Az üzenetek felsorolása

Az üzenetek sorrendben – (linkelésük folyamatosan készül):

2010. november

2010. december

2011. január

2011. február

2011. március

2011. április

2011. május

Oroszország és Kína szakadást okoznak
Sátán káoszt okoz és pusztításokat végez az egész világban, de napjai már nagyon-nagyon rövidek
Keresztfeszítésem borzalmait nem úgy nyilatkozzák ki az embereknek, ahogyan azt kellene
A Szentlélek most már az egész világra kiáradt
Földrengés volt ma Európában, amint azt előre megmondtam
A Szűzanya üzenete a Szentek általi védelemről
Miért küld Isten, az örök Atya, új prófétákat a világba?
Utasítsátok el a New Age spirituális munkáját
A böjt és az önmegtartóztatás értelme
Tiszteljétek Atyámat
A szülők felelőssége a mai világban
Összezavarodottság visszajövetelem valódi értelmével kapcsolatban
A megbocsátás a szabadsághoz vezető ösvény
Újabb jövendölés: A nyár folyamán árvíz lesz Franciaországban
Miért ilyen úton szólok a világhoz?
A Nagyfigyelmeztetés közben az ég megnyílik
Ha az imádkozás nehezetekre esik
Köszönetet mondok mindazoknak, akik Szent Igéim terjesztésében segítenek
Figyelmeztető üzenet a világ vezetőinek
Felkészülni a pénz hiányára
A bűn mindig bűn lesz, nem számít, hogyan igazoljátok ***
Az Irgalmasság és az együttérzés Királya
Figyelmeztetés mindazoknak, akik sátáni kultuszba bonyolódtak
Mondd meg nekik, hogy szeretem őket, azt szeretném, hogy szóljanak Hozzám
Most lesz valóság a Garabandáli jövendölés

2011. június

Benedek pápa napjai meg vannak számlálva
Sátán a popkultúra által toborozza a fiatalokat
Összeütközik két üstökös, a vörös égbolton megjelenik Keresztem
Most Róma kulcsai, Istennek, az Örök Atyának lesznek visszaadva
Szűz Mária elveszett gyermekeire vonatkozó üzenete
Üzenet a papoknak, püspököknek és a kardináloknak (bíborosoknak) a hamis prófétákról
Készítsétek fel családjaitokat, hogy az égen megjelenő Keresztemnek tanúi lehessenek
A szeretet üzenete minden hívem számára
Lelki vezetésem blokkolni fogja a sátán romboló akcióit
A Közel – Kelet „felszabadítói“ a zsidókat akarják ellenőrizni
A Szentségimádáskor kiáradó bőséges szeretetem megerősít és megnyugtat benneteket
Adjátok át nekem nehézségeiteket és Én megkönnyítem terheiteket
Követőim bátorságot kell mutassanak, hogy másokat felkészíthessenek a Nagyfigyelmeztetésre
Megbánt Engem az intellektuális „előkelők” vallásos imádata
Kommunikáció egy fiatal, materialista és ingatag társadalommal
A Nagyfigyelmeztetés alatt az Én gyermekeim, látni fogják Arcomat
Szűz Mária üzenete a fiatalokkal való kommunikálásról
A Nagyfigyelmeztetés be fogja bizonyítani, hogy Isten létezik
A rendes és a jó emberek hátat fordítanak Nekem
Az első üzenet az Isteni Atyától: eljött Számomra az az idő, amikor visszakövetelem dicsőséges Királyságomat – az Új Paradicsom 1000 évig fog tartani
Az emberek nem tudják, hogy mi is a lelkük valójában – erre egyszerű a válasz
A Szűzanya: Sátán elveszíti hatalmát, amikor a Rózsafüzért imádkozzák
A Nagyfigyelmeztetés Irgalmasságom megnyilvánulása lesz, amint az, már át volt adva Szent Fausztina nővérnek is
Folytasd Igéim terjesztését – sok önkéntest küldök neked
Gyónjátok meg bűneiteket most – ne féljetek
Ne hagyjátok, hogy Egyházam emberi gyengeségei miatt, elfordítson Tőlem benneteket

2011. július

A világban történő nézeteltéréseket az ima tudja elhárítani
Megerősödik az a csata, amelyet a sátán rendez, hogy kétségbe vonhassa ezeket az üzeneteket
Az ateisták és a tudósok azt fogják mondani, hogy a Nagyfigyelmeztetés egy illúzió volt
Azoknak a követőimnek, akik üzeneteimet elítélik
A Szentségek fontossága – a házasság és a szent Elsőáldozás
A nárcizmus, a mai világ gonosz járványa
Az Örök Atya meg fogja akadályozni az Új  Világhatalmat  gyermekei végső üldöztetésében
Tudasd felszentelt szolgáimmal ennek a tartalmát – így felkészíthetik nyájaikat
Ne féljetek, mert a megtérés  a  szeretet  és a béke  nagy érzését fogja kiváltani
Szólítsd fel a prominens személyeket Szavaim hirdetésére
Üzeneteim a megtérés könnyeit fogják hozni
A kivégzések, az eutanázia, a terhesség-megszakítás és az öngyilkosság
Egyesítsétek családjaitokat, hogy élvezhessétek a földi Új Paradicsomot
Minden ember, aki azt állítja, hogy ő, ÉN vagyok, az hazug; mert Én sohasem fogok egy ember által sem megmutatkozni
A ti választott fegyveretek nem más, mint az Irántam való szeretetetek
Ti most a megpróbáltatások közepén vagytok – a második fele 2012 végétől kezdődik
Egy ember sem lesz, aki ne hallaná meg Fiam szavát, mielőtt még eljönne visszatérésének ideje – Isten, az Atya második üzenete
2011. Augusztus – a lelkek megmentésének a hónapja
Isten, az Atya lerombolja a pénznemek megdöntésére irányuló összeesküvést!
A sátán tehetetlen hűséges követőimmel szemben
Felhívás a Római Katolikus Egyház papjai és apácái részére
Szűz Mária üzenete: „Engesztelő lélek“
Imádkozzatok azokért a kárhozattal szembenéző lelkekért, akik nem fogják túlélni a Nagyfigyelmeztetést
Ti nem a sátánhoz tartoztok, hanem Hozzám és az Örök Atyához

