A Szűzanya szerepe

1531. Szűzanya, Író. (Guadalupe-1) 54.

Író: „Figyelj rám és hagyd a szívedbe hatolni, amit mondok, kedves fiam!” – szólt a hölgy vigasztalóan, majd kimondta azokat a szavakat, amelyeknek az évszázadokon keresztül is visszhangozniuk kellene, és gyermekeinek millióit arra ösztönözni, hogy magukat irgalmas karjaiba vessék.

Szűzanya: Semmitől se ijedj meg, semmi miatt ne aggódj, semmi se szomorítsa el arcodat és szívedet. Ne félj se ettől, se bármiféle más betegségtől, se gondtól, se fájdalomtól. Hát nem vagyok itt én, a te anyád? Nem állsz talán az én árnyékomban, az én védelmem alatt? Nem én vagyok-e lelki örömeid forrása? Nem terjesztettem eddig is föléd védelmező palástomat? Nem tartalak-e karjaim oltalmában? Még többre lenne szükséged?

 

1916. Jézus (Petit Bertának). (Mária Szíve-1) 13.

Anyám Fájdalmas és Szeplőtelen Szíve által fogok diadalmaskodni, mert miután közreműködött a lelkek megváltásában, ennek a Szívnek joga van hasonlóképpen közreműködni igazságosságom és szeretetem megnyilvánulásaiban. Anyám nemes minden tekintetben, de különösen nemes megsebzett Szíve, amely az én Szívem sebe miatt vérzett. Mivel ragyogó, kápráztató, fényes győzelmet kívántam Szívének, vártam ennek az általános szenvedésnek az idejére, amely visszhangra talál Anyám Fájdalmas Szívében éppúgy, mint az én Szívemben. Ennek a tiszteletnek elfogadása és terjesztése egyenlő az én akaratom teljesítésével, és megfelel Szívem szándékának. A világosság kegyelmét nyerik el az e Szívhez intézett ima és felajánlás által. Ezek a kegyelmek fokozatosan elvezetik a lelkeket a mi egyesült Szívünk teljes ismeretére, amelyen ugyanaz a seb van, és amely minden jónak kimeríthetetlen forrása az emberiség számára, és amelynek dicsősége most és mindenkor a választottak örökkévaló boldogsága lesz.

 

1946. Szűzanya. (Mária Szíve-1) 36-37.

Ezután az ördögnek oly hatalma lesz, hogy azokat, akik nincsenek szoros kapcsolatban velem, félre fogja vezetni. Eljön majd az idő, amikor egyedül fogsz állni {a látnok} ezen a helyen, és félelmetesen fognak rágalmazni. Az ördög tudja, hogyan vezesse félre az embereket úgy, hogy azok megengedik, hogy teljesen elvakítsa őket a felsőbbrendű dolgok iránt. De te alapozz mindent a (belém vetett) bizalomra. Az ördögnek csak azok felett van hatalma, akik nem bízzák magukat Szívemre. Azok az emberek(, akik) az én Szeplőtelen Szívemet teszik saját bűnös szívük helyébe, ott az ördögnek nincs hatalma. De üldözni fogja gyermekeimet. Meg fogják vetni őket. Kárt azonban nem tud tenni bennük.

Imádkozzatok és ajánljatok fel áldozatokat rajtam keresztül. Mindig imádkozzatok! Imádkozzátok a rózsafüzért! Minden kérésteket Szeplőtelen Szívemen keresztül terjesszétek az Atyához. Ha az Ő dicsőségére válnak, teljesíteni fogja őket. Imáitokban ne evilági dolgokat kérjetek Tőle, hanem kegyelmeket az egyes lelkek, a közösség, a nemzetek számára, hogy mindenki megszeresse és tisztelje az isteni Szívet. Tartsátok meg a szombatokat, amelyeket nekem szenteltek, amint kértem.

 

1947. Szűzanya. (Maria-Rosa Mystica-1) 14.

Isteni Fiamnak elege van az állandó megbántásokból. Ezért közbenjáróként Szeretett Fiam és az emberek közé álltam, kiváltképp pedig Szent Fiam és az Istennek szenteltek közé.

 

1949. Szűzanya. (Kérizinen-1) 28.

Isten és tiközöttetek állok azon fáradozva, hogy kiesdjem igazságosságának késleltetését. De ha az emberek nem tartanak bűnbánatot, és nem változtatják meg életüket, akkor rettenetes gyötrelmek jönnek a világra. Azért jövök oly gyakran hozzátok, hogy ismét megteremtsem a kapcsolatot Krisztus és az emberek között, és ezáltal megmentsem az embereket a szörnyű háborúktól. A francia népet választottam ki arra, hogy megújítsam a világ kapcsolatát Istennel.

Franciaország, ez a nekem annyira kedves Franciaország, amelyet ma háború, forradalom és megszállás fenyeget, süket maradna kéréseimre és figyelmeztetéseimre? Pedig mily nagyon meg akarlak menteni, meg akarlak újítani és soha nem látott módon fellendíteni! De ha ti nem akarjátok, ugyan mit tehetek nélkületek? Vajon nem a ti szabad akaratotoktól függ sorsotok?

 

1955. Szűzanya. (Kérizinen-1) 33-35.

Az ördög minden erejét beveti, hogy bretagne-i jelenéseimet ne ismerjék el. De diadalmaskodni fogok ellenében.

Ezen a helyen főleg a lelketek miatt jelenek meg, hogy segítsem az igaz hit gyermekeit az Isten szeretetében növekedni. De eljövök azért is, hogy meggyógyítsam az emberi társadalmat ebből a súlyos és mélyreható betegségből, amely kínozza, marja és romlásba dönti. Ez a betegség nem más, mint az Isten elhagyása.

Nincs még egy hely, ahol ilyen bőségesen adnám természetfeletti kegyelmeimet. Innen senki sem tér vissza újabb kegyelmek nélkül. Már mennyit haladhattatok volna, ha nem utasítanák vissza segítségemet.

Jöjjetek hát hozzám, és én Jézushoz vezetlek titeket; ha Szívét megvigasztaljátok, az én könnyeim is felszáradnak. Értetek ontott könnyeim a szerető anya könnyei, mert ha vissza nem tértek Istenhez, utolér benneteket a rettenetes büntetés. Nem látjátok a csapásokat, amelyek már rászabadultak a világra? Visszautasítanátok gyengéd és irgalmas Anyátok figyelmeztetését ahelyett, hogy megszívlelnétek? Pedig ez lenne az egyedüli lehetőség a csapások nagyságának csökkentésére, amelyekkel Isten haragja fenyeget benneteket. Szavaim és könnyeim az igazságosság üzeneteivé válhatnak, és akkor az egész világ szenved majd miatta. Aki ellenem fordul, az megsemmisíti a menekülés egyetlen reményét, amely még megmaradt a világ számára. Az emberek képtelenek a béke uralmát létrehozni. Azok, akik bennem hisznek, könyörögjenek az isteni irgalmassághoz, és harcoljanak a hit, a szeretet és az ima fegyverével!

Mindenekelőtt az elmélkedve mondott rózsafüzérnek kell az Ég felé szállnia szüntelenül! Ez a béke szivárványa, amelyet Isten rajzolt irgalmasságában az Egyház egére. Olyan ez, mint egy rózsakoszorú, amely összeköti gyermeki szíveteket az én anyai Szívemmel.

Igen, szálljon Őhozzá az ima, mert egyedül Ő képes egyesíteni a szíveket, egyedül Tőle jöhet a segítség!

 

1966. Szűzanya. (Maria-Rosa Mystica-1)

25.

Így Isten majd hagyja magát irgalomra indítani, mert ki is maradna életben, ha Ő meg nem rövidítené a megpróbáltatás idejét? De bátorság! Én ott vagyok és őrködöm felettetek! Szeretlek titeket! Én tartom a keresztény világ hatalmas hajójának kormánykerekét. Irányítom a sziklák között a viharban. Már messziről látom a veszélyes áramlatok kialakulását, látom feltűnni a zátonyokat, amelyeken megsérülhet és összetörhet. Vagyis egyáltalán nem a világ elpusztítását akarom azáltal, hogy oly gyakran szállok le hozzátok, hanem azt szeretném, hogy térjen meg és forduljon vissza Istenhez. Ha Isten haragjában össze is törné a világot, irántatok való szeretetemben ismét összeraknám darabjaiból. Ily irgalmasság láttán még mindig nem bíztok bennem?

30.

Isteni Fiam maga a Szeretet. A világ a pusztulás felé tart. Újból irgalmat nyertem, ezért küldött ismét Montechiariba, hogy szeretetének kegyelmét hozzam. Az emberiséget megmenteni, ahhoz ima – áldozat – vezeklés szükséges.

Mennybe felvételem után mindig mint Anya és mint Közvetítő álltam isteni Fiam, Jézus Krisztus és az egész emberiség közé.

Az évszázadok alatt milyen sok kegyelmet adtam… Mennyi jótettet… Mennyi büntetést visszatartottam… Mennyi párbeszédet folytattam a lelkekkel… Hányszor látogattam a Földre, hogy üzenetet hozzak…, de az emberek tovább folytatják az Úr megsértését! Éppen ezért kívánok az egész világgal szövetséget kötni az engesztelő szentáldozásban. Legyen ez az Úr iránti szeretetnek és hálának cselekedete Isten gyermekei részéről.

 

1966. Jézus. (Margit asszony-1) 183-184.

Igen, Mária a Mennyországom tiszta éke. Közvetítő köztem és az emberek között. Csatorna, amelyen keresztül kegyelmem a Földön élő gyermekeimhez árad.

Mária ragyogó csillag. Minden lelken uralkodik, mind a Földön, mind az Égben.

Ne értsétek félre az Ő hatalmát, mert mérhetetlen! Mert Ő az, aki a gonosz lelket legyőzi.

Ezért ítéljétek meg, nagyon fontos az, hogy Mária által intézzétek hozzám imáitokat.

Az emberek cselekedeteinek megnövekszik az értéke, ha benne és általa végzik őket. Szívem ujjong az örömtől, amikor anyai kezével felajánlja nekem ajándékaitokat. Ha jobban ismernétek a ti Édesanyátok szívét, többre értékelnétek szeretetem adományait. Szeressétek Őt, ajánljátok fel magatokat Neki! Sokkal szívesebben fogadlak el benneteket, ha az Ő keze ajánl fel titeket.

El tudjátok képzelni, hogy vissza mernélek utasítani titeket, ha segítséget, támogatást kér a részetekre?

Milyen szomorúság számomra, amikor látom, hogy az én Szeplőtelen Édesanyámat elhanyagoljátok még a templomokban is! Adjátok meg Neki azt a tiszteletet, ami joggal jár Neki.

Ő az én Édesanyám s a tiétek is. Összekötő kapocs köztünk. Előnyben részesítem azokat, akik igaz szeretettel viseltetnek iránta, Őiránta, aki nem szűnik meg mindenkiért imádkozni. Egyházam oszlopa Ő. Semmi sem kerüli el figyelmes tekintetét.

Félelmetes az ellenség szemében. Bízzátok rá magatokat Máriára! Elhozza hozzám szenvedéseiteket, gondjaitokat és örömeiteket. Bízzatok benne!

Ugyanazzal a szeretettel szeressétek, ahogy engem szerettek! Ezért nem leszek irigy.

 

1968. Szűzanya. (Fűkereszt-1) 28.

Ma sokan a bűn “téli álmát” alusszák. Egész életük ebben a kábulatban telik el. Bár évről évre, napról napra közelednek az ítélethez, mégsem gondolnak arra, hogy miként juthatnának be a mennyek országába.

Azután pedig látom őket odaát, amikor Isten igazságosságával találkoznak, kárhozatra méltó állapotban, mivel sohasem tekintettek fel szeretettel Istenre. Ha Szeplőtelen anyai Szívem nem könyörögne, nem járna közben értük, örökre elvesznének. Az embereknek ez a bűnben való kábultsága végtelenül fáj Szívemnek. Mert mindnyájan a gyermekeim. De hogyan kezdhetnének majd haláluk után Isten örök szeretetében élni, ha egész életük szeretetlenségben telt el. Merthogy a Mennyországban csak szeretet, végtelen szeretet van. Ezért kellene gyermekeimnek „felébredni”, és újra szerető szívvel élni. Szeplőtelen Szívem kész mindent megtenni ezért.

 

1971. Szűzanya. (Maria-Rosa Mystica-1) 39-40.

Szomorúan látom, ahogy gyermekeim Istentől, az ő Atyjuktól eltávolodnak. Én közbenjárok! Az emberiségnek adom egész szeretetemet, a jóság legédesebb hívásával, a szerető anya fájdalommal teljes szívével, aki azt kiáltja: Gyermekeim, szeressétek az Urat! Ne bántsátok meg Őt többé ily kegyetlenül!

Leányom, ne hagyd, hogy égi Édesanyád szerető kérése rejtve maradjon! Mondd meg mindenkinek, hogy imára van szükségem. Imára, hogy Isten gyermekei visszatérjenek a hithez és az Úr szeretetéhez!

