Benedek pápa napjai meg vannak számlálva
2011. június 1., csütörtök, 11:00
Szeretett leányom, Szent Nevemért, te már többször is próbára voltál téve, azért, hogy hátat fordíts az Igazságnak. Ez rendszeresen elő fog fordulni. Hiszen egy nap sem fog eltelni anélkül, hogy a csaló ne kísértsen meg téged, vagy, hogy ne vonjon el a munkádtól, és hogy elmédet ne töltené el kétségekkel.
Neked nem szabad, más látnokok üzeneteit olvasnod, vagy más személyre hallgatnod, olyanra, aki azt állítja, hogy az Én Nevemben jön és üzentet akar neked adni, de az, ellentéte azoknak az Igéknek, amelyeket Tőlem kaptál.
Próféciáim, leányom, pontos közlések számodra. Sátán továbbra is meg akar kaparintani és ártani akar neked, mindig akkor, amikor a legkevésbé várod. Ezért legyél résen mindig. Az Én szeretett helytartóm napjai meg vannak számlálva. Ő, még a Nagyfigyelmeztetés előtt el fogja hagyni a Vatikánt. Bízzál Bennem. Engedelmeskedj Nekem. Te most jól haladsz előre, de Tőlem soha se fordítsd el szemeid.
Azonban ne félj az életedet normális módon, úgy, mint eddig élni, ha az ima és a teljes önátadásod Nekem, a legfontosabb része ennek. Biztosítalak arról, hogy ebben a munkádban mostantól nem vagy egyedül és csak azok, akiket Én vezetek, lehetnek valamilyen módon befolyással rád.
Bízzál Bennem akkor, amikor azt mondom neked, hogy sátán Igéimet nem szabotálja, vagy ezeket az üzeneteket, amelyeket Én adok neked, nem tudja megfertőzni. Ez ebben az esetben nem fog megtörténi, mert ez egy rendkívüli misszió, és ezért minden védelmet megkapsz, leányom. Amikor aggodalmad lesz bármelyik üzenettel kapcsolatban, kérdezz meg Engem és megkapod rá a választ. Senkit se kérdezz meg véleménye felől, mert ők arra nincsenek kiképezve, hogy az Isteni Igéről nyilatkozhassanak.
Sohase bonyolódj más látnokok üzeneteibe. Ez nagyon fontos, különben ártana a munkádnak.
Közben, most már tudod, hogy Én, a ti Megváltótok és az emberiség Királya tekintélyt élvezek. Nem szabad soha, egy embernek sem Igéimet beszennyeznie. Légy hálás a prófécia adományáért és minden időben engedelmeskedj Nekem. Ne bánts meg Engem sohasem kételkedéseiddel. Ezek az idők már a hátad mögött vannak. Közeledj Hozzám alázatos szívvel és lélekkel. Hallgass, amikor Igéimet kigúnyolják, megtámadják, elutasítják, vagy ellent mondanak neki és megkérdőjelezik azokat, mert te nem vagy abban a helyzetben, hogy válaszolhass Helyettem. Annyi mindent fogsz még Tőlem tanulni, ha leülsz és meghallgatsz Engem. Eltöltöm lelkedet a megkülönböztetés kegyelmével. Fogadd el ezt az ajándékot. Ne kételkedj. Örvendezz Velem.
Ez egy nagyon fontos küldetés, nem, mint a többi, amit az előzetes próféták által az emberiségnek küldtem. Emberi szóval kifejezve, részedről erőt követel. Éppen most nagyon fontos, hogy egyszerű módon kommunikálj Velem, az ima által, a Szentségimádás által és a Szentségek által. Minden mást ki kell zárni. Családod minden időben nagyon fontos. Minden, ami ezen a két dolgon kívül van, egy sokkal kisebb kategóriába esik. Próbálj meg lazítani és engedd, hogy Szeretetem eltöltsön téged. Ne pazarold az amúgy is értékes időt aggodalomra. Egyesülj Velem, hogy teljes egységbe legyünk és minden sérelemtől védve leszel. Szeretlek, leányom és bízom benned.
A ti odaadó Megváltótok és Tanítótok, Jézus Krisztus
Sátán a popkultúra által toborozza a fiatalokat
2o11. június 4., szombat, 17 óra
Szeretett leányom, a hozzátok eljuttatott üzeneteim közvetlen eredményeként, az egész világon megnövekedett a megtérések száma. Örvendjetek, mert mondom nektek, az Én szavaim, ha elolvassák őket, minden lelket lángra gyújt, még a lanyha bűnösökét is. Évezredekkel ezelőtt, amikor az apostolaimnak átadtam a tanítást, Szavaim mély hatást gyakoroltak az emberekre. Ennek a tanításnak nagy része már feledésbe ment, sokan megfeledkeztek róla, kivéve azokat, akik Isten, az Örök Atya, vagy az Én, Jézus Krisztus, az Ő Fiának követői.
Ezen üzenetek által, amelyeket neked adok leányom, megpróbálom a tanításaimat leegyszerűsíteni. Azért szólok most így hozzátok, hogy figyelmeztessem, tanítsam, s gyermekeim lelkébe öntsem Szent Igéimet, hogy megmenekülhessenek a sátán karmaiból.
Leányom, a Szentlélek adománya által lelked megkapta a megkülönböztetés kegyelmét. Ezt nem csak azért kaptad, hogy megértsd ezeket az üzeneteket, hanem azért is, hogy a bűn gonoszsága nyilvánvaló legyen előtted. Most, ha bűnt látsz, annyira eltölt ellenérzéssel, hogy teljesen felkavart leszel. Most ízelítőt kapsz abból, hogy mit szenvedek Én el, amikor a bűn által megfertőzött gyermekeimet látom.
Sokan felkavarnak téged azok közül, akiket mindennapi életed során a médiákban, a moziban, a televízióban látsz. Amikor egy lélekben ott a bűn, akkor az úgy nyilvánul meg, hogy bizonyos jelek alapján tisztán észre lehet venni. Leányom, te most a Tőlem kapott kegyelmek által azonnal észre tudod venni valakinek a bűnét. Az első jel, amit észre fogsz venni, az arrogancia és a büszkeség, amikor valaki fontosabbnak tartja magát egy másik embernél. A többi jel, amit észre fogsz venni, mind a büszkeség és a kapzsiság bűnéből származnak.
A mai világ legféktelenebb bűne a szexuális perverzitás. Mindig álcázva, humorral vegyítve mutogatják a világnak. Nagyon ravasz mód ez arra, hogy elhitessék az emberekkel, hogy ez természetes része az ember megjelenési formáinak. Látod leányom, hogy a világon minden személy szívesen nevet, s szüksége van a humorérzékre, ami Isten ajándéka. Amikor tehát a szexuálisan perverz viselkedésre bíztatnak, akkor ezt legtöbbször úgy teszik, hogy nevetésre fakasszanak benneteket. Ez nem csak abban az esetben aktuális, amikor ezáltal lealacsonyítják a nőket, hanem akkor is, amikor elhitetik a fiatal gyermekekkel, hogy ez a gonosz, lealacsonyító viselkedés elfogadható, és hozzátartozik a normális pop-kultúrához.
A sátán szívesen toborozza a fiatal lelkeket. Így, a modern lehetőségek felhasználásával, célba veszi ezeket a drága kicsi bárányokat, hogy elvegye őket Tőlem. Az Én kicsi gyermekeim pedig tudatlanul utánozzák visszataszító viselkedését, s ez a viselkedés később egy csoporthoz való odatartozás kényszere alatt csak tovább gerjed.
A zene-iparban dolgozókhoz intézett figyelmeztetés
Most mindazokat figyelmeztetem, akik a zene-, film-, és a művészetek iparában dolgoznak. Szigorúan foglak benneteket megbüntetni azért, ha gyermekeimet megfertőzitek. Ti, félrevezetett gyermekeim, a sátán fegyvertárának bábui vagytok. Elsősorban úgy tud használni benneteket, hogy félrevezet titeket a gazdagsággal, a hírnévvel és az anyagi jóléttel járó életmód által. Aztán behatol szívetekbe. Azután a romlottság mélységeibe vonszol benneteket, ahol démonai által behatol a testetekbe. Így általatok kiélheti rettenetes hajlamait, véghezviheti fertőző szexuális cselekedeteit.
Az egész idő alatt azt hiszitek, hogy ez csak egy ártatlan szórakozás. Nem tudjátok, hogy ellopja a lelketeket? Nem is foglalkoztok vele? Nem értitek, hogy ha ezeket a fajtalan szexuális romlottságot művelitek örökre elvesztek? Miközben minél több buja izgatottságra vágytok, amikor már az utolsó aktus sem elégített ki benneteket, már nem tudjátok jóllakatni magatokat. Azután ti fogjátok saját magatokat tönkretenni.
Mit gondoltok, miért vannak köztetek olyan sokan, akik egy hamis látszat mögött élve, ami a híresség kultúrájához tartozik, öngyilkosságot követnek el, kábítószerekkel túladagolják magukat, depressziósak és akiknek szívét szétszakítja a kétségbeesés? Nem tudjátok, hogy sátánnak sürgősen szüksége van a lelkeitekre? Minél hamarabb törekedtek a halálos bűnben való életmódra, annál gyorsabban kaparintja meg a gonosz lelkeiteket Teremtőtöktől. az Örök Atyától.
Azoknak a gyermekeimnek, akik a hazugság eme csapdájába estek, nagyon nehéz ezt megérteniük. De próbáljatok így gondolkodni: Még ha bűnben is éltek, Isten világossága még mindig bennetek van. Nagyon sok bűnös és ateista nem tudja ezt megérteni. Tovább folytatják bűneik sorozatát, és egyre közelebb kerülnek a pokolhoz. Mégis, Isten világossága megőrzi szellemi egészségüket. Isten világossága nélkül sötétségben lenne ez a Föld. Ha egyszer megtapasztaltátok ezt a sötétséget, terrorizálni fog benneteket.
Nem csak viszolyogni fogtok bűnös cselekedeteitektől, hanem rohanni fogtok, hogy elbújjatok valahova, mert még ha Isten világossága valóban megjelenne is, nem lennétek képesek arra, hogy vakító fényét és erősségét elviseljétek.
Isten világossága nélkül olyan sötétség van a lélekben, hogy ti gyermekeim, akiknek még soha nem kellett ezt a fényt nélkülöznötök, nem tudnátok túlélni, ha ez kialudna.
Tápláljátok lelkeiteket. Ez az egyetlen, amit magatokkal vihettek a következő életbe.
A Figyelmeztetés ízelítő lesz a számotokra, hogy milyen érzés lesz ez. Ha a “Figyelmeztetéskor” halálos bűnben lesztek, ne ijedjetek meg, mert ez csak egy figyelmeztetés lesz. Olyan sokkolóak lesznek bűneitek, amikor durva és utálatos formájában látjátok majd őket, hogy szerencsétlenségetekre ijedségetekben fizikai kárt okozhat bennetek. Ne várjatok addig. már most tegyetek valamit a mostani lelki állapototokért. Figyeljetek oda lelkeitek magasztosságára. Tápláljátok lelkeiteket, mert ez minden, amit magatokkal vihettek a következő életbe. A testeteknek nincsen semmi jelentősége. Mégis ha bűnös módon használjátok testeiteket, amelyet Istentől, a Mindenható Atyától kaptatok ajándékba, úgy, hogy ezáltal másokat is bűnre vezettek, akkor a testetek lesz a lelketek halálának okozója.
Gyermekeim, gondoljatok elkövetkezendő boldogságotokra, mert ez a Földön eltöltött idő, csak egy töredéke annak az időnek, amit a létezésetek során meg fogtok tapasztalni. Ha nem foglalkoztok lelkeitek gondozásával, úgy biztosítva lesz a számotokra egy elkülönített hely a pokolban, ahol az örök kínszenvedésen és gyötrelmen kívül nem lesz más élet.
Milliók sodródnak naponta gyorsan a pokol kapuihoz
Milliók sodródnak naponta gyorsan a pokol kapuihoz haláluk pillanatában. Hatalommal rendelkező emberek, vezetők, gazdagok, szegények, énekesek, színészek, terroristák, gyilkosok, másokat megerőszakolók, és azok, akik abortuszt követtek el. Ami mindnyájukban közös: egyikük sem hitte, hogy létezik a pokol.
