymással összefogva, egyesítsék erejüket az Én Szívemmel és segítsenek nekem a lelkek megmentésében. Oly nagyon szeretem őket, hogy irántuk való félelmemben szomorú és keserű könnyeket sírok. Nem akarom elveszíteni őket.

Ti, akik a világosság hívei vagytok, segítsetek Nekem, hogy családommal újra egyesíteni tudjam ezeket az elveszett lelkeket, hogy egykor ők is megláthassák az igaz Paradicsomot, amelyre annyira vágynak. Nyújtsátok ki feléjük kezeteket, beszéljetek hozzájuk és hallgassátok meg őket. Legyetek irgalmasak hozzájuk, még akkor is, ha ők mindent a szemetekre vetnek. Legyetek türelmesek. De mindenek előtt, hagyjátok, hogy rajtatok keresztül érezzék meg szeretetemet. Nehezükre fog esni nekik, hogy visszautasítsanak benneteket, még akkor is, ha gúnyolódnak veletek.

Imáitok által megmenthetitek lelkeiket.

Köszöntöm az Én drága híveimet. Könnyekre fakaszt Engem szeretetetek és odaadásotok, amelyet Nekem, Édesanyámnak, az ég királynőjének és a Szentháromságnak tanúsítotok. Már most örömet vált ki az ég angyalaiból és Szentjeiből az, ahogyan erre az elhívatásra reagálni fogtok. Menjetek és munkálkodjatok most az Örök Atya nevében. Hozzátok vissza nyájamat.

A ti odaadással tele Megváltótok Jézus Krisztus

Globális terv a világnépesség csökkentésére és a világ vezetőinek megbuktatására

2010. Nov. 26., Péntek, 3óra

Szeretett leányom, egy lelki vezető által, rövidesen vezetésben lesz részed.

De ne felejtsd el azt, hogy sokan lesznek a meghívottak sorában, de kevesen lesznek az elfogadottak. Nem tudok beavatkozni szabad akaratotokba, amely nem más, mint ajándék számotokra. Most nagyon fontos, hogy ez a sürgős feladat teljesítve legyen, azért, hogy gyermekeim mindezt meghallhassák és hogy megmeneküljenek.

A jel

Most ne hibázz, mert a változások már folyamatban vannak és rövidesen annyi előjel fogja ezt bebizonyítani, hogy kevesen lesznek azok, akik ezt majd nem veszik észre. Ezek azok a jelek amelyekről ebben az üzenetben beszélek és amelyekről szeretett Anyám, Európa szerte a jelenések során hívja fel az emberek figyelmét. Sok ember aki megnyitja szívét és felszabadítja fogságba tartott lelkét, megfogja érteni, hogy ezek égi közlemények. Gyermekeim akkor fogják felismerni az Igazságot, amikor a Nap által előidézet csodajelet fogják látni.

Ignoráld mindazoknak az embereknek csúfolódásait, gyűlölködéseit és megvetéseit, amelyeket ennek az írásnak az olvasása vált ki belőlük. Ugyanez történt Apostolaimmal is, amikor a Szentlélek adománya által munkálkodtak. Leányom, te is megkaptad ezt az ajándékot. Sohase utasítsd azt vissza és ne kételkedj benne. Ez a valóság, és ezt most már te is tudod. Kétségeid végre, csökkenni kezdenek.

Mint ahogyan azt már mondtam neked, segítséget küldök számodra. Most már kibontakozóban van ennek az ígéretnek a bebizonyosodása. A jövőről továbbra is tájékoztatni foglak, amelyet fel kell tárnod mindenki előtt, beleértve a hitetleneket is. Mi lesz ha eleinte nem hisznek? Amikor az események egyre jobban kibontakoznak, nem lesz más választásuk, csak az, hogy elhiggyék az Igazságot.

Terv egy háború szervezésére

A világhatalmak által, egy rosszindulatú terv van már készülőben, egy háború kitöréséhez, amelynek az a célja, hogy megtizedelje a világ népességét. Imádkozzatok, imádkozzatok, erre most nagy szükség van, azért, hogy minél kisebb legyen az az okozott kár, amelyet ezek a rosszindulatú emberek el akarnak követni. Ostoba módon függnek a csalótól, ezért sátáni erővel rendelkeznek, és arra vannak elhatározva, hogy feladatukat mindenáron teljesítsék.