Az idők sötétek lesznek, zűrzavarral és rémülettel telve, de ha imádkoznak és vezekelnek, akkor ez az anyai Szív kiesdi az Úrtól, az én isteni Fiamtól, Jézus Krisztustól, hogy újra visszatérjen a világosság, a szeretet és a béke az egész világra, mert az Úr irgalma mindig jelen van Isten üdvözítő tervében.

Most érkezett az az idő, amikor beszélni kell, mert ez az az idő, amikor még Isten tetteit is elhomályosítják. Kétségbe vonják, hogy engem Anyjául kiválasztott!

Igen, én az Úr Anyja vagyok, és a Szeretet Anyja az egész emberiség számára. Gyermekeim, szeressétek egymást testvéri szeretettel… és az Úr békéje diadalmaskodik!

 

1973. Szűzanya. (Máriás Papi Mozgalom-1) 59-60.

Én magam leszek Vezéretek

Én magam leszek a sereg Vezére, amely most csendben és elrejtőzve fejlődik segítségemmel, ahogy Jézus fejlődött méhemben kilenc hónap alatt. Majd sok éven át neveltem csendben és elrejtve, nap, mint nap.

Ez történik most a Máriás Papi Mozgalommal is. Mint a kis Jézust, csendben és elrejtve nevelem, ez gyermekségének és rejtett életének ideje. Nagy csendre, alázatra, bizalomra és sok imára van szüksége.

Én magam választom ki és nevelem a Mozgalom papjait Szeplőtelen Szívem terve szerint. Sokfelől jönnek majd az egyházmegyékből, szerzetesrendekből és a különféle intézményekből. Ők alkotják majd “papjaim” seregét. Én magam táplálom és nevelem őket. Felkészítem őket az Isten országáért megvívandó, közeli ütközetekre.

Köztetek ne legyen vezető. Én magam leszek Vezéretek. Ti mindnyájan legyetek testvérek, szeressétek, értsétek meg és segítsétek egymást.

Egy a fontos: engedjétek, hogy én neveljelek benneteket. Ezért szükséges, hogy egyenként mindenki ajánlja fel és szentelje magát Szeplőtelen Szívemnek. Bízzátok magatokat teljesen énreám, ahogy Jézus is teljesen reámbízta magát. A többi az én gondom.

Nagy szeretetet ébresztek bennetek a pápa és a vele közösséget vállaló Egyház iránt. Az Evangélium melletti hősies tanúságtételre készítelek fel benneteket, egyeseket vérük ontásáig.

Ha itt az idő, a Mozgalom kilép rejtettségéből. Nyíltan szembeszáll az ördög seregével, amelyet örök Ellenfelem a papokból alakít.

 

1974. Jézus. (A Szeretetmű-1) 20.

Felajánlásodat és áldozatodat mindig az Övével egyesítem, és úgy ajánlom fel az Atyának. Íme, ezért olyan kedvesek a Vele és Általa hallgatott misék Istennek. Isten megtalálja Fiában szeretett Leányát. Figyelj Rá, és többé ne törődj semmi mással. Minden tekintetben Ő a munkák irányítója, Szeretetművem irányítója.

 

1974. Szűzanya. (Máriás Papi Mozgalom-1) 117-118.

Szeretett fiaim, ne nyugtalankodjék szívetek. Miért kételkedtek? Miért figyeltek bizonytalanul a jelenre és a jövőre, keresvén a jelet, amelyet nektek megjövendöltem?

Egyetlen jel van csak, amelyet Isten ma a világ és az Egyház számára ad: az a jel én vagyok.

Egyedül én vagyok a megjövendölt nagy jel az égen: a “Napba öltözött Asszony”, lába alatt szőnyegként a Holddal és fénylő koronaként tizenkét csillaggal feje körül.

Megjövendölték győzelmemet a “vörös Sárkány”, a diadalmas, és ma látszólag győztes istentagadás felett. Ezt a győzelmet Szeplőtelen Szívem diadala által éri el a világ, és ezt a győzelmet Mozgalmam papjainak segítségével aratom.

Ne keressetek most más csodát az égen: ez lesz az egyetlen csoda.

 

1975. Jézus. (A Szeretetmű-2) 27.

Anyám aggódó szemmel nézi a világot, mert tudja, (Ő mindenben részt vesz,) hogy a hajnal megelőzi a delet, amit a világ számára kívánok. Aki elfogadja Őt, üdvözül.

Nagy jelek lesznek hamarosan, csodálatos és rettenetes jelek. Ő, Királynőm, ragyogni fog a hajnalban, és kinyilvánítja magát sokak előtt: a tisztaszívűek előtt, a gyermekek előtt, mindazok előtt, akik üdvözülni akarnak. Kinyilvánítja magát az imacsoportoknak, az imádkozó közösségeknek, az imagyülekezeteknek, az imádkozó papok csoportjainak. Ahol imádkozó csoportok lesznek, akik segítségül hívják Anyámat, azoknak kinyilvánítja magát. Igazán nagystílű csoda lesz. Utána következik az én szerepem…

 

1975. Szűzanya. (Máriás Papi Mozgalom-1) 156-157.

Küldetésem az, hogy küzdjek a Sátánnal, és legyőzzem őt, hogy sarkammal széttiporjam fejét.

Ezt a küzdelmemet az Egyház földi vándorlásának hosszú évei alatt folytattam: legnagyobb győzelmeit különleges anyai segítségemnek köszönheti.

De, amikor az elmúlt században Ellenfelem oda akarta vetni elém a kihívás kesztyűjét, és küzdelmet akart indítani ellenem, az ateizmus tévedésén keresztül az egész emberiséget bűnre akarta csábítani és félrevezetni, eljöttem az Égből és megjelentem a Földön, mint a Szeplőtelen, hogy megerősítselek benneteket, mivel elsősorban az a feladatom, hogy küzdjek a gonosz lélek ellen, és legyőzzem őt.

És ebben a században, amikor az ateizmus nagyhatalommá szerveződött az egész világ meghódítására és Egyházam teljes tönkretételére, ismét megjelentem az Égből, hogy megmondjam, ne féljetek, mert ebben a rettentő küzdelemben a győztes én leszek: “Végül Szeplőtelen Szívem fog diadalmaskodni.”

Szegény fiaim, titeket sújt leginkább az a küzdelem, amely főleg köztem és Ellenfelem, az őskígyó, a Sátán között folyik, aki a csábító, és minden rossz szerzője.

Emiatt hívtalak meg anyaként, mielőtt a harcot meghirdetném, hogy biztos menedéket keressetek magatoknak. Meneküljetek hozzám, bízzátok magatokat teljesen Szívemre.

 

1976. Jézus. (A Szeretetmű-1) 20-21.

Hallgass rám, közlöm veled szeretetem tervét, az egész emberiség iránt érzett szenvedélyes szeretetemet. Rettenetesek az idők, amelyekben a Gonosz uralkodni akar; rettenetesek a megpróbáltatások, amelyeken minden embernek keresztül kell mennie. Rettenetesek a háborúk, amelyek feldúlják majd a világot. A Sátán őrjöng, mert megsejtette az Asszony eljövetelét, aki széttiporja fejét. Felfogta, hogy vereségének órája elközelgett. Ezért szabadjára engedi minden ördögi hatalmát,… főleg ellenetek. Ha tudna, megsemmisítene titeket. Hallgass rám, nektek nem kell félnetek semmitől sem. Emlékeztess mindenkit arra, hogy Szeretetművem győzedelmeskedik, mert a Szeretetmű Ő, az Asszony, a Szeretett, a Nagyon Szeretett. Szívében van az egész Szentháromság.

 

1976. Jézus. (A Szeretetmű-2)

25.

Jól tudod, hogy nem vagyok képes nemet mondani Szeretett Anyámnak: ez olyan lenne, mintha saját vágyamról mondanék le. Istennek minden vágya teljesül …, és Mária vágyai Isten vágyai …, minden vágya az enyém, … minden kérése számomra a legigazságosabb, a legszentebb, és ezért megvalósul, mielőtt még megfogalmazná… Biztosítalak titeket arról – és ez isteni ígéret! –, hogy mindazt, amit a Szentlélek Szeplőtelenjének a nevében és Szívében kértek, teljesítem nektek. Szeretném megláttatni veletek, hogy Ő milyen kedvesen néz rátok. Szeretetem táncol örömében és örvendezik, amikor megadok Neki mindent, amit szerető szeméből kiolvasok. Örülök, amikor adhatok valamit Édesanyámnak számotokra.

Mielőtt magadhoz fogadsz engem, merülj el Anyám szeretetében. Ez lehívja Isten nagylelkűségét. Utána vele egyesülve fejezd ki kívánságodat…

27.

Emlékszel, lányom, a képre, amellyel megajándékoztalak Háromkirályok napján? Ez az én kinyilatkoztatásom számotokra és a holnap Egyháza számára: leszáll majd a Földre Ő, Szeplőtelen Édesanyám, és nektek adom Őt. Ő lesz a hűséges lelkekből álló kis seregem Vezére. {Máriás Papi Mozgalom!} Megjelenik majd sokaknak, mindazoknak, akik egyesülnek az Ő tiszteletére végzett imában, és azoknak, akik segítségül hívják Őt; megjelenik majd az Őt dicsérő csoportoknak, imagyűléseknek és imában egyesült híveknek. Ez az a jel, amit most nektek adok, és ami révén felismeritek majd jelenlétét (az ellenség ugyanis ebben is félrevezethet titeket): aki csak látja majd Őt, örül látásának, végtelen belső édességgel, amely biztosít titeket az Ő valódi jelenlétéről a Földön. A lelkek megerősödnek Benne, és érezhető módon növekednek majd a szeretetben és a hűségben Isten iránt és iránta.

(— Jézus ekkor végtelen szeretettel nézett Édesanyjára, és az Őt szerető Szívéből isteni fénynyalábok törtek ki emberfeletti erővel, végtelen és szent szeretettel, teljesen beragyogva a Szűzanyához hűséges és Őt tisztelő lelkeket.)

 

1976. Szűzanya. (Máriás Papi Mozgalom-1) 194.

Úgy tűnik neked, mintha Jézus elrejtőzne, hogy Édesanyját helyezze maga elé. De Jézus azért teszi ezt, mert azt akarja, hogy Édesanyja legyen az, aki Őt benned szereti.

Úgy tűnik neked, hogy az Édesanya mindig közeledben van. Én azonban látom, hogy Jézus maga az, aki téged hozzám vezet, mivel így te olyan örömet szerzel Szívének, amelyet mások képtelenek megadni Neki.

 

1977. Jézus. (A Szeretetmű-1) 20-23.

Augusztus 23.

Teremts csendet magadban és készülj fel arra, hogy kihirdessed Jézusod Szívének nagy terveit a Szentlélek Szeplőtelenjével. Őáltala nyilatkoztatja ki a Szentháromság üdvözítő terveinek teljességét. Általa akarja a világnak ajándékozni a Szentlelket, mint méhének újabb gyümölcsét.

Isten Márián keresztül adta Jézust a világnak. Isten az Atya és a Fiú Szeretetét is Mária által akarja a világnak ajándékozni.

Augusztus 26.

Betekintést engedtem neked a Szentély nagyszerűségébe, amely Szentély a Szentlélek Szeplőtelenjéé lesz a Szeretetmű által. Oly nagyszerűnek kell lennie, hogy homályba borítja minden egyéb Mária-szentély fontosságát. Maga a Szűzanya fogja kiválasztani a helyet és az időt. Most csak a nagy eseményre kell figyelnetek, Anyámnak megjelenésére, amely nagy feltűnést keltve megkezdi a Szeretet korszakát. Nem kételkedhettek. Ő maga nyilvánítja ki magát nektek, és megmutatja az utat, amit követnetek kell. Csak azt kívánom, hagyatkozzatok teljesen Rá. …

Nem telik sok időbe, míg mindez megvalósul. Várakozzatok és szeressetek, és a várakozásban imádkozzatok és szenvedjetek. Isten azt kívánja, hogy Máriában szeressék Őt. …

Augusztus 27.

Istennek minden tulajdonsága hozzá (Máriához) tartozik, mert egészen Istené volt, az ma, s lesz a jövőben. De a cím, amely leginkább kinyilvánítja Őt az a szeplőtelenség, amelyet Isten beléje öntött, és amely teljesen jellemzi Istent. Ez a szeplőtelenség Isten tekintetének visszfénye, aki csak Őt nézi, hogy öröme teljék szépségében és ragyogásában.

Látod, a Szentlélek korszaka Mária nagyszerűségének a korszaka, amelyet Ő kinyilvánít a világnak. Mindeddig a sok nyilvános és magánkinyilatkoztatás ellenére kissé, vagy egyáltalán nem fogták fel Mária nagyságát. De az utolsó korszakban azok számára, akik hisznek, nagyszerű megnyilvánulások és kinyilatkoztatások lesznek Anyámat, a Szentlélek szeretett Jegyesét illetőleg. Nagyszerű csodák fogják kísérni ezeket a megnyilvánulásokat…

Bizalmasan közlöm veled, hogy Édesanyám velem együtt látja minden emberért való szeretetteljes szenvedésének utolsó szakaszát. Esdeklő könnyei a legnagyobb fájdalmat okozzák Szívemnek, s ez össze sem hasonlítható (keresztre feszítésemkor elviselt) Szenvedésem végtelen fájdalmaival.