Szerető Megváltótok és Tanítótok: Jézus Krisztus
Összeütközik két üstökös, a vörös égbolton megjelenik Keresztem
2011. június 5. vasárnap, 16:30
Szeretett leányom, közel az idő. Most már közel van a Nagyfigyelmeztetés. Nagy szomorúsággal kell mondanom neked, hogy sok lélek nem fogja figyelembe venni ezeket az üzeneteket, a Nagyfigyelmeztetésről. Szavaim süket fülekre találnak. Miért nem akarják hallani? Nemcsak Irgalmasságom legnagyobb ajándékát, amikor kegyelmem az egész világra kiárad, adom nekik, hanem megpróbálom őket fel is készíteni erre az eseményre. Sok millió bűnös fog örülni, amikor nagy Irgalmamat megmutatom nekik. Mások pedig nem fognak esélyt kapni arra, hogy idejében megmenthessék magukat, mert a sokktól meghalnak.
Leányom, neked mindent, amit csak megtehetsz meg kell tenned, hogy figyelmeztesd a világot, mert ez a nagy esemény mindenkit meg fog rendíteni. Mielőtt bekövetkezne a Nagyfigyelmeztetés, nagy jelek lesznek láthatóak az égen. A csillagok olyan csattanással fognak összeütközni, hogy összezavarja az embereket, mert az égen végbemenő látványosságot katasztrófának hiszik. Miközben ezek az üstökösök elhaladnak, egy nagy vörös égbolt keletkezik és Keresztem jele szerte a világon, mindenki által látható lesz. Sokan félni fognak. De Én azt mondom nektek: Örüljetek, mert először az életetekben valódi Isteni Jelet fogtok látni, ami egy nagy hír jelképe lesz a bűnösök számára.
Akkor, értékes gyermekeim, nézzetek Keresztemre és tudni fogjátok, hogy Irgalmasságom, mindannyiatoknak adatott, mert Irántatok való, mély, ragaszkodó szeretettel, önként haltam meg a kereszten, hogy megmentselek benneteket. Amikor a Nagyfigyelmeztetés alatt, az égen látni fogjátok a keresztet, tudni fogjátok, hogy ez szeretetem jele irántatok.
Imádkozzatok szeretet híveim, hogy testvéreitek is örülhessenek, amikor nekik is megmutatom Létezésem bizonyítékát. Imádkozzatok, hogy szemeimben úgy fogadják ezt el, mint megmentésük lehetőségét, hogy ez az Irgalmasság nagy cselekedete lelkeiket megmenthesse, ha megengedik, hogy segítsek rajtuk.
Látni fogjátok, hogy milyen halálos bűnben meghalni
A Nagyfigyelmeztetés, a tisztulás tapasztalata lesz mindenki számára. Lehet, hogy részben ez kellemetlen lesz, különösen azoknak, akik súlyos bűnben élnek, mert először életetekben látni fogjátok, hogy milyen az, amikor Isten világossága eltűnik életetekből. Ezek a lelkek az elhagyatottságot fogják megtapasztalni, azoknak az elhagyatottságát, akik halálos bűnben halnak meg. Ezeknek a szegény lelkeknek, akik meghalnak túl késő lesz már ahhoz, hogy Istenhez könyörögjenek bűneik bocsánatáért.
Ne feledjétek, hogy az üres lelkek feltöltése nagyon fontos, ezt Én mindenkinek megengedem, mert csak így érthetitek meg, hogy Isten Világossága nélkül megszűnik lelketekben minden érzés. Lelketek és testetek csak üres edények lennének. Még a bűnösök is érzik Isten világosságát, mert Ő minden gyermekében jelen van a Földön. De amikor halálos bűnben haltok meg, akkor ez a világosság már nem létezik.
Készüljetek fel most erre a nagy eseményre. Addig mentsétek meg lelketeket, ameddig csak tudjátok, mert amikor Isten világossága elhagy benneteket, akkor fogjátok felfogni azt az ürességet és kiességet, amit sátán ajánl nektek, és aki tele van félelemmel és terrorral.
Töltsétek fel lelketeket. Örüljetek, mert a Nagyfigyelmeztetés meg fog menteni és közelebb fog hozni benneteket Szent Szívemhez.
Köszöntsétek a Nagyfigyelmeztetést, mert akkor megadatik nektek a bizonyíték arra, hogy van Örök Élet és ti tudjátok, hogy ez milyen fontos.
Szerető megváltótok, Jézus Krisztus Az emberiség Királya
Most Róma kulcsai, Istennek, az Örök Atyának lesznek visszaadva
2011. jún. 6., hétfő, 10:30
Szeretett leányom, most légy erős. Üzeneteim tartalma félelmet okoz neked, ami miatt, nem szabad összeroskadnod. Sokszor nagyon egyedül érzed magad ebben a munkában, de Én mindennap veled vagyok és az oldaladon állok. Üzeneteim, mint azt előre megmondtam neked, nem okoznak mindig örömet a lelkeknek. De, azok akik hisznek, meg fogják érteni, hogy a büntetésre szükség van, hogy segítsen a világ megtisztításában.
Tudom, hogy néha nehéz az üzenetek tartalmát megemészteni, de te most Belém kell vessed minden bizalmadat. Még egyszer felhívom figyelmedet arra, hogy ne foglalkozz azokkal az emberekkel, akik Szent Igéimet megkérdőjelezik, analizálják, vagy lyukat fúrnak bele. Erre nincs jogod sem neked, sem nekik. Te neked most engedelmesnek kell lenned. Hagyd békén azokat, akik továbbra is gúnyolódnak, vagy elítélik Igéimet, mert ez már nem tartozik rád.
Igen, természetesen kritizálnak téged, amikor nyilvánosságra hozod Igéimet. Mellőzd most mindazokat, akik megpróbálnak téged megtámadni. Az idő most nagyon rövid, az ilyen hasztalan dolgokra. Akikkel most foglalkoznod kell, azok az Én szegény gyermekeim, akiknek hiányos a hitük, vagy, akik nem ismernek Engem és az Örök Atyát. Ezek azok, akikért most nagyon aggódok.
Tehát, hiába hiszik magukról, hogy ők jó keresztények, ha állandóan arra szánják az időt, hogy Igéimet analizálni próbálják, ahelyett, hogy követnék tanításaimat és szegény testvéreikért imádkoznának, mert így elpazarolják az értékes időt.
Leányom, mondd meg a világnak, hogy most a Földön bekövetkeznek a megjövendölt természeti katasztrófák. Minden most fog bekövetkezni, egyszerre nagyon sok és nagyon gyorsan. Ez mind azokra a vakszeműekre fog ráilleni, akik bűneik által elfordították szemüket Isten, az örök Atya Igéiről és elmerültek az igazságtalanság barlangjába.
Híveim, ne féljetek…
Híveim, most imádkozzatok. Ne féljetek. Isteni védelmemet, minden időben felajánlom nektek, akkor is amikor Nevemért gúnyolnak benneteket. Az ima erőt és bátorságot fog nektek adni, amikor az ördög és kegyencei gyermekeimre szórják mérgeiket. Ti figyeljetek Rám, gyermekeim, Miközben elkezdődnek förtelmes hadviseléseik az emberek ellen, a terrorizmus által, pénznem monopolizálása által és a föld megmérgezése a szándékos fertőzések által, ti figyeljetek Rám. Isten, az Atya haragja most és gyorsan fog lesújtani. Most a világon mindenhol csoportosan kell imádkozni, mert segíteni fog egyes események elhárításában.
Imádkozzatok szeretet Benedek pápámért. Isten legnagyobb ellenségei veszik őt körül, olyanok, akik hataloméhesek és át akarják venni az Egyház fölötti ellenőrzés jogát. Az ima segíthet abban, hogy késleltesse a küszöbön álló elutazását, mert mint az meg volt jövendölve, kényszeríteni fogják a Vatikán elhagyására. Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, még időben ezért a periódusért, mert ez lesz a legsötétebb periódus, amelyben valaha is része lett volna a Nekem szentelt szolgáimnak, püspökeimnek, kardináljaimnak és minden igazhitű követőmnek.
Róma kulcsai Istennek, a Mindenható Atyának lesznek most visszaadva.
Elérkezett a csata ideje az ördög és gonosz követői ellen. Próbálkozásaik az emberiség szabotálására nagyon szigorúan lesznek bűntetve, mert gonosz tetteikért nagy szenvedések lesznek rájuk mérve.
Álljatok ki, gyermekeim. Részesítsétek előnybe Irántam való teljes bizalmatokat, reményeteket és odaadásotokat. A mindennapi ima, a Szentmise és az Eukarisztia segíteni fog Nekem és Atyámnak a gonosz elpusztításában. Kövessetek Engem. Vegyétek kelyhemet, mert ha ezt teszitek, akkor fogtok örülni az Örök Életnek.
Szerető Megváltótok, az emberiség Királya, Jézus Krisztus
Szűz Mária elveszett gyermekeire vonatkozó üzenete
2o11. jún.7., kedd, 14.45 óra
Gyermekem, ezek az utolsó napok nem voltak könnyűek. Csak az a fontos, hogy engedelmeskedj Fiamnak. Ne hagyd, hogy most félelem és kétség uralkodjon a szívedben, mert, ha ez megtörténne, akkor a csaló munkálkodna benned.
Nyisd meg a szíved, hogy a kegyelmek eláraszthassák lelkedet, hogy közelebb kerülhess értékes Fiamhoz. Most egész közel vagy Isten anyjához, Aki a te anyád is, s Aki minden időben segít neked, és vezet téged. Nagyon nehéz megküzdened küldetésednek ezzel a részével, de ne feledd, hogy soha sem könnyű az Én Fiamnak dolgozni. Vonakodásod ellenére egyre erősebb leszel. Így van ez jól, hogy mindenek ellenére követed az Ő utasításait.
Imádkozz most az összes elveszett gyermekemért, mert hiányzik belőlük a szeretet, az igaz szeretet, amelyet Fiam felkínál nekik. Ez a szeretet jelenti az ők megváltásukat. Ajánld fel tehát az összes imádat ezekért a szegény elveszett lelkekért.
Most menj békében, és tegyél meg továbbra is mindent, amit a Fiam kér tőled.
Isten Anyja Mária,
az Ég Királynője
Üzenet a papoknak, püspököknek és a kardináloknak (bíborosoknak) a hamis prófétákról
2011. jún.7. kedd, 15:15
Szeretett leányom, szenvedtél, mert a csaló kínoz téged. Erősen kell imádkoznod, hogy kibírjad támadásait. Vesd Belém teljes bizalmadat, aztán hagyd, hogy Én foglalkozzam ezzel, fel kell ajánlanod az Értem kiállt szenvedést és ezt fogadd örömmel szívedbe. Ha továbbra sem felejted el, hogy ezek a szenvedések azért vannak, mert eggyé váltál Velem, és mint kiválasztott lélek áldott vagy, akkor jobban fogod magad érezni.
Sok követőm most kezdi felfogni, hogy a világba mi is történik és a Szentlélek kegyelme által harcra készen állnak, hogy Igéimet megvédjék. A hívők ezen hadserege most egyre erősebb lesz és félelem nélkül fogják a bűnösöket a megváltásra vezetni.
Szent helytartómnak, Benedek pápának szüksége van imáitokra. Naponta imádkozzatok érte, mert neki most minden szinten védelemre van szüksége, hogy az bekövetkezendő kínokon keresztül segítsétek. Nagyon fontos, hogy résen legyenek híveim minden fellépő új pápával szemben, mert az nem Istentől való lesz. Kérlek, figyelmeztess minden felszentelt szolgámat, hogy készüljenek fel ezekre a szörnyű kihívásokra, amelyek a legfélelmetesebbek lesznek, amivel hivatásuk idején valaha is találkoztak. Nagy bátorságot fog követelni, hogy kiálljanak Tanításaim Igazságai mellett. Olyan sok felszentelt szolgám lett vak a visszatérésemmel kapcsolatos ígéretek iránt. Mikor lesz az (gondolták magukban)? Annyira megszokták Tanításaim előadását, hogy talán elfelejtették, hogy ezek az események valamikor, talán életük idején fognak beteljesedni? Mert a mai világban ez most a legnagyobb kihívás.
Ha több ezer évvel ezelőtt prófétákat küldtem a világba, akkor természetes, hogy arra a periódusra, amikor újra visszajövök, megint küldeni fogok, hogy felkészíthessem erre a világot.
Keltsétek életre a Tanításokat, amelyekre híveiteket tanítsátok. Fogjátok fel, hogy Én vagyok az, aki most hozzátok beszél. Ez az üzenet Tőlem jön, Isteni Megváltótoktól. Imádkozzatok az ítélőképesség kegyelméért, hogy felismerjétek valódi Hangomat, amikor az megadatik nektek. Nyissátok meg most szíveteket és hallgassátok, amit mondani akarok nektek. Eljött felvilágosítás ideje a jövendölésekről, amelyek megtalálhatóak A Jelenések könyvében és amelyek most ott tartanak, hogy szemeitek előtt lejátszódjanak.
