A magánkinyilatkoztatások

A magánkinyilatkoztatások

Egy rész az anyag végéről, de érdemes ezzel kezdeni (a szerk.):

„Azelőtt Isten a próféták útján több alkalommal és többféle módon szólt. Ebben a végső korszakban Fia által beszélt hozzánk” (Zsid 1,1-2). Krisztus, Isten fia, aki emberré lett, az Atya egyetlen, tökéletes és felülmúlhatatlan Igéje. Benne Isten mindent kimond és Istennek Őrajta kívül nem is lesz másik szava. (A Katolikus. Egyház Katekizmusa 65.) Ez az isteni üzenet a nyilvános kinyilatkoztatás, amely minden embernek szól és minden ember számára kötelező, ez az utolsó apostol halálával lezárult. Ennek a nyilvános kinyilatkoztatásnak továbbadása az Úr rendelkezése szerint kettős módon történt: „SZÓBAN: az apostolok a szóbeli igehirdetés, a példaadás és az intézmények révén örökítették tovább mindazt, amit Jézustól, szavaiból, tetteiből tanultak, még együttlétük idején, vagy amit a Szentlélek megvilágosító kegyelméből nyertek. ÍRÁSBAN: maguk az apostolok vagy a környezetükhöz tartozó férfiak, ugyanazon Szentlélek sugalmazására, írásba foglalták az üdvösség üzenetét (A Katolikus Egyház Katekizmusa 76.)

A Szenthagyományon és a Szentíráson kívül „A keresztény századok folyamán léteztek olyan kinyilatkoztatások, melyeket ’magánkinyilatkoztatásnak’ nevezünk. Némelyiküket az Egyház tekintélye is elismerte, mégsem tartoznak a hitletéteményhez. Ezek szerepe ugyanis nem az, hogy ’javítsák’ vagy akár ’kiegészítsék’ Krisztus végérvényes kinyilatkoztatását. Inkább abban segítenek, hogy ezt mélyebben éljük egy adott történelmi korszakban. A hívő érzék az egyházi Tanítóhivatal vezetésével képes megkülönböztetni és elfogadni azt, ami ezekben a kinyilatkoztatásokban Krisztus vagy szentjei hiteles jelzésének bizonyul az Egyház számára. (A Katolikus Egyház Katekizmusa 67.)

A nyilvános kinyilatkoztatás befejezése tehát nem jelenti azt, hogy Isten ezen túl már nem közölheti üzenetét, kívánságait bizonyos személyeken keresztül az egyének vagy a közösség javára. Senki sem kötheti meg Isten szavát. De ezek az utóbbi kinyilatkoztatások már nem gazdagítják az Egyház hitét, inkább csak hitélési módot, ma­gatartást közölnek. Ezt mondta XXIII. János pápa 1959. február 18-án a lourdesi jelenések százéves jubileumán a rádió­ban: „… non ad novam fidem deponendam, sed ad humanorum actuum directiones”, nem új hit létesítésére, hanem az emberi cselekedetek irányítására. A magánkinyilatkoztatás tehát sem a hitletétemény kiegészítése, sem illetékes, hivatalos magyarázata, hanem inkább valamire emlékezteti az embereket, ami már bent van a nyilvános kinyilatkoztatásban, csak nem vették eléggé figyelembe, mint ahogy egy kivilágítás sem ad semmit egy szobor vagy épület állagához, de kidomborítja annak vonásait. A Mária-jelenések is felhívják figyelmünket egy kinyilatkoztatott igazságra, pl. Szűz Mária szeplőtelen fogantatására (Lourdes), vagy valamely isteni parancs teljesítését sürgetik, pl. bűnbánatot, imádságot, engesztelést.

Azoknak, akik arra hivatkoznak, hogy az utolsó apostol halálával a kinyilatkoztatás lezárult, ezt üzeni Jézus Valtorta Máriának a neki adott magánkinyilatkoztatásra vonatkozóan: „Ez a mű semmit sem tesz hozzá a kinyilatkoztatáshoz, csak hézagokat tölt be, amelyek természetes okokból és természetfeletti akaratból keletkeztek. És ha nekem úgy tetszett, hogy isteni szeretetem képét rekonstruáljam, ahogy a mozaik restaurátora a hiányzó vagy elhalványult kövecskéket pótolja és a mozaiknak teljes szépségét visszaadja, és ha én fenntartottam magamnak, hogy ezt ebben a században, amelyben az emberiség a sötétség és a borzalom szakadékába rohan, tegyem, akkor ti ezt nekem meg­tilthatjátok?” (Valtorta Mária, +1961, Jézus életéről és szenvedéséről kapott magánkinyilatkoztatások; Der Gottmensch, XII. k. 291. o. Parvis V Ch Hautvill.)

 Kivel közli Isten vagy Szűz Mária az üzeneteit?

 Bárkivel közölhetik. Ez a közlés gratia gratis data, ingyen adott kegyelem, charisma, mely nem feltételezi a médium életszentségét, rátermettségét, kegyelmi állapotát. Hányszor olvassuk: Éppen téged választottalak ki, mert te vagy a legalkalmatlanabb rá.

Pl. Don Stefano Gobbinak, a Máriás Papi Mozgalom alapítójának Szűz Mária ezeket mondta: „Téged választottalak Fiam, mert te vagy a legkevésbé alkalmas eszköz erre, így senki sem mondja majd, hogy ez a te Műved. Hogy a Máriás Papi Mozgalom egyedül az én Művem legyen, gyengeséged által nyilvánítom ki erőmet, semmiséged által hatalmamat.” (A Papokhoz, Szűz Mária szeretett fiaihoz. A Máriás Papi Mozgalom II. k. 59. o. 1973. júl. 16.)

Az életszentség lehet kedvező kritérium a magánkinyilatkoztatás valódiságának megállapításánál, de nem feltétele annak. La Salette-ben a látnokok nem jutottak a kinyilatkoztatás után magasabb életszentségre, bár nagy hatással volt egész életükre az, amit gyermekkorukban láttak és hallottak a Szűzanya megjelenésekor. Voltak látnokok, akik később szerzetbe léptek (Bernadett, Lucia), papok lettek, mások viszont a világban maradtak, megházasodtak (Medjugorje).

