A tömegtájékoztatás
1984. Szűzanya. (Máriás Papi Mozgalom-1)
484.
Járjatok a hit fényében. Ezek azok az idők, amikor fiaim abban a súlyos veszélyben vannak, hogy eltávolodnak a hittől.
A tévedések elterjednek. Meghallgatják és követik, ajánlják és terjesztik ezeket, főleg a sajtó, még a vallásos jellegű sajtó útján is. Milyen szükséges ma az olyan sajtó, amely a hit igazságát hirdeti a maga világosságában és teljességében!
Most virrasztanotok, imádkoznotok kell és erőteljes hűséggel megmaradnotok az Egyház Tanítóhivatala mellett.
506-507.
A ti életeteket fájdalmas gondjaim jelölik. Látom, hogy ismét az elterjedt bűn áldozatává váltok, figyelem, hogy a tömegtájékoztatási eszközök révén szegény fiaimnak olyan élettapasztalatokat ajánlanak, amelyek ellenkeznek Isten szent törvényének előírásával.
Mindennap a gonoszság mérgezett kenyerével etetnek, és a tisztátalanság szennyezett forrásából itatnak benneteket.
A rosszat úgy ajánlják nektek, mint valamely jót; a bűnt, mint értéket; az Isten törvényének áthágását, mint önállóságtok és személyes szabadságtok gyakorlásának módját.
Így odajutnak az emberek, hogy végül elveszítik bűntudatukat a gonoszság miatt; igazságtalanság, gyűlölet és istentelenség takarja be a Földet, és élettelen, szeretet nélküli mérhetetlen pusztasággá változtatja.
1988. Szűzanya. (Máriás Papi Mozgalom-1) 661.
Végül azt kérem tőletek, hogy távolodjatok el mindentől, ami képes megtámadni szívetek tisztaságát és életetek érintetlenségét.
Ne vegyetek részt világias látványosságokon.
Ne vesztegessétek időtöket a televízió előtt. Ez a legerősebb eszköz Ellenfelem kezében arra, hogy mindenütt elterjessze a bűn és a tisztátalanság sötétségét.
A televízió az a bálvány, amelyről a Jelenések könyve beszél. Azért alkották, hogy a Föld minden népe imádja, s azért ajándékoz neki alakot és mozgást a gonosz, hogy kezében a csábítás és a romlottság szörnyű eszközévé váljék.
*
1985. G. K. Chesterton. Igazságot! 120.
Mostanáig azt hittük, hogy az újságok a közvélemény tolmácsolói; s csak az imént jöttünk rá (nem lassanként, hanem a megdöbbenés pillanatában), hogy a közvéleményhez semmi közük. Természeténél fogva az egész nem egyéb, mint néhány gazdag ember kedvtöltése. Semmi okunk, hogy föllázadjunk a régi ellen; az ellen kell föllázadnunk, ami új. A hatalom új birtokosai: a kapitalisták és lapszerkesztők tartják fönn a modern világot. Nem kell félnünk, hogy a modern király megpróbálja fölrúgni az alkotmányt; sokkal valószínűbb, hogy nem vesz róla tudomást, és elkezd cselekedni a háta mögött; nem fogja kihasználni annak előnyét, hogy királyi hatalmat birtokol; sokkal valószínűbb, hogy királyi hatalomnélküliségének előnyét használja ki, vagyis azt a tényt, hogy a kritika és a nyilvánosság számára hozzáférhetetlen. Korunk igazi magánembere a király. Értelmetlen, hogy bárki is tiltakozzék a sajtó cenzúrázása ellen. Nincs nekünk szükségünk sajtócenzúrára. Olyan cenzúránk van, amit elvégez maga a sajtó. …
A törzsfőnök, akit azért választottak, hogy a nép barátja legyen, a nép ellenségévé válik; az újság, melyet azért alapítottak, hogy az igazat mondja, most azon fáradozik, hogy az igazság ki ne mondassék.
1994. Don Amorth. Egy ördögűző tapasztalatai. 27.
Jóllehet igaz, hogy a Sátán elleni harc minden kor minden emberére vonatkozik, kétségtelen tény, hogy a történelem bizonyos időszakaiban a Sátán hatalma erősebben érezhető, legalábbis közösségi szinten, vagy tömegesen elkövetett vétkek formájában. Példaként kiemelkedik tanulmányaim alapján a Római Birodalom hanyatlásának időszaka, mint az erkölcsi szétesés ideje. Hűen és sugalmazott módon tanúskodik erről Szent Pálnak a rómaiakhoz írt levele. Manapság ugyanezen a szinten állunk, s ennek oka, túl a nyugati világon eluralkodott anyagelvűségen és fogyasztói világszemléleten, az (önmagukban jó) tömegkommunikációs eszközök rossz használata.
1996. Czakó Gábor. Világfasírt.
84.
Kiszorultak a szótárakból olyan kulcsszavak, mint menny, bűn, paráznaság, pokol és kárhozat. Ki merészel beszélni róluk? Ki meri figyelmeztetni embertársát: ne tedd, mert elkárhozol? (…)
A Gazdaságkor demokratikus iskoláiban indexre tették azt a dilemmát, ami egyedül érdekes és egzisztenciálisan döntő: üdvözülünk, vagy elkárhozunk?
114-115.
