Az Isten szavának terjesztése

 

„Timóteus, őrizd meg a rád bízott kincset. Kerüld a világias, üres fecsegést, az áltudomány ellenvetéseit, amelyeket némelyek átvettek, és el is tévelyedtek a hittől.” (1Tim 6,20-21)

„… hívd Istent tanúul, nehogy üres szóharcba bocsátkozzanak. Nem jó az semmire, csak a hallgatók tönkretételére. Törekedj rá, hogy az Isten színe előtt megbízható maradj; munkás, akinek nincs miért szégyenkeznie, s aki az igazság hirdetésében a helyes úton jár. A haszontalan, üres szócsépléstől azonban óvakodjál. Ezek ugyanis egyre inkább belesodornak az istentelenségbe, s fecsegésük úgy terjed, mint a rákos daganat.” (2Tim 2,14-17)

„Az oktalan és értelmetlen viták elől térj ki, hisz tudod, hogy csak veszekedéssé fajulnak. Márpedig az Úr szolgája ne veszekedjék, inkább legyen mindenkihez barátságos, a tanításban ügyes és türelmes. Ellenfeleit szelíden intse, hátha megadja az Isten a megtérést, felismerik az igazságot, és kikerülnek a sátán kelepcéjéből, aki foglyul tartja őket, hogy alávessék magukat akaratának.(2Tim 2,23-26)

„Kérve-kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az ő eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elő akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják. Te azonban maradj mindenben meggondolt, viseld el a bajokat, teljesítsd az evangélium hirdetőjének feladatát, töltsd be szolgálatodat.” (2Tim 4,1-5)

„Ki árthat nektek, ha buzgók vagytok a jóban? De, még ha szenvedtek is a jóságért, boldogok vagytok. Ne féljetek fenyegetéseiktől, és ne engedjétek, hogy megzavarjanak benneteket! Urunkat, Krisztust, szentül tiszteljétek szívetekben, legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek.” (1Pt 3,13-15)

 „Magad járj elöl jó példával, a tanításban légy kifogástalan és komoly. Beszéded legyen találó, megcáfolhatatlan, hadd valljon szégyent az ellenfél, mivel semmi rosszat nem tud ránk fogni. (Tit 2,7-8)

Kerüld azonban az oktalan vitát, a nemzetségfákat, a veszekedést, a törvényen való szóharcot, mert ez hiábavaló és haszontalan dolog. A tévtanítót néhány figyelmeztetés után kerüld, hiszen tudod, hogy az ilyen ember megromlott, bűnben él és saját magát ítéli el.” (Tit 3,9-11)

 *

 1945. Jézus. (Heede-1) 12.

Azt kívánom, hogy legszentebb Anyám kijelentéseit és az enyéimet most lehetőleg mindenütt megismerjék. A legtöbb ember örülni fog nekik. Lesznek azonban sokan olyanok is, akik nem fogadják el ezeket a kegyelmeket. Legszentebb Anyámra Fatimában és az én kijelentéseimre csak nagyon kevesen hallgattak. Azt kívánom, hogy neked tett kijelentéseimet lehetőleg mindenki megismerje, hogy az emberek elgondolkodhassanak felettük, és megfontolhassák azokat… Egyszer majd minden embernek számot kell adni a kegyelmekről, amelyeket nekik adtam.

1961. Szűzanya. (Kérizinen-1) 63-64.

Ne habozzatok tehát, hanem adjátok meg az égi figyelmeztetéseknek azt a tiszteletet, ami az isteni üzenetet megilleti. Olvassátok a figyelmeztetéseket! Terjesszétek körötökben annyi buzgósággal és odaadással, hogy a lelkeket felrázza és kizökkentse őket közömbösségükből és jobbá, sőt szentekké legyenek!

1966. Jézus. (Margit asszony-1)

171.

Azt a jót, amit egy lélek a velem való barátságból merít, a felebarát szolgálatába kell állítani. Sosem gazdagítok egy lelket kizárólag csak önmagáért, hanem azért, hogy szabadon adja tovább másoknak azt, amit tőlem kap.

188.

Ne aggódj semmiért! Az üzenet nem a nagyoknak szól, akik nagyok akarnak maradni, hanem kicsiny bárányaimnak. Az üzenet tanítása csak azokat hatja meg, akiknek szerető szíve van. Az Igazság diadalmaskodni fog.

Harcolni kell, nem az egyházi hatóságok ellen, hanem az Egyházért és az Egyházzal.

1967. Jézus. (Margit asszony-1) 228.

Elvész a szükséges iránti érzék az emberekben. Őszintén mondom nektek: mindenkinek legyen meg a munkája, de mindenki érezze át, szükséges neki, hogy engem szeressen és másokkal is megszerettessen engem. Üzenetem jó, de ha jó, akkor miért nem ismertetnétek azt meg másokkal? Szeretetem különböző megnyilvánulásai a szívekben szeretetem igaz voltának a bizonyítékai.

1968. Jézus. (Margit asszony-1)

334-335.

Sosem értettek még engem ennyire félre. Olyan nagy az összevisszaság, hogy szántszándékos sötétségével megvakít. A szemek mégsem nyílnak ki!

Lányom, az üzenet megfékezi a rendetlenséget. Terjesszétek gyorsan! Sok lélek megmenekül általa.