Mivel a magánkinyilatkoztatás charisma, – az ősegyház példájára – az Egyház hitelesíti, első fokon a püspök, felsőfokon a pápa.

 Hogyan történik a magánkinyilatkoztatás?

 a) Történhet külsőleg, látható módon, jelenés, apparatio formájában (S. Th. 76. a8. a.8.).

Jézus és Mária megdicsőült teste az égben van, tehát lehetséges, hogy látható, testi alakban megjelenjen a Földön. Amikor pl. Szűz Mária jár-kel, érinteti magát (Labouré Sz. Katalin), kezet fog, játszik a gyerekekkel, több személy látja Őt a térben mozogni, ilyenkor lehet reális megjelenést feltételezni.

Elhagyja-e ilyenkor Szűz Mária a Mennyországot? Nem szükségképpen. Tudunk szentéletű emberek bilokációjáról is. Miért ne történhetne ez Szűz Mária megdicsőült testével is? A megdicsőült testnek számunkra ismeretlen lehetőségei vannak. Az sem szükséges, ha Szűz Mária megjelenik, hogy minden jelenlévő számára egyformán láthatóvá legyen.

Lehet valóságos, külsőleg látható fényvetületben, jelképekben mutatkozó, személyes jelenés is. Pl. Isten az égő csipkebokorban, a csendes szellő susogásában, Szűz Mária jelenléte szobrokban, képekben, valóságos emberi, sőt véres könnyekben (zsidó nőkre jellemző vércsoporttal).

Ezek mind valóságos, külsőleg látható, természetfeletti jelenlétre utalnak. A megdicsőült test jóllehet szellemi módon áthatol fizikai testeken, maga háromdimenziós emberi test marad. Medjugorjéban Maria megérinthette Szűz Máriát. „Ha ránézek – mondta – könnyűnek, lengének látszik, puhának, mint a legfinomabb kelme, de ha hozzáérek, hirtelen szilárd lesz, és ellenállást mutat, mintha fém volna.” (P. Henri Boulad S. J. Megjugorjei napló. Bp. Szegletkő 38/39. o.)

b) Történhet belső módon.

1.) A fantáziába, a képzelőtehetségbe helyezett képek, szavak által, akár éber állapotban, akár álomban. (Nagy Szent Teréz: A tökéletesség útja. XXVIII. f.)

Ezeket a látomásokat Isten, Szűz Mária a látnokok képzeletében idézi elő. Tehát nem maga Mária száll le az Égből. A megdicsőült, végtelen boldog Mária a látomásokban nem egyszer szomorúnak mutatja magát, sír, más-más öltözéket visel. Maga Jézus sem jön ilyenkor le ’személyesen’ az Égből, – a ’gyermek Jézus’ látomásoknál pedig éppenséggel nem felejtendő, hogy a ’gyermek Jézus’ ma már nem is létezik.

Mindezek a látomások a látnokok képzeleti világában mennek végbe. Ez nem jelenti (ha valódi látomásról van szó), hogy egyszerű ’beképzelések’ volnának. Inkább úgy kell elgondolnunk, hogy ezeket a benső fantáziaképeket a látnokok úgy értékelik, mintha azok a valóságos életben mennének végbe. Természetesen nem ott mennek végbe, de azért az adott képek vagy hallott szavak származhatnak isteni behatásra.” (Karl Rahner cikke M. Kurír. 1982. júl. 10. 1. k.)

A képzelőtehetségbe az ördög is behatolhat szavaival, képeivel. Ebből nem következik, hogy a magánkinyilatkoztatások általában megbízhatatlanok. Csak az, hogy igen gondosan meg kell őket vizsgálni. Ha az Istennek egy magánkinyilatkoztatással tervei vannak, akkor gondoskodik is arról, hogy az ne elferdülve kerüljön az emberekhez.

2.) A belső jelenés történhet képek nélkül is, tisztán szellemi módon, a fantázia, az érzékszervek formái nélkül is.

Bai M. Cecília (+1766) a Montefiascone-i Sz. Péter bencés zárda apátnője belső hang formájában kapta a kinyilatkoztatásait az Úr Jézustól. „Állítom, hogy testi szemeimmel semmit sem látok és semmit sem fogok fel halló és szagló érzékemmel. Minden egészen különös módon, a lelkem bensejében játszódik le.” (Jézus benső élete I. k. 10. o. Kiadta: Testvéri Szolgálat K. Alapítvány. Esztergom. 2501. Pf. 252.)

Don Stefano Gobbi, a Máriás Papi Mozgalom alapítója üzeneteit Szűz Máriától szintén nem az emberi érzékek révén, hanem „belső szó”-tól kapja. „A belső szavaknál nem látunk a szemünkkel, nem hallunk a fülünkkel, nem érintünk semmit… A belső szavak tisztán érthető szavak, amelyeket az elfogadó személy úgy fogad, mintha saját szívéből fakadnának és egymással összefűzve üzeneteket adnának… Vannak eléggé precíz szabályok a hiteles és hamis belső szavak megkülönböztetésére. A hamis belső szavak szándékos csalásra, beteges képzelődésre, sőt az ördög beavatkozására vezethetők vissza.” (A papokhoz. Szűz Mária szeretett fiaihoz. Máriás Papi Mozgalom II. k. 43-44. o.)

A gyermekek, az egyszerű emberek nem tudják magukat mindig szabatosan kifejezni, a látnok már nem emlékezik rá pontosan. Belejátszhatnak olvasmányai, általa ismert szentképek ábrázolásai, legendás elemek. Tehát a tévedés nincs kizárva, ezért kell a gondos kivizsgálás.

Milyen hittel kell fogadni az ilyen üzeneteket?

 A látnoknak magának – ha meg van róla győződve, hogy Isten szólt hozzája –, isteni hittel kell elfogadnia. Akinek viszont elmondja, aki tehát nem közvetlenül értesül az üzenetről, az csak emberi, természetes hittel fogadja el a látnok szavahihetősége miatt. Itt ugyanis nincs meg a garancia a tévedhetetlenség mellett, mint a nyilvános kinyilatkoztatásnál, ahol az Egyház tévedés mentesen adja tovább. Aki közvetve, vagyis a látnoktól kapja az üzenetet és meg van győződve a tényről, hogy valóban Isten, Szűz Mária szólt, az lelkiismeretében nem tagadhatja az üzenetet, de nem is kell úgy elfogadnia, mint nyilvános isteni kinyilatkoztatást.