Terv Benedek pápa megdöntésére

Tervek vannak arra is készülőben, hogy hogyan vegyék át a hatalmat az Egyházak, a különböző vallási felekezetek és a Vatikán fölött is. Az Én szeretett Benedek pápám, azokkal van körülvéve, akik a megdöntését tervezik.

A világ különböző államfőinek megdöntésére is tervek vannak, olyan vezetőkről van szó, akiket szintén saját embereik akarnak megdönteni.

Ébredjetek fel gyermekeim és harcoljatok. Ez egy valódi háború, teljesen más, mint az eddigi háborúk voltak, amelyeket már a Földön megéltettek. Ez nem más, mint egy ellenetek irányított háború, minden egyes gyermekem ellen. Ti vagytok a célpont. A probléma az, hogy nem láthatjátok az ellenséget, mert ők gyáva szívűek, nincs bátorságuk arra, hogy megmutassák magukat.

Titkos találkozók

Eltelve önmaguktól, saját köreikben, titokban találkozgatnak és megtalálhatóak az élet minden területén. Nemcsak kormányaitok székházainak folyosóin találjátok meg őket, hanem a törvényszéken, a rendőrségen, a kereskedelemben, a tanügyben és a hadseregnél is.

Ne hagyjátok, hogy majd ezek az emberek írják elő nektek azt, hogy hogyan kell imádkoznotok. Figyeljétek majd meg, hogy hogyan próbálják igazgatni életeteket, ezért már most kezdjetek felkészülni az előtettek álló dolgokra.

Figyelmeztetés a globális oltások ellen

Mindenekelőtt, arra kérlek titeket, hogy imacsoportokban imádkozzatok. Imádkozzatok azokért az emberekért, akik a sátán lelkes követői. Az ima segíteni fog egyes katasztrófák elhárításában. Óvakodjatok attól az iszonyatos dologtól, amelyet oltások által akarnak nektek okozni. Ne bízzatok abban, amikor veletek együtt érezve, hirtelen globális oltási kezdeményezést indítanak. Legyetek résen. Megegyezés alapján, országról – országra annyi embert akarnak uralni, amennyi csak lehetséges. Ne féljetek, mert meg fogom védeni mindazokat a híveimet, akik Hozzám imádkoznak. Imádkozzatok azokért a bátor lelkekért is, akik elhatározták azt, hogy terjesztik az Igazságot. Sokat közülük kinevetnek, pedig ők nagyrészt csak az Igazságról beszélnek.

Az élelmiszerek elraktározása

Ne bízzatok az élelmiszerszolgáltatókban. Már most készüljetek fel a jövőre. Saját felelősségetekre kezdjétek el az élelmiszerek és a vetőmagok gyűjtését. Úgy raktározzátok el azokat, mintha egy háború következne. Mindazok, akik ezt megteszik, helyesen cselekednek. Lelketeket az ima és az ájtatosság fogja megerősíteni és meg fog védeni titeket attól, hogy ezeknek a rosszindulatú embereknek az útjaira térjetek. Sohase hagyjátok jóvá, hogy ők uralkodjanak a ti véleményeitek és meggyőződéseitek fölött, mert ők az olyan törvények behozását fogják követelni, amelyek a családok széthullására vezetnek. Arra fognak törekedni, hogy szétválasszák a családokat, azáltal, hogy az embereket a válásra, a szexuális és a vallási szabadságra fogják bátorítani.

A világ egyes vezetőinek megöletése

A világ nemzetei között gyűlöletet fognak szítani, vezetőket fognak megölni és azáltal, hogy az embereket diktatúra alá akarják vetni, elveszik szabadságukat is.

Isten haragja nemsokára érezhető lesz, mert Ő már ezeknek az embereknek a gonoszságait nem fogja sokáig eltűrni, hacsak ezek az emberek hátat nem fordítanak a sátán befolyása alatt álló szervezeteknek. Imádkozzatok érettük.

Legyetek elővigyázatosak abban, hogy kire szavaztok a választások idején. Amikor beszélnek, figyeljetek jól oda szavaikra. Azokra hallgassatok, akik megpróbálnak figyelmeztetni benneteket. Arra hívom fel sürgősen figyelmeteket, hogy azokért imádkozzatok, akik nem így cselekednek, hogy ők is megtérhessenek, és hogy megmenekülhessenek.