 Egyre nő a nyugtalanság a világban. Az embereket zavarba ejtik, életerejüket megroppantják. Oly sok tragédia izzik a hamu alatt! Egy szikra, és a tűz elemészti az emberiséget a szeretet és önuralom hiánya miatt.

Műveket akarok! Nem szavakat, hanem tetteket!

Azt, aki felkel a világ és szemfényvesztése ellen, meg fogom áldani, s vele leszek a jó harcban.

343.

Minden jó önmagában, aminek én vagyok az eredete.

Kedves, kicsiny lelkek! Dolgozzatok össze szorosan itt a Földön uralmam terjesztése érdekében. Bátran és buzgón ragadjátok meg azokat az eszközöket, amelyeket én inspirálok nektek, mert én veletek vagyok!

1972. Jézus. (Margit asszony-1) 444-445.

Az ima semmit sem ér, ha nem követi tett. Riaszd fel üzenetem nyomán a felelős hatalmakat – világiakat és egyháziakat –, rázd föl a közvéleményt egy kis hirdetőtáblán {?}. A televízió botránya és más hírközlési eszközök túl sokáig tartottak. A halál műve ezeken a készülékeken keresztül ömlik be az otthonokba. A legjobb keresztény családok sincsenek védve a megfertőződéstől. Ez a szennyáradat növeli a szerencsétlen fiatalság romlottságát, mélyen felkavarja még az emelkedett erkölcsi értéket őrző lelkiismeretűeket is.

Az erkölcstelenségnek el kell tűnnie, ha meg akarjuk menteni azt, aki még menthető.

1978. Jézus. (A Szeretetmű-2) 23. Szeptember 30.

Szeretetművemet jobban meg kell ismertetni. Az imafüzeteken és a Mozgalom első könyvén kívül minél előbb meg kell kezdeni egy nagyobb terjedelmű könyv kiadását, amely jobban összefoglalja a Művet és annak szellemét.

Ne aggódjatok semmi miatt sem. A megfelelő pillanatban a Szentlélek sugallni fog nektek mindent. Készítsetek elő mindent imával és áldozattal és hagyjátok gondjaitokat Szeplőtelen Anyámra. Ő, egyedül Ő szervezi meg szeretetteljesen mindazt, ami Művének terjesztéséhez szükséges.

1984. Jézus. (Boitsfort-1) 72, 75.

Október 10.

Üzeneteimet gyorsan terjesszétek el a világban, mert a világnak meg kell térnie!

Október 21.

Amit én közöltem veletek, az biztosan be fog következni! Az idők közel vannak! Üzeneteimet az egész világon terjesszétek el! Gyorsan cselekedjetek, mert az idő sürget!

 

1985. Író, Szűzanya. (Damaszkusz-1) 86-87.

Író: Ebben az extázisban a Szent Szűz válaszolt arra a kérdésre, amelyet Malouli atya intézett hozzá Myrna által azzal kapcsolatban, hogy milyen magatartást tanúsítsanak az egyházi elöljárók előtt, és hogy az eseményekről kell-e írásbeli jelentést adniuk:

Annak adjátok át az üzeneteket, aki érdeklődik iránta.

 

1987. Szűzanya. (Máriás Papi Mozgalom-1) 621-623.

Ez rendkívüli felhívásaim ideje és ti avégett vagytok itt {a san marinói cenákulumban}, mert e felhívásom eszközévé szeretnélek tenni benneteket.

Miután e hegyről eltávoztok, hirdessétek és terjesszétek gondterhelt, sürgető anyai üzenetemet, minden népnek, ahol csak megfordultok, és minden embernek, akivel csak találkoztok: Gyorsan térjetek vissza megmeneküléstek és békétek Istenéhez! A megtéréstekre adott idő szinte lejárt, napjaitok meg vannak számlálva.

Járjatok mindnyájan az Úrhoz visszavezető úton, ha meg akartok menekülni!

Szeretett fiaim, szükségem van hangokra, amelyek szavamat terjesztik, kezekre, amelyek segítenek, lábakra, amelyek bejárják a világ minden útját.

Szükségem van arra, hogy aggódó üzenetem gyorsan elérjen a Föld minden részére. Legyetek ti az én követeim és hirdessétek mindenütt aggódó felszólításomat, hogy az emberek térjenek vissza az Úrhoz. Hozzátok tehát Szeplőtelen Szívem menedékébe minden gyermekemet: hívjátok és fogjátok kézen őket, senkit se felejtsetek el.

Szeretett fiaim, útjaitokon figyeljetek a távollevőkre, a kicsinyekre, a szegényekre, a peremre szorítottakra, az üldözöttekre, a bűnösökre, a kábítószer élvezőire, mindazokra, akik a Sátán uralmának áldozataivá váltak.

Szeretném megmenteni minden gyermekemet.

Szükségem van rátok, mert segítségetekkel szeretném őket megmenteni.

A büntetés idején oltalmazni és védelmezni, segíteni és vigasztalni kell őket.

Miért nem akarjátok hangomat erősíteni, amely azért esdekel ma este nálatok, hogy menjetek el mindenhová és gyűjtsétek össze a leggyengébbeket, a legkisebbeket, a legtörékenyebbeket, a leginkább szenvedőket, a legtávoliabbakat, az elveszetteket? Hozzátok őket hozzám, mert azt szeretném, hogy mindannyian Szeplőtelen Szívem biztos menedékében legyenek.