A magánkinyilatkoztatások EGYHÁZI JÓVÁHAGYÁSA.

Mit jelent az egyházi jóváhagyás? A charismák különleges kegyelmi ajándékok, amelyeket Isten nem a szentségeken keresztül ad, hanem a Szentlélek szabadon oszt ki a keresztény élet gyarapítására. Az igazi magánkinyilatkoztatásokat ide sorolhatjuk. Ezek hitelességének elbírálása, az, hogy valóban Istentől származnak-e és nem csalások vagy öncsalódások, az Egyház elöljáróihoz: az illetékes püspökhöz, végső soron a pápához tartozik. (Vö. II. Vatikáni Zsinat. Lumen Gentium. II. 12.

Az egyházi elöljárók minden vallásos tartalmú szövegről, így a magánkinyilatkoztatás tartalmáról ítéletet mondhatnak. Megállapíthatják, hogy a kérdéses szöveg megegyezik-e a hittel és az erkölccsel, és a megegyezés esetében jóváhagyhatják és ajánlhatják. Ez a jóváhagyás, az „approbatio”, még nem dönti el, hogy igazi magánkinyilatkoztatásról van-e szó. Sőt, amikor az Egyház ilyen magánkinyilatkoztatás nyomán bizonyos ájtatosságot vagy ünnepet engedélyez, még ez sem jelenti annak a megállapítását, hogy itt valóban Isten természetfeletti beavatkozásáról van-e szó. Az approbatio nem tévedhetetlen a tényt illetően, de lehet a tartalmat illetően. Az egyházi jóváhagyás tehát kimondja: Ez az üzenet nem ellenkezik hitünkkel, lelki haszonnal jár, elfogadható. Pl. kijelenti, hogy Szűz Mária valóban szeplőtelenül fogantatott, a bűnbánat, az engesztelés üdvösséges. De a tényt illetően, hogy valóban Szűz Mária jelent meg és mondta ezt, ebben tévedhet az Egyház. Pl. a régi misekönyvekben február 11-ének címe: „A Szeplőtelen Szűz lourdesi megjelenése”, most „A Boldogságos Szűz Mária lourdesi emléknapja”. A hivatalos megokolás: „jobban fejeződik ki, hogy az ünnep tárgya Szűz Mária maga, nem pedig megjelenésének történeti ténye”. (Calendarium Romanum. Vatikán. 1969. 116. o.)

…mint gondos vizsgálat után adott engedélyt arra, hogy a kinyilatkoztatás a hívek oktatására és lelki hasznára közzétehető. Ha az ily módon jóváhagyott kinyilatkoztatásnak nem is adható meg a katolikus hitnek kijáró elfogadás, mégis megilleti az emberi hit szerinti elfogadása az okosság szabályai szerint. (Assensus fidei humanae iuxta prudentiae regulas.) Eszerint az ilyen kinyilatkoztatások valószínűek és a jámbor szív számára hihetők. Tehát az egyházi jóváhagyás tulajdonképpen a kinyilatkoztatás tartalmára vonatkozik, nem pedig a kinyilatkoztatás tényére. Aki a tényt tagadja, pl. hogy Szűz Mária Lourdesban megjelent, nem vét a katolikus hit ellen, legfeljebb az engedelmesség és az emberi okosság ellen, mert az Egyház csak igen alapos vizsgálat után hagy jóvá egy magánkinyilatkoztatást. Aki viszont Szűz Mária szeplőtelen fogantatását tagadja, már a hit ellen vét. Az Egyház nem győz minden magánkinyilatkoztatást megvizsgálni és jóváhagyni. Nem is az egyházi jóváhagyás által lesz a magánkinyilatkoztatás igaz, hanem az Egyház a valódi magánkinyilatkoztatást hagyja jóvá. Tehát egy még nem jóváhagyott magánkinyilatkoztatás is lehet igaz.

Milyen legyen a magatartásunk a jelenésekkel kapcsolatban, amelyekről az Egyház még nem nyilatkozott?

Elővigyázat, tartózkodás, tisztelet, semmiképpen sem gúny vagy leszólás. Az Egyház nagyon óvatos a jelenések megítélésében, sokszor csak évek múlva nyilatkozik meg. A XX. században kb. 300 különböző helyen jelent meg a Szűzanya. Ebből kb. 30-ról, jelentette ki, hogy természetfeletti jellegük nem igazolt. Alig tizet hagyott pozitíve jóvá. (Pl. Fatimát, Trefontánát, Beauringot, Banneuxot, Siracusát.)

 Magatartási végletek.

 A/ A negatív oldalon.

1. Van, aki eleve tagadja a magánkinyilatkoztatásnak a lehetőségét is, és csalásnak, önámításnak, hisztériának minősíti. Erre azt feleljük: aki hisz Istenben, az tudja, hogy Isten szavát nem lehet megkötni, ott szól, ahol akarja, és annak szól, akinek akarja. Miért jelenik meg főként nőknek, gyermekeknek? Ezt Tőle kellene megkérdezni. Aquinói Szent Tamás úgy véli, mivel a nyilvános kinyilatkoztatást az Úr az apostolokra, férfiakra bízta, a nőket, gyermekeket a magánkinyilatkoztatással kárpótolja, no meg – mondja – a nők, a gyermekek egyszerűbbek, alázatosabbak.

2. Van, aki a jóváhagyott magánkinyilatkoztatásból is csak ezt fogadja el: Tartalma nem ellenkezik a hittel, erkölccsel, különben sincs szükség rá, minden fontos dolog bent van a Szentírásban és a Szenthagyományban. Magánkinyilatkoztatás nélkül is lehet az életszentségre jutni.

Ezekre először azt feleljük: ez igaz, de lehetnek Istennek egyéb tervei is, pl. egy ünnep, az Úrnap bevezetése, egy új rend alapítása, valamely hitigazságra való felhívás, megtérésre, bűnbánatra, engesztelésre való buzdítás.