Ti, szeretett szolgáim, bátorsággal, szeretetetek által kell az akadályok ellen küzdjetek, amit a csaló állított fel és ami türelmeteket a végsőkig próbára teszi. Tudomásul kell vegyétek, hogy a hamis próféta készülőben van, hogy elcsábítson benneteket, hogy elragadtasson benneteket, és, hogy arról győzzön meg benneteket, hogy ő az Igazságot képviseli. Most meg kell mutassátok hűségeteket Irántam és az Örök Atya iránt. Ne essetek kétségbe. Ámbár ezek az események meg fognak benneteket ijeszteni és összezavarnak benneteket, mégis hűségesek és méltányosak Velem szemben kell legyetek.
Hívatásotok ideje alatt most először lesz megpróbáltatva hitetek. Péter Egyháza, az Én Egyházam. De amikor a kulcsokat visszaadják Istennek, az Atyának, ami rövidesen megtörténik, akkor az Egyház részese lesz Királyságomnak. Én vagyok az Igazság. Minden időben az Igazságot kövessétek..
Imádkozzatok most azért a kegyelemért, hogy biztosak lehessetek a sátán félrevezetésének felismerésében. Különben a hamis próféta behálózza gyermekeimet, bájos, karizmatikus fonásaival, a csalóéval. Sátán nem fogja Egyházamat meghódítani, ha szolgáim a megtévesztéssel szemben résen lesznek és, ha ezt a valóságnak megfelelően látják: egy ördögi hazugságnak, amelyből nem lesz visszaút, ha beleestettek, vagy ha csatlakoztok ehhez az utálathoz!
Most hallgassatok meg. Forduljatok Hozzám vezetésért és azokért a különleges kegyelmekért, amelyekre szükségetek van, hogy nyájamat Hozzám és az Örök Atyához vezethessétek, mert ha ezt teszitek, akkor olyan kegyelmekben részesítelek benneteket, hogy rövid időn belül erőt gyűjthettek, azért hogy mindenáron megvédhessétek Igéimet.
Mindannyitokat szeretem és vágyódom segítségetek után ezekben a Végidőkben.
Jézus Krisztus
Készítsétek fel családjaitokat, hogy az égen megjelenő Keresztemnek tanúi lehessenek
2011. jún.8., szerda, 16:45
Szeretett leányom, közölnöm kell veled azokat az érzéseket, amelyeket most elviselek. Az első érzés, a boldogság érzése, ez azért van, mert lelkiismeretük megvilágosításakor, oly sok irgalmasságot hozok gyermekeimnek. Aztán itt vannak a nagy szomorúság könnyei is, azokért, akik nem is tudnak erről az eseményről és nem készülnek fel erre.
Nagyon fontos, hogy gyermekeim beszéljenek barátaiknak és családjaiknak erről a nagy eseményről, hogy megmentség ezek lelkeit, nem számít, ha azok nevetni fognak, vagy nevetségessé teszik mindazt, amit elmondanak, mert később meg fogják nekik köszönni.
Mondjátok el nekik az Igazságot. Kérjétek meg őket, hogy legyenek nyitottak. Ki kell őket oktatni arra, hogy a Keresztet fogják az égen látni, így lesznek felkészülve. Ennyi az egész, amit meg kell érteniük. Akkor majd elfogadják azt a kellemetlen érzést, amit akkor kell elviselniük, amikor az eddigi életük lejátszódik előttük. Mondd meg nekik, hogy gondolják át életüket és emlékezzenek azokra a fájdalmakra, amelyeket valószínűleg embertársaiknak okoztak.
A Nagyfigyelmeztetés után terjesszétek Igéimet
Gyermekeim, amint a Nagyfigyelmeztetés megtörtént, és amikor a megtérés is bekövetkezett, akkor siessetek terjeszteni Szent Igéimet. Ez nagy fontossággal bír, mert ez döntő periódus lesz. Az Én szeretett híveim munkái által, mindenhol, gyermekeim a helyes ösvényen fognak maradni. Ez az az idő lesz amikor az ima és a megtérés meg tudja gyengíteni a pusztulás hatását, amely úgy az uralom, mint az Antikrisztus és a hamis próféták fognak előidézni.
Most fogadjátok el az Igazságot, mint amilyen az valójában. Ne féljétek az Igazságot. Öleljétek magatokhoz, mert ha ezt teszitek, akkor felszabadultok és Irántam való hűségetek képessé tesz majd benneteket, hogy Szent Igéimet megvédhessétek. A félelem visszatart benneteket, a bátorság, értékes gyermekeim, pedig lelkeket ment. Az Én Nevemben folytatott harcaitok szenvedéseimet megkönnyíti és nagyon sok lelket, akiknek segítségetekre van szükségük, elvezet majd az Örök Életre.
Szeretetem irántatok, gyermekeim, mindent körülvesz, és intenzitása sohasem gyengül meg. Nehéz a keresztem, de amikor azt szívetekbe szeretettel veszítek fel, akkor a teher könnyű lesz. Ti, szeretett követőim, felszentelt szolgáim és laikusok legyetek az Én jövőbeli hadseregem, hogy legyetek segítségemre sátán legyőzésében. Imádkozzatok a küzdőerőért, hogy megküzdhessetek hitetekért. A példás vezetés és a kegyelem által, amelyet mindazoknak adok, akik Nekem hűséget esküsznek, azonnali megtéréshez fog vezetni, amint Szent Igémet hirdetitek.
Ne feledjétek: Én minden időben veletek leszek. Sokan közületek, akik már egy ideje Hozzám csatlakoztak, most erősebben fogják a Szentlelket és az megkülönböztetés erejét magukban érezni, ami elcsodálkoztat majd benneteket. Úgy fogadjátok ezt, mint a legnagyobb adományt, amelyet ma az emberiség egyáltalán megkaphat. Ennyi sok kegyelmet nem adományoztam azóta, hogy a legértékesebb adományt, Szentlelket elküldtem az apostoloknak.
Ti, követőim, beleértve felszentelt szolgáimat is, legyetek az én igaz Egyházam. Úgy akarlak vezetni benneteket az Isten, az Örök Atya segítségével, hogy az összes gyermekemmel együtt besétálhassatok az Új Paradicsomba, ami rátok vár.
A ti szerető Megváltótok, Jézus Krisztus
A szeretet üzenete minden hívem számára
2o11. június 8., szerda 21 óra
Szeretett leányom, ma nagyon örvendek annak a hitnek, amelyről szeretett követőim szerte a világon bizonyságot tesznek, azok, akik eme üzenetek által odafigyeltek felhívásaimra. Örvendek annak a mély hitnek, amelyet szeretett gyermekeim bebizonyítottak Nekem egy olyan világban, amely elutasít engem.
Az Én drága gyermekeim, azok, akik hisznek Bennem, örömkönnyeket hoznak Nekem a szomorúság idejében. Ha nem azoktól lennének ezek a könnyek, akik mély odaadással vannak irántam, nem találnék benne vigaszt.
Gyermekeim, akik szerettek Engem, figyeljetek most jól rám. Engedjétek meg, hogy a karjaimba vegyelek benneteket, és megmagyarázzam nektek hitetek fontosságát. Hitetek olyan mint egy szívemben égő láng, amely soha nem alszik ki. lehet, hogy időnként pislákol, de megadom nektek azt az energiát, hogy égve tartsátok ezt a lángot. Gyermekeim, ti akik a világosság gyermekei vagytok , el fogjátok nyelni a sötétséget, de egyként kell összetartanotok, hogy megküzdhessetek az Antikrisztussal.
A sátán nem győzhet, mert az lehetetlen
Mindig meg kell értenek ezt a fontos tényt: Ő, a csaló nem tud és nem is fog soha győzni, mert az lehetetlen. Ezért fogadjátok el azt, hogy az Én és Atyám világossága soha nem fog elhomályosodni, mert ez a világosság soha nem fog kialudni. De a sötétség el fog múlni, amely a hozzá vonzódó szegény lelkeket csalogatja.
Ezek a szegény félrevezetett gyermekek is itt vannak a Szívemben, s pont olyan sokat jelentenek Nekem, mint ti. Drága gyermekeim, mint minden családban, nektek kell gondoskodnotok ezekről az önfejű testvéreitekről. Mindegy mekkora bűnt követtek el, soha ne ítélkezzetek felettük. Hozzátok őket vissza Hozzám. Beszélgessetek velük. Imádkozzátok értük az Irgalmasság rózsafüzérét, így haláluk órájában megmenekülhetnek az ördög karmaiból.
Kiáltsatok most hangosan a hegyek csúcsairól. Emlékeztessetek mindenkit az Igazságra. Ignoráljátok a gúnyolódásaikat. De ha megmagyarázzátok a gyermekeimnek, hogy mennyire szeretem őket, azzal nem erőszakoljátok rájuk a ti nézeteiteket. Ehelyett egyszerűen csak magyarázzátok el nekik hogy az Isten, az Atya teremtette őket. Mondjátok meg nekik, hogy az Atya Engem, az Ő egyszülött Fiát küldte el, hogy megmeneküljenek, hogy esélyt adjon nekik, hogy Örök Életük legyen. Aztán mondjátok meg nekik, hogy szeretem őket, s hogy mindegyikükkel ott vagyok a nap minden percében.
Még akkor is, ha elfordulnak Tőlem, és látom, ahogy másokkal gonoszságot cselekszenek, mégis ott vagyok mellettük, abban a reményben, hogy hozzám fordulnak, és a segítségemet kérik, mert ha ezt teszik, akkor örömkönnyekkel és megkönnyebbüléssel fogom átölelni őket. Segítsetek Nekem megmenteni ezeket a drága lelkeket. Ne engedjétek, hogy a csaló elvegye őket Tőlem. Ők a családotok – az Én családom. Mi mind egyek vagyunk. Még egy egyetlen lélek elvesztése is túl sok lenne.
Köszönöm szeretett gyermekeim mindnyájatoknak. Tudjátok meg, hogy most a Szentlélek által sokkal erősebben jelen vagyok köztetek, mint bármikor a történelem során. Fogjátok meg a kezemet, és gyertek velem az új Földi Paradicsomba, amely a jövőben a ti csodálatos otthonotok lesz.
Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus, az Irgalmasság Királya.
Lelki vezetésem blokkolni fogja a sátán romboló akcióit
2011. jún. 11., szombat, 15:30
Szeretett leányom, ez egy újabb megpróbáltatás hete volt, amikor Igéimet egyrészt sokan magukévá tették, mások, ugyanabban az időben elutasították ezeket és teljes csalásnak minősítették. Azok, akik elutasítják Igéimet nem olvasták az Igazságot, azt az Igazságot, amely Szent Könyvemben található? A Jelenések Könyve minden gyermekem számára adatott, hogy segítségükre legyen a végidők nyugtalanságának megértésében, melyet sátán és démonai okoznak. Ha nem értitek meg az Igazságot, amely a Jelenések könyvében található, hogyan is érthetnétek meg mindazokat az üzeneteket, amelyeket most adok nektek?
Azt hiszitek, hogy hátat fordítok nektek és sátán meg gonosz hadseregének az „irgalmasságára” hagylak benneteket? Nem fogjátok fel, hogy előbb figyelmeztetni akarlak benneteket és aztán pedig segíteni nektek?
Nagy Irgalmasságom elpusztítja majd azt a hatást, amelyet sátán gyermekeimet befolyásolja. Azért jöttem még egyszer, hogy kiszabadítsalak benneteket sátán karmai közül. Ajándékom, a Nagyfigyelmeztetés, meg fogja a terrort gyengíteni, ami egyre csak növekedne, ha ez meg nem történne.
Nemcsak azért kommunikálok veletek, hogy Irgalmasságom nagy eseményére felkészítselek benneteket, hanem, hogy a rombolás labirintjából kivezesselek benneteket, amelyet a gonosz csoportok terveztek, és akiknek királyuk a gonosz maga. Az Én lelki befolyásom jelentősen fogja blokkolni a sátán romboló akcióit.
Halljátok meg Szavamat. Kövessétek utasításaimat. Vezessétek és segítsétek egymást a hitben és ehhez megkapjátok a szükséges erőt, így hamar rátaláltok majd az Ígéret ösvényére, amit előkészítettem nektek.
Sokan közületek félni fognak, drága gyermekeim, de kérlek benneteket, ne hagyjátok, hogy a félelem, megakadályozza az Igazságot. Sátán arra használja majd fel a félelmeteket, hogy ne tudjátok szeretetem üzeneteit elfogadni.
Sok minden érthetetlen számotokra abból, amit most mondok nektek. De értsétek meg a következőket: ha nem jöttem volna, hogy megmutassam nektek az Igazságot, akkor mind elvesznétek. Akkor ezt a periódust, amit át kell éljetek nagyon nehéznek tartanátok. Amint egykor prófétáim által felkészítettelek benneteket, úgy most is, ez által a hírnököm által, fel akarlak készíteni benneteket visszajövetelem idejére.