Szívére nehezedik az Istent elhagyó, elfajult emberek bűneinek teljes súlya. Az Ő Szíve ezt a terhet addig fogja magába zárni, amíg Isten ezt megengedi. Ha Isten azt mondja majd: „Elég volt!”, minden (csapás) hirtelenül bekövetkezik. Édesanyám Szívén viseli az egész emberiség terhét, és mily nagy szeretettel szorítja azt magához!

December 31.

Mint a zsidó Húsvét éjjelén, az öldöklő angyal, átvonulva, megkímélte a családokat azokban a házakban, amelyeket megjelöltek a bárány vérével, most a Szentlélek Szeplőtelenje az új Jel az Egyház számára.

A házak, ahol trónra emelik az Ő képét, nagyon kedvesek lesznek számára; a közösségek, ahol a Szeretetmű élni fog, az általa leginkább szeretett közösségek lesznek. Ahol az emberiségért fogadalommal, áldozatként Neki szentelik magukat a lelkek, ott a Szeplőtelen élni fog, és örömöt s világosságot áraszt ezekbe a nemes szívekbe.

 

1978. Jézus. (A Szeretetmű-1. 24)

Nagy csodák kísérik Őt, és nagyszerű megnyilvánulások előzik meg. Egyedülálló esemény lesz a történelemben, mert kinyilvánítja a világnak Isten nagyszerűségét. És az Ég nagyszerű jelei ellenére kevesen hisznek majd, és csak egy kis sereg ismeri el Őt Vezérének és Királynőjének.

 

1978. Jézus. (A Szeretetmű-2) 24-40.

Március 28.

Lányom, megkezdődik a nagy Korszak, a nagy esemény, a világtörténelem legnagyobb eseménye: Isten leszáll a Földre Máriában. Mária Szívemnek nagy ígérete, a Szeretet legnagyobb megnyilvánulása és mindenki megmentője.

Ütött Mária órája, a Szeretet Korszakának órája, Mária Szeplőtelen Szíve megnyilvánulásának órája…

Elérkezett a Szeretet órája, elérkezett az átmenet órája, elérkezett az óra, amelyben Isten kinyilvánítja magát Mária által.

Tinektek a feladatotok, hogy kinyilvánítsátok a világnak a Szentlélek Szeplőtelenjének nagyságát, nektek kell előkészítenetek a Nagyasszony átvonulását, nektek kell fogadnotok Őt, felismernetek Őt és követnetek Őt. Ti vagytok a kiválasztott gyermekek, akik átadjátok az Egyháznak a kulcsot Mária nagy titkához, akit csak most, az idők teljességében nyilatkoztat ki Isten az emberiségnek, elhatározása szerint, hogy megismertesse nagyságát, küldetését az Egyházban és életét Isten ölén.

A Szentlélek Szeplőtelenje a Műnek adott látomásokkal kezdte meg útját. Mind gyorsabban halad, és megnyilvánulásai mind nagyvonalúbbak lesznek, míg végül üt az Isten órája, amelyben minden kegyelem állapotában élő ember meglátja Őt, amint a világ útjain halad, hogy elhozza az embereknek a Szeretet nagy üzenetét.

Ez lesz a legnagyobb és legrettenetesebb pillanat: a Nagyasszony átvonulása. Az összes ördögök elszabadulnak, mint soha eddig, a világ minden sarkából; de az áldozati lelkek felismerik Máriát, és vele mennek az élet felé, habozás nélkül, és egy ördög sem képes útjukat állni.

Április 18.

Az Új Pünkösddel megkezdődik a világban Édesanyám kinyilatkoztatása.

A Szentlélek nyilvánítja ki Őt. Az Atya ajándékozza Őt. Én nyitom meg a világ számára az élet könyvének pecsétjét: az Ő Szívét. Végül megértitek majd azt, ami titokban maradt mintegy kétezer éven keresztül. Teljesen megértitek azt, amit az Egyház legnagyobb szentjei csak sejtettek ezekben a századokban. Pontos kinyilatkoztatást kaptok Édesanyám nagyságáról, szépségéről, hatalmáról, Istennel való szoros kapcsolatáról, magasztosságáról, szeretetéről.

Új Pünkösdötök lesz, amellyel világosságban részesültök, s az felfedi előttetek Isten nagy szeretetét szeretett Lánya iránt. Megkapjátok a kegyelmet erényeinek felismerésére, örülni fogtok, hogy ismét Jegyesnek, Anyának, Lánynak találjátok Őt Isten ölén, hatalmasnak, akárcsak Isten. {??}

Az Új Pünkösddel végre megnyílik Isten ege, és feltűnik Ő, a Nagyasszony, a Hatalmas, a Legcsodálatosabb Teremtmény. A legszebb szavakkal sem lehet még halványan sem fogalmat alkotni arról, ami Édesanyám, és arról a magasságról, amelybe Őt Isten felemelte.

Nagyszerű kinyilvánítás lesz ez, amelyet Isten fenntartott a hűséges emberiség számára: Isten kinyilvánítja magát Mária által, Mária lesz Isten legnagyobb megnyilvánulása.

Május 3.

Aki meg akarja találni Istent, annak Anyját kell keresnie, Rá kell bíznia magát, Vele kell járnia. Ha Én egyesülni tudok veled, az azért van, mert Édesanyám él érzelmeidben és szívedben. Ha tudok működni benned, és meg tudom szentelni lelkedet, az azért van, mert rábíztad magadat Máriára, felajánlottad magadat Szeplőtelen Szívének.

Mindent meg tudok tenni azokban a lelkekben, akik az Ég legszentebb valóságának: a Szentlélek Szeplőtelenjének élnek, mert Ő előre felkészíti a lelket, segíti, megszépíti, hogy felkészítse az Istenével való találkozásra. Mindent meg tudok tenni az Édesanyámmal szeretetben egyesült lélekben.

Minél inkább szereted Királynémat, annál gyorsabban haladsz az élet felé. Minél inkább megnyílsz Isten számára, annál inkább megnyílik szemed Mária szépsége számára, Aki Istened Anyja és az egyetlen valósága a Szeretetnek és a Szentségnek Nála.

Semmit sem tagadok meg Anyámat, a legalázatosabb Máriát szerető lelkektől. Szíved és szereteted legyen egészen az Övé és Nála…

Május 6.

Ide figyelj! Boldog vagyok, amikor szeretett Édesanyámról beszélhetek, mert Ő, egyedül Ő Szívemnek öröme. Mindig Róla szeretnék beszélni: nagy szeretetéről, amely teljesen egyesíti Őt velem; erényeiről, amelyeket végtelen {?} tökéletességgel gyakorol, s amelyek megistenítik Őt Isten szeme előtt; résztvevő szívéről, amely képessé teszi Őt a legnagyobb örömökre és a legnagyobb fájdalmakra minden gyermekével kapcsolatban.

Szeretnék mindig beszélni neked irántam való szeretetéről és az én nagy szeretetemről iránta. Szeretném megmutatni Őt úgy, amint Isten látja: szép, a legtökéletesebb; szép, szép a Szíve, a legszentebb {?} és szent; szép, szép, ahogy teljesen rendelkezésére áll a Szeretetnek; szép, szép végtelen tisztaságában; szép, mindennél szebb abban, ahogyan fenntartás nélkül átadja magát Istennek, hogy csak vele legyen, az isteni Háromsággal, egyetlen valóság a legtökéletesebb Szeretetben.

Látod, lányom, nagy öröm számomra Máriáról beszélni, de szavakkal nem lehet pontos képet alkotni arról, amit Édesanyám jelent Isten Szívében….

A Szentléleknek ebben az utolsó Korszakában ezt akarom kinyilatkoztatni az egész emberiségnek: Mária szépségét, Mária tökéletességét, Mária nagyságát. Ki akarom nyilatkoztatni nektek, hogy szeressétek Édesanyámat: mennyire szereti Isten ezt az égi teremtményt, és Ő mily nagy szeretettel viszonozza azt a legtökéletesebb és legteljesebb önátadással.

Ide hallgassatok, szeretett gyermekeim, a Szentlélek Korszakában meg akarom ajándékozni Őt, teljes nagyságában, úgy, ahogy Isten látja Őt. Meglátják majd Őt mindazok, akik hűségesek maradnak Istenhez az emberi történelemnek ebben a nehéz idejében. Meglátják Őt mindazok, akik szeretik Istent, és elismerik Máriát a Szeretet Istenének Anyja, Lánya és Jegyeseként.

Meglátják Őt abban a mértékben, amennyiben Vele együtt valóban Istenben élnek. Aki nagyon szereti Máriát, annak kinyilvánítja magát. Aki jobban szereti Őt, annak jobban nyilvánítja ki magát. És miközben kinyilvánítja magát nekik, mindenkit eltölt örömével, magának az Istennek az örömével, akivel Mária a Szentháromság ölén egyesülve él.

Máriát látni már a Mennyországgal ér fel, mert Ő Isten Mennyországa és az emberek Mennyországa.

Ez az én Szeretetművem: Isten Szeplőtelenje, aki kinyilatkoztatja magát a világnak. A Szentlélek Szeplőtelenje kiárasztja majd a Földre szentségét egy új Pünkösdben. Ez a Szeretet Lelke az Egyház és a világ számára.

Ki részesül majd ebben a kegyelemben? Ki részesül teljesen a Szentlélek kiáradásában, ebben az új Pünkösdben? Azok, akik végtelenül szeretik Máriát és elfogadják Őt, mint a Szentlélek Szeplőtelenjét… És Ő, Isten rendelkezésére állva, arra szolgál, hogy kiárassza az emberiségre a Szentlelket. És amilyen mértékben az emberek elfogadják a Szentlélek Szeplőtelenjét, oly mértékben lesznek képesek befogadni a Szentlelket…

Annak számára, aki Mária Szeplőtelen Szívének ajánlotta magát, nem nehéz elfogadni az Édesanyát, mint a Szentlélek Jegyesét.

Szeressétek, gyermekeim, Királynőm Szívét, … Isten nagy tervét, amely szerint az Édesanya Szívével akarja lángra lobbantani minden ember szívét, aki hitből él, és aki a szeretet útján jár.

A Szentlélek Szeplőtelenje… ezt kiáltja anyai szívvel megátalkodott gyermekei felé, akik nem akarnak a szeretet és jóság útjára:

„Gyermekeim, térjetek vissza! Szívem nyitva áll mindenki előtt. Végtelen szeretettel szeretlek titeket, magának Istennek a Szívével szeretek mindenkit, anyai gyengédséggel szeretlek mindnyájatokat, és újra akarlak szülni titeket a Szeretet számára, meg akarlak ajándékozni titeket örömmel, újra menyegzős ruhába akarlak öltöztetni mindnyájatokat, hogy odaajándékozzalak a Szeretetnek.

Összes gyermekeim, térjetek vissza hozzám; nem fogjátok megbánni, hogy visszatértetek. Szívemben részesedtek Isten örömében, boldogságában és békéjében. Oda kell visszatérnetek, ha örökké boldogok akartok lenni – értitek? – örökké, velem, Isten ölén.

Gyermekeim, mily fájdalom számomra arra gondolni, hogy a Szeretet tüze, amely Szívemből kiárad a világra, távol maradó gyermekeim számára, számotokra, szegény, beteg gyermekeim, akiket végtelenül szeretek, ez a tűz a pusztító tűz, az örök kárhozat tüze lesz.

Imádkozzatok, imádkozzatok ti, kik szerettek engem, mert anyai Szívem nagyon gyötrődik. Közeleg az óra, amelyben sokan elvesznek! Ők az én gyermekeim, az én gyermekeim! Ó, segítsetek engem ti, kik szerettek, hogy sokakat megmenthessek. Azt akarom, hogy mindnyájan velem legyetek, mindenkit meg akarok menteni, mindenkit Szívembe akarok zárni, a szegény, távol levő, beteg gyermekeimet is, akik nagyon betegek, szegények, mert nem szeretik Édesanyjukat!!!”

Mondd lányom, mit meg nem tenne Isten, hogy enyhítse szeretett Jegyesének gyötrelmét, szeretett Lányának, szeretett Anyjának fájdalmát… Milliószor is visszatérnék a keresztre meghalni azért, hogy Anyámmal együtt örülhessek ezeknek a visszatérésén… (A bűnösök megtérésén.)

Nagyon, nagyon kérjük, imádkozzatok, Szeretetművem gyermekei, és örömmel ajánljatok fel minden kis dolgot, minden áldozatot azért, hogy megvigasztaljátok Édesanyám Szívét, hogy Vele sok lelket megmentsek…

Május 7.

„Nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és Szent az Ő neve”… Igen, nagy dolgokat tett az Atya Máriával, és nagy dolgokat akar tenni általa Egyházában.

A Szentlélek Szeplőtelenje Isten akaratából az Egyház vezetője. Ő kormányozza majd, Őt teszi Isten az Egyház élére, hogy szent célja felé vezesse.

