„Miért ítéled el tehát testvéredet vagy miért nézed le embertársadat? Hiszen mindnyájan Isten ítélőszéke elé jutunk. Ezt mondja az Írás: Amint igaz, hogy élek – mondja az Úr –, előttem meghajlik minden térd, s minden nyelv magasztalja az Istent. Tehát mindegyikünk magáról ad számot Istennek. Ezért többé ne ítélkezzünk egymás fölött, inkább legyetek azon, hogy a testvér miattatok ne ütközzék meg s ne botránkozzék. (Róm 14,10-13)
*
1964. Szűzanya, Jézus. (Savoyen-1)
15.
Szűzanya: Mindig figyeljetek a lelkiismeret szavára! Istennek minden egyes lélekkel terve van. Ne ítélkezzetek tehát egymás fölött! „A pislákoló mécsest ne oltsátok ki”, hanem próbáljátok alázatos szívvel felfedezni a szeretet szikráit a többi emberben. Mutassátok meg nekik a keresztet, és tárjátok eléjük megfeszített isteni Fiamat. Akármilyen kicsi is az emberekben ez a szeretet-szikra, mégis minden lélekben ott szunnyad, legyen akármilyen vallású, vagy életfelfogású is. Mindezeket a kis szikrákat egyetlen lánggá kell egyesítenetek! Akkor a közös felajánlás által mindenkit magával ragad majd annak a hatalmas szeretettűznek a fénye és a melege, amellyel az Atya az egész világot lángba akarja borítani. Ez Jézus Szent Sebei és az én közbenjárásom által fog megvalósulni. Közreműködésetekre mindig számítok.
24.
J: Az egyik fő dolog, amely leginkább lassítja Országom építését: a kritizálás – akkor is, ha azt a jó szándék ürügyével teszik –, vagyis az intézmények, s a nekem szentelt személyek kritizálása. Ezzel az egységet bomlasztják.
Ha a „Segítőtársakat” az a kísértés éri, hogy ítélkezzenek, gúnyolódjanak, valakit megvessenek, vagy megszóljanak, s mások hibáit vagy tévedéseit hangsúlyozzák, akkor jöjjenek hozzám, szelíd és alázatos Szívemhez, meneküljenek Oldalsebembe, és végezzék el újra az Irgalmasság felajánlását. Akkor meg fogják érteni, hogy mi az, ami szükséges: az irgalmas szeretet. Ez felajánlja magát az Atyának, hogy csillapítson és megvigasztaljon.
1967. Jézus. (Margit asszony-1) 292.
Ebben a bűnös lélekben ugyanúgy jelen vagyok, mint bárki másban. Ő bizonyára nem tudja. De neked tudnod kell ezt, amikor ítélkezel róla. Anélkül, hogy a magatartását elfogadnád, tisztelned kell őt miattam.
1972. Jézus. (Margit asszony-1) 449-450.
Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket! Én megbocsátottam ellenségeimnek, és szerettem őket.
Ó, gyermekeim, ha bennem élnétek, elég erősek lennétek ahhoz, hogy legyőzzétek magatokban a gőg és a széthúzás lelkét, amely gyötör benneteket.
Fordítsátok felém szíveteket. Én vagyok üdvösségtek. Azért jöttem, hogy megmentselek mindnyájatokat, még a legbűnösebbeket is. Meghiúsítanátok művemet azzal, hogy megtagadjátok mindenki iránt az irgalmas szívet. Meg kell menteni a lelkeket az őket körülvevő veszélytől! Szenteljétek ennek magatokat, szeretettel fogadva minden napnak a keresztjét! A személyes érdeknek, az önszeretetnek, a “mit szólnak majd”-tól való félelemnek szememben nincs semmi értéke.
Alázat! Kedvesség! Megbocsátása az igazságtalanságoknak! A béke jóakaratú emberének mindezt tettekre kell váltania, hogy béke legyen!