Ez egy ajándék, amelyet mély Szeretetem által adok minden gyermekemnek, hogy megosszam velük azt a tényt, hogy az Antikrisztus és csatlósai nemsokára hatalomra lépnek és hogy fel fognak lépni a hamis próféták is, akik földi Egyházamat félre fogják vezetni.
Fejezzétek be védekezéseiteket. Nyissátok meg az Igazság előtt szemeiteket. Igéimet ma azért adom nektek, hogy emlékeztesselek benneteket Tanításaim Igazságaira. Az Én Szentírásom maga az Igazság. Az Igazság a Szentírást tükrözi vissza. Ha most arra az ígéretemre emlékeztetlek benneteket, ami az Megváltásotok ösvényéről szól, akkor az, szent Igéimnek az ismétlése. Az Igazság mindig ugyanaz marad. Sohasem lehet azt megváltoztatni, és sohasem az Igazság kell az emberiséghez alkalmazkodjon. Mindig ugyanaz marad.
Engedjétek, hogy segítsek megérteni mindazt, ami most történik. Ne takarózzatok be a félelemmel. Mindannyitokat szeretem és egyszerűen csak a kezeteket akarom fogni, gyermekeim, hogy megvédhesselek benneteket. Az a célom, hogy közületek mindenki Velem együtt éljen majd az Új Paradicsomban, ezt akarom bizonyossá tenni.
A ti örökké szerető Megmentőtök, Jézus Krisztus
A Közel – Kelet „felszabadítói“ a zsidókat akarják ellenőrizni
2011. jún. 11, szombat, 22:00
Szeretett leányom, ez nem más, mint szeretet, ami által ma este hozzád szólok. Nemsokára egyre több követőim fognak egyesülni, hogy a csaló ellen harcoljanak. Éppen most, ő (a sátán) és a gazdag, befolyásos csoportok, akik hátánál szintén ő áll, ellenetek szövetkeznek, hogy minél nagyobb ellenőrzést gyakorolhassanak fölöttetek, de ti ezt nem látjátok.
Sokkal előbb lesznek leállítva, mint gondolnátok. Sokan a Nagyfigyelmeztetés alatt meg fognak térni közülük. Ez, sátán Egy – Világ – Csoportját annyira meg fogja gyengíteni, hogy ezen sokan fognak elcsodálkozni, azt sem fogják tudni, melyik utat válasszák, olyan zavartak lesznek. Sokan gyermekeim, visszatérnek Hozzám, mert a megmentésüket fogják keresni.
A bosszú, a hatalomvágy és a gyűlölet kombinációja lesz a legnagyobb veszély az ember túlélésében. Minden háború, amit Közel – Keleten láttok és azon kívül is, csak meg lesz játszva. Ezek nem véletlenek. Meg kell értsétek, hogy mindezt, az egyszerre fellázadt országok nem önmaguk idézték elő. Ezeknek, a gonosz csoportok segítettek, amelyek minden kormányban működnek. Ezek azok a kormányok, akik a világot ellenőrzik.
A Közel – Kelet vezetőit most el fogják távolítani, hogy a felszabadítóknak helyet csináljanak, azoknak, akik nyilvánosan, az igazságosságot fogják hirdetni és békés szándékkal jönnek, mintha gyermekeimnek valóban segíteni akarnának. De nem ez a szándékuk. Az ő szándékuk az, hogy ellenőrizhessék szeretett népemet, a zsidó népet, akik most minden oldalról fenyegetve vannak. Mindezeket az eseményeket a Nagyfigyelmeztetés fogja megszakítani. Mindazok, akik világszerte belekeveredtek ezekbe a gonosz dolgokba, szembe kell majd nézzenek Velem, amikor ezeket megmutatom nekik és azt is, hogy hogyan bántottak meg Engem. Sokan térdre borulnak majd, hogy megmentésükért könyörögjenek.
Ez, gyermekeim, nagyon fontos, mert minél több bűnös megtér Hozzám, különösen azok, akik megélhetéseteket ellenőrzik, annál nagyobb lesz Irgalmasságom. Imádkozzatok, hogy mind megtérjenek azok, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt látni fogják az Igazságot és felismerik azt is, hogy szeretem őket.
Az imának, gyermekeim, nagy ereje van. Ha imáitok által, az Én Nevemben kéritek Istentől, az Atyától, hogy mentse meg ezeket a lelkeket, vagy más lelkeket is, nem fog visszautasítani benneteket.
Jóhiszeműségetek Velem szemben és a mindennapi ima nagyon fontos, hogy megoldódjon az a fogás, amellyel sátán fogva tartja gyermekeimet, akik jogosan Hozzám tartoznak.
A ti mindenkihez irgalmas Megváltótok, Jézus Krisztus
A Szentségimádáskor kiáradó bőséges szeretetem megerősít és megnyugtat benneteket
2011. jún. 12., szombat; 19:00
Szeretett leányom, nagyon erőteljesek azok a kegyelmek, amelyeket gyermekeim a Szentségimádáskor kapnak. Nemcsak azokat a kegyelmeket kapjátok meg, amelyek az élet szenvedéseinek leküzdésében vannak segítségetekre, hanem azokat is, amelyek által szeretetetek megerősödik Irántam, a ti hűséges és jóhiszemű Megváltótok iránt.
Bőséges az a szeretet, amelyet a Szentségimádáskor kiárasztok a lelkekre. A kegyelmek áradatát a lelkek nagyon sokféleképpen érzékelik. Az első ajándék, az a béke ajándéka lelketek számára. Ezt, amikor véget ér a Velem egyesülve eltöltött idő, rögtön érezni fogjátok.
Nagyon, nagyon sok gyermekem utasítja vissza azokat a temérdek ajándékokat, amelyeket a Szentségimádáskor adok, az alatt az egy óra alatt, amit Jelenlétem előtt az oltárnál töltöttök el. Habár a katolikusok tudatában vannak annak, hogy az Eukarisztiának milyen nagy hatalma van, mégis ezt a legfontosabb időt, amit Velem, a szemlélődés által töltenek el, csak kevesen méltányolják. Egyszerűen elutasítják ezt az ajándékot. Azt az időt, amit Rám kellene szánjanak, unalmasnak találják.
Óh, ha tudnák, hogy ez milyen erőssé tenné őket! Félelmeik és gondjaik mind eltűnnének, ha Nekem, csendes, meghitt társaságot nyújtanának. Ha gyermekeim látnák azt a fényt, ami ez alatt a szent óra alatt átöleli lelküket, nagyon meglepődnének.
Gyermekeim, nagyon, nagyon közel álltok Hozzám ez alatt az óra alatt. Hangjaitok, kéréseitek, ígéreteitek Irántam való szeretetetekből, mind meghallgatásra kerülnek. Gyermekeim, ez alatt az idő alatt sok csodálatos ajándékot kaptok. Tehát, kérlek benneteket gyermekeim, ne tagadjátok meg Tőlem azt az időt, amit az Én társaságomban kellene eltöltsetek.
A jutalmak minden aggodalomtól megszabadítanak benneteket
A jutalmak megszabadítanak benneteket aggodalmaitoktól, megkönnyíti szíveteket, elméteket és lelketeket, megnyugvást hoz nektek. Miközben az Eukarisztiát magatokhoz veszítek, megtöltöm a lelkeiteket. De amikor Hozzám, a Szentségimádáskor jöttök, akkor olyan mértékben akarlak benneteket beburkolni, hogy irgalmas szeretetem áradata, elméteket, testeteket és lelketeket teljesen kielégítse. Olyan erőt fogtok érezni, amely által csendes bizalom alakul ki bennetek, amit megtagadni nehéz lesz.
Most gyertek Hozzám, gyermekeim. Szükségem van társaságotokra. Szükségem van arra, hogy Isteni jelenlétem előtt (az Oltáriszentség) beszélgessetek Velem. Szeretlek benneteket és minden kegyelmemmel el akarlak benneteket árasztani. Így az Én Szent Szívembe tölthetitek be lelketeket.
Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus
Adjátok át nekem nehézségeiteket és Én megkönnyítem terheiteket
2011. jún. 13., hétfő, 18:00
Szeretett leányom, most nagy sebességgel szaporodtak meg az imák, ami a Szentlélek adományának köszönhető, mert az egész világon minden követőm lelkébe behatolt. Most füleik éberek lettek Szent Igéim meghallgatására.
Imádkozzatok azokért a meggyötört gyermekeimért, akik szerte a világon gonosz tettek áldozatai lettek, és nagy szükséget szenvednek, ami az emberiség bűneinek köszönhető.
Hadd emlékeztessem minden gyermekemet mindenhol a világon, arra, hogy mindennap imádkozzák az Irgalmasság Rózsafüzérét. Imádkozzátok szeretett Anyámhoz – és ide sorolok minden keresztény vallású embert – a Szent Rózsafüzért is, mert ez az erőteljes ima, meg fogja gyengíteni sátán uralmát gyermekeim fölött.
Mindaz, amit mindannyitoktól kérek, azoktól, akik a megpróbáltatásban szomorúak és nyugtalanok, hogy adjátok át ezeket Nekem, és hagyjátok, hogy Én törődjek ezekkel. Bízzatok Bennem és akkor terheitek könnyebb lesz. Hagyjátok, hogy egy békésebb állapotba vezethesselek benneteket. Lazítsatok, gyermekeim, és engedjétek, hogy az Én Békém elárassza törékeny, éhező lelketeket. Az a sötétség, amit éreztek, a félelemtől származik. A félelem pedig a bizalom hiányából keletkezik. Amint elvesztitek bizalmatokat Irántam, sátán a kétséget ülteti lelketekbe.
Akkor, amikor állandóan játékot űz belőletek, ne értékeljétek alá azokat a tevékenységeit, amelyekkel felebarátaitok ellen uszít benneteket. Ezeket a megtévesztéseket mindig az Én jámbor követőimnek címezi. Ő utál benneteket, ha szerettek Engem. Sohasem fog addig nyugodni, ameddig jól össze nem zavart benneteket. Amikor ti botladoztok, kinevet benneteket. Ne adjátok meg neki ezt a hatalmat, mert ha megteszitek, akkor a Belém vetett hitetek meggyengül.
A legnagyobb fegyveretek a sátán ellen, a Szent Mihály arkangyalhoz mondott ima és a szent Rózsafüzér imádkozása.
Most menjetek és legyetek nagyobb bizalommal, adjátok át Nekem problémáitokat és gondjaitokat, mert Én itt várok rátok minden időben, hogy a világosságra vezethesselek benneteket.
Mindannyitokat szeretlek, gyermekeim. Bízzatok jobban Bennem.
Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus
Követőim bátorságot kell mutassanak, hogy másokat felkészíthessenek a Nagyfigyelmeztetésre
2011. jún. 14.; kedd; 19:00
Szeretett leányom, követőimnek sok munkára van szükségük, hogy felvilágosítsák az embereket arról, ami a Nagyfigyelmeztetéskor vár rájuk.
Mondjátok el a részleteket nekik, azt, hogy nincs mitől féljenek akkor, amikor a vörös égboltot meglátják, ami Irgalmasságom tükörképe lesz. Helyette örvendjenek, mert ez az egész világon sok gyermekem számára bizonyíték lesz arra, amit egész életükben eddig kerestek.
Ami után vágyódom, az a Gyermekeim nagy öröme és nem a szomorúság könnye után. Amikor keresztemet látni fogjátok, akkor fogjátok megismerni szeretetem valódi szenvedélyét.
Sokan örömkönnyeket fognak sírni, mert ők tudni fogják: azért jöttem, hogy elárasszam lelkeiket a Megváltás kegyelmével. Azoknak, akik nem ismernek Engem, azt mondom, hogy ők tele lesznek félelemmel, mert akkor igaz felismerésben lesz részük, amint súlyos bűneik nyilvánvaló lesz számukra.
Követőim, szerte a világon, felkérlek benneteket, mutassatok nagy bátorságot, azáltal, hogy megmondjátok gyermekeimnek, hogy nem kell félniük akkor, amikor az emberek iránti nagy Irgalmasságom látványos bemutatásában lesz részük.
Hozzátok őket vissza nyájamhoz, azáltal, hogy felkészítitek őket. Ha nem akarják meghallgatni, imádkozzatok értük.
Örök Megváltótok és az emberiség Megmentője, Jézus Krisztus
Megbánt Engem az intellektuális „előkelők” vallásos imádata
2011. jún. 15., szerda; 10:00
Leányom, ma azokat a hűséges követőimet figyelmeztetem, hogy legyenek óvatosak, akik nyilvánosan hirdetik Nevemet, mert Igazságom Tanításait követik.