 

1987. Jézus. (Vassula-2) 44.

Továbbadjátok üzenetemet? Megteszitek nekem? Ne feledjétek, Jézus, az Isten szeretett Fia, az egész mindenség Megváltója, az Ige az, aki megáld benneteket! Megáldom igyekezeteteket.

Akár örömmel, akár bánattal találkoztok, csak bízzatok, megsegítelek benneteket. Mindig előttetek járok, vezetlek és egyesítelek benneteket. Egyházam dicsőíteni fog engem! Elvezetlek benneteket vérző Testem belső mélységeibe. Megmutatom nektek töviseimet, fel fogjátok ismerni őket. Ne legyen más célotok, mint dicsőségem! Soha ne kételkedjetek műveimben! A Szeretet ragyog felettetek, szeretteim, igyekezzetek tetszésemre lenni! Jöjjetek, veletek vagyok! Fogadjátok békémet!

 

1988. Szűzanya. (Nadju-1) 50.

Csak akkor csillapodik le az Atya jogos haragja, ha ezeket az üzeneteket, amiket közlök veled, az egész világon ismertté teszik és megvalósítják. Akkor szűnik meg majd a megérdemelt, borzasztó büntetés.

 

1988. Szűzanya. (Ecuador-1) 49.

Terjesszétek üzenetemet, és ne féljetek attól, hogy megítélnek, vagy gúnyolódással bántják meg szíveteket, mert kevesen vannak, akik el tudják viselni azokat az akadályokat, amelyeket az Atyaisten enged meg számotokra. Ajánljátok fel szenvedéseiteket, bűnbánatotokat az Úrnak, és ne feledkezzetek meg arról, hogy Ő is szenvedett értetek. Ne ijedjetek meg, ha elestek, keljetek fel újból! Ne feledjétek, hogy Jézus háromszor esett el, mielőtt a Kálváriára ért.

 

1988. Jézus, Vassula. (Vassula-2)

143.

J: Szeretlek benneteket! Én, az Úr, keresem a lelkeket, hogy meggyógyítsam és megmentsen őket. Ó lélek!

(V: Ez a kiáltás annak a személynek szól, aki éppen most olvassa írását.)

Igen, én vagyok a te Szabadítód, kedves lélek. Hozzád jöttem, hogy meggyógyítsalak. Én, az Úr, az ajtódban állok és zörgetek. Ó szeretett lélek, magamhoz vontalak, táplállak, jöjj!

(V: A „táplállak” szó az üzenet olvasását és megértését jelenti.)

Közeledj hozzám! Széppé teszlek és megtisztítalak, minden sebedet meggyógyítom. Újjáalakítalak gyermekem. Én jöttem hozzád, én kerestelek, lélek! Jöjj, és megvigasztallak, jöjj, és pihenj meg bennem, lélek! Jöjj hozzám, és egyél engem, jöjj, és igyál engem! Halld meg Megváltód hívását, és lelked élni fog. Szeretlek kedves lélek. Patakokban folyt érted Vérem, a te üdvösségedért! Lélek! Jöjj, és megosztom veled köpenyemet! Megoltalmazlak. Menedéked leszek. Én vagyok Jézus, és Jézus Szabadítót jelent!

(V: Jézus ezt az üzenetet annak adta, ahhoz a személyhez beszél, aki éppen olvassa.)

256.

J: Mindazokat megáldom, akik segítenek isteni üzenetem terjesztésében, különösen azokat, akik szabadidejüket áldozzák nekem. Felszólításom nem lesz hiábavaló. Úgy szeressétek egymást, ahogy én szeretlek benneteket! Terjesszétek üzenetemet, még azok között is, akik kigúnyolnak benneteket. Imádkozzatok megvilágosításukért!

284-285.

J: Dicsőíts meg azáltal, hogy terjeszted üzenetemet! Mutasd meg szeretetemet a találkozókon! Vassula, „ne nézz a hátam mögé” [a következő találkozó miatt aggódtam], ne gondolj arra, hogy mi következik! Arra figyelj, hogy mit nyújt a mai nap neked!

V: Uram, helytelen dolog tervezni?

J: Azt mondtam, hogy ne aggódj a holnap miatt, ne aggódj, bízzál bennem! Szeretném, ha megértenéd, hogy ha elegendő teret adsz magadból, hogy benned lélegezzek, akkor szabadon végezhetem munkámat. Szeretném, ha teljesen megértenéd egyszer, hogy minden tőlem való, amid csak van, és hogy minden az én művem és nem a tied. Nélkülem még szemedet sem tudod kinyitni. Bízd hát magadat rám, ne engedd, hogy saját megítélésed rászedjen téged! Szeretlek, és nem akarom, hogy eless! Engem akarj, és semmi mást! Fogadd el azt, amid van, és mindent, amit én adok neked. Ne figyelj az emberek fecsegésére. Hagyatkozz rám, mert ez az én művem. Saját megítélésed mindig tévútra vezet. Hagyd, hogy úgy történjen minden, ahogy magától történik. Így munkálkodom. Ne „siettesd” a dolgokat, az eseményeket, mert a siettetéssel engem állítasz félre! Maradj tehát semmi! Hagyd, hogy minden tőlem jöjjön!