Nemsokára elkezdődik a beteljesedése ezeknek az eseményeknek, amelyekről most beszéltem nektek. Szorosan tartsatok össze, saját élelmiszerkészleteiteket tartsátok készenlétben, próbáljátok saját részetekre a zöldségféléket és a túléléshez szükséges dolgokat megtermelni. Ez egy ellenetek irányított háború, de egyáltalán nem annak fog tűnni. Mégis legyetek résen.

Az Egyházakat betiltják

Ti, gyermekeim, akik bátorságaitokat összegyűjtitek és az Egyházhoz visszatértek, sohase féljetek imádkozni és hiteteket nyíltan kimutatni. Sokan közületek, akik most Egyházamat természetes dolognak tartják, nem fogják majd ezt tenni. Előttük csak akkor fog az Igazság megvilágosodni, amikor elveszik tőlük azt a valódi ajándékot, ami megengedte nekik, hogy hitüket nyilvánosan élhessék. Ez dühössé fog tenni benneteket.

Leányom, mondd meg híveimnek, hogy ne essenek pánikba. Megmentem mindazokat, akik követnek Engem, a felhőkbe emelem fel őket, hogy ott várakozzanak az új Paradicsomra. A Földön ők fogják élvezni az új Paradicsomot és ebben az új Örök Életben újra egyesülni fognak meghalt családtagjaikkal. Most nekik erősnek kell maradniuk, imádkozniuk kell és szeretettel kell legyenek egymás iránt. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, legfőképpen azokért az elveszett és megtévesztett lelkekért, akiknek semmi fogalmuk sincs arról, hogy cselekedeteik milyen hatással vannak a jövőre nézve, az elkövetkezendő életükre.

A langyos lelkekről

Imádkozzatok a langyos lelkű gyermekeimért is. Nekik mielőbb vissza kell Hozzám térniük. Gyermekeim, egymás iránti szeretetetek által, az Igazságot szem előtt tartva, ne késlekedjetek figyelmeztetni őket. Legyetek példakép számukra, ezáltal mutassátok meg nekik, az ima valódi értelmét, mert így ők sem fognak elveszni.

Maradjatok erősek. Sohase adjátok át magatokat a csaló hadseregének. Sohasem. Álljatok ki azért, amiben hisztek. Már most védjétek családjaitokat. Térjetek vissza Hozzám. Mindennap imádkozzátok az Irgalmasság rózsafüzérét.

Világ keresztényei, imádkozzátok a Rózsafűzért! Engedjétek, hogy Anyám közbenjárjon értetek, és hogy segítségével visszatérhessetek Hozzám.

Gyermekeim, sírok mindannyitokért és most nagy szükségem van híveimre, hogy a gonosz ellen, most összeszedjük és egyesítsük erőnket. Erre az ima, a válasz.

A ti szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

 

 

Jelenések könyve

2010. november 26. péntek, éjfél

Szeretett leányom, ma egy olyan nap van, amikor Szívem megszakad a világban levő nyugtalanság és mély boldogtalanság miatt. Kétségbeesetten nézem, ahogy nő az egymás elleni harag a világban. Szomorúságom főként abból fakad, hogy tudom, ezek a próféciák ki fognak bontakozni, de az emberek túlnyomó többsége nem lesz ettől bölcsebb.

Imádkozzatok, hogy Oroszország fel legyen ajánlva Áldott Édesanyámnak

Ők (az oroszok) még mindig nem ismerik el, hogy mindezek az események meg voltak jövendölve János Könyvében. Oly sokan fognak most szenvedni a hit hiánya miatt. Imádkozzatok most, hogy Oroszország végre hagyja magát, és engedje, hogy végre fel legyen ajánlva Áldott Édesanyám nevében. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy ez megtörténjen. Mert ez a nagy eredmény az imádság által lesz lehetséges. Ha ez megtörténik, akkor milliók fognak megmenekülni. Mert a veszély az, hogy a kommunista erők fel fognak emelkedni a kígyóval (sátán), és összefognak, ti pedig, Gyermekeim, tehetetlenek lesztek.