Sok szeretetet adni magunk körül annyit tesz, mint fölfegyverezni a bűnre hajló lelkek javára az isteni irgalmasságot. Ami megtörtént, megtörtént is marad, és egyedül nekem van hatalmam ítélkezni.
Megvédeni a jót nem azt jelenti, hogy hagyjuk elmerülni a bűnöst bűnében, hanem szeretettel segíteni neki, hogy kilábaljon belőle. Akik méltók arra, hogy Isten fiainak hívják őket, alázatosak és szelíd szívűek. Szidalmazni az ellenséget annyi, mint a szintjére süllyedni. Megpróbálni megérteni őt, ez az életszentség kovásza. A lelkek megmentéséhez sok gyöngédség kell. Akiben nem él elevenen ez a vágy, nem lehet valóban “kicsiny lélek”.
Nem az igazakért jöttem. Szeretetem és irgalmam várja a bűnösöket, bármilyenek is legyenek. Igazságosságomra csak akkor kerül sor, ha már minden kísérletezésem hiábavalónak bizonyult.
1990. Jézus. (Vassula-4) 58.
Béke legyen veled! Leányom imádkozz! Dicsőíts, amiért kiemeltelek a halál birodalmából, és megengedtem, hogy belépj békém és szeretetem világába, és benne élj! Türelmesen tanítottalak az ősök tudományára.
Ezért ne ítélj el senkit, aki még nem tudja megkülönböztetni jobb kezét a baltól!
Légy oly megértő, mint amilyen én vagyok!
Ne ítélj meg senkit, és téged sem fognak megítélni. Ne ítélj el senkit, és téged sem fognak elítélni.
Állj ellen a gonosznak, és jósággal győzd le!
1992. Jézus. (Vassula-7) 69.
Imádkozz azokért, akik hihetetlen cselszövéseket terveznek Szentlelkem ellen, és ne ítéld el őket, nehogy végzeteddé váljék az ő végzetük! Hagyd, hogy én figyelmeztessem őket! Szeretetben tégy mindent!
*
1983. Farkasfalvy Dénes. A Római levél.
179-181.
… Pál a veszélyt egymás kölcsönös megítélésében látja. Amennyiben hívőkről van szó, adjanak egymásnak elég szabadságot, hogy különböző módon éljenek…
A különböző vallásos szokások és gyakorlatok indoka mindenképpen helyes, amíg a hit megvan. Így tehát minden esetben a hit kifejeződéséről van szó, amit kölcsönösen tiszteletben kell tartanunk…
… közösen egy és ugyanazon ítélet alá esünk, azaz nem egymás ítélői, hanem az ítéletben egymás társai vagyunk. Aki elítél, az ezt az ítélőszék előtti közösséget tagadja meg. …
Amikor Pál az „obszervanciák” kérdését relativizálja és a belső szándék fontosságát hangsúlyozza, az egymáson való ítélkezés méregfogát akarja kihúzni: a szíveket egyedül Isten ismeri, az emberi ítélet tehát merészség, mert az ember evvel önmagának olyan tudást és hatalmat tulajdonít, ami csak az Urat illeti meg.
1985. G. K. Chesterton. Igazságot! 141.
A keresztény morál sohasem mondta az embernek, hogy el fogja veszíteni a lelkét, hanem azt, hogy vigyázzon rá, hogy el ne veszítse. Röviden: a keresztény morál szerint bűn azt mondani valakire, hogy kárhozott, de szigorúan vallásos és filozofikus azt mondani rá, hogy kárhozandó.
1990. Paul Josef Cordes. A lelket ki ne oltsátok! 58.
Egyedül Isten szava ad eligazítást. „Miért ítéled el testvéredet, vagy miért nézed le embertársadat? Hiszen mindnyájan Isten ítélőszéke elé jutunk? (Róm 14,10). A Szentírás azt mondja nekünk: Krisztus mindannyiunk Ura. Minden megkeresztelt Őrá irányultan él; az Ő tulajdonaként élünk és halunk. Hogyan ítélhetné meg hát egyik a másikat az újrakezdésben mutatott buzgalmáért, avagy azon kísérletéért, hogy mélyebben gyökerezzék az örökölt hagyományokban? Isten ítélőszéke előtt éppen elég lesz mindenkinek magáért helytállnia és önmagáról számot adnia. Mások megítélése csak eltereli a figyelmet a fontosabb feladatról: önmagunk megismeréséről és önmagunk megítéléséről.
