A nagy figyelmeztetés alatt

A nagy figyelmeztetés egy csodálatos esemény lesz minden ember számára, mely egyben nehéz is lesz. Nehéz, mert szembe fogunk nézni lelkünk jelenlegi állapotával.

De, az Úr Jézus üzeneteiben felkészít bennünket. Mindenkit. Akik eddig nem hittek benne, akik eddig nem éltek vallásos életet, akik nem imádkoztak, azokat is. Ennek a két imának elmondását kéri.


Ima az azonnali megbocsátásért – a Nagy figyelmeztetés alatt!

(2011. április 16.)

Mondd meg a világnak, hogy ez az esemény meg fogja őket menteni. Sokan fognak megbánást tanúsítani ezen misztikus élmény  során. Égető érzést fognak tapasztalni, hasonlót, mint amit a lelkek a tisztítótűzben éreznek. Ez bepillantást nyújt nekik abba, min kell keresztülmenniük azoknak a lelkeknek, akik nem teljesen tiszták, mielőtt megpillantják a Mennyország dicsőséges fényét. Pusztán csak azzal, hogy elfogadják, hogy ez az esemény megtörténhet, túlélhetik azt.

Forduljatok Felém, és mondjátok: Kérlek, vezess engem nagyszerű Irgalmasságod fényéhez és jóságához, és bocsásd meg az én vétkeimet; és Én azonnal megbocsájtok nektek.


(8) – A gyónás
2011. november 22., kedd, 22:30

Én, Jézus, a ti Királyotok és Megváltótok, most a gyónás elvégzéséhez ajándékozom nektek imámat. Ezt az imát, esedezve kell elmondani a bűnök bocsánatának kegyelméért, a Nagyfigyelmeztetés alatt és után.

Drága Jézus, bocsánatot kérek minden bűnömért és azért a fájdalomért és megbántásért, melyet másoknak okoztam.
Alázattal imádkozom azokért a kegyelmekért, melyekkel elkerülhetem, hogy újra megbántsalak Téged, és hogy Szent Akaratodnak megfelelően a vezeklést felajánljam Neked.
Esedezve kérem a megbocsátást minden jövőbeli megbántásért (rossz cselekedetért), melynek talán részese leszek, és amely fájdalmat és szenvedést fog okozni Számodra.
Vigyél magaddal engem az új Béke korszakába, hogy én is családodnak részese lehessek az örökkévalóságban.
Szeretlek Jézus.
Szükségem van Rád.
Tisztellek Téged és mindent, amit képviselsz.
Segíts nekem Jézus, hogy Királyságodba méltó lehessek belépni.
Megváltótok,
Jézus Krisztus

Comments are closed.