Nézd most azt a sebességet, ahogy a nemzetek harcra kelnek. A globális események, ahogy ezek a maguk gyorsaságával kibontakoznak, nagy megdöbbenést fognak okozni. Követőim, nektek meg kell hallgatnotok. Az imacsoportoknak nagy jelentőségük lesz a megtérés terjedésében, és ezen végzetes események terjesztésében. Még azok is, közületek, akik önelégülten élitek életeteket, ahol minden magától értetődő/természetes, többé már nem tudjátok figyelmen kívül hagyni ezeket az eseményeket. Nektek most hallgatnotok kell rám, és el kell fogadnotok, hogy azok az események, amelyek a Jelenések Könyvében vannak megjövendölve, hamarosan bekövetkeznek.

Most kulcsold imára kezed. Ha csak egy szikra szeretet is van szívedben Irántam, kérj Engem, hogy öleljelek át, hogy lángra lobbanthassam és megerősíthessem a Bennem való hitedet.

Örök Atyám keze le fog sújtani erre a hálátlan vak világra.

Az igaz látnokok üldözése

2010. november 29. hétfő, 12:48 óra

Leányom, írd le a következőket azért, mert figyelmeztetned kell a világot arra az üldöztetésre és az elkövetkezendő büntetésre, amely az Én kiválasztott lelkeimre vár, akiknek az a küldetésük a világban, hogy közöljék az igazságot, hogy megmenthessék a lelkeket, még a második eljövetelem előtt.

Észre fogjátok venni, hogy az általam kiválasztott látnokokat és prófétákat ugyanúgy el fogják utasítani, mint a hamis prófétát. Ezek az Én nemes lelkeim, akiket az egyszerű hűségükért választottam ki, és akik Velem együtt szenvedik el azt az elutasítást, amit Én is elszenvedtem az emberiség kezei által.

Azok az igaz próféták, akik Bennem, Velem és Miattam szenvednek. Ők azok a lelkek, akiket Miattam meg fognak kínozni, meg fognak vetni és elítélnek. Ők tehát el lesznek utasítva saját Egyházam által, de nem minden felszentelt szolgám által. Hűséges követőim is, akik a tanításaimat pontosan követik, engednek az elutasítás csábításának, míg idővel lassan derengeni kezd előttük az igazság.

Az idők kezdete óta, Isteni Irgalmasságomon túl, prófétákat küldök a világba, hogy minden tanításomra emlékeztessenek benneteket, de eleinte csak nagyon kevésnek hittek. Sokat közülük kigúnyoltak, s úgy néztek rájuk, mint akiknek nagyon eleven a fantáziájuk, depressziótól szenvednek, vagy egyszerűen, mint becsapottakat elítélték őket. A legtöbb próféta maga is megrendült, amikor megtapasztalhatta az első isteni találkozást. Sokan közülük egy ideig maguk is kételkedtek ezekben a misztikus élményekben, mielőtt elfogadták volna ezek valódiságát.

Ők előbb átgondolták azt, hogy elmondhatják – e valakinek ezeket az élményeket. Időbe telt, amíg el tudták fogadni.

Mindazok az általam kiválasztott lelkek, akik – míg elfogadták a meghívattatásukat – vonakodtak megmutatni az üzeneteimet vagy utasításaimat felszentelt szolgáimnak, beleértve az apácákat, papokat, püspököket és bíborosokat is. Ők, ezeket az embereket tiszteletben tartották, és tudták a szívükben, hogy azokat a kérdéseket, amelyeket feltennének nekik, nagyon nehéz lenne megtárgyalni velük.

Sokan, az elhívatottak közül nem fedték fel az üzeneteket, hanem az imát és a szenvedéseiket használták fel arra, hogy teljesítsék kötelességeiket Velem szemben.

Másoknak, akik – Áldott Édesanyám és az Én utasításaim követve – kinyilatkozták az üzeneteket, nem hittek. Ezeket, csak azon Isteni megnyilvánulások (csodák) által hitték el, amelyek idővel nyilvánvalóvá váltak.