V: Uram, hogyan ismerjem fel a különbséget a „sugallat” és „saját megítélésem” között? Nagyon nehéz!

J: Kedves, megmondom: Hozzám jöjj minden lépésed előtt! Jöjj és beszéld meg velem! Imádkozz a jó tanács és a tudás Szentlelkéhez, és kijelölöm minden lépésedet. Bármit akarsz tenni, először hozzám jöjj! Én foglak vezetni, ne tervezz soha egyedül! Vassula, imádkozz a tisztánlátásért! Ne siess! Terveimet már jóval azelőtt kigondoltam, hogy megszülettél, leányom. Azzal bíztalak meg, hogy hirdesd és közvetítsed üzenetemet a világnak, de ne feledd, nem kérem tőled, hogy győzd meg őket. Akinek füle van, hallja meg! Ne feledkezz meg tehát utasításaimról, virágom!

 

1989. Szűzanya. (Nadju-1) 93.

Amikor Isten megteremtette az embert, nem azért teremtette, hogy a Sátán csordájába szegődjék. Az emberek jól tudják mindezt, ennek ellenére mégis a Sátán csordájához csatlakoznak. Ezek a lelkek, akiknek azt kellene tenniük, hogy közösen osztoznak az isteni szeretet örömében, Isten haragját provokálják ki. Ezért kell üzeneteimet gyorsan terjeszteni, hogy az emberek megjavuljanak.

 

1989. Jézus, Vassula. (Vassula-3)

30-31.

Szavam olyan, mint a lámpás, világosságot ad és fénylik, hogy minden lélek láthasson, érezhessen engem és visszatérhessen hozzám. Érted? Szeretném eloszlatni a sötétséget, amely súlyosan ránehezedik erre a világra. Azért adom nektek lámpásomat, hogy a lámpatartóra helyezzétek, nem pedig az ágy alá!

37-38.

V: Uram, órákat töltöttem a tegnap esti eredménytelen beszélgetésen gondolkozva. Túlságosan összezavart, ezért nem tudtam később közeledni Hozzád, nem mertem szemed elé kerülni szégyenemben. Mit mondtam érdekedben? Semmit. Cserbenhagytalak… Nem tiszteltelek és nem is dicsértelek, pedig Rajtad kívül senki másban nincs örömem. Elemészt az irántad való szeretet, Uram. Istenem, tartsd tisztán szívemet, és távoztasd tőlem a kísértéseket!

J: Kerüld az üres társalgást, a haszontalan beszédet! Hozz gyümölcsöt! Az én tanításomról beszélj! Én vagyok a te Tanácsadód, mindig tőlem kapsz tanácsot. Azt akarom, hogy tanítványaim legyenek tökéletesek, légy tehát tökéletes! Mindent utasíts vissza, ami gyengít téged, mint a fecsegés és az üres beszéd…

Azt kívánom, hogy légy az én visszhangom!

V: Ezt hogy érted, Uram?

J: Olvasd fel üzeneteimet az imatalálkozókon! Ezzel megdicsőítesz.

 

1990. Jézus, Vassula. (Vassula-4)

18.

V: Fegyverezzük le a gonosz lelket azáltal, hogy nem válaszolunk sem X. Y., sem más személy hasonló levelére. Ma így szólt hozzám az Úr a templomban a szentáldozás alatt:

„Akik kardot rántanak, kard által vesznek el…” „Én nem takartam el arcomat a bántalmak és a köpések elől.”

Ha válaszolsz nekik, újabb cikkek írására ösztönzöd őket. Szeretnek cikkeket írni! Fegyverezzük le őket, és ne vegyünk tudomást róluk!

29-30.

(Üzenet azok számára, akik az üzenet terjesztésén munkálkodnak:)

J: Béke legyen veled! Én vagyok az, aki eszközeimet mozgatom. Ne aggódj! Melletted vagyok gyermekem!

V: Uram? Áradj ki rám!

J: Megteszem, ha engeded. Hagyj magadban teret számomra! Szeretlek! Felfogod-e, hogy az én segítségemmel válik ismertté üzenetem? Nálam van minden ajtó kulcsa! Ha akadály mutatkozik, ne feledd, hogy én engedtem meg saját dicsőségemre. Légy óvatos művemmel, és ezt mondom mindenkinek, akit arra választottam, hogy magjaimat elszórjam. Akiben csalatkozom, annak helyét mással töltöm be. Légy okos, mint a kígyó, de ártalmatlan, mint a galamb! Ne félj senkitől! Légy éber a veszélyekkel szemben!

Bízzatok egymásban! Együtt munkálkodjatok! Maradjatok meg szeretetemben!

Ne feledjétek, hogy nem ti kerestetek engem, hanem én választottalak, neveltelek, én változtattalak meg és én tettelek buzgóvá benneteket.

Én adtam nektek a feladatot, hogy menjetek és hozzatok gyümölcsöt. Én rendeltelek benneteket erre a munkára. Szeretlek benneteket, és mindvégig vezetni foglak.

Tartsatok ki mindvégig!

Ne aludjatok, és ne adjatok helyet a Sátánnak! Maradjatok ébren! Pihenjetek, amikor szükséges, de ne hanyagoljátok el művemet!