Második válaszunk: csodálkozás. Csodálkozunk azon, hogy ma, amikor már protestáns körökben is felfigyelnek a gyakori Mária-jelenésekre, egyes katolikus hívek mereven elzárkóznak még a jóváhagyott kegyhelyektől is. Egy protestáns szerzőt idézek: „És mi, evangélikus keresztények, előítélettel és elfogultan mehetnénk el ezek mellett a dolgok mellett anélkül, hogy megállnánk, és komolyan megvizsgálnánk őket? Nem lenne számunkra veszélyes ilyen magatartás? Nem vennénk magunkra ezáltal rettenetes felelősséget?  Ha egyszer Mária megjelenik és szól a világhoz, az kizárólag Isten akaratából történhetik. Nem volna végzetes tévedés, ha elzárkóznánk előle?” teszi fel a kérdést az evangélikus szerző. (Karl Pausperl S. J. Marianische Zeit u. technische Welt. Herder. Wien. 1970. 9-10. o. Idézve az „Una Sancta” folyóirat 1959.)

B/ A pozitív oldalon.

Valaki túlságosan hiszékeny, csodavárásból, kíváncsiságból mindent elfogad, ami neki tetszik. (II. Vatikáni Zsinat. Lumen Gentium VII. 67.) Ne kívánjunk magunknak jelenéseket. Ez hiúság vagy felelőtlen tudatlanság jele lehet.

C/ A helyes középút.

Mint láttuk, elővigyázat kell. Persze vannak jelek, amikből eleve meg lehet állapítani a hamisságot, azt, hogy nem isteni eredetről van szó. Ha kétes, komolytalan, nevetséges dolgot állít, ha engedetlenségre, ellenállásra hív fel az egyházi hatósággal szemben, ha hit és erkölcs ellenes dolgot mond.

   a) Lehet, hogy a látnok, jóhiszemű tévedésben is, hozzátesz valamit olvasmányaiból látott szentképekből, megtoldhatja a kapott üzenetet élénk fantáziájával is, beleviheti vágyait valami neki tetsző áhítatosságra vagy politikai elgondolásaira vonatkozólag. Az ördög is beleszólhat, hiszen bejuthat képzelőtehetségünkig, felgerjeszthet érzéki vágyainkat is, ellenszenvet támaszthat bennünk az áldozatok vállalásánál is.

   b) A meghirdetett büntetések mindig feltételesek, akkor is, ha ez a szövegből nem tűnik ki. A büntetések megüzenése az emberek megjavítását célozza. Tehát: a Drohbotschaft is mindig Frohbotschaft, a fenyegetés is mindig örömhír, javunkat szolgálja.

   c) Ha Isten vagy Szűz Mária ígéretet tesz: ha ezt vagy azt megteszed, akkor elnyered az örök üdvösséget, ez mindig feltételezi az őszinte megtérést, a bűnbánatot.

   d) Jó jel: ha Isten, a szentek tiszteletére, imára, bűnbánatra, alázatra, engedelmességre, a szentségek vételére buzdít az üzenet. „Gyümölcseitekről ismeritek meg őket.” (Mt 7,16.) Jó jel a látnok testi-lelki integritása, ha szavahihető, békés természetű, kedves, alázatos, ha nem kíván maradni, nem keresi, nem tűri, hogy családja anyagi haszonhoz jusson, ha az illető maga is buzgóbb lesz a jelenés után.

A kísérő csoda jó jel, de nem feltétlenül szükséges. Igen jó jel, ha megtérések, gyónás, áldozás, lelki megnyugvás a jelenések gyümölcse, ha a jelenések helyét főként buzgó zarándokok és nem kíváncsi turisták keresik fel.

 Magatartásunk az egyházi döntés után.

 A magánkinyilatkoztatás kivizsgálására első fokon a látomás helyének püspöke illetékes, felsőbb fokon a pápa. Ha a jelenés tartalma megegyezik hitünk tanításával, és az előbb említett pozitív jelek is javasolják a hitelességet, a püspök jóváhagyhatja a jelenést. Ebben az esetben a püspök ítéletét tiszteletben kell tartani. De a tényt illetőleg, hogy valóban Szűz Mária üzente ezt vagy azt, – ha komoly okom van rá, vagyis ha kellő tanulmányozás után nem látom valószínűnek a tényt, fönntartással élhetek. De propagandát nem fejthetek ki ellene, ez engedetlenség lenne. A püspök en­gedélye nélkül a jelenés helyén kápolnát építeni, ott misézni, nyilvános zarándoklatot odavezetni, újfajta ájtatosságot bevezetni nem szabad.

Ha a püspök nem hagyja jóvá a jelenést, ez két módon történhetik. Az első esetben kijelenti: „non constat”, vagyis a jelenés természetfeletti jellege nem igazolt. Ez történt Heroldsbachnál, Garabandálnál, San Damianonál, Montichiarinál. Ez a püspöki döntés újabb, kedvező adatok után revideálható. Tudomásom szerint eddig Róma egy esetben revideálta álláspontját, Trefontánéval kapcsolatban. A „non constat” esetében az egyházias érzés azt kívánja, hogy nyilvános zarándoklatokat ne tartsunk. Privátim mindenki mehet oda, mondhat az Egyház által jóváhagyott imát, pl. rózsafüzért, litániát.

A második eset: az Egyház ítélete negatív, vagyis tiltó. Itt természetfeletti jelenségről nem lehet szó, mert hit­ és erkölcsellenes, vagy komolytalan üzenet. Ebben az esetben a hívőnek nem is szabad odamennie, nem agitálhat mel­lette.

A jelenések tanulmányozásáról bárki adhat ki könyvet, nem kell hozzá egyházi cenzúra. A templom előcsarnoká­ban csak egyházilag jóváhagyott könyvet szabad árusítani. (L’ Osservatore Romano. 1975. IV. 24.)

 Összefoglaló statisztika.

 VI. Pál „Signum magnum” kezdetű körlevelében (1967. V. 24. 22-23. sz.) ezt írja: „szilárdan és világosan áll előttünk, amit a napjainkban újra meg újra ismételt megállapítás jelent: korunkat joggal Mária korszaknak lehet nevezni, mert Urunk kegyelme révén ma a keresztény nép széles rétegeiben mélyebben megértik Szűz Mária gondviselésszerű hivatását üdvösségünk történetében. Korunk Máriás korszak, napról napra világosabb, hogy az embereknek Istenhez való visszatérésének útja Márián keresztül vezet, hogy Mária bizodalmunk támasza, biztonságunk záloga és reményünk szilárd alapja.” (A. M. Weigel: Vertrau auf die Mutter. Verlag St. Gregoriushaus, Altöting. 1975. 235. o.)