Az Egyház története sajnos azt mutatja, hogy az egyházi megújulási próbálkozásokkal szemben ezt az útmutatást többnyire figyelmen kívül hagyják – bizonyára azért is, mert a buzgók némelykor túllőttek a célon. Számtalan akadály merül fel, amikor egy csoport megkísérel újra beépülni az egyházi struktúrába, hogy másokat Isten iránti nagyobb önátadásra vezessen.
1997. Ralph Martin. Mit mond a Lélek. 266.
„Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” (Lk 6,27-38). {Vö. Mt 5,39-46; 7,1-2. 12.}
Amikor Jézus az ítélkezés, mások lenézése ellen szól, akkor nem a jó és a rossz közötti különbségtételt akarja megszüntetni. Nem azt akarja eltörölni, amit a Szentírás máshol kifejezetten javasol, vagyis egymás figyelmeztetését, buzdítását, az igazság kimondását a szeretetben. Nem akarja, hogy felhagyjunk azok megkeresésével, akik a bűn rabságában sínylődnek, hogy megtérésre, az Úrhoz való visszatérésre, a bűnnel való szakításra buzdítsuk őket. Nem tiltja meg az állásfoglalást azokban az esetekben, ahol ez a feladatunk. Nincs ellene annak, hogy legitim egyházi bíróságokhoz forduljunk komoly ügyekben.
Ami ellen Jézus itt fellép, az az elvakult, önelégült határozottsággal kimondott ítélet egy másik ember Isten előtti értékéről, helyzetéről. Erre ugyanis egyedül Istennek van joga. Az ilyen ítélkezés, az azzal járó együtt járó felmentés vagy elmarasztalás kizárólag Isten hatáskörébe tartozik.
Hangsúlyozom, Isten azt várja el, hogy mindent alázatos, állhatatos és könyörületes szeretettel tegyünk, és nem akarja, hogy ezt a szeretetet kizárólag a saját táborunkra korlátozzuk: a velünk egyívásúakra, a saját osztályunkbeliekre, a saját felekezetünkre vagy egyházunkra, mozgalmunkra vagy közösségünkre, saját fajtánkra vagy nemünkre, a saját „vallásunkra”.
*
PPKE-304. Valtorta Mária: A rómaiakhoz szóló levél magyarázata. Ne ítélj! (Róm 2,1)
Az Apostol azt mondja: „Nincs számodra mentség; aki ítélkezel. Mert amikor mást elítélsz, magadat marasztalod el, hiszen ugyanazt műveled te is, ítélkező.”
Kihez beszélek? A közönséges hívőhöz vagy a nyáj választott részéhez? A választott részhez beszélek. Mert az én beszédem kovász, amelynek meg kell kelesztenie a tiszta lisztet, az áldozat lisztjét, hogy ez a liszt, tökéletességével, kovásszá váljék a nagy tömegben, a többé-kevésbé erősen megszitált lisztben.
Amikor a háziasszony kenyeret akar sütni, nem a tisztátalan, korpával teli lisztet veszi, hogy élesztőgömböt csináljon belőle, hanem a legjobb lisztet, és összekeveri tiszta vízzel, és félreteszi, hogy megkeljen, kovásszá alakuljon, amely megkeleszti a tisztátalan lisztet is, és ehető kenyeret csinál belőle. A pászkában nem volt élesztő, de akkor tiszta lisztet használtak az ostyához, hogy ehetők legyenek a lángoló tűzön sütött kis, lapos pogácsák.