Tegyetek meg mindent, amit tudtok, a többit én magam teszem meg. Én vagyok az ajtó, és senki sem mehet be országomba, csak rajtam keresztül.

85.

J: Te, aki most ezt olvasod, akarsz-e velem törődni? Akarsz-e bárányaimmal törődni?

Ne mondd: „Ne zavarj, nem tudok odamenni, nem tudom ezt megtenni Neked!”

Mondom neked, aki ezt olvasod, hogy áldásaimat annak adom, aki segít e ház ínségén, mert bármit teszel, még a legkisebb dolgot is nekem teszed. Légy áldott, aki meghallgatsz engem, és megteszed Atyám akaratát. Aki e ház ínségén segít, azt gazdagon megjutalmazza Atyám a Mennyben.

Mégis óvakodj azoktól, akik nehézséget és bajokat okoznak. Kerüld el őket! Tégy mindent állhatatosságban, abban a békében, amelyet én adok neked! Tégy mindent szeretettel a Szeretetért! Csak szeretetet kérek, ezt soha ne feledd!

86.

J: Bőséges táplálékkal fogom felfrissíteni a Földet, és csupa jóval töltöm el maradékomat. Örökké tartó szeretettel szeretlek benneteket, és kitartok irántatok érzett szeretetemben.

Engedd meg nekem, te, aki soraimat olvasod, hogy neveljelek. Ha elfogadod tanításomat, visszahozlak magamhoz, örökbe fogadlak, és megtanítalak törvényemre. Megvigasztallak, ahogyan az anya vigasztalja gyermekét. A Szeretet szeretetet kér.

 

1991. Jézus. (Vassula-5) 155.

Keresd az igazságot leányom! Boldog az az ember, aki követi tanácsomat. És hadd mondjak még valamit. Én, a Felkent, körülveszlek benneteket tüzemmel, és felemésztelek benneteket, hogy új életet adjak lelketeknek. Már csak kevés idő van. Az irgalmasság és a kegyelem ideje majdnem véget ért. Nem titkolom el terveimet, és nem rejtem el Arcomat, hanem kinyilvánítom, mint eddig még sohasem.

És nektek, szeretteim, az a dolgotok, hogy menjetek és terjesszétek el ezeket az üzeneteket a második Pünkösdről, és arról, amit a Szentlélek tanít.

 

1992. Jézus, Vassula. (Vassula-7)

11-12.

J: Hallgasd meg tanácsaimat: Ne merülj ki! Házamért emészt téged a buzgóság, és örülök lelkesedésednek, hogy dicsőítesz engem. A Vőlegény mégis azt mondja menyasszonyának: Békében prófétálj, és engedd meg Szentlelkemnek, hogy vezetőd legyen! Szentlelkem nem fog erődet meghaladó terhet rakni rád, ezért ne nyújtsd túl hosszúra a kérdések és a találkozók idejét! Lelkem irányítani fog téged, hogy eleget tegyél nekik, csak a lényegest kell megtenni! Szolgálj alázattal, mondj el és taníts mindent, amit adtam neked! Így meg fogsz dicsőíteni engem. Ügyelj arra, hogy mit tanítasz! Csak azokat a szavakat add tovább, amelyeket én adtam neked! Ne tégy hozzá, és ne végy el belőle! Szenteld magad nekem!

Azért emlékeztetlek minderre, hogy tökéletesen add tovább tanításomat. Azt akarom, hogy visszhangom légy, és azok, akik téged hallgatnak, felismerjék az én hangomat. Mindig gondosan válaszd meg a helyes utat!

42-44.

(Üzenet azok számára, akik ezekért az üzenetekért dolgoznak.)

J: Gyermekem, bízzál bennem! Saját erődből még kisujjadat sem tudod felemelni. Tőlem származik minden hatalom. Viszonzásképpen ajánld fel nekem most akaratodat! Várakozom.

V: Az én akaratom a Tiéd!

J: Én, Jézus, mondom neked: te jóindulatomat élvezed, mert hatalmam alatt állsz. Mondd meg mindazoknak, akiket Szívem kiválasztott, hogy sohasem hagyom el őket. A Jegyes fog gondoskodni mindarról, amire szükségük van.

Mindenki lássa meg bennük az igazi tanúkat! Mindenki ismerje fel részvételük módjáról, hogy igazság van bennük. Kiküldöm őket, hogy szembenézzenek a világgal. Tartózkodniok kell az éles kritikától, nehogy megölje vagy megossza őket nyelvük. Egyikük sem érdemelte meg ezt a kegyelmet. Én, Jézus, kínáltam fel nekik ingyen. Ezért egyikük se kérjen érte pénzt! Az erős támogassa a gyengét, a gazdag a szűkölködőt! Ahogy mondtam: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,35). Annyit mindig fogok nektek adni, hogy fedezze kiadásaitokat, ezért soha ne tegyetek engem próbára! [Jézus úgy érti, hogy senki ne vállaljon adósságot, bármely személy vagy hely felé.] Legyetek egyek bennem és egymással! Megpróbáltatásaitokban ne adjatok helyet az elkeseredésnek! Tegyétek meg mindazt, ami tőletek telik, a többit én teszem meg.