Minden követőmet szeretem, különösen azokat, akik ebben az időben alázatot mutatnak. Mégis csalódottnak érzem Magam, amikor a szenvedéllyel telt és komoly keresztények, akik Igéimet beszélik, megpróbálják tanításaimat hangoskodva és uralkodó módon analizálni. Nem elégednek meg annyival, hogy hirdessék Igéimet, hanem azt gondolják, hogy Tanításaimat intellektuális vita tárgyává kell tegyék, aminek csak egy célja van az, hogy ők mások előtt, Szent Igéim megértésben képzettebbeknek akarnak tűnni. Olyan törekvően bizonyítják, hogy éles elméjük által igazuk van, hogy ezáltal igaz követőim megoszlanak. Az Irántam való szenvedéllyel telt és komoly odaadásuk gyakran képtelenné teszik őket, hogy igaz szeretettel szeressenek Engem, ami pedig az alázatosságból kellene fakadjon.
Nekik le kell fékezniük hangoskodásaikat, ami tele van intellektuális kritikával. Nekik nem kell a hangomra hallgatniuk (f. megj. az üzenetekre vonatkozik) és ellent kell mondjanak annak a kényszernek, hogy lelki ügyekről győzzenek meg másokat. Mert ha így cselekednek, akkor a büszkeség bűnét követik el. Ők egyáltalán nem ismernek Engem, mert arra nem vesznek időt, hogy elcsendesedve és alázatosan álljanak meg Szemeim előtt, amelyek pedig mindent látnak. Ameddig ezek a „komoly” követőim nem teszik magukat kicsinyekké és alázatosakká Szemeim előtt, addig nem leszek képes arra, hogy Magamhoz vonzzam őket.
Dicsőítsetek Engem. Tiszteljétek Igéimet. Kövessétek példámat. Ne üldözzetek másokat az Én Nevemben, különösen ne keresztény testvéreiteket.
A ti szeretett Tanítótok és Megváltótok, Jézus Krisztus
Kommunikáció egy fiatal, materialista és ingatag társadalommal
2011. jún. 15., szerda; 23:00
Drága, szeretett leányom, azokat a megpróbáltatásokat és azt a lelki szárazságot, amelyeket most el kell szenvedned, Én hagytam jóvá, hogy egyesülésünkben téged közelebb hozhassalak Magamhoz.
Néha, amikor szenvedsz, el kell forduljak, hogy szomorúságodnak ne lehessek tanúja. De azáltal, hogy kiállod a megpróbáltatásokat és a következő lépcsőfok felé haladsz, sokkal erősebb leszel, mint valaha is voltál. Minél mélyebbre hatóbb szenvedésed, amelyet mások kegyetlenségükkel és megbántásaikkal okoznak neked, amikor ezért a szent munkádért kigúnyolnak, annál több kegyelmet fogsz kapni.
Hogyan kell szenvedni az Én Nevemben
Az Én Nevemben való szenvedés azonban nem elegendő. Nem szabad nyíltan ezekről a kínokról panaszkodnod. Engem, leányom, a csendes szenvedéseddel kell kielégítened. A külvilágnak azt kell mutasd, hogy tele vagy örömmel. Csak így erősödik meg a lelked és csak így lesz a szentség szintjére felemelve, amit ezért a misszióért elvárok tőled. Ha ilyen módon fogsz fejlődni, akkor az, amikor Szent Igéimről beszélni fogsz gyümölcsöt fog teremni és üzeneteim hatásosabbak lesznek a világ minden sarkában.
Ezúttal, amikor a keresztre feszítésem óta, minden gyermekemet a legnagyobb kihívásra készítem fel, életfontosságú az, hogy minél több ember, hallhassa meg Szent Igéimet.
Azt az Igazságot, amelyet most kinyilatkoztatok, nemcsak a hívő emberek hallgatják meg, hanem azok is, akik nem akarnak Engem megismerni, vagy akik nem akarják elfogadni Isten, az Örök Atya létezését.
Kommunikáció egy fiatal, materialista és ingatag társadalommal
Leányom, módszereket kell alkalmaznotok, hogy átadhassátok Szent Igéimet a fiatal, materialista és ingatag társadalomnak. Mire jó ez a munka, ha Szent Igéim csak a hívő embereket erősítik meg? Igen, fontos, hogy követőim emlékeztetve legyenek Ígéretemről, amely a visszajövetelem ígérete volt, de mindenáron el kell érnem azokat is, akik nem ismerik Irgalmasságomat, vagy, akik ezt nem értik meg, vagy, akiknek erre nincs semmi érdeklődésük.
Nektek, leányom és követőim, most az a feladatotok, hogy Igazságomról felvilágosítsátok az agnosztikusokat, az ateistákat és egy egész fiatal generációt. Szelíd hangon beszéljetek velük. Ne legyetek agresszívak. Bátorító szavakat használjatok. Tegyétek érdekessé Igéimet. (Szavaimat)
Nem a világ vége
Beszéljetek nekik arról az Ígéretemről, amit az Új Paradicsomról tettem. Ez nem azt fogja jelenti, hogy vége lesz a világnak, sokkal inkább azt, hogy egy új korszak, a béke, az öröm és a boldogság korszaka fog bekövetkezni. Nem fordíthatnak és nem is szabad hátat fordítaniuk ennek a dicsőségnek. Imádkozzatok értük. Hozzátok Hozzám őket és különleges vezetésben és kegyelmekben lesz részetek.
Az egyszerűség és az Igazság legyenek azok a fegyverek, amelyeket kiválasztotok
A ti példamutatásotok által vezessétek őket. Leányom, meg kell tervezzétek most, hogy Igéim átadásában megkülönböztetést és új metódusokat alkalmazzatok. Segítséget küldök nektek, hogy mindezeket végre tudjátok hajtani.
A modern kommunikáció segítségével terjesszétek Igéimet
A modern kommunikáció metódusait kell bevetni, hogy ezek biztossá tegyék Igéim gyors terjesztését. Most imádkozzatok. Kérlek, hogy adasd ki a könyveket annyi országban és nyelven, amennyiben csak lehetséges. Használjátok az audió és videó módszereit, hogy Igéim gyorsan terjedjenek. Forduljatok önkéntesekhez, hogy mindenfele terjesszék üzeneteimet.
Mert ez leányom, lelkeket fog menteni. Szeretlek benneteket. Erőtök által és az arra való elhatározottságotok által, hogy ez a munka sikerrel járjon, ami tiszta szeretetetekből fakad Irántam és szeretett Anyám iránt, olyan lelkeket hoznak vissza karjaimba és az örök megváltásra, akik különben a pokolra jutnának.
Ne törődjetek azokkal, akik Nevem iránt nem mutatnak tiszteletet. Legyetek bátrak. Ne törődjetek a bántalmazásokkal. Ne válaszoljatok azoknak, akik megvetéssel vannak Nevem iránt. Az Én híveim lesznek azok, akik a legtöbbet fognak sérteni benneteket, mert sok jóhiszemű tanítványom időről időre tévedésbe esik. Tanításaim ismeretei, kihozzák belőlük a büszkeség érzelmét, ami arroganciához vezet. Így az intellektuális büszkésség lopódzik beléjük. Azok a szegény, szeretetteljes és komoly lelkek, akiknek nem kérdéses az Irántam való szeretetük, nem szabad lenézzék azokat, akik érzéseik szerint, a helytelen ösvényen járnak. Nekik nem szabad sátán csapdájában esniük, azáltal, hogy fölényes és rideg komolyságot öltenek magukra. Ebből egy szellemi párbaj alakul ki, hogy kiderüljön, emberi szóval kifejezve, melyik okosabb, mint a másik, vagy ki érti meg jobban Tanításaim Igazságait.
Ne feledjétek el, mindazt, amit mindannyitoknak tanítottam. Az Igazság egyszerű. Az Igazság maga a szeretet. Amikor a ti véleményetek szerint, Szent Igéim értelmezésének bebizonyítására igyekeztek, de szeretet és türelem nélkül, akkor a ti verziótok az Igazságról nem Tőlem való.
Szeressétek egymást. Ti, Szemeimben ti mind egyformák vagytok. De azoknak azt mondom, akik sajátságos módon mennek ki, hogy segítségemre legyenek az elveszett lelkek visszahozásában, hogy Szemeimben mind megnőnek.
A ti Isteni Megváltótok, Az egész világ Királya, Jézus Krisztus
A Nagyfigyelmeztetés alatt az Én gyermekeim, látni fogják Arcomat
2011. jún. 20., Hétfő; 11:45
Szeretett leányom, most készítsd fel gyermekeimet, mert nagyon közel az az idő, amikor teljes Dicsőségem és Irgalmasságom Színe elé fognak kerülni. Meg fogom Magam mutatni minden férfinak, nőnek és minden értelmes korú gyermeknek és ez nagyon közel van.
Mindenkinek köszöntenie kell ezt a csodálatos napot, amikor Irgalmasságom által megmutatom Magamat, ez pedig ellentéte az igazságszolgáltatásomnak. Örvendjetek, mert mindenki első alkalommal fogja az Arcomat látni, egyenként mindenki.
Ezért sok embert elönt majd a szeretet és a boldogság, olyan csodálatos lesz ez az egyesülés. Lesznek, akik félni fognak. De nincs mitől félnetek, mert Én mindannyitokat szeretem. A bűn az egyetlen elválasztó ok, de ha megbánjátok azokat és belássátok azt az igazságot, hogy megbántottatok Engem és az Örök Atyát, akkor valóban felismeritek majd azt a csodálatos Irgalmasságot, amit akkor adni fogok nektek. Azoknak, akik félni fognak azt mondom, hogy: a félelmet a bűnre lehet visszavezetni. A lélek bűne miatt eltávolodtok Tőlem. Fogadjátok el a bűnt, mert ez nem más, mint emberi gyengeség. Aztán nézzetek Rám, és Én, az Örök Életre és az Igazságra vezetlek benneteket.
Nagy Irgalmasságom csodálatos üzentet hoz
Nagy Irgalmasságom csodálatos üzenetet hoz gyermekeimnek az egész világon, mert amikor a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezik, akkor esélyt kaptok arra, hogy jóra változtassátok életeteket. Amikor Létezésem igazsága megnyilvánul, akkor nagymértékű megtérések fognak bekövetkezni.
Akkor és csakis akkor, amikor már a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezett, lesz lehetséges a nagy büntetéseket elviselni, ami be fog következni, ha bűnösök nem tömegesen bánják meg bűneiket. Ha nem így fog történi, akkor Apám keze mindenhol le fog azokra súlytani, akik nem akarják meghallani az igazságot, vagy azokra, akik elhanyagolják szeretetüket Irántam és testvéreik iránt. Akkor már bűnös életetek nem lesz elfogadható. Ez lenne nektek az utolsó szalmaszál. Sátán erős befolyása nem engedi majd meg, hogy kemény karmait levegye az emberekről, azokról, akik konokul követik a gonoszhoz vezető ösvényt és akik gyermekeimet üldözni fogják, de ennek véget lesz vetve.
A nagy büntetés
Az Örök Atya egy olyan nagy büntetést fog a világra szabadítani, amilyet még Noé ideje óta senki sem látott. Azok a követőim, akik talán azt mondják, hogy Jézus nem beszélhet ilyen módon, fel kell tegyék a következő kérdést: ha Jézus irgalmassággal van tele, akkor miért hagyná jóvá Ő, vagy az Isteni Atya, hogy sátán hadserege tovább terrorizálják gyermekeimet? Isten, gyermekei iránti szeretetből hagyja jóvá ezt a nagy büntetést. Mind bánjátok meg bűneiteket. Utasítsátok vissza sátán üres ígéreteit. Utasítsátok vissza azt a hamis életet, amit ő ajánl számotokra. Fogadjátok el azt a tényt, hogy a sátán fogja azt befolyásolni, amikor azt halljátok, hogy mától a világon az Én Nevem el van utasítva. Ameddig gyermekeim nem fordulnak el tőle, addig nem lehet béke ebben a világban.
Úgy fogadjátok el ezt a figyelmeztetést, mint ami tiszta szeretetből fakad. Azoknak, akik a hatalmon vannak a következőket mondom: utasítsátok vissza a hazugságokat, aminek hűséget esküdtetek, vagy el kell szenvedjétek a következményeket.
A legnagyobb Irgalom, amit a Nagyfigyelmeztetéskor fogok megmutatni, az lesz, hogy meg fogjátok ismerni azt a megoldást, ami egy új béke korszakához vezethetne. Ha ezt elfogadjátok, akkor a büntetés el fog maradni. Ha visszautasítsátok, akkor csak egyedül az Én követőim menekülhetnek meg. A többieknek közületek már túl késő lesz.
