Az üzenetek elfogadása

Az üzenetek elfogadása

 

 

„Gyűjtsd elém a népet! Hallja szavamat, s tanuljon meg félni tőlem mindaddig, amíg a földön él, és gyermekeit is tanítsa meg rá!” (MTörv 4,10)

 

„Az Úr művei nagyszerűek, emlékezetesek mindazoknak, akik örülnek rajtuk.”

Az Úr félelme a bölcsesség kezdete, okosak, akik kitartanak benne.” (111. zsoltár 7 és 10)

 

„Ezért mondom nektek, hagyjátok békén ezeket az embereket, és engedjétek őket szabadon. Ha ez az elgondolás vagy mozgalom emberektől származik, magától felbomlik. De ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket, és úgy látszana, mintha Istennel szállnátok szembe.” (ApCsel 5,38-39.)

 

„Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket: Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen szellemetek hódolata. Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes.” (Róm 12,1-2)

 

*

 

1961. Szűzanya. (Kérizinen-1) 68.

Szavam ma az egész kontinensen visszhangzik a reménység és a megmenekülés üzeneteit közvetítve. Ha megismerik üzeneteimet, és szerintük élnek, akkor a kegyelem és megtérés élő forrásaivá válnak. Áradatként szétterjednek, betöltik az egész Egyházat és az egész világot. Ne vessétek meg, hanem tanulmányozzátok mindazt, ami a lelkek javára válik.

 

1963. Jézus. (Kérizinen-1) 85.

Amit földi éltemben mondtam, nemcsak azoknak mondtam, akik akkor hallgattak engem. Mindazoknak mondtam, akik az idők folyamán hisznek szeretetemben. Különösen akkor gondoltam jövendő barátaimra, amikor földi életem alkonyán elmondtam búcsúbeszédemet. Amikor egy lélekhez szólok, nem egyedül hozzá szólok, hanem minden lélekhez, aki szeret engem. Azért nem szólok mindenkihez, mert meg akarom hagyni a lelkeknek a puszta hittel járó érdemeket. Igen, boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek.

 

1967. Jézus. (Margit asszony-1)

281.

Mondd meg a papoknak, ha a világ nem tart bűnbánatot, ha nem akarja meghallani hangomat, haragom rázúdul, mint a nyaktiló pengéje. Ezt figyelmeztetésként mondom. Hőn óhajtom, hogy üzenetemet megismerjék, mert nem a kutyáknak szántam.

Ha elfogadják az emberek és megvalósítják azt, nem lesz igazságszolgáltatás.

Ha nem, akkor azonban igen.

 

1971. Író, Jézus. (A turzovkai jelenések-1)

43-44.

Író: Azokban az esetekben, amikor az egyházi hatóságok hittek az Úr Jézustól Szűz Márián keresztül érkező üzenetekben, és teljesítették azokat, rögtön tapasztalták Isten helyeslését.

Amint Anglia vezető érseke, Bourne bíboros elvégezte a Petit Bertán keresztül kért felajánlást Mária Fájdalmas és Szeplőtelen Szívéhez, az angol csapatok 1917-ben győzelmet győzelemre arattak. Az első világháború befejezésekor egyedül Anglia érte el háborús célkitűzéseit.

Portugália püspökei felajánlották országukat Mária Szeplőtelen Szívének, és ennek tulajdonítják, hogy az megmenekült mind a spanyol forradalomtól, mind pedig a második világháborútól.

Amikor 1942-ben XII. Pius pápa felajánlotta a világot Mária Szeplőtelen Szívének, megfordult a kocka, és a német csapatok veszteni kezdtek. {Guderian páncélosai.}

46-49.

Író: Ne tévesszük szem elől a lényeget!

A magánkinyilatkoztatások esetében, főleg ha jelenésekkel és jövendölésekkel kapcsolatosak, könnyen a célról az eszközre irányul figyelmünk, és megfeledkezünk arról, miért is adta nekünk Isten ezt a kinyilatkoztatást.