A német nyelvterületen ezt a kort „Marianische Endzeit”, a franciáknál „Apokalypse Mariale”, az olaszoknál „Epoca Mariana” névvel illetik.

Nehéz a Szűzanya megjelenése számának és megjelenése helyeinek pontos adatait megadni, különösen akkor, ha az elmúlt századok jelenéseit is figyelembe vesszük. Pontosabb adataink vannak az utóbbi időkről. Így pl. 1830-tól (Párizs, Labouré Katalin) a Medjugorje-i jelenésekig, 1981-ig, Szűz Mária több helyen, összesen kb. 1000 alkalommal jelent meg a Földön, egy vagy több személynek. A Medjugorje-i jelenések napjainkban is szinte naponta ismétlődnek.

Elérhető adatok alapján (vö. Robert Ernst: Lexikon der Marienerscheinigungen. Markus Verlag. Belgium. 1985.) Szűz Mária az első keresztény évezredben összesen kb. 25 helyen jelent meg. Nyssiusi Szt. Gergely már a IV. században Mária-jelenésről beszél. A második évezredben összesen kb. 600 különböző helyen jelent meg a Szűzanya. Ebből 1500-ig kb. 100 helyen, 1500-tól napjainkig kb. 500 helyen. Ebből a XIX. században 90 helyen, a XX. században 300 helyen, a legtöbbször 1945 után. Szűz Mária sokszor sírt, többször véres könnyeket hullatott. Az összes Máriajelenések (kereken 600) fele a XX. századra esik.

A Mária-jelenések helyéről nem szóltunk; a számuk meghaladja a 10.000-et.

 Mi ezeknek az üzeneteknek a tartalma?

 Itt nem teszünk különbséget jóváhagyott és még nem jóváhagyott, de elfogadható üzenetek között. Az első évezredben: segítség, gyógyítás, kápolna-, templomépítés. A második évezredben eleinte szintén ezek szerepelnek, de hozzájön: imára, vezeklésre, rendbe való belépésre, rendalapításra való felszólítás. A XIX. században, de főképpen a XX. században, ott is a második világháború utáni időben, gyakori a büntetéssel való fenyegetés, ha az emberek nem térnek meg. Mi e két utolsó század üzenetei tartalmának közös nevezője? A világ bűnbe merült: vasárnapok és ünnepnapok, szentségek elmulasztása, káromkodás, hitetlenség, erőszak, anyagiasság, erkölcstelenség, abortusz,… Isten ezért – a megtérés érdekében – különböző csapásokkal akarja észhez téríteni, megtéríteni az embereket.

Tehát ajánljuk fel magunkat Szűz Mária Szeplőtelen Szívének, imádkozzuk a rózsafüzért, engeszteljünk. Ezzel a csapásokat biztosan megrövidíthetjük, enyhíthetjük, és sok ember megmentését, üdvét szolgálhatjuk.

Bűnbánó, alázatos lélekkel bízzunk Isten irgalmában és Szűz Mária Szeplőtelen Szívének győzelmében!

 

Esztergom. 2001.                                                                                    Dr. Th. et Ph. Erdős Mátyás

 

*

 

1982. Október – November. Az Egyház kötelessége a Fatimai Üzenettel kapcsolatban

Joseph de Saint-Marie  O.C.D. (Fatima Crusader 9-10 p 9. Fordítás)

Joseph de Saint-Marie atya karmelita teológus, aki tanulmányozta a Fatimai Üzenetet. A Fatimában 1981. október 12-én tartott beszédének ebben a szakaszában Joseph atya felhívja a figyelmünket a legújabb teológiai kutatásra, amelynek tárgya „Az Egyház kötelessége a Fatimai Üzenettel kapcsolatban”. A Szentatya legújabb fatimai látogatása, valamint az ördögi erők növekvő előrenyomulása fényében, ez a tanulmány különösen fontos a mi időnk számára. Mivel amikor kellően figyelünk a Fatimai Miasszonyunkra, és megfelelően engedelmeskedünk Neki, akkor igazi béke és biztonság fog megvalósulni az egész világon.

Joseph atya 1982. március 14-én bemutatta a Fatimáról szóló teológiai tanulmányát II. János Pál pápának. Észre kellett venni, hogy a Pápa a sok püspökre és papra, és a világi hívők millióira gondolt, akik petíciókat írtak alá, amelyben kérték a Kollegiális Felajánlást éppúgy, mint a teológiai magyarázatot, felkínálva Joseph atya beszédének ezt a részét, amikor Őszentsége hivatkozik az Egyház érzéseire, hogy válaszolni kell a Fatimai Üzenetre. (Lásd: „Május 13: II. János Pál pápa homiliája a Fatimában celebrált szentmisén”, 10. rész). Hálásak vagyunk az Approaches magazinnak, hogy megjelentette Joseph atya beszédét.

 

Amint mondtam, három kérdést kell megfontolni. Az első az Egyház azon kötelességére vonatkozik, hogy figyeljen és válaszoljon a Fatimai Miasszonyunk kérésére. Tudom, hogy itt egy meglehetősen kényes területen vagyunk. Remélem, hogy nem voltam a teológiai és a pasztorális óvatosság hiányában, és nem mondtam semmit, ami nem volt megalapozva a Tradíció legbiztosabb dogmáival és az Egyház Magisztériumában. Meg fogják érteni a szükségét egy bizonyos ünnepélyes elővigyázatnak, amikor olvassák a könyvem erre a kérdésre vonatkozó szövegét, mivel ez a téma viszonylagosan új, és még tárgyalunk róla.

Köteles-e az Egyház figyelni a Miasszonyunk kéréseire: igen vagy nem? Ha megkérdezzük az Egyház egy átlagos tagját, valószínűleg azt fogja válaszolni a hitbeli józan eszével: „Természetesen”. És teljesen igaza lenne. Végül is, ha az Istenanya „letér az útjáról”, hogy beszéljen hozzánk, a legkevesebb, amit tennünk kell, hogy engedelmeskedünk Neki, mint Anyánknak. Legyünk akár alázatos laikus testvérek, akár hivatalos tisztviselők, vagy akár maga a Pápa, az Istananya szemében egyaránt Mária gyermekei vagyunk, és ha Ő ad nekünk valami utasítást, akkor engedelmeskednünk kell. Pontosan ezt kell tennünk.