Szerető Megváltótok és Igazságos Bírótok, Jézus Krisztus
Szűz Mária üzenete a fiatalokkal való kommunikálásról
2011. jún. 22., szerda; 18:00 (Miután a Szűzanya 30 percig jelent meg a látnoknak)
Jézus Krisztus Nevében jövök hozzád. Én vagyok az Isten Anyja, a te szeretett Édesanyád és az angyalok Királynéja.
Gyermekem, most a munkád miatt voltál megpróbáltatva, amit szeretett Fiamért tettél, de ennek szenvedésnek az eredményekként megerősödtél. Most már tudod, hogy mit kell tenned azért, hogy annyi fiatal, amennyi csak lehetséges megérthesse azt, hogy ki is az Én Fiam valójában. Ő, az Én legdrágább Fiam, a világ Megváltója, mindent meg fog tenni azért, hogy megmenthesse mindazokat, akik nem ismerik Irgalmasságát a Földön.
Azoknak a gyermekeimnek, akik makacsul visszautasítják azt, hogy meghallják az Igazságot, minél hamarabb meg kell nekik ezt mondani. Kérlek, mondjátok meg a fiataloknak mindenhol a világon, hogy Jézus a nap minden percében együtt van velük. Oly sokat törődik velük és nekik semmi fogalmuk sincs arról, hogy Ő milyen mélyen szereti őket. Úgy szeretné őket szent Szívéhez ölelni, hogy ők is élvezhessék majd a béke új korszakát a Földön. Bárcsak reagálnának erre!
Gyermekem, olyan nehéz megérteni az embereknek azt az Igazságot, hogy Isten, az Atya valójában létezik. Nehéz meggyőzni őket arról az áldozatról, amelyet Szent Fia hozott, ez legyen a te célod.
Menj békével és szeretettel
Szerető Édesanyád, Az angyalok Királynéja
A Nagyfigyelmeztetés be fogja bizonyítani, hogy Isten létezik
2011. jún. 22., szerda; 19:00
Szeretett leányom, mivel már elég erős lettél és elviselted a megpróbáltatás szenvedését is, ezért most aktívnak kell lenned és sürgősen ki kell nyilatkoztasd kérésemet az egész világnak.
Nekik is, szeretett gyermekeim, tudniuk kell azt, hogy hamarosan jönni fogok és szemtől – szembe kell nézzenek Velem. Mióta szeretném megmutatni nekik, hogy Én valóban létezem és mennyire vágyódom látni boldog arcaikat, amikor megtapasztalják szeretetemet és Irgalmasságomat!
Akkor, sok gyermekem fog térdre borulni és a megkönnyebbüléstől könnyeket sírni. Az öröm és boldogság könnyeit. A csodálat és a szeretet könnyeit. Mert végre eljön a lehetőség arra, hogy egy új életet élhessenek, amikor mindenki Tanításaim Igazságait követheti.
Gyermekeim nem fogják tudni felfogni ennek a nagy eseménynek, az Irgalmasság eseményének a valódi értelmét, amiben még sohasem volt része az emberiségnek a keresztre feszítésem óta; mert a Nagyfigyelmeztetés ajándéka által, végre megnyílik az emberek szeme a Földön való létezésük igazságával szemben és sok mással szemben is.
A mai emberiség meg kell értse azt, hogy milyen nagy kegyelemben fog részesülni: abban, hogy megkaphatják a bizonyítékot arra, hogy Isten, az Örök Atya létezik és vele együtt szeretett Fia is, ami meghaladja az emberek felfogóképességét.
A Nagyfigyelmeztetés után ne térjetek vissza a régi útjaitokra
Figyelmeztetem most mindannyitokat arra, hogy a régi útjaitokra már nem szabad visszatérnetek, miután Jelenlétemnek tanúi lehetettek és tudatossá vált előtettek az, hogy a bűn nemcsak fájdalmat okoz Nekem, hanem a Pokolhoz vezető ösvényre terel benneteket.
A Nagyfigyelmeztetés utáni periódus, döntő tényező lesz a világ békéjében és megváltásotokban is. Ne utasítsátok vissza ezt az ajándékot. Két kézzel ragadjátok ezt meg. Hagyjátok, hogy a Nagyfigyelmeztetés lehetővé tegye azt, hogy Bennem eggyé válhassatok. Ha ezt teszitek, és a vezetésért könyörögtök, akkor az Földi Új Paradicsommal lesztek megjutalmazva, ahol már nem fogtok szükséget szenvedni.
Örvendjetek. Hallgassatok Rám. Szívleljétek meg üzenetemet, és engedjétek, hogy a Szeretetem beborítson és elvezessen benneteket Dicsőséges Királyságom felé.
Mindannyitokat szeretem. Ha legközelebb szívetekben a szeretet erős lökését érzitek mások iránt, ne felejtsétek el, hogy ez az ajándék Tőlem van. Szeretet nélkül, nincs élet.
A ti Isteni Irgalmasság Királyotok
Jézus Krisztus, Az Örök Atya Fia
A rendes és a jó emberek hátat fordítanak Nekem
2011. jún. 23., csütörtök, 22:10
Szeretett leányom, az az öröm, amit ma éreztél, kegyelem volt számodra, a tegnapi Szentségimádás eredményeként. Most már tudod milyen fontos az, hogy jóváhagyjátok a kegyelmek kiöntését, amelyeket a lelkekre árasztok ez alatt az értékes idő alatt, amit az Én társaságomban töltöttök.
Hogyan lehet az elveszett lelkeket felismerni?
Ma a világ elveszett lelkeiről szeretnék veled beszélni és arról, hogy hogyan lehet őket felismerni. Az Én követőim tévesen azt gondolják, hogy valójában azok a lelkek vannak elveszve, akik halálos bűnben élnek. Ez nem szükségszerűen igaz. Elveszett lélek lehet az a személy, aki nem hisz Bennem, vagy az Örök Atyában. De elveszett lelkek lehetnek azok a gyermekeim is, akik napról- napra a pénzt hajszolják, gazdagságra, karrierre és az anyagi dolgokra törekednek. Mindezt saját maguk örömére teszik, miközben azt hiszik, hogy majd ezek a dolgok örömöt hoznak nekik a következő életben is. Ezek rendes, jó emberek, de hátat fordítanak Nekem.
Ezek közül a gyermekeim közül, sokan jó lelkülettel rendelkeznek. Ők tele vannak szeretettel embertársaik, családjaik és barátaik iránt. Lehetnek ők hírnevesek és kedveltek, de az is lehet, hogy mégis elveszett lelkek. Azt kérdezitek, hogy hogyan lehetséges ez? Azért, mert ők arra nem gondolnak, hogy a lelkük éppen olyan fontos, mint a testi szükségletük. Ezért ezt elhanyagolják. Mialatt a lelküket elhanyagolják, a kísértéseknek vannak kitéve, amelyekkel útjaikon mindennap találkoznak. Nehezükre esik ellenállni a világi javaknak, figyelmen kívül hagyva, hogy azt az időt, amit erre fordítanak, fordíthatnák arra is, hogy hogyan osszák meg másokkal a szeretetüket. A pénz vadászása büszkeséget válthat ki belőlük. A büszkeség pedig megnehezíti azt, hogy valódi követőimmé válhassanak.
Gyermekeim, ha minden időtöket álmaitok kergetésére fordítjátok, arra, amit ez a világ ajánl fel nektek – mint a gazdagság, anyagi javak, hatalmi pozíció – akkor kevés időtök marad az imára és lelketek táplálására, ami a következő élethez szükséges. Olyan sok gyermekem egyáltalán nem tudja megérteni, hogy miért okoznak az anyagi javak belső ürességet. Nem hallgatnak azokra a követőimre sem, akik ismerik az Igazságot. Azáltal, hogy Isten, a Mindenható Atya létezésének beismerése hiányzik náluk, nem sikerül nekik örömet szerezni másoknak, csak önmaguknak. Ezek az emberek kifele egy aktív, egészséges vidám életet élnek, mintha semmi gondjuk sem lenne a világban. De ezt az életformát nem lehet másként elérni, csak úgy, ha hisznek az Örök Életben. Az alázat hiányzik az életükből.
Védelmükre mondhatjátok a következőket: de családjaikat táplálniuk kell és másokkal is kell törődjenek, olyanokkal, akik rájuk vannak szorulva, tehát ezért a célért dolgoznak. Erre az Én feleletem a következő: nem, ők nem azt teszik. Nem az a céljuk, hogy táplálhassák családjaikat. Sok esetben az a céljuk, hogy saját élvezetüket elégítsék ki. Minél jobban ezt cselekszik, annál jobban távolodnak el Tőlem és az Örök Atyától.
Ameddig nem ébrednek fel gyermekeim és nem ismerik fel azt a módot, amivel a sátán, a világ dicsőséges attrakciót arra használja fel, hogy anyagi biztonságot szítson, nem tudtok Hozzám jönni. Ebben az életben arra kell időt fordítsatok, hogy Teremtőtöket dicsőítsétek és magasztaljátok, és karitatív munkátok által másokat segítsetek, úgy hogy azok szükségletei kerüljenek a tietek elé, hogy ezáltal nyomdokaimba léphessetek.
Azoknak a gyermekeimnek, akik nem hisznek Istenben, az Atyában, vagy akik hisznek Benne, de kényelmes módon úgy határoznak, hogy minden Iránta való dicsőítést félre tesznek, mert a világi dolgokkal vannak jobban elfoglalva, nagyon nehéz lesz számukra bejutni a Mennyország kapuin, a valódi Paradicsomba, ami után vágyakoznak.
A Föld, az egész léteteknek csak egy fázisa. A Mennyországnak, abból, amit kínál, egy szempillantásnyi benyomását sem lehet megtapasztalni a földi életetekben. Semmiféle világi attrakció sem éri meg, hogy vadásszanak utána, mert az igazi kincs a Mennyország.
A legfontosabb tulajdonságok, amelyekre szükségetek van, hogy beléphessetek dicsőséges Királyságomba, azok: a hit, a szeretetet, az alázat és az az óhaj, hogy Nekem szívességet tehessetek.
A ti szeretet Tanítótok és az egész emberiség Megváltója, Jézus Krisztus
Az első üzenet az Isteni Atyától: eljött Számomra az az idő, amikor visszakövetelem dicsőséges Királyságomat – az Új Paradicsom 1000 évig fog tartani
2011, jun.25, szombat,; 16:00
A látnoknő megjegyzése: amikor röviddel azelőtt, hogy ezt az üzenetet kaptam, éppen az irgalmasság Rózsafüzérét imádkoztam el, akkor hirtelen a Szentlélek jelezte nekem, hogy mindjárt egy üzenetet fogok Istentől, az Atyától kapni. Az idegfeszültségtől reszkettem. Aztán feltettem a kérdést: Kinek a Nevében jöttél? A válasz a következő volt:
Szeretett Fiam, Jézus Krisztus nevében jöttem, aki az emberiség Megváltója. Én vagyok az Isteni Atya és első ízben szólok most hozzád. Kiválasztott leányom, ma azért szólok hozzád, hogy az emberiséget arról a szeretetről tájékoztassam, amelyet mindenki iránt érzek.
Sokan nem ismernek Engem. Csak azt gondolják, hogy ismernek, de millió gyermekem számára csak egy arcnélküli lény vagyok. Olyan kevesen ismerik azt az óhajomat, hogy megengedhessem azt, hogy úgy szeressenek, ahogyan azt mindig is szerettem volna. A világban sokan könnyedén kezelik Nevemet, azok, akik nem ismerik be, hogy a világ és teremtményei kezeim által lettek megalkotva. Mindazok, akik nincsenek tisztába azzal, hogy ki is vagyok valójában, össze vannak zavarva és kissé félnek is Tőlem.
Tőlem nem kell félni, hiszen az Én szeretetem, tiszta szeretett minden gyermekem iránt. Olyan nagyon szeretlek benneteket, hogy a legnagyobb áldozatot hoztam értetek, hogy visszahozzalak karjaimba benneteket, és hogy a csaló karmaiból megmentselek benneteket. Ezért szeretett Fiamat, Jézus Krisztust, a világba küldtem, hogy megérthessétek mi az igaz szeretet. Ez a szeretet, ha ti is elfogadjátok, mindannyitokat meg fog menteni.
Megszakad a Szívem, mert oly sokan közületek nem fognak Hozzám fordulni és nem fognak szeretetet mutatni Irántam. Egyszerűen arra vágyódom, hogy Hozzám forduljatok és segítségemet kérjétek. Szeretetemtől nem kell félnetek, hiszen az első lélegzetvételt szeretetem által kaptátok. Mindenkit közületek az Én képmásomra teremtettem, azért, hogy egy családom lehessen. A világot tiszta szeretetből teremtettem, azért, hogy ti gyermekeim ezt a Paradicsomot megoszthassátok Velem. Olyan szeretettel lett ez megteremtve, hogy minden egyes részlet benne óvatosan lett felépítve.