Sürgősen felkérem minden követőmet, hogy hallgasson a szívére. Figyeljetek az üzenetekre, amelyeket drága látnokaim juttatnak el hozzátok. Ezek az üzenetek tiszta szeretetből adattak nektek, hogy segítsenek és vezessenek benneteket és lelkeket mentsenek. Ez a céljuk. Ha úgy döntötök, hogy ezek nem Isteni eredetűek, imádkozzatok a vezetésért. Ha úgy döntötök, hogy mégis azok, akkor imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok a látnokaimért, hogy hallgassanak rájuk.

Most engedjétek meg, hogy figyelmeztesselek benneteket azokra a jelekre, amelyek arra hívják fel a figyelmet, hogy az Én nevemben, igaz látnokaimat üldözni fogják. A gonosz követői, látván világosságukat, nemcsak egyszerűen célba veszik őket, hanem olyan rosszindulatúak lesznek velük szemben, hogy ez még a lélegzetüket is elállítja. Nemcsak gúnyolódás által kínozzák őket, hanem nagyon hosszasan lejáratják őket. És mindezt az Én nevemben teszik. Az a fájdalom, amelyet tanítványaimnak kell elszenvedniük, semmiségnek számít ahhoz a fájdalomhoz képest, amit ezzel Nekem okoznak.

Az utolsó időkben szenvedéseim újra elérték azt a szintet, mint akkor, amikor szenvedtem és a bűneitekért meghaltam, mert most újra átélem azt a rettenetes kínzást. Az összes bűnért. Minden gyermekemért beleértve azokat is, akik Engem és a látnokaimat kínozzák. Beleértve azokat a gyilkosokat, azokat az embereket, akik nyilvánosan megtagadnak Engem, és ezzel még dicsekednek is, és büszkék mindazokra a rettenetes gonoszságokra, amik most a világban láthatóak.

Kérlek, hallgassatok látnokaimra. Érezni fogjátok a szívetekben, amikor az igazságot halljátok. Kérlek, ne essetek azok csapdájába, akik Anyám látnokait üldözték, közöttük Szt. Bernadettet, vagy a kis fatimai gyermekeket. Nagy tiszteletlenséggel bántak velük, különösen felszentelt szolgáim. Ők azok (a látnokok), akiket a legtöbb bántás ér, amikor Isteni kinyilatkoztatásaim az emberiségnek adatnak, szeretetemen túl. A Szívem még jobban fáj, amikor nem hisznek a természetfeletti Istenségben, és még akkor sem, ha mindezt megmutatják nekik.

Kérlek, imádkozz a látnokaimért, különösen azokért a látnokaimért, akiknek az üzeneteit nem lehet elutasítani, a bennük megmutatkozó szeretet, és a figyelmeztetések miatt, amelyet tartalmaznak. Mert ők az Én igaz látnokaim. Fel fogjátok ismerni őket azokról a sértésekről, rágalmazásokról, gyötrelmekről és gyalázásokról, amelyeket gyermekeim kezei által kapnak.

Amikor látjátok azokat a gyalázásokat, amit el kell viselniük, és a hazugságokat, amelyeket olyan lealacsonyító módon terjesztenek róluk, akkor fel kell majd tennetek magatoknak a kérdést: Ha ezt a személyt idáig kínozták és nem hittek neki, akkor miért szidalmazzák őt továbbra is ilyen durván? Aztán meg fogjátok kapni rá a feleletet. Imádkozzatok a Szentlélekhez a vezetésért, hogy igaz prófétáimat és látnokaimat meg tudjátok különböztetni azoktól, akik becsapnak benneteket.

Szeretett Megmentőtök, Jézus Krisztus

A gazdagság hajhászása

2010. november 30. kedd; 12:00

Szeretett leányom, összpontosíts és hallgasd meg, amit mondani akarok neked. Te most az átmenet fájdalmas időszakát éled, az első üzenettől számítva, egészen a mostani üzenetekig. Kérlek, értsd meg, hogy ezek az üzenetek Tőlem származnak, és hagyd abba a kétkedést. Ezáltal jobban tudsz erre a munkára összpontosítani, amire elhívatva vagy.

Azzal kapcsolatban, ami a világban történik, napról – napra egyre nyilvánvalóbb, hogy a gonosz Világrend kárt akar okozni a Földön. Az Egyesült Nemzetek, egyike azoknak a fedőszerveknek, akik az új világrendhez tartoznak, akik megpróbálják kiirtani Tanításaimat, és erre a célra fel fognak használni minden rendelkezésükre álló gyilkos fegyvert.