2011. augusztus

Legyetek felkészültek minden időben
Kérdések Jézushoz
Isten, az Atya – egy nagyon fontos üzenet az emberiség számára
Szűz Mária üzenete – Én már csak néhány alkalommal fogok megjelenni a világban
Az Én születésnapom, egy egészen különleges ünnepnap
A várakozás ideje – mondjátok el a többieknek, hogy megtudják, mire számíthatnak
Isten, az Atya – A szenvedés szerepe **
Gyermekeim, ne kedvetlenedjetek el a kétségbeejtő meséktől, melyekkel az emberiség szembesül**
Nyugtalanság a világban, ezt pedig az Irántam való szeretet hiánya okozza ***
A Nagyfigyelmeztetéstől való félelem nem az, amelyre Én benneteket bátorítalak ***
Imádkozzatok mindazokért, akik nem látnak mást az anyagi nyereségen kívül ***
Követőim most kapták meg a közbenjárás ajándékát
Isten teremtette a világot – semmilyen más bolygó nem lehet ember által lakott ***
Élvezzétek a dicsőséges életet, amely 1000 évre vár rátok ***
Segítsetek Nekem minden Fiatal megmentésében – társadalmatokban ők a legveszélyeztetettebbek
Hogyan kérjetek Engem, hogy segítsek nektek megoldani a gondjaitokat
A Nagy Szorongattatás enyhül fog az imák hatására
Mi készteti a fiatalokat arra, hogy ennyire szégyelljenek Engem?
A pénz, és ha túl sok van belőle, megrontja a lelket
A gonosz jónak van beállítva, míg a jó gonosznak
Egyetlen bűn sem olyan súlyos, hogy ne lehetne megbocsátani
A próféciák, melyek ezen prófétámon keresztül adattak, most beteljesednek
Klimatikus káosz lesz tapasztalható most számos országban. Az Én Atyám haragos
Üzenet az Egyháznak (Klérusnak)– ne engedjétek, hogy a világi társadalmak megfélemlítsenek benneteket
A pornográfia bűne miatt sok lélek a Pokolban végzi
Nevetségessé teszik mindazokat, akik látnokaimon keresztül igaz Szavamat hirdetik
Isten, az Atya: „Erővel fog kezem lesújtani azokra a nemzetekre, akik legalizálják az abortuszt”
Válasszatok ki általatok ismert embereket, és járuljatok Atyám trónja elé, hogy megmentsétek őket
Az Én hadseregem, több mint 20 milliós főből álló csoportra fog növekedni

2011. szeptember

Milyen nehéz a Paradicsomhoz vezető lépcsőkön felmenni
Szűz Mária üzenete – az engesztelő lélek elhagyatottsága
Felebarátaitokat úgy szeretni, mint önmagatokat sokkal nehezebb, mint gondolnátok
Most tartsatok Isteni Irgalmasság vigíliákat (virrasztás)– a Nagyfigyelmeztetés egyre közeledik
Szűz Mária: mindig a szívedre hallgass
Amint követőim hite egyre erősödik, úgy növekednek az őket ért támadások is
Ne féljetek a Nagyfigyelmeztetéstől, örömmel várjátok
Sohase fenyegessétek egymást az Én Nevemben
Nem számít, hogy milyen vallásúak vagytok,  mert csak egyetlen egy Isten van
A megpróbáltatások az imák hatására enyhülhetnek
Az Egyházban változásokat fognak bevezetni, amelyek Isten szavának ellent fognak mondani
Kérjétek a szenvedés ajándékát
Az Igazságot általában fokozott óvatossággal és nyílt elutasítással kezelik
A béke és a dicsőség időszaka majdnem elérkezett
Tipikus hiba, amikor csak az anyagi javak megléte után közeledtek Hozzám…
A legfontosabb esemény feltámadásom óta
A kétségek megerősítik a szereteteteket Irántam
A jövendőmondás nem Tőlem származik
Szomorkodom elveszett gyermekeimért, akik nem akarnak hallani Rólam
Magyarázzátok el a pokol borzalmát azoknak, akik vakok a sátán létezésével szemben
Elküldtem most prófétáimat a világba
Bepillantás Keresztrefeszítésem történetébe
Isten, az Atya: A sátán napjai nemsokára véget érnek a földön
A Nagyfigyelmeztetés utóhatásai
A megkeményedett lelkek nem fogják a Nagyfigyelmeztetést könnyűnek találni

2011. október

Szűz Mária: A csaló is készül a Nagyfigyelmeztetésre
Örvendjetek, amikor úgy tűnik, hogy az ég robban, mert tudni fogjátok, hogy Én jövök
Sohasem foglak elhagyni benneteket, gyermekeim. Ezért jövök (ismét) hozzátok.
A béke korszaka már nincs messze
A globális csoportosulások az Antikrisztus fennhatósága alatt állnak
A bankok összeomlását az Antikrisztus irányította
A Tisztítótűz nem egy olyan hely, ahova, ha bementek, elégedettek kell, hogy legyetek
Szűz Mária: A közömbösség bűne Fiam iránt féktelen

Comments are closed.