 

1993. A mennyei Atya, Jézus. (Vassula-8)

15.

A mennyei Atya: Az a parancsom számodra, hogy szeress, írd le üzeneteimet, és országról országra járva hirdesd Szavaimat! Légy visszhangom! Hallja meg, akinek van füle, és ne hallgassa, aki nem akarja! Én irányítom tetteidet, és én is áldom meg, ezért ne félj! Az idő rövid, cselekedj késedelem nélkül, ez is az én parancsom. Fiam Szíve megtört, és nem tudom tovább elviselni szomorúságát.

46.

J: És nektek, akik saját házamból jöttök, és ezt mondjátok: „Ezek a próféták hazugságot jövendölnek Isten nevében. Nem az Isten küldte őket. Jövendöléseik azokat veszik célba, akiket Ő a legjobban szeret.”, mondom nektek: Azok a próféták, akiket nem én küldtem, de az én Nevemben jövendölnek, csak az eljövendő jó dolgokról fognak beszélni.

Az én prófétáimat azért küldtem hozzátok, hogy féltő aggodalommal kérjenek: „Tartsatok bűnbánatot!, mert Isten haragja lángot vet és megéget benneteket!” De ti nem figyeltek, és fenyegetésnek veszitek, amikor prófétáim fájdalommal kiáltják: „Tartsatok bűnbánatot!”, mert a romboló már ott van minden városban, és egyikőtök sem menekül meg tőle. A völgy óriási sírrá vált. „Tartsatok bűnbánatot, vagy ti is ott fogtok meghalni!”

De ti nem figyeltek.

 

1994. Jézus. (Vassula-8) 123.

Gyermekem, mindaz dicsőségemre van, amit érdekemben teszel. Tégy meg mindent, amit meg tudsz tenni, a többit én teszem meg. Soha ne félj! Én tudom, hogy te mennyit tudsz adni, ezért ami hiányzik, azt én adom meg és betöltöm a hiányt.

 

1995. Jézus. (Vassula-9)

17.

Emlékeztesd tanácsadódat (O’Carrol atyát), hogy mennyire tetszik nekem az áldozat, és a nagylelkűség is kedves szememnek. Emlékeztetni kívánlak mindkettőtöket, hogy mennyire fontos az én ütememben követni üzenetem sürgősségét. [Jézus léptei gyorsabbak.] Szembekerültetek az eljövendő nagy események hajnalával.

A szívetek lásson munkához! Legyetek jók egymáshoz! A langyosság nem tetszik munkátokban.

28.

Vassula, emlékeztesd azokat, akik az „Igaz élet Istenben” üzenetért dolgoznak, hogy én választottam őket! Ha valaki mégis csalódást okoz nekem, felcserélem mással. Azt óhajtom, hogy mindegyikük tartson lekiismeretvizsgálatot, és imádkozzék, hogy meg tudjon nyílni. Próbálják felismerni, hogy mi hiányzik belőlük, és mit kérek tőlük! A Sátán figyel benneteket, és megesküdött, hogy leállítja tervemet azáltal, hogy akadályokat állít, és erős ellenzéket vet be. Fenyegetései nap, mint nap eljutnak az Égig. Késlekedés nélkül, keményen és készségesen dolgozzatok! Kedvemért dolgozzatok az én Lelkemmel, és ne a ti lelketekkel!

Ha valaki saját hasznára, szeretet, öröm és önátadás nélkül dolgozna, újból közbe fogok lépni…

29.

Úgy viselkedjék körülötted {Vassula} mindenki, aki szintén szeretet-himnuszomért munkálkodik, mintha már nem volnál közöttük! (Vagyis: lássanak munkához!) Munkád gyümölcse az ő kezükben fog megsokszorozódni. [Megértettem, hogy az „Igaz élet Istenben” c. írásokról és a találkozókról van szó, amelyeken tanúságot tettem.]

 

1997. Jahve. (Vassula-11) 35-36.

Légy olyan, mint egy hangos könyv, és beszélj! Mondd el, amit én mondtam neked!

Törd meg a halál csendjét, és idézd Szavaimat! Ismertess meg azokkal, akik sohasem kerestek engem, hogy elgondolkozzanak azon, hogy ÉN VAGYOK, AKI VAGYOK az ő Vőlegényük. Ez olyan misztérium, mely nemcsak a hitehagyottakat hívja ki, hanem mindazokat, akik prédikálják ugyan Szavamat, de sohasem találkoztak velem, és nem is ismernek engem.

 

1998. Szűzanya. (Nadju-3)

43.

Mert nem tartották be a szövetséget velem, én sem törődtem velük. Ha Isten ezen szavaira nem figyel föl a világ, te is felelős leszel, mert nem adtad tovább őket {azt} másoknak, amit kaptál. Ezért hát nagyon igyekezz továbbadni, amit kaptál! Ne sopánkodj! Ne siránkozz! Ne bánkódj a világban észlelt rossz miatt!

50.