Ne féljetek, mert az Én híveim keményen fognak harcolni, és nem fognak megtagadni Engem, különösen azokban az országokban, amelyeket Nekem ajánlottak fel, és ahol ájtatosan és rendíthetetlenül élik hitüket. Ők nem fognak meghátrálni, és nem fogják mindezt hagyni. De sokan, a felmerülő költségek miatt, annak biztosítására, hogy gyermekeiket a világosságra vezessék, tehetetlenek lesznek.

Amint azt már megmagyaráztam neked korábban, az Én Örök Atyám haragja hamarosan megmutatkozik a földön, amint az emberek egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek arra, hogy megtagadjanak Engem.

A világ ugyanolyan, mint eddig. Az emberek is ugyanolyannak látszanak, mint eddig. A televízió világa is, a rózsaszínű felhívásaival, ugyanolyan maradt. Az emberek a homokba dugják a fejüket. Azt gondolják, hogy a világ továbbra is így fog folytatódni, amilyen az most. Sajnos tévednek. Az Én kötelességem gyermekeimmel szemben, hogy megmentsem őket. Nem engedhetem meg, hogy továbbra is beszippantson benneteket az üres ígéretek, az üres álmok és a hamis nagyravágyások vákuuma. Ezek azok az örömök, amelyekhez sok – sok éven át hűségesek maradtatok. Ezek voltak azok az ígéretek, amelyek saját hibátokon kívül, az önértékelés követéséről győztek meg benneteket, mint a saját-haszon és az önjutalmazás. Azt mondták nektek, hogy az elsőbbségre törekedjetek, mindegy, hogy ez mibe kerül.

És ti lennétek az elsők. Ti, a nagyravágyásotokkal, a gazdagság utáni vágyatokkal önmagatok és gyermekeitek számára, a törekvéssel, hogy jobbak legyetek testvéreiteknél, és az önigazolás állandó, rendületlen keresésével, be lettetek csapva. Ezeket a nagyravágyásokat a csaló táplálta Gyermekeimbe, ezen nagyravágyások csillogásával és vonzerejével. Sok Gyermekem nevetni fog ezeken az üzeneteken, és azt fogják mondani, hogy hamisak. Sajnos, a csaló valóban létezik, de a legtöbb Gyermekem nem fogadja el a létezését.

Ő ravasz módon bújik meg a dolgok, az emberek, a cselekedetek és vonzó ösztönzők mögött. Manapság az ő csábítása alatt a következőt lehet érteni: ha egy személyt megkérdeznének, hogy mit szeretne jobban a pénzt, vagy széthullott családjával ismét egyesülni, akkor ő a pénz mellett döntene. Kérdezzetek meg másokat, hogy elárulnák – e testvéreiket az anyagi haszon miatt, és a válasz igen lenne. Kérdezzetek meg egy kis gyermeket, hogy felcserélné – e az ő egyszerű életét, egy csodákkal teli és izgalmas életre, és a válasz igen lenne.

Miért olyan nehéz megérteni gyermekeimnek, hogy ők még akkor is többet és többet akarnak, amikor már tudják, hogy övék a fődíj? Egy gazdag ember, aki már egyszer nyereségre tett szert, az továbbra is folyamatosan többet akar elérni. Ennek az az oka, hogy a sátán ajándékai, egy zord, üres érzést hagynak bennetek, amelyet nem értetek. Aztán folytatjátok a fáradságos keresést, és ezt általában felebarátaitok kárára teszitek. Egyetlen ember sem tehet nagy vagyonra szert anélkül, hogy ne okozna fájdalmat azoknak az embereknek, akik az útjába kerülnek. Egyetlen ember sem tehet úgy vagyonra szert, hogy ezt ne a mások kárára tenné. Az az ember, aki másokkal nem osztja meg a vagyonát, elkárhozik. Az a személy, akinek semmije sincs, sokkal jobban hajlik a megosztásra, mint az, aki anyagi javakkal van megáldva.