Mindazonáltal nehézség van a Szentszűz iránti engedelmesség kimutatásában. Ez elsősorban abból származik, hogy Mária üzenetei aránylag új keletűek az Egyház történelmében. Ezek csak a XIX. századtól kezdve jelentkeztek.** Előtte ugyanis a Szent Szív üzenetei voltak. Ha tovább visszamegyünk a történelemben, láthatjuk, hogy az Apostolok Cselekedetei óta voltak ’próféciák’ az Egyházban. És ha ezt a szót használjuk: ’próféciák’, feleletet találhatunk az első kérdésünkre, és új megközelítést a probléma megoldására.

 

A magán- és a nyilvános kinyilatkoztatás kérdése

 

Mostanáig a tapasztalt nehézség ebben a témakörben az volt, hogy a Szentírás kinyilatkoztatásán, vagyis a hit letéteményén, amely az egyedüli tárgya a teológiai hitnek, a keresztelési hitnek, kívül a többit a ’kiválasztott lelkek’ számára adott ’magánkinyilatkoztatás’ kategóriájába soroltuk. És ezeknek a magánkinyilatkoztatásoknak az esetében többé vagy kevésbé szabadok voltunk, hogy higgyünk bennük vagy nem, elfogadjuk vagy visszautasítjuk-e. A kiválasztott léleknek kötelessége lehet, hogy higgye azt, ami ki lett nyilatkoztatva neki, de bizonyos teológusok nem ragaszkodnak ehhez, megdöbbenve attól, amit láthatnak. És eddig mehetnek el a teológusok. A Pápák tanítása XV. Benedektől X. Piuszig az volt, hogy az Egyház „megengedi”, hogy higgyünk, de csak emberi hittel, ezeknek a kinyilatkoztatásoknak, melyeket magán-kinyilatkoztatásként kapott valaki.

De bizonyos idő óta azonban, hála Istennek, olyan teológusok, mint Balic atya, aki a római Nemzetközi Mária Akadémia elnöke, valamint püspökök és bíborosok, mint Cerejeira bíboros, aki Lisszabon patriarchája (és így felelős Fatimáért) – aki már halott, akik azt mondják: ’De ez nem elég; mert ha Isten szól ezen a módon, akkor valamivel részletesebb válasz szükséges, mint az emberi hit és a választás szabadsága.’ Hogy hogyan kell megfogalmazni teológiailag, hogy „valamivel több”, ez nehéz probléma. Ez lehet „magánkinyilatkoztatás”, amely közli az egyénnel az ő személyes javát. Azonban lehet „nyilvános prófécia” is, mely az Egyházat érinti, befolyásolva az életvitelét és a tagjai vezetését.

 

A Pápa és a püspökök kötelessége.

 

Ha most az Apostolok Cselekedeteire és Szent Pál leveleire fordítjuk a figyelmünket, meglepő szavakat talá­lunk, mint például a következőket az Efezusi levélben (2,20), ahol az Egyház a következőre hivatkozik: „Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus.” Nos, a szöveg azt jelzi, hogy az Újszövetség prófétájáról van szó. És ha a Cselekedeteket összességében vesszük, és újra olvassuk az Egyház történetét, észrevesszük az Apostoli Charismata (vagyis a hierarchikus papi szolgálat) egész történetében, hogy mindig volt prófétai charismata, amely támogatta, vezette és irányította az apostoli szolgálatot a küldetésében.

Ez a lényegi igazság. Tegyük azt hozzá, hogy a hierarchia és a próféta mindketten alá vannak rendelve Isten szavának, de különbözőképpen és kiegészítő módon. Az az igazság, hogy a legfelsőbb tekintély a hierarchiához tartozik, a püspökhöz, a Pápához. Azonban a Pápának oda kell figyelni a prófétára. Szent Pál mondja (1 Thess 5,19-21): „Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg. Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg.”

Ezek az Újszövetség szavai. Ez az Isten akarata azon az alapon, amely meg tudja és meg kell tudnia erősíteni, hogy a prófécia az üdvrend szerves része az Újszövetség népének a vezetésére, és hogy a prófécia lényeges az Egyház életében. Ez igaz a következők szerint: a pap, a Pápa meg kell, hogy különböztesse – hiszen ez a feladata –, vajon a próféta hangja Isten hangja-e. De ha egyszer megítélte és felismerte, hogy az adott prófécia tényleg az Istentől való, akkor engedelmeskednie kell, nem a prófétának, hanem az Istennek, akinek az eszköze a próféta. Így, úgy gondolom, ez a helyes bemutatása a teológiai útnak, amely kimondja, hogy az ember nem szabad, amikor egy profetikus üzenettel áll szemben, de ellenkezőleg, miután felismerte az isteni eredetet, kötelessége elfogadni és alávetni magát annak. Ez az, amiért, nagytiszteletű Atyák és kedves barátaink, a Pápa és a püspökök kötelessége a Miasszonyunknak engedelmeskedni, és teljesíteni azt, amit Ő parancsolt Fatimában. Milyen egyéb kötelességük lehet, mint az, amelyik a pasztorális és apostoli kötelezettségeikhez szervesen hozzátartozik? Ezek a problémák, ahogy azt már mondtam, eddig kevéssé lettek tanulmányozva. A teológiai észrevételek ebben a témában még kutatás alatt vannak. Ez az, amiért ez a tétel, amelyet az írásomban közöltem, ami számomra nagyon fontos az általános burkolt célzások és az üzenetekre vonatkozásai miatt, hogy a Fatimai üzenetet nyilvános próféciának nyilvánítsuk. Ha ez az üzenet az Istentől származik, az Egyháznak el kell azt fogadni, és alá kell vetnie magát annak. Mivel az Egyház már jó ideje felismerte, hogy a Fatimai Üzenet az Istentől való, tehát teljesítenie kell a parancsokat, mivel sürgetőek azok.