A hatalom pontosan tudja, hogy azé a nép, aki megműveli, tehát a tömegtájékoztatásból szisztematikusan kirekesztette azokat a gondolkodókat, akik ismerik a szellemi és az anyagi lét egységét. A ma {1995-ben} ellenzékben lévő társadalmi és politikai erők némelyikében itt-ott csillan e tudás töredéke, ám sem igényesen megfogalmazni, sem hitelesen képviselni, sem jövendő alternatívaképpen fölmutatni nem képesek. A kísérletek egy része gusztustalan, másika primitív. Mintha szándékosan törekednének lejáratni a legnemesebb eszméket a pártgyűlések fabibliái, a szentkoronás pogánykodók, a Máriás huncutok, a balról előző árvalányhajas angyalosok.
197.
A tradicionalista viszont tudja, hogy az információrobbanásban nem az információk szaporodtak és szabadultak el, hanem az informátorok, akik kívülről próbálják manipulálni a tömeget. Az igazán érdemleges információk száma nem sokkal több a száz vagy ezer év előttinél: a megváltás megtörtént, mit tudok Istenről, önmagamról, családomról, barátaimról, másokról, s hogyan bánok velük? Nagyjából ennyi.
206.
Egyház nélkül, az Egyházon kívül otthontalanok vagyunk. A szekularizációban a mosdóvízzel kiöntötték a gyereket is. Talán, mert ez volt az igazi cél: a klérust összekeverni az Egyházzal. S miközben a klérust letaszították érdemtelenül elfoglalt nem-szellemi pozícióiból, suttyomban összedöntötték az Egyházat, ahogy Hamvas mondja. Természetesen a lelkekben: az Isten és az ember közös otthonát. A látható Egyház persze maradhat, egy föltétellel: legyen vállalat. Lám, az isten-ipar azóta is virágzik, …
1997. Ralph Martin. Mit mond a Lélek. 116-117.
Alázatra indító és valóban zavarba ejtő látni nyugaton élő fiataljaink millióit, amint lelki és morális fogságba ejti őket korunk pogány kultúrája, amely a médián keresztül fejti ki hatását, míg az Egyház többnyire hallgatva szemléli a folyamatot. Néhány bátor püspök már hozzálátott az igazság feltárásához.
Ha egyetlen erőre kellene rámutatnunk, amely számos olyan változásnak volt okozója, mely az erkölcsök és értékek mai hiányához vezetett, akkor minden bizonnyal a televíziót neveznénk meg, és az Egyház hallgatását, mivel nem szállt szembe a médiával. A média behatol minden amerikai otthonba, és órákra ott ragad – gyakran a családi értékek rovására –, míg a szülők, az Egyház, a kormány semmit sem tesz vele szemben… Sajnálatos, hogy a katolikus Egyház hallgatása eltompította hallószerveinket. Ha összevetjük az Egyház hatását a televízióra a televízió hatásával az Egyházra és az egyházi közösségekre, akkor meg kell állapítanunk, hogy az évek folyamán… a televízió nagy buzgalommal vetette rá magát a hallgatag, kétezeréves Egyházra, és sikerült a válsághelyzetig elvezetnie. Túlságosan önelégültté, túlságosan hallgataggá váltunk, miközben mindent egy húszperces vasárnapi szentbeszédre és a helyi püspök e tárgyban írt alkalmankénti – ahogy a probléma bizony „nőttön nőtt és egyre rémisztőbb méreteket öltött” – körlevelére bíztunk. Vannak, akik az Egyházra mint üzleti vállalkozásra tekintenek, és ha ezt elfogadjuk, akkor bizony nagyon silány munkát végeztünk. Kezdjük elveszíteni a kuncsaftjainkat!…
2000. Jáki Szaniszló. Miért él a kérdés: Van-e Isten? 55-56.
Mert az a terület, amely legerősebben tartja életben a kérdést, van-e Isten, az erkölcsiség területe. Ez egyszerűen azért van így, mert az embernek egyedüli sajátossága, hogy felelősséget érez. Az ember, akár tetszik neki, akár nem, felelős lény, és ez sajnos legtöbbször nem tetszik neki. Emiatt a bírósági perek egyre többet mutatnak abból a próbálkozásból, hogy még a legvilágosabb esetekben is kimutassák a vádlott felelősségérzetének csökkenését. A vádlottat ismételten a szülőkre, az eredeti családi körülményekre való utalással próbálják kimenteni. Ezt próbálták megtenni a liberális újságok Clinton elnök esetében is, akinek az apja minden volt, csak nem a ténylegesen jó, felelős apák mintaképe.
Ez a liberális kapcsolat nagyon is furcsa. Éppen a liberálisoknak kellene legjobban értékelniük az egyéni felelősséget, ami csupán a másik oldala a szabad akaratnak. Enélkül nem létezik az a szabad választás, ami a politikai szabadság, a politikai libertas alapja. A szabad akarat még annyiban sem érdekli őket, amennyiben a szabad politikai választásokat lehetővé teszi. Az sem érdekli őket, hogy a szavazók a tények teljes tudatában legyenek, ami nélkül nincs érdemleges szabad választás. A jórészt liberálisok kezében levő szabad sajtó nem szívesen közli a liberálisokra nem kedvező híreket, de annál inkább kiteregeti a másik oldal vétkeit. Az eredmény az, hogy a baloldal feddhetetlen valaminek tűnik. Éppen ez váltotta ki Franciaországban annak a friss címkének a megfogalmazását, ami szerint nincs baloldal, hanem csak egy „angyali baloldal”, azaz egy olyan oldal, amelyet nem terhel semmi bűntudat.
Ez a sajtó egyre kevesebbet beszél a bűntudatról, mert ebben az esetben kénytelen lenne rámutatni arra, hogy a bűntudat milyen hatékonyan tartja életben a kérdést: van-e Isten? A liberális modern kor egyik fő célja éppen abban áll, hogy a bűntudat keresztény formáját kiirtsa a köztudatból.
PDF 
küldés...