Ő, Isten Szeplőtelen Szüze, veszi majd kézbe az új Pünkösd Egyházának gyeplőjét, az új Egyházét, hogy irányítsa őt a szentség útján. Az lesz az új Egyház, amely megújult bensejében, az igazi, a tiszta Egyház, a Máriával feláldozott, (Istennek) ajándékozott Egyház, a szeretet és a szenvedés Egyháza, a nemes lelkek Egyháza, akik Mária Szeplőtelen Szívével egyesülve teljesen a legtökéletesebb önátadás életét akarják élni.

Íme, gyermekeim az egész Egyházban, jön hozzátok Isten Kiválasztottja, akit Isten az örökkévalóságtól fogva arra rendelt, hogy magának Istennek az Anyjává legyen, aki a Szeretet Lelkéhez tartozik, aki Isten ölén éli saját szeretet-életét.

Isten szemléli Őt nagy tökéletességében, örül annak, hogy ilyen nagy Teremtmény, aki magában foglalja az egész világegyetem végtelen szépségét.

Mária a Teremtmény, akiben Isten megtalálja saját nagyságát. Mária a Teremtmény, akiben visszatükröződik Isten hatalma. Mária a Teremtmény, akiben Isten sajátmagát szereti végtelen szeretetének teljes viszonzásában.

Ő a Nagyasszony, aki méltó arra, hogy magát Istent adja a világnak, Istent, aki megtestesült Benne. Ő a Nagyasszony, akire Isten rábízta Egyházának vezetését ebben az új pünkösdi Korszakban.

A Szentlélek rajta, az Ő Szeplőtelen Szívén keresztül áramlik ki megszentelő tűzként az egész Egyházra.

Rá, a Szentlélek Szeplőtelenjére bízta Isten Egyházának megszentelését minden időben, de különösképpen a mai Egyházét. Őrá, Isten Nagyasszonyára kell bízniuk magukat az embereknek, ha az élet felé, az örök haza felé akarnak haladni. Nincs más út, nincs más választás. Ő a Nagyasszony, aki a Szentháromság ölén él. Isten akaratából Ő a Szeretet Egyházának legyőzhetetlen Vezére, akit Isten minden jóakaratú embernek adott, mint az egyetlen, igazi és biztos menedéket. Isten az örökkévalóságtól fogva Rá gondolt, és azt akarta, hogy Ő legyen a pokoli sárkány biztos Legyőzője.

Íme, Ő eljön hozzátok, Világosság gyermekei, hogy megkezdje veletek a Szeretet útját. Íme, Ő a „Napba öltözött Asszony” a tizenkét csillagból álló fejékkel, aki az áldozati lelkekkel megkezdi útját a Földön. Ne habozzatok csatlakozni Hozzá, aki vezeti a Szeretet hadseregét… Nagy dolgokat cselekedett Vele a Mindenható, és Vele adjatok hálát Istennek azért, hogy Általa adta az üdvösséget a világnak, és azért, hogy ismét Mária által akarja visszahozni a világba a tisztaságot és a szeretetet…

Május 14.

Az új kinyilatkoztatásokkal minden igazság megvilágosodik: minden fel lesz fedve, és az Egyháznak új arca lesz, ragyogó és csodálatos arca.

Mária kinyilatkoztatásaival az új korszakban sok rejtett dolog ismertté válik. A Szentlélek Szeplőtelenje teljes magasztosságában kinyilvánítja majd a világnak Isten tervét, Isten nagyságát, Istennek az emberekkel való tervét a történelemben; de főleg megnyitja mindazok előtt, akik még hisznek, az Ő saját életének kinyilatkoztatását, a Nagyasszony életét, aki a Háromság ölén él. Isten ugyanis ki akarja nyilvánítani mindenki előtt az idők vége előtt azt a hatalmat, amit Nagyasszonyának adott. Ki akarja nyilatkoztatni mindenkinek Mária nagyságát, csodálatosságát, hatalmát Istennél, az Egyházban és a világban.

A Szentlélek kinyilatkoztatja majd a világnak Jegyesét, a Szentlélek Szeplőtelenjét, az Ő gyengédségét, szeretetét, ajándékait. Kinyilatkoztatja a világnak a Mennyország életét, amelyben az összes szentek, boldogok és angyalok boldogan élnek, mert mindnyájukban visszatükröződik Isten boldogsága, Aki Máriában szeret, él és neki ajándékoz mindent, a végtelen és korlátlan odaadás teljes viszonzásaként.

Máriára Isten kiárasztja teljes szeretetét, és Tőle, csak Tőle részesül tökéletes módon viszont szeretetben. Az egész Mennyország a legnagyobb örömmel merül el a szeretetnek ebben az örvényében, a legistenibb szeretetben…

Isten Márián keresztül akar mindent adni az embereknek, mert az emberiséggel kapcsolatos szeretetviszonya Márián keresztül áll fenn, az Ő akarata szerint.

Az emberek számára Isten és Mária a Szeretet egyetlen Valóságát kell, hogy alkossák, egyetlen Igazságot. Az Istenanya, a Lány és a Jegyes kinyilatkoztatja majd a világnak a nagyszerű titkot, amelyet eddig csak sejtenek; Közvetítő szerepét, mint a Szentlélek Szeplőtelenje, aki az Egyházban A Nagy Kinyilatkoztatás lesz, és megnyitja mindenki számára az új Korszakot, a Szeretet Korszakát.

Június 3.

Az új Pünkösd nagystílű lesz. Végre az emberiség felfogja majd Édesanyám Szívének nagyságát, mert világosan látja, hogy Isten ezen a csodálatos Szíven keresztül adja szeretetének minden ajándékát az emberiségnek, minden kegyelme mindig az Édesanya Szívén keresztül jut el hozzá.

Az új Pünkösd a Szeretet kiáradása lesz, a Szeretet tűzvésze, a Szeretet élete, a Szeretet szenvedélye. És minden Édesanyám Szeplőtelen Szívén keresztül érkezik a Földre. ’Szeplőtelen Szívem diadalmaskodni fog!’

A Szentlélek Korszaka Mária diadalának Korszaka lesz, Mária Szeretetének Korszaka, Mária Szeplőtelen Szíve kinyilatkoztatásának Korszaka.

Aki kizárja Máriát szívéből, nem találhatja meg Istent. Aki nem megy keresztül ezen a Szíven, nehezen találja meg az Isten Szívéhez vezető utat. Isten Szíve és Mária Szíve a Szeretetnek és az Életnek egyetlen valóságát képezik…

Amikor újból eljön a Földre, Mária magával hozza a Szeretetnek ezt a tüzét egy általános Pünkösdben, amely lángra lobbantja a Szeretet számára nyitva álló szíveket, minden szívet, amelyik várja Mária megnyilvánulását, az új időket, amely egészen a Szereteté.

Meghívlak titeket, gyermekeim, hogy készüljetek fel az emberiség történelmének erre a nagy eseményére. A Szeretet történelme Mária kinyilvánításával kezdődik meg, nagy Szívének megnyitásával, Szeretetének és Isten Szeretetének tüzével. A Szentlélek Szeplőtelenje kinyilvánítja majd a világnak Isten Szeretetét Mária által, Aki összefoglalja magában a teremtett világ minden szépségét és tökéletességét…

Mária nagysága,… az Ő közvetítő szerepe és a Szentháromság ölén való élete: ezekről a valóságokról akarok beszélni neked, és ezeket akarom kinyilvánítani a világnak Szeretetművem által…

Július 6.

Elérkezett a nagy pillanat, amely kinyilvánítja a világnak Isten nagy terveit erre a rövid időszakra, amely még hátra van az életből. Elérkezett a Jézus születése utáni legnagyobb esemény. Kihirdetem nektek: A Szeplőtelen megnyitja Szívét a világ számára, mert Isten mindent ki akar nyilatkoztatni Róla az embereknek.

A Szentlélek számára nyitva álló szíveknek Isten mindent kinyilatkoztat. Megnyílnak a pecsétek, hogy olvasni tudjanak az élet könyvében, világosan lássák a Szeretet titkát, a lét titkát, Isten titkait és a Nagyasszonyéit, aki Isten ölén él, mert teljesen Istené a legtökéletesebb szeretetben, a Szentháromság ölén.

Isten mindent kinyilatkoztat, de csak azok kapják meg a Nagy Kinyilatkoztatás megértésének kegyelmét, amelyet általatok közölni akarok a világgal, akik erősen hisznek Máriában.

Tudtotokra adom, hogy nagyon fogtok szenvedni, mert nem hisznek nektek, ellenszegülnek, üldöznek titeket. Az ördög megindítja ellenetek legnagyobb csatáját. Legyetek szilárdak, jól belegyökerezve Abba, Aki erős seregét akarja kialakítani belőletek. Legyetek szilárdak Abban, Aki oly gyengéden szeret titeket, hogy még Isten Szívét is megindítja.

Legyetek nagyon szilárdak, mert ez lesz legnagyobb vértanúságtok, amelyet örömmel kell elszenvednetek. Az, Aki egészen Isten Öröme, veletek van, megerősít titeket, bátrakká és nagylelkűekké tesz. Anyátok lesz, Szeplőtelen Anyátok.

Fussatok Hozzá minden szükségetekben. Vele nagy békében fogtok járni. Vele még azokat is szeretni tudjátok, akik majd ki akarnak zárni titeket Isten Szent Egyházából.

A Szeretet Egyházában két nagy áramlat lesz: akik elfogadják Máriát, és akik visszautasítják. A legnagyobb öröm vár azokra, akik elfogadják Őt. Azok pedig, akik visszautasítják Őt, éltük legnagyobb zűrzavarát fogják tapasztalni.

Nagyon segít titeket a Máriába vetett bizalom. Őt segítségül híva, minden félremagyarázható helyzetben győzni fogtok. Vele mindig diadalmaskodik az igazság.

Még egyszer megismétlem nektek, semmitől se kell félnetek. Az Én Művem Mária Műve. Mi, Én és Anyám irányítjuk azt. Nektek csak engednetek kell, hogy a Szentlélek irányítson titeket. Ehhez részetekről a legnagyobb készség, az igazi ráhagyatkozás szükséges. Semmi más.

Július 7.

Nehéz napok jönnek Egyházam számára, az üldöztetés napjai, a nagy szétesés és a mély megrendülés napjai. Ki áll majd ellen a zavar hullámainak, amelyeket a Sátán okoz Isten Egyházában?

Íme, szükségem van lelkekre, akik a szeretetben megszilárdulva biztonságot és erőt jelentenek; akik Istennek a lehető legnagyobb lehetőséget adják arra, hogy megmentsen sok lelket, akik a küzdelemben eltévednének, akik hagynák, hogy a Földön már dühöngő ördögök haragja elsodorja őket.

Az Egyházat minden részről támadások érik majd, és lesz egy idő, amelyben ingadozni látszik. Te jól tudod, hogy Egyházam sose mehet tönkre, még akkor se, ha minden gonosz hatalom nyílt támadást indít a Nagyasszony, az Ég Királynője és az Egyház Anyja ellen. Minden ördög készen áll a nagy támadásra: mind befurakodott az Egyházba, hogy a megfelelő pillanatban, vezérük jelére, belülről cselekedhessenek…

És mondd meg nekem, a lázadó Egyház kik ellen tör ki? A Nagyasszony követői ellen, aki legyőzi őt {az ördögök vezérét}. Igen, a Szentlélek Szeplőtelenje lerombolja majd az ördög minden oltárát, amelyet a legravaszabb gonoszsággal épített fel Krisztus Egyházában, annak belsejében…

Ide hallgass, szeretettem. Az ószövetségben teljesen kinyilvánult Mária Leánysága. Isten gyermekei között, akik Jézusra várakoznak, Ő a legkiválóbb Leány, a Szeretet Tökéletes Leánya. Az Atya Korszakában a Szeretett Leánynak jól meghatározott helye van: a Teremtésben Ő a Tökéletesség Jelképe. A Fiú Korszakában Ő a Szeretet Anyja, Aki az Isten akaratához való tökéletes ragaszkodásával részt vesz a Megváltás minden tervében, a legteljesebb feláldozással és a legszentebb vértanúsággal.

Most, a Szentlélek Korszakában Isten Jegyese megnyitja majd a világ számára az Élet Könyvének pecsétjeit, és felfedi teljes nagyságát és nagy hatalmát, amivel mindig rendelkezett az Isten ölén, a Fiú Szívében és a Szentlélek Szeretetében. Fel lesz fedve a világ előtt mindaz, ami Isten akaratából, Isten Nagyasszonyának kérésére mindeddig lepecsételt titok maradt Mária Szívében. Ez lesz a nagy esemény az Egyház történetében, a Szentlélek Korszakában. Mária feltárja majd a világnak Szívét, és Isten kinyilatkoztat mindent. Csak a hívők lesznek képesek örülni ennek a nagy lelki gazdagságnak, ennek a nagy kinyilatkoztatásnak.