A Bárány nyájának választott része – a Bárányé, aki a Pásztor, aki az Élet Kenyere, aki az Úr – maga az áldozathoz való liszt. Azoké az áldozatoké, akik egy lelki áldozatban – az Új Törvény áldozatában – jönnek, sőt önként helyezik magukat az oltárra, mint valami emléktárgyat, mint kellemes illatú adományt, amely az áldozati oltáron ég. (Lev 2)
A régi szertartás, amelyet liszttel vagy hússal mutattak be, elégetve, átkerül az újba, de új és jobban megválasztott formákkal. Az ég oltárára csak a szent emberek áldozatát helyezik, úgy, amint a föld oltárain sem mutatnak be más Testet és Vért, csak az Istenemberét. És ez azért van így, hogy az Istenember legyen a példakép az emberek számára, akik az evangéliumnak engedelmeskedve ember-istenekké válnak: És azért is, hogy szeretetük által papokká és áldozatokká váljanak, és felajánlhassák és bemutathassák áldozatukat az ég egyetemes oltárán Isten dicsőségére és a világ megváltására.
A nyáj választott részének ezek az egyes, kiválasztott áldozatai képezik a kovászt, ami megkeleszti a nagy nyáj selejtes részének tisztátalan tömegét, és anélkül, hogy tudatában lenne, hozzásegíti az embereket a kelesztésnek ahhoz a csekély fokához, amely kialakítja őket annyira, hogy a nyáj részévé válhatnak.
Ezért beszélek a választott részhez, ahhoz, amelyik működik, jóllehet rejtve és látszólag nincs is jelen, és többet ér titkos működésével mindazok nyílt cselekedeteinél, akik néha zajosan, néha követelőzve, máskor kevélyen – azzal a kevélységgel, amely megrontotta Izrael papságát, írástudóit és rabbijait – azt gondolták, hogy mindent ők tesznek, és ezzel sok érdemet szereznek. Ezeknek mondom: „Nincs mentség számodra, mert amikor elítélsz másokat, önmagadat ítéled el, mert ugyanazt teszed, amit elítélsz.”
Ehhez a részhez beszélek, vezeklést, engesztelést és tökéletes szeretetet kérve, hogy legalább Krisztus nyájának oktató része, ennek a nyájnak többé kevésbé kis pásztorai, amikor ők maguk nem a választott részek, nem „áldozati ostyák”, legyenek legalább elvegyülve a selejtes részben – a mai keresztények meg nem felelően formált többségében – és a választott rész: az áldozatok, akik oszlopokként fenntartják Isten templomát, Egyházam védőfalai, aranylépcsők, amelyeken a nyáj gyengéi fel tudnak menni Istenhez, minthogy nem tudnak hozzá repülni, a lámpások, amelyek jelzik az utat, sőt: a csillagok, amelyek megmutatják a Krisztus szívén végződő utat.
Az áldozati lelkekhez beszélek. Az Istenségnek szüksége van szent és tiszta áldozati lelkekre, akiket szeretetük tett szeplőtelenné, megtisztítva az emberi gyengeségektől. Szüksége van az áldozatokra. A szeretet áldozataira, akik jóváteszik a Szeretet minden megbántását. Engesztelő áldozatokra, a világ bűneinek jóvátételére. Megtisztító áldozatokra. A bűn bűze beteggé teszi a világot; és felszáll az égbe, annyira kiterjedt és erős. Tisztítsátok meg a teremtett világ hatalmas katedrálisát, hogy Isten még irgalmasan rá tudjon tekinteni és megmentse!
És örüljetek, hogy Isten erre az áldozati szerepre hív, kíván titeket. Az emberi élet folytatásához nagyobb szükség van az áldozati lelkekre, mint az elemekre. A Szeretet azt mondja nektek: „Azok, akik elégő áldozatok, olyanok, mint a főangyalok légiói, akik legyőzik az ördögök légióit, és fenntartják a világot, hogy Isten irgalmas legyen iránta. Az áldozatok követik leginkább Krisztust. Akik feláldozzák magukat, gyermekeket szülnek magának Istennek.”
PDF 
küldés...