Kedves gyermekeim! Gyermekeim, akiket azért hívtalak, hogy Jézus Szent Szívének és az én Szeplőtelen Szívemnek legyetek apostolai, gondoljatok mindig rám és egyesüljetek velem! Munkátok, amelyet az Úrnak és nekem végeztek, sok fájdalmat jelent majd számotokra. Tudjátok meg azonban, hogy minél több szenvedésben lesz részetek, annál több lesz érdemetek, és annál nagyobb lesz jutalmatok az Égben. Ajánljátok föl tehát szívből mindezeket a gyötrelmes szenvedéseket. Az időt nem lehet már tovább halasztani. Nincs már lehetőség a késlekedésre.

Az a kívánságom, hogy mindegyiktek a legnagyobb bátorságot tanúsítsa egységben a szeretet erejével.

Maradjatok mindvégig hősiesek és hűek, hogy Szeplőtelen Szívem sürgető kéréseit, és égő szeretetemet ismerje meg a világ.

Bármilyen kínlódva vonszoljátok is magatokat egy veszélyes hegyoldalon, miközben azon fáradoztok, hogy megismerjenek engem, a gyötrelem rövid ideig tart. Ez azért van így, mert palástom alatt védelek benneteket. Ez mindig tárva van előttetek, hogy oltalma alatt az Égbe jussatok.

 

*

 

1948. ß 1982. Josef Holzner. Szent Pál.

66.

A damaszkuszi testvérek alighanem felszabadult sóhajtással fogadták Saul távozását. A kisebb szabású szellemek közül még a legjobbak sem tudnak szabadulni egy bizonyos kellemetlen érzéstől, amit egy forrófejű embernek, mint Pál volt, lenyűgöző nagysága okoz.

131.

A pillanatnyi siker{telenség} alapján való ilyen ítélkezés rövidlátásra vallana. Isten hosszú távra állítja ki a váltóit! „Sok dolognak előbb sikertelenségen, félreértésen kell keresztüljutnia, hogy érvényesülni tudjon és feltárhassa igazi lényegét.”

224.

{Pál} Sohasem érezte olyan mélyen, mint most, hogy a hamis bölcsesség mekkora akadályt tud gördíteni az ember megújítása elé.

226.

Mert az Evangélium előtt a legnagyobb akadály nem a bűnös test gyengesége, hanem a szellem büszkesége.

316.

Amilyen iskolázott gondolkodó volt Pál, azt belső megtapasztalásból tudta, hogy éppen a legértékesebb van minden értelem fölött és értelmen túl; és hogy az isteni világgal szemben, ahogy az Jézus Krisztusban föltárult előttünk, egy minden eddigitől teljesen különböző lelki magatartásra van szükség. Az a magatartás ez, amit Szent Ágoston Izajás próféta szavaiban a keresztény ember lényeges vonásának ismert fel: „Nisi credideritis, non intelligetis – Ha már előbb nem hisztek, nem juttok el a megértésre” (25.j.).

387-388.

Ha az ember érintkezésbe kerül Krisztussal és a felsőbb világgal, és vár „alkalmasabb időre”, amikor majd jó hangulatban lesz, egyre valószínűtlenebbé válik, hogy ez az alkalmas idő megérkezik. Minden visszautasítás csak még jobban megkeményíti a szívet. Semmilyen jég sem olyan kemény, mint az, amely egy kissé megolvad a felületen, de újra megfagy, mihelyt lemegy a Nap, állítja egy angol mondás.

397.

Vallásos érdeklődés, a vallási kérdéseken való el-elgondolkodás még nem vallás, de elvezethet hozzá. Csak ha már az egész belső ember szellemi rezonáló közeggé válik, jut el az új életalakító igazságtól való belső meggyőzöttségének abba az állapotába, amely nélkül nincs megtérés. A kereszténység nem puszta bölcselkedés, hanem új élet, újjászületés. Ehhez azonban megrázó élmény kell, …

400.

A kereszténység minden bizonnyal nélküle {Pál nélkül} is eljutott volna a Földközi-tenger túlsó partjaira; Isten nem szorul rá pont egy emberre. Ha azonban igénybe veszi egy ember szolgálatát, akkor ez a továbbiakban rányomja az isteni műre a maga bélyegét. Manapság alig gondolunk arra, hogy mekkora erőre, elszántságra, világos látásra és szívósságra volt szükség, hogy el ne tévedjen ott, ahol mindenki más inogni kezdett, és hagyta, hogy a múlt hatalmai megfélemlítsék. De ezt a kitartó erőfeszítést teljes siker koronázta, mert csak az erős akaratú és a meg nem alkuvó ember áll szövetségben a jövővel.

 

1987. Daniel-Rops. Jézus és kora. II.

47.

Az emberek nehezen értik meg azt, ami nekik nem tetszik.

59-60.

Az Ószövetségben a nagy, ihletett próféták hányszor fizettek az életükkel merészségükért! „Megkövezték, kettéfűrészelték, agyonkínozták…” (Zsid 11,36), karddal lefejezték, vagy legalábbis bebörtönözték őket. Ez volt szokásos sorsuk. Kemény dorgálásban nem azt vágta-e Jézus kora zsidóinak arcába: … a próféták gyilkosainak vagytok a fiai!” (…) Jézus mindenki másnál merészebben beszélt. Az ember hajlik arra, hogy ebben lássa minden vele szemben támadó ellenkezés legfőbb okát. Nem más ez, mint a Rossz ősi gyűlölete a Jó iránt, a sötétség szelleméé a Világosság iránt.

210.