A Szentlélek Szeplőtelenje, Aki néhány éve ezen a napon (1969. július 7-én) jelent meg először {??} az Egyházban, a Szeretetmű révén megkezdte útját a Földön. Kiválasztott egy Családot, és szentté akarja tenni azt, hogy folytassa a szentségnek és az üdvösségnek ezt az útját Szeretett Fia Egyháza által. Elhatározta, hogy kegyelmével {??} és legszentebb {??} jelenlétével fenntartja Szeretetművének gyermekeit, akik számára Én biztosítom az Ő anyai segítségét és az igazi életszentséget …

Július 31.

Mindig nagyobb vágy tölt el, hogy Máriát tegyem Egyházam élére. Isten elgondolása és vágya szerint az Övé az első hely az Egyházban. Biztosan nem ez az emberek felfogása! Volt-e valaha is valaki az Egyházban, aki úgy gondolkodott Anyámról, mint amilyen helyet Ő az én Szívemben elfoglal? Ki gondolt valaha is arra, hogy ezekben az utolsó időkben milyen jelentős az Ő anyai jelenléte, amely mindent a Szeretet Egyházává változtat?

A Szentlélek Szeplőtelenje kezdi meg a Nagy Kinyilatkoztatást Szeretetem Egyházában… Ő éri el, hogy a Szentlélek leszáll Egyházamra…

Közelednek az események, minden készen áll a kezdethez. Készítsétek elő az utat Neki, Aki eljön, hogy az idők végén megvalósítsa a Szeretet nagy Tervét.

Ki vagytok választva, szeretett gyermekeim, erre az útra az Úr Nagyasszonyával. Készítsétek elő az utat Annak számára, Aki készen áll, hogy eljöjjön hozzátok. Készítsétek elő szíveteket, hogy Ő, a Szeplőtelen, lángra lobbanthassa azt isteni {??} szeretetének lángjával.

A tűz Pünkösdje… a szeretet tűzvésze … a váratlan fény, és a Földön mindennek itt az eleje és a vége. Megkezdődik a Szeretet Korszaka, és vége a Gyűlölet Korszakának, az önzés, a csalás, a hitetlenkedés korszakának.

Ezen a tűzhengeren keresztül igazi tenger borítja el a Földet; a Királynő könnyeden, kedvesen és csodálatosan halad, és követi Őt a lelkek serege, akik Vele együtt fogadalmat tettek a vértanúságra. Ez az a tűz, amely az Istentől távol állók számára pusztító tűz, a Nagyasszony követői számára kedves simogatás és a Szeretet tüze lesz.

A legnagyobb boldogság lesz mindazok számára, akik égő lámpással csatlakoznak a Szeretet Nagyasszonyának, Isten szeplőtelenjének menetéhez, hogy egyesüljenek vele, vele járjanak, vele éljenek szeretettel átkarolva a Szeretet Törvényét és nagylelkűen felajánlják magukat.

Gyermekeim, szentül készítsétek elő lelketeket erre a Pünkösdre, amely felforgatja az egész világot. Minden megújul, minden igaz, tiszta, szent lesz.

Az Új Egyházat Mária fogja vezetni, Ő lesz az Új Egyház.

Elérkezett a Szeretet órája, az Igazságosság órája, a megtisztulás órája… Minden megtisztul az igazságosságban, hogy megkezdődjék a Szeretet Egyháza, a szentség útja…

Augusztus 23.

Az isteni kegyelem fenntartotta az embereknek, hogy apránként kinyilatkoztassa ennek a titoknak egy kis részét, míg végül elérkezik a teljes kinyilatkoztatásig.

Ilyen módon nyilatkoztatja ki magát Isten az embernek. Most, a Szentléleknek ebben az utolsó Korszakában nagy fényt árasztva összeköti a kinyilatkoztatott titkok szálait, és kialakul az emberiség előtt a Szeretet nagyszerű képe. Ennek a mozaiknak utolsó kockáit, amelyek teljessé teszik Isten nagy ajándékát, maga a Szeplőtelen rakja helyükre, hogy az igazságosság diadalmaskodjék a világon, és segítse, vigasztalja a jóakaratú embereket.

Aki teljes szívvel keres engem, az biztosan megtalál. Aki őszinte lélekkel szeret engem, azt Édesanyám megajándékozza mosolyával. Szeretetművemben gondoltam minden jóakaratú gyermekemre, akiknek ebben a nagyon zavaros időben szükségük van a világosságra, vigasztalásra és reményre.

Íme, a világosság megjelent a világban és veletek jár, szeretett gyermekeim. Mária a világosság, Aki visszahozza a megzavarodott lelkiismeretbe a reményt. Ő ismét megajándékozza a megtört szíveket a legnagyobb békével és lelki nyugalommal. Ő az élet, amelyet a haldoklók várnak, az egészség, amelyet a betegek kérnek, a vigasz, amelyet a lesújtottak kívánnak. Ő hozza el ismét a világnak a békét, a nemzetek közé az összhangot, a gyermekek közé a szeretetet.

A Szentlélek Szeplőtelenje rendelkezik mindazzal a hatalommal, amit Isten közöl Vele, hogy ismét egyensúlyba hozza az emberiséget. Rendelkezik a bölcsességgel, hogy visszavezesse az embereket az Isten újra való felfedezéséhez. Rendelkezik a gyengédséggel, hogy újból megajándékozza az oly szomorú emberiséget legszentebb anyai szeretetével.

Fiaim, hivatástok, hogy tudtára adjátok a világnak a nagy hírt: A Szentlélek Szeplőtelenje, Istennek és az Egyháznak az Anyja a nagy titok, amelyet Isten ki akar nyilatkoztatni az embereknek.

Ez a ti nagy küldetéstek: hirdessétek minden teremtménynek, hogy közel az üdvösség: a Szeretet Egyháza, amely dicsőséges lesz, Máriában birtokolja Anyját, Vezetőjét és Vezérét. {Máriás Papi Mozgalom?!}

Minden készen áll a nagy napra. Íme, jő „a Napba öltözött Asszony”, fején tizenkét csillagból álló koronával, amelyek fényesen ragyognak az élet egén.

Előtte vonulnak mindazok a lelkek, akik nagylelkűen felajánlották életüket. Csak azok a lelkek követik Őt, akik magukkal nem törődve rendelkezésére állnak a Szeretetnek egészen a végső feláldozásig.

Szeretetművem ez, amely megkezdi útját az Egyházban.

 

1978. Szűzanya. (Máriás Papi Mozgalom-1) 243.

Égi Édesanyátok e pillanatokban jobban remeg aggodalmában, mint valaha. Szeretett fiaim, szívetekhez fordulok, és anyai sürgetéssel kérlek benneteket, hogy segítsetek nekem.

Segítsetek nekem, fiaim!

Az Édesanyának nagy szüksége van segítségetekre.

Nem halljátok, miként hívlak mindenhonnan, miként gyűjtelek össze és könyörgök nektek? Jelek által könyörgök, amelyek egyre szaporodnak, és egyre nagyobbak lesznek: könnyezéseimmel, jelenéseimmel, üzeneteimmel.

Többé már nem sikerül visszatartanom ezt a szegény világot attól, hogy a szakadék mélyére zuhanjon. Ez legnagyobb büntetése, mert ha elért a mélységbe, önmagát semmisíti meg a világ. Valóban megsemmisül és felemésztődik féktelen önzésének tűzében, a gyűlöletben, amely egyik embert a másik ellen uszítja. A testvér lesz testvérének gyilkosa, egyik nép elpusztítja a másikat hallatlanul erőszakos háborúban, amelynek számtalan áldozata lesz. Vér folyik majd mindenhonnan.

Segítsetek nekem, szeretett fiaim, e világot visszatartani attól, hogy a mélységbe zuhanjon. Segítsétek még megmenteni sok szegény elveszett fiamat.

Gyenge kezetek nyújtson erőt égi Édesanyátok irgalmas kezének. Emiatt kérem, válaszoljatok mindnyájan aggódó felhívásomra.

 

1978. (Mária Szíve-1) 39-40.

Lúcia: Miasszonyunk pontosan ezeket a szavakat mondta nekem: „Közeledünk az utolsó napokhoz.” Háromszor ismételte ezt. Először megerősítette, hogy a Sátán elkezdte a sorsdöntő ütközetet, ami a végsőt illeti, amiből egyikük vagy másikuk győztesen fog kikerülni. Vagy Istennel tartunk, vagy a Sátánnal. Másodszor megismételte, hogy az üdvösség kiváló eszközei, amelyeket a világ kapott: a rózsafüzér és a Szeplőtelen Szív tisztelete. A végén ezek lesznek az egyetlen gyógyszerek. Harmadszor azt mondta nekem, hogy amikor az egyéb eszközöket az emberek kimerítették és megvetették, ő üdvösségünk utolsó horgonyát adja nekünk, s ez személyesen maga a Szent Szűz: a könnyek jelei, a különböző látomások jelei a világ minden részén. Ha visszautasítjuk a reá való hallgatást, és folytatjuk Isten megbántását, többé nem lesz részünk a bocsánatban. Atya, nagyon sürgős, hogy meggyőződjünk ennek rettenetes valóságáról. Nem cél, hogy félelemmel töltsük el az embereket, de hívjuk fel őket a valóság felfogására.

Író: Ez az üzenet 1961 szeptemberében jelent meg a „Messaggero del Cuore de Maria” nevű folyóiratban.

 

1979. Szűzanya. (Máriás Papi Mozgalom-1) 303.

Így ugyanazon a helyen {Hollandiában}, ahol Ellenfelem megkezdte az Egyház alattomos rombolását, válaszolok kihívására, és megalakítom seregemet.

A kicsinyek, a szegények, az alázatosak serege ez, akiket Szeplőtelen Szívembe gyűjtök, hogy megajándékozzam őket a bölcsesség lelkével, hogy vereséget szenvedjen azok kevélysége, akiket elcsábított a hamis tudomány, a nagyzolás és a hiúság szelleme.

Még ma is e Művem által részesül az Úr tökéletes dicsőítésben a kicsinyek és a csecsemők ajkáról.

Veletek vannak az Úr angyalai is, királynőjük vagyok, és várják rendelkezéseimet, mert a Szentháromság Szeplőtelen Szívemre bízta az Egyház és a világ megújításának művét.

 

1979. Szűzanya. (Enzo-1) 65.

Gondoljátok meg, hogy mi előtt álltok! Égi Édesanyátok soha nem hogy el benneteket, feltárja tévedéseiteket és szerető Szívével mindig mellettetek áll. Boldog vagyok, ha hozzám menekültök és Szívemhez szoríthatlak benneteket, ami mindig menedék számotokra.

Ne engedjétek, hogy továbbra is véres könnyeket hullassak értetek, hiszen már így is rengeteg gyermekemet kellett elveszítenem! 

Szeressetek, és akkor titeket is szeretni fognak! Imádkozzatok és engeszteljetek és akkor anyai Szívemben hordozlak benneteket és nálam mindig vigaszt leltek! De ha nem teszitek meg azt, amit kérek, akkor nem tudlak megmenteni benneteket. Ha nem tartotok bűnbánatot, és nem imádkoztok, akkor a Föld megremeg és nem lesz vége a büntetéseknek.

 

1979. Író, Szűzanya. (Garabandal-1) 101.

Író: Don Gobbi, a máriás papi lelkiség világmozgalmának elindítója és választott apostola 1979 folyamán két alkalommal zarándokolt el Garabandálba. Ott a legfőbb jelenések helyén, a kilenc cédrusfenyőnél 1979. június 14-én a Szűzanyától az alábbi üzenetet kapta:

Szűzanya: Most tudtotokra adom, hogy ez a döntő ütközet ideje. Ezekben az években én magam lépek közbe, mint a “Napba öltözött Asszony”, hogy teljessé tegyem Szeplőtelen Szívem győzelmét, amelyet szeretett fiaim általatok már elkezdtem.

Szenvedések várnak rátok, de Szeplőtelen Szívemben megízlelitek majd anyai szeretetem bensőséges örömét is. A sötétség sűrűsödik, de a Szívemből kiáradó fény sugara is erősödik majd, hogy jelezze számotokra az utat.

 

1980. Szűzanya. (Máriás Papi Mozgalom-1) 331.

A “Napba öltözött Asszony” vagyok. A Szentháromság bensőséges bizalmában vagyok.

Amíg nem ismernek el engem ott, ahová a Szentháromság helyezett, addig nem fejthetem ki teljesen hatalmamat társmegváltói és általános kegyelemközvetítői anyai művemben. Azért próbálta Ellenfelem, amíg a harc köztem és közte döntő szakaszába lépett, minden eszközzel elhomályosítani égi Édesanyátok küldetését.

A “vörös Sárkány” főleg a “Napba öltözött Asszonyt” kezdte üldözni, hogy sikerüljön hatalmába kerítenie a világot. A kígyó vízáradatot zúdított szájából az Asszonyra, hogy megfulladjon és elsodorja őt az áradat.

Mi más lenne ez a vízáradat, hogyha nem az új teológiai elméletek összessége, amelyekkel igyekeztek égi Édesanyátokat arról a helyről leszállítani, ahová őt a Szentháromság helyezte? Így érhették el azt, hogy sikerült elhomályosítani tiszteletemet sok gyermekem lelkében, életében és vallásosságában, majdnem sikerült kiváltságaim egy részét megtagadni, melyekkel Uram díszített fel engem.