Tanításaimat nem lehet felhígítani

Miért utasítják el Gyermekeim azokat a tanításokat, amelyeket már Apostolaim az új Szentírásban (Új Testamentum) összefoglaltak? Miért nem kísérik figyelemmel ezeket a tanokat? Azt hiszik, hogy azért írták le tanítványaim, hogy az emberek ne hallják meg ezeket? Mióta Én ezt a Földet elhagytam, ezek a tanítások nem változtak. Ezek (a tanítások) nem ok nélkül vannak. Ezek értelmezéseit megváltoztathatjátok, felhígíthatjátok, új értelmet adhattok neki, vagy egyes részeket kitörölhettek belőle, de egy dolog maradni fog, és ez az igazság. Az igazság mindig ugyanaz marad. Ez nem tud és nem is fog megváltozni, még akkor sem, ha ez nem tetszik az embereknek. Most erre figyelj. Legyetek figyelmesek. Nem követhetitek ezt a kényelmes utat, ha Atyám Birodalmába akartok bemenni. Sokan közületek a szerencsének tulajdonítják a gazdagságot és a megszerzett dicsőséget. Amit sokan nem ismernek fel, az az, hogy időközben sokan közületek a lelküket már eladták az ördögnek.

Egyes gyermekeim tisztában vannak azzal, hogy súlyos bűnt követtek el, de nem törődnek vele. Mások pedig egyszerűen meg vannak arról győződve, hogy önmaguk és családjaik részére a legjobbat teszik, de ők meg kell, hogy értsék, hogy az anyagi biztonság elfogadható, de a luxus és a gazdagság utáni hajsza nem.

A valóság az, hogy a roppant nagy vagyon megszerzése, csak bűnök árán történhet. Az a vagyon, amelyet talán bűn nélkül szereztek meg, végül is a bűnhöz fog vezetni.

Atyám Egyházának tanításai ellenére az egész világon, az emberek még most sem fogadják el tanításaimat. A gazdag embereknek, akik az anyagi javak után törtetnek, van egy Istenük. A szegény embereknek, akik a gazdagságra törekednek, szintén van egy Istenük. Mind a kettőnek ugyanaz: a pénz. A pénz hasznavehetetlen, ha azt nem becsületes úton szerezték, és azoknál is, akik kevésbé szerencsések (vagyonosak), mert nem tanultak a megtapasztaltakból.

A pénzt, az anyagi javakat és minden jó dolgot, amelyeket azok az emberek birtokolnak, akik szerencséseknek tartják magukat, el kell, hogy osszák a rászorulók között. De az sincs rendjén, hogy a pénzt csak azért ajándékozzák el, hogy ezáltal dicsőséget és figyelmességet szerezzenek maguknak.

Biztosak lehettek abban, hogy éppen a gonosz által fogjátok felismerni azt, ami jelenleg a világban terv szerint történik, és amikor ez a kívánság (a terv) valósággá válik, látni fogjátok, hogy üres zsebetek miatt milyen csekély értéke van a pénznek. Amikor ők, azok a gonosz lények, átveszik a pénzetek feletti hatalmat, és ti nem juthattok hozzá anélkül, hogy feltételeiket elfogadnátok, akkor fogjátok végre megérteni, hogy a boldogsághoz egy vagylagos (alternatív) utat kell választanotok.

A pénzetek értéktelen lesz. A túlélés miatt, a dzsungel törvényeire lesz szükségetek. Mindazok, akiknek megvan a túlélési ösztönük, könnyebben fogják elviselni, mint azok, akiknek azelőtt sohasem kellett hajlott térden dolgozniuk. Az ültetni való magvak többet fognak érni, mint egy millió dollár. Egy egyszerű gyümölcs többet fog érni nektek, mint egy feltűnő autó, mert amikor mindent elvesznek tőletek, akkor fogjátok Teremtőtöket segítségül hívni. Egyedül csak akkor fogtok ráébredni és csakis akkor, hogy ami számít az nem más, mint a szívetekben lévő szeretet, mert a lelketek nem tud fejlődni a szeretet nélkül, és nem fog tudni bejutni Atyám Birodalmába sem.

Gondoljátok át. Legyetek óvatosak a gazdagság keresésében. Most álljatok meg, mielőtt túl késő lenne. Osszátok meg vagyonotokat, és kövessétek ösvényemet. Ez a tanítás, talán túl szigorú azon gyermekeim számára, akik bizonytalanságot éreznek.

Szerető Megváltótok Jézus Krisztus

Comments are closed.