Olyan boldog voltam, amikor megteremtettem a Földi Paradicsomot, hogy azt egy emberi lénynek lehetetlen lenne felfogni, még az angyalok is ujjongtak örömükben és a Mennyországot a szeretet lángja világította be. Aztán a bűn mindent lerombolt, a bűn, amelyet a kígyó okozott.
Gyermekeim, hagyjátok, hogy megmagyarázzam. Eljött Számomra az idő, hogy visszaköveteljem azt a paradicsomot, amit szeretettel megalkottam, és hogy újra egy család lehessünk.
Egy család, ami szorosan összetartozik majd, a szeretet erős köteléke által.
Ez az új Paradicsom a Földön, most már meg van tervezve minden gyermekem számára.
Ez ezer évig fog tartani a Földön és ebből senki sem szabad kimaradjon, különben megszakadna a Szívem. Szeretett Fiam, Jézus Krisztus és a Szentlélek nagy igyekezettel próbálnak a nyájamhoz visszahozni benneteket, hogy az egykor megteremtett Paradicsom újra létezhessen, mint a legnagyobb ajándék gyermekeim számára, hogy örömük legyen majd benne.
Ez a Paradicsom a szeretet helye lesz, a szépséggé, a dicsőséggé és otthont fog nyújtani mindenki számára, azoknak, akiknek tiszta szívük és lelkük. Ez a cél a Földön minden egyes lélek számára, beleértve azokat a lelkeket is, akik mindezt nem tudják felfogni.
Miközben Fiam a világhoz szól és felkészíti azt, nagy Irgalmasságára, amelyet a Nagyfigyelmeztetés alatt mutat majd meg, azért, hogy minden bűnös még egy esélyt kaphasson arra, hogy élvezhesse az új Földi Paradicsomot, neked meg kell hallanod hangomat. Mindenkit figyelemre szólítok fel. Térjetek vissza Hozzám. Lássátok be, hogy valóban Létezem, hogy Én vagyok minden élet, minden teremtmény és a dicsőség forrása. Ha ezt teszitek, akkor üdvözölve lesztek az Én Földi Paradicsomomban, ami mindent felkínál majd nektek, olyat is, amiről valaha is álmodni tudtatok volna. Hallgassatok Fiamra és üzeneteire, amelyet a világnak ad, hogy mindannyitokat megváltoztasson. Azok számára, nem lesz Irgalom, akik nem akarják ezt meghallani, vagy továbbra is a bűn förtelmes ösvényén maradnak.
Én vagyok minden teremtmény Istene. A szeretet Istene vagyok, a szánalomé. De ugyanakkor Én vagyok az igazságosság Istene is. Kezeim le fognak súlytani az emberiségre, azokra, akik a gonosz iránti hűségük miatt, nem akarják követni a szeretet és az igazság ösvényét.
Mert elérkezett számomra az az idő, amikor visszakövetelem dicsőséges Királyságomat, amelyet egyetlen ember sem tud megállítani, bűnei miatt. Ha még is megpróbálnák, akkor örökre el fognak veszni.
Én vagyok a ti Istenetek, és Megteremtőtök. Szeretetem nem hal ki sohasem. Lángokban ég és tele van mély gyöngédséggel irántatok. Mivel gyermekeimnek oly sok bűnei vannak, ezért ez elveszi azt a jogot tőlük, hogy visszatérjenek örökségemhez, mindazokat, akik valóban szeretnek Engem, visszatartják és megakadályozzák abban, hogy a kapun beléphessenek.
Kérlek benneteket gyermekeim, ne utasítsátok vissza az emberiséghez intézett felhívásomat. Fogadjátok el azt az Irgalmasságot, amelyet most szeretett Fiam fel fog nektek ajánlani.
Fogadjátok azt tárt karokkal.
Isten, az Atya, minden dolog Megteremtője és Alkotója
A látnoknő megjegyzése: az üzenet ideje alatt megszakítás nélkül sírtam, miközben kezem csak írt és írt, anélkül, hogy megállna.
Az emberek nem tudják, hogy mi is a lelkük valójában – erre egyszerű a válasz
2011. jún.25., szombat; 1:30
Szeretett leányom, felszentelt szolgáim mindenhol a világon hallani fogják hangodat, ott azonban, de ott ahol feledésbe merült Isten, az Örök Atya létezése nem kerül meghallgatásra.
Talán azt fogják mondani, hogy ők nem tudják meghallani, de azért nem tudják ezt meghallani, mert nincs hallásuk. Most légy bátor, olyan sok emberhez szólj, amennyihez csak lehetséges. Kérd meg az embereket, hogy Igéim híreit hirdessék. Hívd őket. Kérdezd őket. Magyarázd el nekik azt, hogy először el kell olvassák az üzeneteket, mielőtt elutasítanák azokat, mert amikor megérzik azt az erőt, ami Isteni Ajkaimból ered és amikor azt is érezni fogják, hogy lelkem vonzani kezdi lelkeiket, csak akkor fogják megérteni végül, hogy valójában Én vagyok az, aki a világgal kommunikál.
Szomorú vagyok, leányom, azokért a mély barikádokért és megoszlásokért, amelyekkel leblokkolják minden próbálkozásainkat, úgy Nekem, mint Édesanyámnak, azt, hogy megpróbálunk a látnokokon keresztül világhoz szólni. Régebben az alázatot szélesebb körben gyakorolták az emberek. Ma már eltűnt ez a fontos tulajdonság. Most pedig olyan a világ, ahol elsődlegesnek számít az emberi intelligencia, a csábítás, vagy a testi vonzóerő. A lelkiélet halott. Leányom, olyanok az emberek, mint az üres kagylók. Kagylók, amelyeket, ha feltörnek, semmit sem érnek. Gyermekeimnek a lélek szilárdságáért kell törekedniük.
Ez nagyon sok embernek esik nehezére, főleg azoknak, akiknek lelkük emberi bölcsességgel van tele és a lelki bölcsességnek csak kevés hely marad.
A sátán hatására a lelkiség hiánya olyan nagymértékű lett, hogy az emberek prédává lesznek és megnyitják lelküket a bűn előtt. A lelkiség hiánya, vagy az Istenben vetett hit hiánya miatt, a lélek ki van szolgáltatva a sátán fertőzésének. A megtévesztés királya azt hiteti el a lelkekkel, hogy a test és az elme alkotja a teljességet. Sajnos, a lelketek nélkül nem lehettek teljesek.
Mi is a lelketek valójában?
Sok ember nem tudja, hogy mit is jelent a lélek valójában. Nem tudják, hogy hogyan lehet a lelket megérezni, vagy felismerni. Az elmétek lenne? A lelkiismeretetek? A válasz egyszerű: a lelketek, ti vagytok. A lelketek olyan, amilyenek ti vagytok. A lelkiismeretetek. A hitetek. A meggyőződésetek az igazságról, vagy úgy látjátok, amilyen az a valóságban, vagy ahogyan azt ti éppen szeretnétek, hogy legyen. A lélek nem egy egyedülálló része a lényeteknek, gyermekeim, nem olyasmi, ami egy másik világhoz tartozik. A lélek jelen van minden ember bensőjében.
A lelket, a következő tanítás szerint szemlélhetitek. A bűn által, amit nagyon nehéz elkerülni, elhanyagolttá válik a lélek. De újra lehet tölteni azt, a gyónás segítségével, vagy a lelkiismeret megvizsgálása által és a jóra való erősfogadás által. De meg is lehet semmisíteni azt. Egyesek akarattal semmisítik meg lelküket, úgy, hogy teljes öntudattal keresik ennek a világnak a gyönyöreit, és ezáltal vétkeznek. Mások pedig letagadják, hogy van lelkük. Arroganciájuk arról győzi meg őket, hogy ők mindentudók. Véleményük szerint, az élet itt a Földön kezdődik és fejeződik be.
Aztán ott vannak azok a fiatal lelkek, akik nem hibásak, mert szüleik a felnevelésük ideje alatt teljesen elhalmozták őket az anyagiakkal, holott nem is lett volna erre szükségük. Az ő vallásuk az anyagi hasznon alapszik. Mialatt azon fáradoznak, hogy mindig jobban és jobban ingereljék (az anyagiakkal) őket, egyre nőni fog a becsvágyuk, mindaddig, ameddig már semmi sem lesz amiért fáradozni érdemes, egészen a halálukig. Aztán teljesen elvesznek, tanácstalanok és összezavarodottak lesznek. Azáltal, hogy bensőjükben egy utálatos érzést éreznek, megtudják, hogy mindez helytelen. A lélek szól hozzájuk, de ők nem tudják, hogy hogyan válaszoljanak. Ezek azok a lelkek, akiket meg kell mentenetek.
Felszólítok minden követőmet szerte a világon, hogy segítsenek Nekem minden szegény gyermekem megmentésében. Tudom, hogy egy különleges nagylelkűségre szólítottalak fel benneteket. Ez egy nagy felelősség. De azáltal, hogy szent Akaratomnak eleget tesztek, megmentitek a világ nagy részét a sátán karmainak szorításából és a terrortól, amit ő kezel.
Követőim, most menjetek mind és terjesszétek Igéimet ennek a kimerült, félrevezetett és kiábrándító világnak. Kegyelmemet közületek egyenként mindenkire kiárasztom, egyetlen megtért lélekért is, aki megszabadulhat a pokol rémületétől.
Mindannyitokat szeretem. Megölellek benneteket követőim, értékes gyermekeim, a világon mindenhol. Mennyi örömet szereztek naponta Nekem! Mennyi vigaszt adtok Nekem! Most minél több lelket hozzatok Hozzám.
A ti Isteni Megváltótok
Az egész emberiség Megváltója, Jézus Krisztus
A Szűzanya: Sátán elveszíti hatalmát, amikor a Rózsafüzért imádkozzák
2011. jún. 25., szombat; 15:00
Gyermekem, mindig Fiamra koncentrálj, mert szűksége van figyelmességedre. Minden bizalmaddal Rá kell hagyatkoznod és sohasem szabad megengedned senkinek sem, hogy elterelje figyelmedet Róla.
Ő, téged választott ki gyermekem, mint ezen idők egyik legfontosabb hírnökét, hogy az elveszett lelkek megmeneküljenek. Mondd meg az embereknek, hogy imádkozzák az Én legszentebb Rózsafüzéremet, sőt a nem katolikusoknak is mondd ezt meg, mert ez a legerősebb fegyver a csaló ellen, aki nyög fájdalmában, ha ezt az imát imádkozzák. A Rózsafüzér imádkozásakor hatalma meggyengül. Minél több gyermekem imádkozza a Rózsafüzért, annál több lelket lehet megmenteni.
A te missziód, gyermekem, nagyon nehéz, sokkal keményebb, mint eddig a történelem folyamán bármelyik prófétának volt. Ez, a lelkek sötétsége miatt van így az egész világon. Sohasem ereszkedett le még ilyen sötétség a világra, hiszen most gyermekeim hátat fordítanak Fiamnak, éppen Neki, aki egy félelmetes halált szenvedett el, hogy megmentsen benneteket. De nem csak ezt felejtették el, hanem arra is elhatározták magukat, hogy valódi létezését megtagadják.
Imáitok a ti áldott Édesanyátokhoz, megsebzi az ördögöt, aki megalázkodik és elveszíti hatalmát, amikor Rózsafüzéremet imádkozzák. Ez az a fegyver, ami Nekem adatott. Így tudok elveszett lelkeket menteni, mielőtt a sátán fejét végérvényesen eltaposom. Sohase értékeljétek le a Rózsafüzér hatalmát, mert egyetlen csoport is, amelynek tagjai rendszeresen imádkozzák a Szent Rózsafüzért, egy egész nemzetet menthet meg.
Mondd meg gyermekeimnek, hogy legyenek óvatosak és ne hanyagolják el az imát, mert ha ezt megteszik, akkor teljesen megnyílnak a csaló előtt, aki bájos módon hálózza be őket és veszélyes ösvényre tereli őket, a sötétség felé. Vigyétek gyermekeimet a világosság felé, azáltal, hogy odaadásotokkal Szent Rózsafüzéremet terjesztitek.
Szerető Édesanyátok, Mária, a béke Királynője
A Nagyfigyelmeztetés Irgalmasságom megnyilvánulása lesz, amint az, már át volt adva Szent Fausztina nővérnek is
2011. jún. 26., vasárnap; 18:00
Szeretett leányom, az idő közel van. Kevés idő maradt hátra a szegény lelkek figyelmeztetésére és felkészítésére, ami fontos, mert a Nagyfigyelmeztetés alatt olyan sokk alatt lesznek, hogy mindazt, amit látni fognak, nem fogják tudni felfogni. Meg kell mondani nekik, hogy ők is megtudhassák mindazt, ami rájuk fog várni. Ha abban a pillanatban, a nagy Isteni Irgalmasság előtt megnyitják szívüket, akkor esélyt kapnak ők is az Örök Életre.