 

1982. Szűzanya. (Máriás Papi Mozgalom-1) 408-409.

Harci terv ez.

Az én segítségemmel, követve a Jézus által kijelölt úton, küzdenetek kell a Gonosz ellen, a bűn ellen, a tévedés és a hűtlenség ellen.

Ha isteni kiváltságképpen mentes vagyok minden bűntől is, ez a miatt történt, mert a Szentháromság e rettenetes harc vezérévé tett, amely megindítja az Eget és a Földet, az égi és a földi szellemeket. Nagy és állandó küzdelem ez, gyakran láthatatlan, és mára már általánossá vált.

A Jelenések Könyvében úgy jövendölnek rólam, mint a “Napba öltözött Asszony”-ról, aki a “vörös Sárkány” és követői közti harcot irányítja. Hogyha segíteni akarjátok tervemet, akkor küzdenetek kell, kicsinyeim, akik a vezér Anya gyermekei vagytok.

Az ima és a szenvedés fegyverével küzdjetek a bűn ellen és a megalkuvás ellen.

Küzdjetek mindennap velem együtt e harcban: rejtettségben és bizalomban, mindennapi kötelességeiteknek alázatos teljesítésében, Jézus tökéletes követésében, szegénységben, önmagatok és a világ megvetésében.

 

1984. Jézus. (Boitsfort-1) 22-26.

Szeptember 22.

Anyám állandóan esdi le a kegyelmeket számotokra. Mit tagadhatok én meg Tőle? Imádkozzatok sokat az én Anyámhoz, mert Ő nagyon sokat adhat meg nektek.

Szeptember 29.

A szombat a Legszentebb Anyámnak van szentelve. Imádkozzatok sokat Hozzá. Ő minden kegyelem közvetítője, közbenjárótok, bizalmasotok, segítőtök. Általa jöttök ti hozzám. Jézus Szívének győzelmét Ő fogja kivívni.

Október 21.

Imádkozzatok Legszentebb Anyámhoz! Ő a világossághoz vezet el benneteket. Ő az „olajtároló”, az „olajtartalékoló” az eljövendő idők számára. Ő nélküle nem tudtok semmit sem tenni a sötétségben, mert Ő a „kulcs”, mely megnyitja Szívemet. Ő a kegyelem forrása a megváltandó világ számára.

Október 23.

Én vagyok az Igazság! A Legszentebb Anyám elvezet benneteket az igazságra! Nélküle eltévedtek, mert az út nagyon keskeny, szűk és minden sarkon ott áll lesben az ellenségtek. Fiam {a látnok}, Anyámat gúnyolják, és azt mondják, hogy Ő a Sátán. Jaj annak, aki ilyesmit állít. Jobb volna annak, ha meg sem született volna. Nektek nagyon kell szeretnetek Anyámat! Ő a biztos út, Aki szeretetemhez elvezet! Anyám sokat imádkozik értetek. Kéri az Atyát, hogy tisztaságában és szeretetében őrizze meg. Én Anyámat minden időkre rendeltem és adtam nektek. Halálom után Anyám nagyon sokat imádkozott értetek. Most is mindig közben jár értetek Atyámnál. Mindennap tisztelte a fájdalmaimat, miközben állandóan végezte a keresztutat, ahogyan ti szoktátok végezni.

Mindennap szenvedett és böjtölt, hogy minden sértést és gyalázást, amit velem szemben, nevem ellen elkövetnek, sőt vértanúim ellen is, azért, hogy engeszteljen. Ő már akkor sírt az átkozódások miatt, amit testem és vérem ellen elkövettek, de a sok tiszteletlenség miatt is.

Október 24.

Legszentebb Anyám sír miattatok. Sok helyen jelent meg. De ti nem hallgattok Őreá. Ő félti életeteket, ti vagytok okai könnyeinek.

Október 26.

Az ellenség, a Sátán, azt hiszi, győz, mert ebben a világban úgy uralkodik, mint egy vezér. De Anyám éberen vigyáz. Minden Ave, Üdvözlégy a rózsafüzéren, olyan, mint egy kis mag, mely életre kel; ez adja Anyámnak a fegyvert a kezébe, hogy az ellenséget megfékezze!

November 16.

Aki nem megy az Anyámhoz, az az én Szívem közelébe sem jut el. Anyám a biztos út. Ő minden kegyelem forrása. Aki rosszat, gonoszat mond róla, vagy sírásra készteti, az elveszti életét.

November 20.

Legszentebb Anyám szeretetfürdőjébe akarlak belemártani titeket. Állandóan imádkozik és fohászkodik irgalomért lelketek számára, különösen a papokért.

November 21.

Aki Anyámhoz vonzódik, az hozzám vonzódik, és annak szeretete úgy világít, mint egy fénycsóva a Szívemben. Tiszteljétek Legszentebb Anyámat, mert Ő a bölcsességnek széke, és forrása minden kegyelemnek! Nektek nagyon kell szeretnetek, hogy hozzám jussatok.

December 10.

Legszentebb Anyám a tisztaság. Ő olyan, mint egy világítótorony. Ő a biztos kikötőbe vezet el benneteket. Az én Anyám minden kegyelem forrása. Vigasztalás, szeretet, erő, hit és erények szükségesek, hogy az Atyával kapcsolatban legyünk.

December 29.

Szenteljétek magatokat Szeplőtelen Szívének, szenteljétek magatokat isteni Szívemnek, mert a két Szív egy! Ezek egybeolvadtak a végtelen szeretetben, hogy mindig egyek legyenek. Anyám minden kívánsága Isten kívánsága, Atyám kívánsága. Anyám kívánsága az Égben mindenben teljesül. Ha ti egyesítitek szíveteket Anyám tiszta, szelíd szívével, akkor az én Szívemmel egyesültök; mert minden, ami Anyám szívén keresztül megy, az az én Szívemhez vezet. Ez a szeretet üzenete. Ha ti a szeretetet keresitek, akkor forduljatok Legszentebb Anyámhoz, Ő oda vezet benneteket. Anyámnak minden kívánsága megvalósul az Égben, ezért hittel és bizalommal kérjetek tőle mindent, mint egy gyermek.

 

1985. Jézus. (Boitsfort-1) 25-27.

Január 19.

Imádkozzatok sokat Legszentebb Anyámhoz. Ő biztos út, mely Szívemhez elvezet. Ő a Mennyország kapuja, az azúrkék éggel, a csillagok csillaga, Aki szünet nélkül közben jár értetek.

Január 26.

Gyermekeim, egészen kicsi gyermekeim, legyetek erősek, mint amilyen az Anyám is volt. Imádkozzatok sokat, ahogy ezt tette állandóan az én szelíd Anyám. Az én nagyon szeretett Anyámnak kéréseit nem tudom elutasítani. Hogyan utasíthatnám el szelíd, szeretetreméltó Anyámnak kéréseit, amikor annyit tesz értetek!

Imádkozzatok sokat Legszentebb Anyámhoz!

Kívánságát teljesítsétek! Szavai Szívemből fakadnak. Az én Anyám a ti Anyátok, a tisztaság lilioma, királyi ibolya, határtalan akarat, vágya és boldogsága a Mennyországnak. Az összes angyalok Neki szolgálnak. Nagyon szeressétek, mert Ő nagyon sokat tehet értetek. Térjetek meg úgy, ahogy ezt kéri tőletek. Mindent adjatok át az Ő szívének és az enyémnek. Tisztasága által mindent elér. Ő segíthet benneteket, lelketeket megtisztíthatja, mert Ő a tiszta levegő, amit a lélek belélegez. Ő felkészíthet benneteket, és minden időben az Oltáriszentséghez vezethet benneteket, az én Szívemhez, mely odaadja önmagát nektek. Nagyon szeressétek Anyámat! Ő őrködik az Egyház felett, különösen a Szentatya felett!

Május 26.

Hallgassatok Legszentebb Anyámra, a Szentlélek Jegyesére, Aki telve van Isten lelkével, Aki az Ég és a Föld Királynője. Hallgassatok Reá. Ha Őt követitek, csak hozzám jöttök közelebb.

Május 27.

A tisztaság útja, mely a Szentlélek Istenhez vezet. Anyám által vezet oda. Imádkozzatok sokszor Anyámhoz. Nagyon szeressétek! Soha nem tudjuk Őt eléggé szeretni. Amikor a legbensőségesebben vagytok Vele, akkor dicsőítetek ti meg engem.

Június 14.

Minden erőnek egységbe kell tömörülnie, hogy egyek legyenek, Atyám, ahogy egy vagyok Veled Mária.

Anyám seregeit felkészítette, mert a harc már megkezdődött. Hadseregének minden tagjának késznek kell lennie arra, hogy mindig jobban szeressen. Mert ha Anyám megjelenik, fehér palástja alá összegyűjt titeket. Lépjetek be a Bárkába. Mélyen lélegezzétek be rózsaillatát. A skapuláré ruháját öltsétek magatokra. Nagyon tiszteljétek Anyámat, a titkos értelmű rózsát, a tisztaság liliomát, a csillagot arany sugaraival, a szegények Szűzét, a Szeplőtelenül Fogantatottat, a béke Királynőjét, a népek Királynőjét.

 

1986. Szűzanya. (Fűkereszt-1) 20.

Amikor Szent Józseffel szállást kerestünk Betlehemben, bezárták előttünk ajtóikat az emberek. Ezért kellett istállóban megszállnunk. De még az sem volt olyan kemény, rideg, az az elutasítás sem volt annyira szívtelen, mint a mai. Ma a legtöbb ember teljesen elutasít. Idegen vagyok számukra, nem tudják elviselni szentségemet és tisztaságomat. Legfeljebb csak azért hívnak meg, mint egy szolgálót, hogy valamilyen veszélyt vagy bajt hárítsak el tőlük. Az igaz élethez és az üdvösség eléréséhez azonban nem hívnak segítségül, ahhoz nincs szükségük rám.

 

1986. Szűzanya. (Máriás Papi Mozgalom-1) 563-564.

Most ismét hozzátok fordulok szeretett, nekem szentelt fiaim, és hívlak benneteket, emelkedjetek ki a világból: mindennapi gondjaitokból, a teremtményekhez és önmagatokhoz való rendetlen kötődésből, a középszerűségből és a langyosságból, az egyre nagyobb szárazságból.

Térjetek be a menedékre, amelyet égi Édesanyátok készített nektek, hogy megmentsen benneteket, hogy Szeplőtelen Szíve biztonságában tölthessétek az immár elérkezett nagy vihar rettenetes napjait.

Itt az idő, hogy mindnyájan hozzám meneküljetek, mert én vagyok az új szövetség bárkája.

Noé idejében, közvetlenül a vízözön előtt, mindaz betért a bárkába, akit az Úr arra rendelt, hogy rettenetes büntetését túlélje. A ti időtökben minden gyermekemet hívom, lépjen be az új szövetség bárkájába. Ezt Szeplőtelen Szívemben építettem, hogy segítsek az Úr érkezését megelőző nagy megpróbáltatás véres terhének hordozásában.

Ne másra figyeljetek! Úgy történik ma is, mint a vízözön idején, és mégsem gondol senki sem, ami rátok vár.

Mindenki nagyon elfoglalt, csak magára gondol, saját földi érdekeire, az élvezetekre, arra, hogy minden módon kielégítse rendetlen szenvedélyeit.

Még az Egyházban is milyen kevesen vannak azok, akik törődnek oly bánatos felszólításaimmal!

Szeretteim, legalább nektek meg kell hallgatnotok, és követnetek kell engem.

Akkor általatok mindenkit felszólíthatok, hogy a lehető leggyorsabban térjetek be az új szövetség és a megmenekülés bárkájába, amelyet Szeplőtelen Szívemben készítettem nektek a Büntetés idejére.

Itt békében lesztek. Itt válhattok békém és anyai vigaszom jelévé minden szegény gyermekem számára.

 

1987. Jézus, Vassula. (Vassula-1) 290.

J: Vassula, meg fogom veled értetni, miként szenved a Szeretet, amikor e bántásokat hallja. Vassula, add az emberek tudtára, hogy én, az Úr, tisztelem Édesanyámat. Add tudtukra azoknak, akik megbántják Őt, hogy Ő a Mennyország Királynője, és hogy én, az Úr, tettem koronát a fejére, tizenkét csillagból álló koronát. Ő uralkodik, kedvesem, és ezt megírták Szentírásomban. Tisztelem Édesanyámat, és ahogy én tisztelem, úgy kell nektek is tisztelnetek Őt. Szeretlek benneteket. Édesanyám és én, mindketten megáldunk benneteket.

V: Uram, a lelkész megtagadta Őt, mint a mi Szent Anyánkat, és tagadta, hogy tisztelnünk kell Őt. És amikor azt mondtam neki, hogy ezt Te mondtad a kereszten, azt válaszolta, hogy Te ezt csak Jánosra értetted, és a Bibliában sehol sem található meg, hogy Ő a mi Anyánk is, és mi pedig az Ő gyermekei vagyunk.

