Ki kapja az üzeneteket?
Miről szólnak az üzenetek?
- Az üzenetek célja arra a misztikus találkozásra (a Nagyfigyelmeztetésre) történő felkészítés, melyet minden ember hamarosan át fog élni. Ez szerepel a Szentírásban is, bár sokan kételkednek ebben. Ez az esemény Garabandalban volt megjövendölve, részletesen kifejtve. Még pontosabban ezek az üzenetek tartalmazzák. Ebben a találkozásban mindenki látni fogja lelke állapotát, valamint át fogja élni azt a lelki fájdalmat, melyet bűneivel okozott. Ez a lélek megvilágosodása. Fizikai fájdalmat nem okoz senkinek sem, de lelkileg olyan élmény lesz, amit senki sem fog tudni utána elfelejteni. Célja – legfőképpen a hitetlenek számára – egy esélyt adni, megmutatva, hogy igenis, Isten létezik.
- A lelkek megmentéséről. Azoktól, akik hisznek az ima erejében, azt kéri az Úr Jézus, hogy imádkozzanak azokért a lelkekért, akik elutasítják Őt, akik a sátán fogságában vannak, akiknek esélyük sem lenne az üdvösségre. De az ima mindenen tud segíteni.
- Az életünk legfontosabb teendőiről, a szeretet fontosságáról, az ima, a szenvedés jelentőségéről.
- Az emberiség jelen helyzetéről, előtte álló nehézségekről. Felkészítés azokra az előttünk álló időkre, melyeket a Szentírás a Jelenések Könyvében tartalmaz. Jelenleg ezt az időszakot éljük.
Második eljövetel?
Több helyen elhangzik, hogy Jézus eljön. De ez nem az az eljövetel, amit második eljövetelként vár mindenki, és szerepel a Szentírásban. Sokan, papok, püspökök, erre való hivatkozással utasítják el az üzenetek isteni eredetét. Most Jézus lélekben jön, egy misztikus találkozás keretében. Egyszerre éli át mindenki. Néhány perces esemény lesz, melyet jelek előznek meg. Mindez részletesen szerepel az üzenetekben. “Ezúttal azért jövök vissza, hogy megjutalmazzam mindazokat, akik Engem követnek. Ezzel az eseménnyel kapcsolatban sok a világon a zavarodottság. Sok ember azt hiszi, hogy visszajövetelem a világ végét jelzi. Ez nem így van, mert a világ vége helyett, ez a végidőket fogja jelenteni, amikor a sátán és követői, akik elmondhatatlan nyomort okoznak a világnak, 1000 évre száműzve lesznek a Földről. (részlet a 2011. május 20., péntek 10:00 üzenetből.)“
Miből gondoljuk, hogy az üzenetek hitelesek?
- Amennyiben Isten valóban szólni kíván az emberiséghez, meg is oldja, hogy eljusson üzenete az emberekhez. Meg kell nézni, hogy ezen üzenetek milyen gyorsan terjednek, milyen sok nyelvre fordítják, mennyi önkéntes munkálkodik ezen az ügyön. Ez ilyen gyorsan nem történhetne meg, ha csak emberi kezdeményezés lenne.
- Egy másik elgondolkodtató dolog, hogy a jelenleg a világban ismert jelenések egy közös mondanivalója ez a Nagyfigyelmeztetés néven említett esemény. Kizárhatjuk, hogy a világ különböző pontjain élő személyek úgy tartják a kapcsolatot egymással, hogy megbeszélik a részleteket.
- Valamint, akik részt vesznek ezeknek az üzeneteknek a terjesztésében, az emberekhez történő eljuttatásában, azok átélik, hogy sokszor milyen ellenállásba ütköznek, milyen események kísérik munkájukat, mely a gonosznak arra a szándékára utal, hogy megakadályozza az üzenetek terjesztését.
- Az üzenetekben szerepelnek olyan próféciák, megjövendölt események (vezetők halála), melyek bekövetkezése elgondolkodtatja azokat is, aki eleve elutasítják. Sajnos ezek a jövendölések miattuk szükségesek.
- Akik elolvassák az üzeneteket, láthatják, hogy a leírtaknak megfelelően (elutasítóan) viszonyulnak tartalmukhoz az emberek, az egyházi személyek, legfőképpen a magukat hívőknek mondó emberek. Minden, ami szerepel az üzenetekben, érezhető az életünkben.
- De tudjuk azt is, hogy a másik oldal, a csaló mindent el fog követni, hogy az emberekben kételyt ébresszen. Célja elhitetni, hogy ezek az üzenetek, illetve ez a misztikus esemény nem isteni eredetű.
- Selymes atya előadása megvilágítja azokat a kérdéseket, melyekre figyelni kell egy jelenés, prófétaság elfogadásához, hitelessé nyilvánításához. (az első rész szól erről.)

küldés...