Így tehát az első kérdést tisztáztuk. És a jó keresztények józan eszének az oldalán találjuk magunkat: ha valóban a Miasszonyunk szólt hozzánk, akkor komolyan engedelmeskedni tartozunk Neki. De ne felejtsük el a felelősség súlyát, mely az Egyházkormányzatot terheli, amely gondosan meg kell, hogy vizsgálja cselekedetei súlyát, és akkor kell cselekednie, amikor megbizonyosodott az Isten iránti engedelmesség kötelezettségéről. Alázatos, de nélkülözhetetlen feladata a teológusoknak, hogy megfontolt véleményüket közöljék a Hierarchiával, amelyről a Hierarchia is ítéletet tud mondani. A teológiai megfontolás abban segíti a Hierarchiát a munkájában, hogy elérjék az igazság bizonyosságát.

 

**{A szerkesztő megjegyzése: Ez így pontatlan. Két nagyon fontos ellenpélda: Guadalupe, 1531; Quito, XVI. század vége.}

*

 

{Az üzenetek soha nem adnak új kinyilatkoztatást, nem korrigálják, és nem egészítik ki a Szentírást, nem adnak felsőbb utasítást az Egyház vezetésének, legfeljebb kérnek ezt vagy azt. Nem új hitet, nem új erkölcsöt hirdetnek, de kivizsgálásuk mégis kötelező.}

 

„Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg” (1 Tessz 5,21).

 

{Ne legyen senkiben semmiféle benső ellenállás az eddig szokatlan, alig ismert isteni üzenetek hallatán, hanem nyitott elmével és Isten iránti alázattal olvassák és elmélkedjék át azokat. Ha az Úr – az Ő végtelen bölcsességével – jónak, sőt szükségesnek látta ezeket így és most közölni velünk, akkor mi is beszélhetünk, sőt beszélnünk kell ezekről, és nem kell féltenünk a hitünket attól, amit már régen meg kellett volna ismernünk, sőt aszerint cselekednünk.

Nem lett volna helyes az üzenetek saját szavas megfogalmazása, vagy éppen az átfogalmazása. Amit az Úr „szövegezett” meg, ahhoz ember ne nyúljon hozzá. Hagyjuk az Urat magáról és teremtményeiről beszélni, hiszen akár a Háromszemélyes Egyisten bármelyik Személye, akár a Szűzanya által adott üzeneteket olvassuk, ugyanaz a forrásuk: maga az Úr Isten.

A magánkinyilatkoztatás nem mondhat, de nem is mond ellent vagy eltérően mást, mint amit az Egyház a Szentírás és a szent Hagyomány alapján tanít, hiszen mindegyik ugyanattól az Istentől származik. Tudjuk, hogy léteznek hamis „üzenetek” is, de ezeket nem nevezzük magánkinyilatkoztatásnak, mert ezekkel a Gonosz akarja „lejáratni” Isten felvilágosító közléseit. A magánkinyilatkoztatások mindig Jézus tanításának megnemvalósulásáról, és az emberiség – sajnos nagyonis vészterhes – közeljövőjéről szólnak.

A félreértések, sőt félremagyarázások elkerülésére közölte velünk a Szűzanya, hogy az itt említett próféciákban nem a világ végéről, hanem csak a „Mária-korszak” végéről van szó. A „Mária-korszak” megnevezés az 1830-tól a napjainkig terjedő időszakot jelenti VI. Pál pápa szavai szerint.}

 

(Magyarázat: A jövendölések, amikor fenyegetéseket, vagy ígéreteket tartalmaznak, mindig feltételesek, és a bennük megjelölt évszámok is azok; tehát beteljesedésük halasztást szenvedhet, vagy teljesen el is maradhat. Azonkívül az ilyen kinyilatkoztatásokba könnyen tévedés is csúszhat bele, akár félreértés folytán, akár a helytelen fordítás következtében. Amikor biztos, hogy ilyen tévedésről van szó, elég a téves részt elvetnünk, a többi azonban emiatt még hiteles lehet. Lásd bővebben: Poulain, SJ: The Graces of Interior Prayer. 320-348. oldal.)

 

1988. (Vas-2) 112-113.

Vassula: Miután elolvastam Dávid levelét és azt az újságkivágást, amely arról szól, hogy miért bizalmatlanok az egyházak és az emberek a ’kinyilatkoztatásokkal’ szemben, megértettem, hogy igen nehéz a klérus tagjainak ezt a kinyilatkoztatást elfogadnia, mert nagyon sok a csalás és a megtévesztés. Ennek ellenére sem tudom elfelejteni, hogy mennyire kételkedtek még a fatimai csodában is. Ma Garabandállal szemben vannak kételyeik, és ha holnap el is fogadják, lehet, hogy már túl késő lesz. Túlságosan erős a kételkedés.

 *

 

1988. március 29. (Vassula-2) 136-137.

A TI HITEHAGYÁSOTOK HOZZA RÁTOK AZ ÍTÉLETET

V: Jézus, ó Jézusom, mit feleljek azoknak a papoknak, akik gúnyosan mosolyognak, amikor a “jelenés” szót hallják. Tehetetlenek vagyunk [1] és nincs elég tudásunk az ilyen kijelentésekkel szemben: „Jelenések? Az igazságot ke­ressétek, de ne a jelenésekben!” Ezt egy katolikus pap mondta társamnak, Beatricének. Nem tudott mit válaszolni, és én sem tudtam volna. Tehetetlenek vagyunk Uram!

J: Virágom, meg foglak győzni arról, hogy én vagyok az Igazság és Szavam [2] igaz, de enyéim közül sokan elfelejtették Szavaimat, szívük megkeményedett és a sötétségben keresnek. Írva van [3], hogy az egész emberiségre kiárasztom Lelkemet, és gyermekeim újból jövendölni fognak. Álmot és látomást adok sokaknak, még a legutolsóknak is. Reményt keltek bennetek és bátorítalak jeleimmel az Égen és a Földön. Ezek az én mai jeleim. [4] Megmondtam, hogy a gyermekek szájából halljátok meg az igazságot! Azoknak tehát, akik mai isteni műveimet elítélik, azt mondom: a ti hitehagyástok hozza rátok az ítéletet! [5] Ti, akik nem hisztek, és sivárrá tettétek kertemet, jöjjetek hozzám és tartsatok bűnbánatot!