J: Én mégis újból azt mondom nektek, hogy az én Édesanyám a ti Édesanyátok is, és ti az Ő gyermekei vagytok. Megírták a Szentírásban, és újból elmondom azoknak, akik nem tudják. A Szentírás mondja…

V: Hol Uram?

J: A Jelenések könyvében, amikor a Sátán üldözte Édesanyámat, és nem sikerült utolérnie, megharagudott Rá, és harcba szállt többi gyermekével, azokkal, akik engedelmeskednek Isten törvényeinek, és tanúságot tesznek mellettem.

 

1988. Jézus, Vassula. (Vassula-2)

98.

J: Ó Vassula, sok az én misztériumom. A legtöbb rejtve van előttetek. Vassula, gondosan figyelj rám most! Minden kinyilvánított jövendölés beteljesedik. Az Írás minden szava megvalósul.

Vassula, azt kívánom, hogy rajzolj két Szívet! Igen, egymáshoz közel, a valóságban egyesülve, vedd körül őket egy töviskoszorúval! Igen, Édesanyám Szeplőtelen Szíve egyesült az enyémmel. Mindegyikőtöktől azt kívánom, hogy úgy tisztelje az ő Szeplőtelen Szívét, ahogy megérdemli. Látod leányom, mennyire elborítják Szívünket az emberek tövisei, akik csak hálátlanságot, szentségtörést és szeretetlenséget nyilvánítanak felénk – bűneik összességét. Vassula, én, az Ige, szeretem és tisztelem őt, azt kívánom tőletek, hogy úgy közeledjetek Édesanyámhoz, és úgy tiszteljétek, ahogy én tisztelem. Azt kívánom, hogy minden térd hajoljon meg az ő tiszteletére, azt kívánom, hogy imádkozzátok a rózsafüzért, és köszöntsétek Szent Édesanyátokat. Azt akarom, hogy tegyétek jóvá bűneiteket, kérjétek meg őt, hogy tanítson meg benneteket erre.

113-114.

J: Én vagyok az Ige, az Alfa és az Omega, én vagyok az életadó Ital, a Szeretet Forrása és tőlem származik mindaz, ami létezik. Testet öltöttem és leszálltam a Földre, hogy megváltsalak benneteket. Leányom, Egyházamban olyan sok félreértés támadt kereszten elhangzott szavaim nyomán, amelyeket Jánosnak és Édesanyámnak mondtam! Hadd emlékeztesselek benneteket másra is, mindenekelőtt arra, hogy miként koronáztam meg, én, az Úr, Édesanyámat, a Mennyország Királynőjét.

V: Uram!

J: Igen, Vassula?

V: Eljöttél, és úgy mutatkoztál be, mint Isten. Azután kétszer nevezted őt Anyádnak. Ezzel kijelentetted, hogy Szűz Mária a Te Édesanyád, tehát megerősítetted, hogy Ő „Istenanya”. Te mondtad, Uram! Ezt a méltóságot a protestánsok nem fogadják el.

J: Mennyire örülök leányom, nem tanítottalak hiába, elégedett vagyok, hogy megértetted műveimet. Igyekezz folytatni a tanulást! Imádkozz ezért a tudásért. Megadom neked a felfogóképességet, ha kéred, Vassula. Figyelj rám ismét, azt akarom, hogy Szavaim váljanak ismertté! Én, az Isten, Anyám méhében növekedtem. Ő táplálta Isteneteket, teremtés! Belőle táplálkoztam. Én, az Ige, szeretem és tisztelem őt! Vassula, még egészen az elején elmondtam neked keresztre feszítésem történetét. Emlékezz vissza arra, amikor azt mondtam: „Tekintetem Anyámra esett. Ránéztem, és megszólalt a Szívünk: [V: Hallgatag megértés, belső egyetértés Jézus és a Szűzanya között.] Neked adom szeretett gyermekeimet, hogy legyenek a Te gyermekeid is. Légy Te az Édesanyjuk!

V: Igen, Uram, de testvéreink, a protestánsok, azt mondják, hogy amit Te a kereszten mondtál, azt szó szerint kell érteni, és Jánosnak mondtad. Édesanyádat, mivel „özvegy” volt, és Te nem voltál mellette, János gondozására kellett bíznod. Azt is mondják, hogy Szűz Mária nem „Isten Anyja”.

J: Pedig Vassulám, az Írás sohasem hazudik. A Szentírás ezt írja: „Uram Anyja”. Erzsébet mondta ezeket a szavakat, amikor eltöltötte a Szentlélek. Írd: „Áldottabb vagy te minden asszonynál, és áldott a te méhednek gyümölcse. Hogyan lehet az, hogy Uram Anyja jön hozzám?”

Azok a szavak, amelyeket keresztemen mondtam, olyan mélyek, hogy közületek sokan talán nem is értik. (V: Jézus itt más szavaira is utal, olyanokra, mint: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”) Tiszteljétek Édesanyámat, aki a ti Szent Édesanyátok is.

 

1990. Szűzanya. (Ecuador-1) 154.

Gyermekeim, mivel szelíden szólítalak benneteket, ezért nem válaszoltok felszólításaimra. Fiam szilárdan áll mellettem, hiszen Édesanyja vagyok és tudja, mennyire szeretlek benneteket. Szeretteim, miért veszitek semmibe szeretetemet? Ne viselkedjetek felelőtlenül és hálátlanul a kapott kegyelmekkel kapcsolatban, és ne romboljátok le a hidakat, amelyeket én építettem számotokra!

 

1991. Jézus. (Nadju-1) 175.

Ebben a kritikus órában fogadjátok szívetekbe Anyám szavát anélkül, hogy bármit is megváltoztatnátok benne. Ő hív benneteket mindenütt a világon jelenései és könnyei révén.

Adjátok tudtul mindenkinek, hogy az az út, amelyen a legrövidebben követhettek engem, nem más, mint hogy megfogjátok Anyám kezét.

Közeleg Anyám győzelmének pillanata. Gyorsan térjetek meg és lépjetek be az üdvösség Bárkájába!

Hallgassatok Anyám szavára, mert Ő az, aki mint égi prófétanő, elvezet benneteket az én fényes s dicsőséges kinyilatkoztatásomhoz. S az is Ő, aki azért jön a Földre, hogy munkatársam legyen.

1994. Szűzanya. (Nadju-2) 31-32.

Drága gyermekeim! Ezekben a végső időkben jusson eszetekbe, hogy meneküléstek érdekében az üdvösség Bárkáját adtam nektek, melyet azért készítettem, hogy a biztonság bölcsője legyen; ahogy a tyúk is maga köré, szárnya alá gyűjti csibéit, úgy óvom meg én az utolsó idők apostolait.

Ezt észben tartva őrizkedjetek attól, hogy visszanézzetek, vagy hogy a Bárkát elhagyjátok!

Ebben a tisztulási időszakban értsétek meg, hogy szeretlek titeket. Nemcsak lelketeket, hanem testeteket is, és éppen ezért vezetlek kézen fogva a veszélyes ösvényen. Ez valójában lerövidített út az Ég felé, hogy Fiam, Jézus dicsőségéből tökéletesen részesedjetek.

Mindannyitokat szeretetemmel vezetem, hogy lelkileg gyermekekké és kicsiny lelkekké váljatok. Nemde csakis így élhetünk Fiam, Jézus és én tiveletek, egymással beszélgetve?

A tisztulásnak ebben az idejében sok gyermekem tévelyeg, nincs józan ítélete, nem helyes a magatartása. Mozgósítják az összes tudományt, s az emberi bölcsességet, csak felnőtt ésszel gondolkodnak, s ellenségemmel, az ördöggel szövetkeznek. Nemcsak Jézus Szívén kívül kóborolnak, s válnak képtelenné az evangéliumi életre, hanem már engem, égi Édesanyjukat sem értenek, s emiatt végtelenül bánatos vagyok.

Napjainkban a Sátán olyan ravaszsággal, gonoszsággal, aljas csalással és rászedéssel, megtévesztő furfanggal ügyködik, s olyan rendkívüli jelenségeket hoz létre, hogy nemcsak a jó lelkeket, hanem még a lelkipásztorokat is félrevezeti.

Megengedhető-e, hogy az őket követő bárányok tévútra kerüljenek, s elvesszenek a bekövetkező sokféle bajban? Ki éli ezt túl?

Akik lelki vakokká, süketekké lettek, saját maguk vonják magukra a büntetéseket, és vesztükbe rohannak; ezért kérlek benneteket, hogy ti, akiket meghívtalak, adjátok át nekik szeretetem üzeneteit, hogy hamarosan ráébredjenek az Úr igaz ismeretére.

Ahogy Fiam, Jézus rövid nyilvános működése alatt hirdette az üdvösség Evangéliumát, és szeretetből sok csodát tett, hasonlóképpen segítsetek minden lelket megtérésre, gyógyítsátok meg betegségeiket, kötözzétek be mély sebeiket, adjátok át nekik a kegyelmet, a békét, a szeretetet, és bocsássatok meg mindenkinek, bárki is legyen, mivel titeket erre a rendkívül fontos pillanatra készítettelek fel.

Ha a szeretet hatalmával a világban élő minden gyermekem egyetértővé lesz országokon, frakciókon túl, és egységre jut, akkor az Egyház megújul, ragyogó új Pünkösd következik, és a világot megmenti az Eucharisztiában jelenlevő Üdvözítő.

 

1995. Jézus. (Nadju-2) 102.

Egyházam legnagyobb kincse Mária, legszentebb Édesanyám. Édesanyám a mindenség királynéja, a Menny királynéja és a ti Édesanyátok is. Ezért Mária úgy szeret benneteket, mint én, és megtehet mindent, amit én megtehetek, mégpedig közvetítésemmel és kegyelmemből.

 

1996. Szűzanya. (Máriás Papi Mozgalom-2) 12-13.

Sietnem kell, és a lehető leggyorsabban be kell fejeznem nagy művemet, a szeretet és az irgalmasság művét.

Ez az én nagy szeretet-művem, mert ez által kínálom fel mindannyiótoknak azt a segítséget, amit az égi Édesanya ad, hogy kibírjátok ezeknek az utolsó időknek kimondhatatlan szenvedéseit.

 

*

 

1963. A Rajna a Tiberisbe ömlött. A II. Vatikáni Zsinat története.

89-91. (A Boldogságos Szűz Máriáról szóló szövegtervezet.)

— Amikor a német és osztrák zsinati atyák megkapták a tervezet másolatát, megkérték a jezsuita páter Karl Rahnert, hogy készítsen hozzá kommentárt a küszöbön álló fuldai konferenciára.

Páter Rahner, akinek kommentárját a konferencia minden résztvevőjének kiosztották, úgy fogalmazott, hogy a tervezet jelenlegi formájában mind az őt, mind a szöveget teológiai szempontból szintén átvizsgáló Grillmeier, Semmelroth és Ratzinger urakat „óriási aggodalommal tölti el”. Ha így fogadnák el a szöveget – jelentette ki –, „beláthatatlan károkat okozna mind a keleti egyházakkal, mind a protestánsokkal fennálló kapcsolatokban”. Nem lehet eléggé aláhúzni, „hogy a Zsinatnak az ökumenizmus terén elért összes eredményét megingatja, ha ragaszkodnak a tervezet jelenlegi formájához”.

Túl bizakodó, aki azt hiszi – folytatta Rahner –, hogy a Boldogságos Szűz Máriáról szóló tervezetet ugyanolyan könnyen el lehet vetni, mint a kinyilatkoztatás forrásairól szóló tervezetet. Ezért „a lehető legszívósabban” arra kell törekedni, hogy a Boldogságos Szűz Máriáról szóló tervezet az Egyházról szóló tervezet egyik fejezete vagy zárszava legyen. „Ily módon lehetne a legkönnyebben törölni a tervezetből olyan állításokat, melyek teológiailag nincsenek kellően kidolgozva, ökumenikus szempontból pedig beláthatatlan károkat okozhatnának. Ezzel elejét lehetne venni a keserves vitáknak is.”

A továbbiakban kijelentette, hogy a tervezet jelenlegi formájában „olyan taktikát tartalmaz, mely objektíve tisztességtelen”, amennyiben „azt állítja, hogy nincs szó újabb dogmák definiálásáról”, miközben úgy kezel bizonyos tanításokat, mintha már hozzátartoznának az Egyház tanításához, pedig még nem dogmák, és a modern teológia szemszögéből nem is válhatnak azzá”.

Különösen támadta a tervezetnek a Boldogságos Szűz Mária közvetítő szerepéről szóló tanítását, és azt, hogy a Boldogságos Szüzet „minden kegyelem közvetítőjének” nevezi. A tanítást nem hittételként, hanem inkább általános katolikus tanításként terjesztették elő. Bár ezt a tanítást alátámasztja a rendes egyházi hivatal sok megnyilatkozása, különösen az újabb keletű pápai enciklikák, „e doktrínát annál gondosabban újra végig kell gondolni”, mert a tervezet „nagy befolyást gyakorol a mariológiára és a hívők Mária tiszteletére”. Ha a „Közvetítő” szót egyáltalán használják, akkor a lehető legegyértelműbben definiálni kell.