Ez a Nagyfigyelmeztetés Isteni Irgalmasságom megnyilvánulása lesz, amint az már szent Fausztina nővérnek is át volt adva. Irgalmasságom nagy aktusa lesz ez, mert a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt, végtelen Irgalmasságom beborítja az egész világot, mint ahogy előre meg volt jövendölve. Szent Vérem és a víz előtörése által, mind meg fogjátok végre ismerni az Igazságot. Mondd meg mindazoknak, akik Bennem, vagy az Örök Atyában nem hisznek, hogy ez a nagy esemény meg fog történni. Mert akkor olyan állapotba kerülnek, hogy ellen tudjanak állni Irgalmasságom sokkjának, ami a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt millió lelket fog megmenteni a sátán karmai közül. Az Igazság, ami bebizonyosodik, nagyon sok lelket fog a pokol tűzétől megmenteni.
A Szentlélek, aki akkor jelen lesz gyermekeimben mindenhol a világon, segíteni fog, hogy meghiúsuljon a sátán munkálkodása. Mindannyitoknak terjesztenetek kell azt, hogy hogyan készítsék fel az emberek előre a lelküket. Minden követőm meg kell azt értse, hogy a felindultság őket is felfogja zaklatni, amikor a múltbeli bűnös magaviseletüket látni fogják, úgy ahogyan azt Én látom.
Most felszólítom mindannyitokat, hogy keressétek fel a gyóntatószékeket. A más vallású keresztényeknek azt mondom: nektek is le kell térdepelnetek és a megmenekülésetekért kell könyörögjetek. Mindazoknak, akik az üzenetek miatt bizonytalanok, azt mondom: tartsátok nyitva szíveteket, mert amikor látni fogjátok ezt ökológiai, de természetfölötti eseményt, akkor meg kell azt értsétek, hogy ez a legnagyobb csoda, amelyet valaha is láthattok és ez a legnagyobb ajándék mindannyitok számára.
Gondolkozzatok el ezen. Ez olyan lesz, mint az utolsó ítélet, azzal a különbséggel, hogy most nem fogtok elkárhozni. Megadatik nektek az élet újrakezdése, hogy megmentsétek lelketeket és az is, hogy olyan szintre emeljétek fel lelketeket, ahogyan azt elvárom tőletek.
Híveim, most teljes szívvel imádkozzatok másokért, hogy megmeneküljenek.
Megváltótok, Jézus Krisztus
Folytasd Igéim terjesztését – sok önkéntest küldök neked
2011. jún. 28., kedd; 19:30
Szeretett leányom, amikor értem szenvedsz, akkor azok a gátak, amelyeket át kell ugranod, egyre magasabbak lesznek. Sohasem voltak a csaló kísértései olyan nagyok, mint most, amikor el akar vonni téged ettől a munkától. Maradj erős és álld ki ezeket a támadásokat. Tudnod kell, hogy a csaló, sohasem fog téged Tőlem elvenni, mégis próbálkozik és továbbra is próbálkozni fog.
Ez, küldetésednek a legnehezebb fázisa, mert nagyon magányos, nehéz és mély testi és lelki fájdalmat okoz neked. Bíznod kell Bennem, hogy segíthessek neked ezekben a támadásokban, hogy azokat, a valóságnak megfelelően tudjad felismerni.
Leányom, hallgass most Rám. Igéim terjesztését, most minél gyorsabban folytatnod kell az egész világon és használj fel minden segítséget, amit küldenek neked. Én sok önkéntest küldök neked, akiknek munkája már gyümölcsöt terem.
Minden, amit tenned kell az, hogy Igéimet továbbra is ismertesd, a lelkek megmentéséért. Sohase add fel. Tudom, hogy ez kísértés számodra és az is nehezedre esik, hogy a gyalázásoknak ellen tudjál állni. Engedd, hogy szorosan foghassam kezedet és hogy elvezesselek arra az erőre, amit most elvárnak tőled.
Köréd szórtam áldásomat fegyverzeted erősítéséül, azért, hogy semmi se állhasson utadba, és így a világ biztosan meghallhassa Hangomat.
Szerető Megváltód Jézus Krisztus
Gyónjátok meg bűneiteket most – ne féljetek
2011. június 29. szerda; 19:00
Drága, szeretett leányom, a segítség, melyet neked küldtem, most gyorsan fogja terjeszteni Szavaimat (Üzenetemet) az egész világon, a modern kommunikáció eszközeit használva. Szívem lángol a szeretettől rendkívüli gyermekeim iránt, akik válaszoltak Hívásomra, mert ők alkotják a hadsereget, amely Gyermekeimet vezetni fogja. Minden Áldásom beborítja azokat, akik segítenek vinni Keresztem az emberiség érdekében. A Szentlélek tölti el őket, hogy ezeket az üzeneteket gyorsan és valóban hatékonyan terjesszék.
Gyermekeim és minden Követőm, csak egyetlen dologra emlékezzetek, melyre összpontosítanotok kell. Figyelmeztessétek a többieket, hogy keressenek bűnbocsánatot a Nagyfigyelmeztetés előtt. Meg kell gyónniuk bűneiket most, és nem szabad félniük. Ehelyett örülniük kell. Csupán pár hónap van hátra Irgalmasságom ezen Nagyszerű Ajándékáig. Ne vesztegessétek az időt. Menjetek szeretetben és békében. Ne hátráljatok meg ebben a munkában. Ez valamennyi Gyermekem érdekében történik. Mindannyian, akik Igazságom terjesztésén munkálkodnak, meg lesznek jutalmazva odaadásukért és hitükért. Áldásom meg fogja védeni mindannyiukat és családjaikat.
Örvendjetek most, hogy elérkezett az idő, hogy a világ végre oly módon hallja Hangom, ahogyan azt kell.
Szeretett Megmentőtök, Megváltótok és az egész emberiség Királya
Jézus Krisztus
Ne hagyjátok, hogy Egyházam emberi gyengeségei miatt, elfordítson Tőlem benneteket
2011. jún.30., csütörtök; 20:00
Szeretett leányom, ezen az estén mosolygok az örömtől, amely Szívemet elárasztotta, mert végre a fiatalok is meghallották Igéimet az interneten keresztül, amint az meg volt jövendölve.
Ilyen módon egyre több ember lesz képes a világnak elmondani azt, hogy hogyan kell a Nagyfigyelmeztetésre felkészülni. Megreped a Szívem az örömtől, amikor azt a szeretetet látom, amelyet gyermekeim Irántam tanúsítanak a világ minden sarkában. Szeretetem sohasem hal ki. Az Én szeretett követőim szeretetemmel vannak eltelve, amelyet szívükben éreznek. Most meg tudják mondani a világnak beleértve a cinikusokat is, hogy milyen nagyon tisztelnek Engem, azáltal, hogy mindenkinek magasztalják dicsőségemet.
Azoknak a bátor és szerető teremtményeimnek a következőket mondom: Ők megfogják nyerni mindazokat, akik mindennek előtt, a Földi létük Igazságainak mondanak ellen. A Mennyország örvend mindazoknak, akik az interneten keresztül nyíltan hirdetik Irántam való szeretetüket. Irántuk való szeretetem körbe veszi őket, úgy, hogy kegyelmeim mindannyiukat elárasztja majd, a Föld egyik sarkától a másikig.
Ne feledjétek el egy tanításomat, gyermekeim: tanításaim Igazságai sohasem változtak. Az emberi tévedés, felszentelt szolgáim bűnei és azok bűne, akik visszaéltek az igazsággal, azért, hogy a saját törekvéseiket előnyben részesítsék, mindez, beszennyezhette Nevemet, de az, hogy ki is vagyok valójában sohasem változott. Én az emberiség Megmentője vagyok. Először azért jöttem megmentésetek miatt, hogy a bűn bocsánatot nyerhessen. Most azért jövök, hogy megmentselek benneteket még az Utolsó Ítélet előtt.
Mivel a szeretetem nagyon erőteljes, ezért kiterjed az egész világra a Szentlélek ereje által, hogy az ölembe hozzon vissza benneteket. Most érezzétek szeretetemet, gyermekek. Ne hagyjátok, hogy csalódásaitok Egyházam emberi gyengeségei miatt elfordítson Tőlem, Jézus Krisztustól, vagy az Örök Atyától benneteket.
Azoknak, akik az Egyház bűnei miatt elfordulnak Tőlem
A bűnök azok, amelyek miatt elzárkóztok az Igazság elől. Mindazok közületek, akik az Egyházat okolják a belém vetett hitük hiányossága miatt, nem őszinték önmagukkal szemben, mert ha valóban szeretnének Engem, akkor nem beszélnék ki magukat. Gyermekek, a sátán most mindenütt ott van a világban és arról próbál meggyőzni benneteket, hogy nincs értelme a hiteteknek, hogy az nem olyan fontos és nem azt jelenti, hogy ezért bejuthattok a Mennyországba. Egyes esetekben azt hiszitek, hogy Isten Irgalmassága végtelen és hogy megmentésetek is lehetséges, hogyha az életetek során nem okoztok fájdalmat másoknak.
Nagyon gyakran kihívás számomra, amikor a világ gonoszságaiért Engem okoltok. Ilyen, amikor Rám vagy Istenre, az Örök Atyára vagytok dühösek: Miért hagyja Isten jóvá a világ gonoszságait, ami tele van gyilkossággal, erőszakkal, terhesség megszakítással, kínzásokkal, önzőséggel és szegénységgel? Most szálljatok magatokba és hallgassátok az alábbiakat.
Emlékezzetek a bűnre, amelyet sátán okoz, akiről a legtöbb ember azt hiszi, hogy nem is létezik, mégis eláraszthat mindenkit közületek, mert a Teremtőtöktől, Istentől, az Atyától egy ajándékot kaptatok: ez az ajándék a szabad akarat, amelyet mindenki megkapott. Egyesek jó dologra használják fel ezt az ajándékot, amellyel, mindenkivel szemben szeretetet mutatnak, míg mások visszaélnek vele, hogy kihasználják a többieket. Amikor sátán megnyeri őket gyenge szabad akaratuk miatt, akkor nagy szörnyűségeket képesek elkövetni.
A szabad akarat a tietek, gyermekeim, de amikor a bűn ezt megfertőzi, akkor káosz keletkezik a világban. Isten, az Atya, nem kényszeríthet benneteket arra, hogy abbahagyjatok valamit, legyen az jó, vagy rossz, mert nem akar beleavatkozni a szabad akaratotokba. Ő mindig imára fog biztatni benneteket, azért, hogy megkapjátok a szükséges kegyelmeket a bűn elkerülhetésére. Szabad akaratotok miatt, két döntés közül fogtok választani: Istenhez fordulni, vagy megengedni sátánnak, hogy hazugságai által elcsábítson benneteket, aki az Igazságtól akarja lelketeket elfordítani.
Ne felejtsétek el: az Igazság Én vagyok. Sátán nem akarja, hogy ti az Igazságot lássátok. Intelligenciátokat fogja felhasználni és mesterkélt érveket fog felajánlani, hogy elcsábítson benneteket. Még arról is meg tud győzni benneteket, hogy valami rossz, amikor az jó. Szóval, amikor azt hiszitek, hogy képmutató dolog az imához folyamodni és Istent, az Atyát dicsőíteni, mert az Egyháznak bűnei vannak, akkor ezt a megtévesztést olyannak kell felismerjétek, amilyen valójában: teljesen más útra biztat benneteket, hogy elforduljatok Tőlem. Gyermekeim, most mutassátok meg szereteteteket azáltal, hogy felálltok és egy hitetlen világban megvéditek Nevemet.
Nagyon közel az az idő, amikor másokat biztatni fogtok arra, hogy meghallgassák a ti nézeteiteket. Ugyanúgy, mint azok, akik azt állítják, hogy nem hisznek Bennem, hangosan kiáltják, hogy milyen nagyon gyűlölnek Engem, nektek is meg kell most mondanotok a világnak, hogy szerettek Engem. A nagy megtérések csak akkor indulnak el a világban. Hadd emeljelek fel benneteket, úgy, hogy gyermekeimet előkészíthessétek arra, hogy a földi új Paradicsomomba bemehessenek. Ne feledjétek, csak azok mehetnek be ebbe a Paradicsomba, akik hisznek Bennem és az Örök Atyában.
Most menjetek és hozzátok Hozzám a sokaságot.
Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

küldés...