Annak viszont, aki tudja, hogy a világ végső magyarázata megközelíthetetlen a „miért” és a „hogyan” számára, a feltámadás a jelek jele, foglalata és igazolása azoknak a misztériumoknak, melyekben élünk.

 

1992. Jáki Szaniszló. Az Ország kulcsai. 51-52.

Ami a nyilvános vitákat illeti, a gnoszticizmus az írott szavakra alapozta érveit, amelyek még a kinyilatkoztatásban is több árnyalatot tartalmaznak. Egyetlen szó, valójában bármelyik szó elég alapot adhat ahhoz, hogy egy állítás elfogadhatóságát egyszer s mindenkorra megtagadják. Bármelyik okos dialektikus kezében bármely szó hatékony eszköz lehet annak bemutatására, hogy ellenfelének érvelése, aki az írott szavakat tekinti a fellebbezés végső fórumának, sohasem lehet bizonyító erejű. Ennek oka az, amit Whitehead olyan találóan „a tökéletes szótár csapdájának” nevez. A szigorúan mennyiséget jelölő szavak kivételével a szavaknak olyan jelentéseik is vannak, amelyek körvonalai határozatlanul elmosódnak és részlegesen még más szavak jelentésével is átfedik egymást. Így a szótárszerkesztők a végtelenségig tökéletesíthetik a legtöbb szó meghatározását. A szavak olyanok, mint az ember kezéből könnyen kicsúszó halak. Megfelelő háló nélkül a szavak nem őrizhetők meg jelentésük közvetítésére, anélkül, hogy ne legyen lehetőség további kivételek számára egy adott szövegkörnyezetben. Ilyen háló nem szőhető további szavakból, ha egy önmagába visszatérő körben való érvelést el kívánunk kerülni. A merőben természetes értekezésnek nincs biztosítéka az ellen, hogy ne vonják be ebbe a körtáncba, amelynek tudós akadémiák, tekintélyes egyetemek és tudományos folyóiratok mindennapos tanúi.

Az olyan beszédtől, amely természetfeletti eredetet és tartalmat igényel magának, valóban elvárható, hogy az ilyen szánalmas sors ellen beépített védelme legyen. A védelem, vagy a fent említett háló csak az élőszó lehet, amelyet egy tekintély mond ki, meghatározva ez által minden további vita és következtetés során a vitatott szó jelentését. A gnosztikust természetesen nem zavarja a szavak belső bizonytalansága, még kevésbé az írott szavaké, amelyeknek nincs belső védelme az ellen, hogy azokat egynél több értelemben használják. Számára elegendő, mivel álláspontja logikus érvekkel nem cáfolható, hogy szabadon megválaszthatja annak értelmezését, azaz bármely értelmezést. A gnosztikus fő célkitűzése hajdan és ma egyaránt: a szubjektív értelmezés és az egyéni tekintély elvének biztosítása.

 

2003. Jáki Szaniszló. Eredeti bűn? 8.

(…) semmi sem lehet az értelemben, hacsak nem eredt az érzéki tapasztalatban. A legélesebb formája ennek a mondásnak Aquinói Tamás ama állítása, hogy az ember az értelem kategóriáit is abból szerzi, amit az érzékek adnak neki. A tréfás példa pedig a mondás: Amit az ember már nem lát, arra már nem is gondol. Az ember értelme nem a tiszta szellemé, amely intellektuális felfogását minden erőfeszítés nélkül fenn tudja tartani. Az embernek fel kell frissítenie az értelmét emlékezete módszeres felfrissítésével, vagyis visszatérve az érzékelhető bizonyítékhoz, legyen az csupán a nyomtatott szó.

 

2003. Jáki Szaniszló. Newman kihívása.

2.

Itt is, mint mindig, ha {Newman} látta, hogy nem rosszindulatból, hanem tájékozatlanságból szállnak szembe vele, kedves volt, de hű maradt magához.

(…) Nem tarozott azok közé a tapintatos emberek közé, akik rafinált módon igyekeztek elleplezni a súlyos véleménykülönbségeket. Éppen az ellenkezője volt az ügyes diplomatának, aki kompromisszumokkal él, és ezek eredménye mindig a komoly témák elkendőzése.

43.

Ha Newman ma élne, emlékeztetne egy, a „tapasztalattal” már jóval az ő ideje előtt igazolt igazságra. A szekularizációnak ebben a fékevesztett rohanásában már nem elég a Bibliát lengetni, amint azt a fundamentalisták, az evangéliumiak és a naiv katolikus bámulóik teszik. Newman figyelmeztetett: „A tapasztalat bizonyítja, hogy a Biblia nem felel meg olyan célra, amelyre sohasem szánták”. Elismerte, hogy a Biblia esetenként eszköze lehet ugyan egyes emberek konverziójának, de az is csak könyv – bár kinyilatkoztatott könyv –, és ezért nem kivétel az összes könyvekre vonatkozó igazság alól. „Ugyanis egy könyv sem tud ellenállni az ember vad, élő értelmének”. Newman arra gondolt, hogy a nyomtatott szöveg önmagában nem tud versenyre kelni az élő ész vad dinamizmusával. Az utóbbi mindig hajlamos a magyarázkodásra, azaz kiforgatja és elferdíti azt, amit a szöveg mond.

 

 

Comments are closed.