Rahner gondos felsorolást készített mindarról, amit véleménye szerint meg kellene változtatni a mostani tervezetben, vagy el kellene hagyni belőle. A tervezet egészét úgy kellene megfogalmazni – jelentette ki –, „hogy ne okozhasson ilyen nehézségeket és veszélyeket”. Végül pedig arra buzdította „Ausztria, Németország és Svájc püspökeit”, hogy „mindenképpen juttassák nyíltan kifejezésre”, hogy a tervezetet jelenlegi formájában nem fogadhatják el.

A fuldai konferencia elfogadta Rahner javaslatát – egy fontos kivétellel. Úgy foglalt állást, hogy a szövegben ne maradjon meg a „Közvetítő” titulus. A konferencia által a Zsinat főtitkárságának beterjesztett javaslatok között azonban végül mégis ez szerepelt: „Az osztrák, német, svájci és skandináv zsinati atyák döntő része nem ellenzi mindenáron, hogy a tervezetben megmaradjanak a „Közvetítő” és „közvetíteni” szavak. A ’minden kegyelem közvetítője’ kifejezés kerülése azonban kívánatosnak látszik.” Kijelentik, hogy e kifejezés olyan problémákat vetne fel, mint hogy pl. a Szűz közvetítené azokat a szentségi kegyelmeket, amelyek magukból a szentségek természetéből következnek, „ezt a kérdést pedig kerülni kellene”. Mindazonáltal hozzáteszik, hogy a Teológiai Bizottság megfontolhatná a kisebbségnek azokat az érveit, melyek a „Közvetítő” és „közvetítés” terminusoknak a tervezetből történő teljes törlésére vonatkoznak.

A javaslat ezután protestáns írásokat idéz. Dibelius, a német evangélikus egyház püspöke 1962-ben úgy nyilatkozott, hogy az egység egyik fő gátja a katolikus Egyház Máriáról szóló tanítása. Más német protestáns tekintélyektől, mint pl. Hampe és Künneth, azt idézik, hogy Rómában a zsinati atyáknak nem szabadna elfelejteniük, hogy egy Máriáról szóló tervezet jóváhagyásával újabb válaszfalat hozhatnak létre. A szerzők ezért olyan következtetésre jutnak, hogy a Zsinatnak vagy nem kellene megnyilatkoznia erről a kérdésről, vagy kifogásolnia kellene a túlkapásokat. Mértékadó protestáns szerzőket (pl. Meinhold professzor) idéznek abban a reményben, hogy ha a Zsinat egyáltalán foglalkozik a Boldogságos Szűzzel, akkor az Egyházról szóló tervezet keretében, mert ez „a Boldogságos Szűzről szóló tanítás új megközelítését tenné lehetővé”.

— Aznap délelőtt szólt még hozzá „sok francia püspök” nevében Gabriel Garrone, Toulouse érseke is, szintén támogatván Frings bíboros javaslatát. A Boldogságos Szűzről szóló tanítás egészének az Egyházról szóló tanításba illesztése – mondta – teljessé tenné az Egyházról kialakult teológiai képet. Ez ellenszer lehetne a Mária-tisztelet túlkapásaival szemben is, mivel a Boldogságos Szűz nem a gondviselés üdvözítő tervétől függetlenül, hanem annak szerves részeként jelenne meg.

— Carolus Balic, a Teológiai Bizottság egyik szakértője is köröztetett egy szintén aznapi keltezésű anyagot, mely több érvet sorolt fel a Boldogságos Szűz Máriáról szóló tervezet önálló dokumentumként való megtartása mellett. Idézett egy írásos anyagot, melyben Spellman bíboros körül csoportosuló zsinati atyák azt vetették fel, hogy elmehet-e szó nélkül a tervezet a Corredemptrix, Reparatrix és más, a pápák által használt titulusok mellett, egyszerűen csak azért, „mert azok a protestánsok számára kissé nehezen érthetőek”. A bíboros – mondta – nem ért egyet ezzel a fajta gondolkodással, mert „az Egyetemes Zsinatnak elsősorban az Egyház tagjait kell tanítania, s csak másodsorban azokat, akik nem katolikusok”.

— Október 27-én a brazil Giocondo Grotti, Acre e Purus szervita püspöke kezdte körbeadni anyagát, mely visszautasította a tervezetek összevonására vonatkozó összes érvelést. Ha valaki azzal érvel, hogy Máriának nem kell külön tervezetet szentelni, mert ő tagja az Egyháznak – mondta a püspök –, annak felhívja a figyelmét, hogy Ő nem úgy tagja, mint mások: „Sajátos küldetése és sajátos privilégiumai miatt Őt csak külön szabad kezelni.” Ha valaki azzal érvel, hogy egy Máriáról szóló tervezet úgy értelmezhető, mintha új definíciót alkotnának Máriáról, annak azt válaszolja, hogy sok tervezet kerül a Zsinat elé, és senki sem állítja, ezek a tervezetek új dolgokat definiálnának. Említett még egy kifogást, mely szerint Máriát nagyobb tisztelet veszi körül, mint Krisztust. A tervezet szövegéből kiderül, hogy Mária nem áll „se Krisztus fölött, se vele szemben”. Hozzátette, hogy a Mária-tisztelettel kapcsolatos visszaélések nem tekinthetők érvnek az önálló tervezet ellen, sokkal inkább mellette szólnak, mert egy külön tervezetben világosabban bemutatható az igazság. A püspök ezután megkérdezte: „Az ökumenizmus az igazság megvallását vagy elkendőzését jelenti-e? A Zsinat a katolikus tanítást magyarázza-e vagy elszakadt testvéreink tanítását? Az igazság elkendőzése minket éppúgy sértene, mint elszakadt testvéreinket. Minket azért sértene, mert kétszínűség. Őket pedig azért, mert gyengéknek és az igazság által sebezhetőnek tartanánk őket.” Grotti püspök egy kéréssel fejezte be „Hagyjátok külön a tervezeteket, hadd valljuk meg nyíltan hitünket, hadd tanítsunk most is úgy, ahogy az Egyházban mindig is szoktunk; tanítsunk világosan, és ne rejtegessük az igazságot.”

Október 29-én a következő mondatról tartottak szavazást: „Egyetértenek-e az atyák azzal, hogy a Boldogságos Szűz Máriáról szóló tervezet az Egyházról szóló tervezet része legyen, annak hatodik fejezeteként?” A szavazatok megszámlálásakor 1114 voksot találtak a két tervezet összevonása mellett, a többséghez pedig csak 1097 szavazatra volt szükség. Páter Rahner – és az Európai Szövetség – győzelmét 17 szavazat döntötte el.

239-241. (A harmadik ülésszak.)

Az előző évben, a második ülésszak befejezésekor Pál pápa reményét fejezte ki a zsinati atyáknak, hogy „egyhangúlag és szeretettel elismerik Isten anyjának mindennél kiváltságosabb helyét az Anyaszentegyházban. Krisztus után Ő emeltetett legmagasabbra az Egyházban, de nincs tőlünk távol, és így az Ő tiszteletére és saját hasznunkra ’az Egyház Édesanyjának’ nevezhetjük.” E megszólítás azonban ellenállásba ütközött. Egyes püspöki konferenciák, köztük a német ajkú és skandináv országokéi állást foglaltak, a mexikói Méndez Arceo püspök pedig a Zsinat plénumán szólalt föl ellene. A lengyel Wyszynski bíboros viszont bejelentette, hogy a lengyel püspökökkel együtt saját folyamodványt adott be a titulus támogatására a pápának. A Nemzetközi Csoport aláírásokat gyűjtött egy petícióhoz, amelyet a pápának szántak. Egyik mondata így hangzott: „Hirdesse ki a Zsinat, vagyis Szentséged mint fej az atyákkal mint tagokkal együtt a következő ülésszakon a Boldogságos Szűz Máriát az Egyház Édesanyjaként.” Hasonló céllal más petíciók is születtek.

A Teológiai Bizottság azonban – anélkül, hogy megszavaztatta volna a dolgot – önhatalmúlag eltávolította a titulust az Egyházról szóló tervezet Boldogságos Szűzzel foglalkozó fejezetéből. Eredetileg a Koordinációs Bizottság egyik utasítása alapján toldották be. (Egy kompetens tekintély, Ft. Balic úr szerint az instrukció minden bizonnyal János pápa kívánságára született.)

1964. november 18-án, a „fekete hét” közepén Pál pápa egy nyilvános kihallgatáson olyan kijelentést tett, mely előzőleg titokban maradt. Ezt mondta: „Örömmel jelentjük be Önöknek, hogy az Egyetemes Zsinat mostani ülésszakát azzal zárjuk, hogy a Boldogságos Szűznek nagy örömmel az Őt megillető ’Egyház Édesanyja’ titulust adományozzuk.”

241.

Azt is bejelentette {VI. Pál pápa}, hogy a közeljövőben küldöttséget indít a portugáliai Fatimába, mely egy aranyrózsát visz majd a Fatimai Szűznek. Ily módon szeretnénk – mondta – a Mennyei Édesanya gondjára bízni az emberiség egész családját, minden problémájával és ínségével, jogos törekvésével és forró reménységével együtt.” Ezt a gesztust részben úgy tekintették, mit választ annak az 510 egyházmegyei, érsekségi és patriarchátusi elöljárónak, akik76 országból nyújtottak be petíciót Pál pápának, kérvén, hogy a Zsinat alatt ajánlja fel az egész világot Mária Szeplőtelen Szívének. A prelátusok aláírását a brazil Sigaud, Diamantina érseke 1964. február 3-án vitte el a Szentatyának. Németország és Franciaország püspökei, valamint Bea bíboros azonban ellenezték a felajánlást, s az nem is történt meg.

 

1990. Joseph Ratzinger (és Vittorio Messori). Beszélgetés a hitről. 90-91.

VM: A prefektus olyan orvosságot ajánl az Egyház, az erkölcstan és a nő krízisének megoldására, amely mindennél jobban „már konkrétan bebizonyította a hatásosságát, végig a keresztény századok során. Ennek az orvosságnak a tekintélye napjaink sok keresztényénél mintha elhomályosodott volna, pedig ez ma időszerűbb, mint bármikor.” Egy rövid név jelenti ezt az orvosságot: Mária.

Ratzinger is tudatában van annak, hogy a hívők egy része kelletlenül kapcsolódik a kereszténységnek ahhoz az oldalához, amit a mariológia jelent. Pedig ezt a II. Vatikáni Zsinat is úgy erősítette meg, mint az Egyházról szóló dogmatikai konstrukció csúcsát. „Amikor a II. Vatikáni Zsinat Mária misztériumát az Egyházéba fűzte be, olyan jelentős döntést hozott, amelynek új erőt kellett volna adnia a teológiai kutatásoknak. De éppen ellenkezőleg, a Zsinat utáni idő első szakaszában, ebben a témában, a kutatások durva töréshez, majdhogynem összeomláshoz vezettek, bár ma már a megújulás néhány jele is tapasztalható.”

1968-ban volt a 18. évfordulója annak, hogy kihirdették Szűz Mária teste és lelke mennybevitelét kimondó dogmát. Ratzinger még professzorként mondotta ekkor: „Néhány év alatt az irányzat oly módon változott meg, hogy az ember ma nehezen tudja megérteni azt a lelkesedést és örömöt, ami annak idején betöltötte a katolikus Egyház széles köreit. Azóta a dolgok erősen megváltoztak, és ma inkább azt keresik, hogy hogyan lehetne félretenni ezt a dogmát, ami akkor megigézett bennünket. Azt kérdezik, hogy mindezzel nem állítottunk-e akadályokat protestáns keresztény testvéreink elé az újra való egyesülés útján? Nem lenne-e az egyesülés sokkal könnyebb, ha ez a kő nem feküdne keresztbe az úton, egy olyan kő, amit mi is csak a közelmúltban helyeztünk oda? Azt is kérdezik, hogy egy ilyen dogma nem fenyegeti-e a keresztény jámborságot? Vajon nem térít el attól, hogy csak Urunkra, Istenünkre figyeljünk, valamint Jézus Krisztusra, a mi egyetlen közbenjárónkra, aki emberként ugyan testvérünk, de ugyanakkor egy az Istennel és maga is Isten?”

Mégis, ennek a beszélgetésnek során a bíboros azt mondotta nekem: „Bár a Szent Szűz helye mindig is lényeges volt hitünk egyensúlyában, ma olyan sürgős újra megtalálni ezt a helyet, hogy az párját ritkítja az egyháztörténelemben.”

 

1994. Don Gabriele Amorth. Egy ördögűző tapasztalatai. 17.

A krisztusközpontú alapállástól függ minden teremtmény szerepe. Nem hagyhatunk el egy Szűz Máriára vonatkozó megfontolást: ha a teremtmények elsőszülötte a megtestesült Ige, az isteni elgondolásból nem hiányozhatott minden teremtmény előtt már annak a nőnek az alakja, akitől a Fiú testet öltött. Ebből a tényből származik Mária kapcsolata a Szentháromsággal, amely miatt már a második században úgy nevezték: „az isteni háromság negyedik eleme”.  

 

 

Comments are closed.