Akárhogy is, de az történt, hogy a katolikus teológusok felvetették azt a gondolatot, miszerint Krisztus eljövetelével a prófétálás megszűnt, és ennél fogva tagadják annak a lehetőségét is, hogy a Szentlélek különféle karizmák segítségével beszél gyermekein keresztül hozzánk. Ez az a probléma, amelyet most terítékre teszek. Tisztázni fogom, hogy ez a gondolat az alapvető keresztény igazságok félreértelmezése és semmi értelme keresztényként azt állítanunk, hogy Istennek nincs több mondanivalója. Abból fogok kiindulni, hogy a keresztény prófécia alapvető természetére és fogalmára összpontosítok, megvilágítva azt, hogy ki is a keresztény próféta, és hogy mi Isten szándéka azzal, hogy prófétákat küld a világba.

… Az Ószövetség jelentős részei szólnak Isten egyenesen általuk megjelenített prófétai üzeneteiről. A próféta megismeri Isten üzenetét és nem saját szavaiként, hanem egyenesen “az Úr Igéjeként” adja azt tovább. A prófétai vonulat az Újszövetségben is folytatódik, amint az az Újszövetség számos fejezetéből kiderül. De mi is történik a Biblia utolsó könyvének végével? Vajon Isten ezzel megszűnik kinyilatkoztatásokat adni a világnak? Vajon összecsomagolt és elment egy hosszú vakációra addig a napig, amikor “az ég felhőin” vissza nem tér? (Mk 14,62). Vagy ma is megjelenik nekünk, amikor annak szükségét látja, ahogy azt a történelem korábbi időszakaiban is megtette? Az Egyház szentjeinek és misztikusainak hosszú sora bizonyítja az utóbbi állítás igazát!

…Különféle okai vannak, hogy a prófétálás miért szűnt meg hivatalként létezni. Elsősorban az, hogy sok negatív tapasztalat gyűlt össze a hamis próféták tevékenysége által. A hamis próféták veszélye a prófétálás “Achilles-sarka”, és ez az elsődleges oka is a prófétálás negatív megítélésének…

Új megközelítések

A katolikus hagyományban a prófétálást szinte semmibe veszik a katolikus teológia roppant szerencsétlen irányvonala miatt. Ez vonatkozik a jelenések és kinyilatkoztatások fogalmának komplex meghatározására. A probléma ott kezdődik, hogy mit értünk kinyilatkoztatás alatt. Hosszú ideig kinyilatkoztatás alatt semmi mást nem értettek csak a tanítást. Isten kizárólag azért nyilatkoztatja ki magát, hogy tanításait és dogmáit kijelentse az Egyháznak. A kinyilatkoztatás ezen értelmezését a “kinyilatkoztatás dogmatikus megközelítésének” nevezik. Ennek az értelmezésnek köszönhető az a gondolat, hogy a kinyilatkoztatások az utolsó apostollal véget értek. Bizonyára hallottak már erről az elvről! Ez nagyon fontos és jelentősen befolyásolja a prófétálásról kialakított értelmezést. Nyilvánvaló tehát: amennyiben a kinyilatkoztatás csak a dogmatikai tételekről szól, úgy Jézus és az apostolok megadtak nekünk mindent ahhoz, hogy a megváltást megismerjük, Istennek pedig nem lehet több mondanivalója számunkra, mivel nincs tökéletesebb kinyilatkoztatás, mint maga Jézus Krisztus, és nincs teljesebb dogmatikai tanítás, mint amit Ő adott az apostoloknak.

A kinyilatkoztatás ilyen értelmezésének azonban komoly hátrányai vannak. Először is, azt jelenti, hogy Isten egy olyan Isten, aki miután saját Fia által szólt a világhoz, összepakolt egy utazótáskába és hosszú szabadságra ment, hogy majd csak az ítélet napján térjen vissza. Ez azonban nem a keresztény Isten! Jézus olyan Istent mutatott be nekünk, aki állandó kapcsolatban áll teremtményeivel, mert szereti teremtményeit.

A II. Vatikáni Zsinat számos tévedést kijavított már. A zsinat teológusai arra a következtetésre jutottak, hogy Isten kinyilatkoztatásai nem pusztán a dogmatikai tételekre vonatkoznak. Amikor Isten megnyilatkozik, nem csak azért teszi, hogy hozzátegyen valamit a dogmákat tartalmazó könyvekhez. Azért nyilvánul meg, mert szereti Egyházát, és mert egységbe szeretné vonni gyermekeit saját Magával. A kinyilatkoztatás ezen új értelmezését nevezik “a kinyilatkoztatás személyes megközelítésének”. Ebben a megközelítésben az utolsó apostollal véget érő kinyilatkoztatás elvét elvetik, mivel ez hiányos képet fest a kinyilatkoztatás természetéről. Bebizonyosodott, hogy a kinyilatkoztatások vége szót helytelenül fordították a latin completare igéből, amely nem valaminek a végét, hanem valaminek a beteljesedését jelenti – azaz Krisztus Isten beteljesedett kinyilatkoztatása, de nem az utolsó megnyilvánulása.

Ezt roppant fontos tudnunk a keresztény prófécia fogalmának megértéséhez. Ez ugyanis azt jelenti, hogy igenis ma is lehetnek keresztény próféták. Az igaz, hogy semmi olyat nem mondhatnak, ami ellentmond Isten Krisztusban adott kinyilatkoztatásának. A Biblia Krisztus kinyilatkoztatásainak alapvető tanúsítványa, de nem az utolsó, hiszen Jézus maga jelentette ki tanítványainak a Bibliában, hogy: sok mondanivalóm lenne még számotokra. Egy másik helyen pedig János evangéliumában azt olvashatjuk, hogy Krisztus szavait és cselekedeteit semmiféle könyvben nem lehetne egészen összefoglalni – mert ha ilyen könyv születne, akkor az betöltené az egész földet (Jn 21,25). Az Egyház időnként olyan messzire távolodik Krisztus kinyilatkoztatásaitól, hogy a próféták szavai szinte “új igeként” hatnak. Ám amennyiben Krisztus Isten Igéje, logikus, hogy egy próféta sem fog valami alapvetően újat kinyilatkoztatni, mivel az Isteni Igazságból csak egy létezik…