— Mindenki kíváncsi a jövő titkaira, s amikor a kinyilatkoztatások fellebbentik előttünk a jövő fátyolát, nem győzünk betelni tanulmányozásukkal. Az ilyen kíváncsiság azonban nem sokban különbözik attól, amely a javasasszonyhoz, csillagjóshoz, vagy tenyérolvasóhoz hajtja az embereket. Biztosra vehetjük, hogy Istennek nem kíváncsiságunk felébresztése volt a célja, hanem bűnbánatra akart serkenteni. Amikor a kinyilatkoztatásban foglalt jövendölések büntetéssel vagy jutalmazással kapcsolatosak, beteljesedésüket se vehetjük biztosra, mert az függ attól, hogy teljesítjük-e a velünk kapcsolatos feltételeket. Megjegyezzük itt, hogy ha egy ilyen jövendölés nem teljesült, abból még nem következtethetünk arra, hogy az nem Istentől származott, hiszen Ninive sem pusztult el, pedig Jónás próféta Isten nevében jövendölte meg. Viszont a jövendölés teljesedése se mindig bizonyítja isteni eredetét, hiszen az ördög is előreláthat háborúkat és természeti csapásokat, és ilyen jövendöléseivel félrevezetheti az embereket. Azért bízzuk az Egyház döntésére, hogy melyik jövendölés beteljesedését fogadja el bizonyítéknak annak isteni eredetét illetőleg.

— Mások azért érdeklődnek élénken a jelenések iránt, mert enyhülést, gyógyulást keresnek bajaikra, betegségeikre, vagy hozzátartozóik számára. Ezek alig látnak többet a kegyhelyekben, mint egy híres orvosban vagy klinikában, ahol új gyógyszerekkel reményt támasztanak a gyógyíthatatlanoknak nyilvánított betegekben. Istennek nem az orvosokkal való vetélkedés a célja a gyógyításokkal, hanem a jelenések természetfeletti voltát kívánja igazolni általuk. Ami azonban az egyszerű ember előtt csodásnak látszik, azt egy szakember esetleg természetes okokkal is meg tudja magyarázni. Azért a gyógyulás voltának eldöntését a püspöki bizottságra kell bíznunk.

— Óvakodnunk kell attól is, hogy a kegyhely vízét, vagy a Szűzanya által érintett vagy „megcsókolt” kegytárgyakat babonás talizmánként használjuk, s neki természetfeletti erőt tulajdonítsunk. Nem a vízben vagy a kegytárgyakban van az erő, hanem egyedül Istenben, de Ő felhasználhatja ezeket hitünk erősítésére, s mi a külső jelét adhatjuk használatuk által a Szűzanya közbenjárásába és Isten irgalmába vetett bizalmunknak.

— Nagy lehet számunkra a kísértés arra is, hogy a jelenések hírét érdekfeszítő újságként, rémhírként vagy pletykaként adjuk tovább, és élvezzük, hogy a társaság középpontjába kerültünk, mindenki bámulja tudásunkat, és úgy issza be szavainkat, mint homok a vizet. Inkább arra törekedjünk, hogy Márián keresztül Istenre irányítsuk az emberek figyelmét.

— Azok, akik szeretnek utazgatni, talán csak újabb úti élményt vagy szórakozást látnak egy kegyhely felkeresésében. A mai közlekedési eszközökkel ezt szinte fáradság, áldozat nélkül megtehetjük, ami még inkább csökkenti a régi zarándoklatok bűnbánati jellegét. Biztosra vehetjük, hogy Isten nem a turistaforgalmat akarta előmozdítani, s szándékának csak akkor teszünk eleget, ha a vezeklés szelleme s hitünk erősítésének vágya vezet ebben.

— Mások jó alkalmat látnak a jelenések hírének terjesztésében arra, hogy dörgő hangon ítéletet mondjanak a pusztulásra megérett világ felett. Ezek – akárcsak Jónás – kiábrándulnak, amikor a megjövendölt büntetések halasztást szenvednek, vagy teljesen elmaradnak. Ehelyett inkább az irgalmas Isten szellemét tegyük magunkévá, aki a megtört nádat nem töri el, és a füstölgő mécsbelet nem oltja ki; s csak azért adja tudtunkra a minket fenyegető büntetést, hogy alkalmat adjon a megtérésre.

— Óvakodnunk kell attól is, hogy az egyházi jóváhagyás késlekedése, vagy a püspökök elmarasztaló véleménye miatt se haragra ne lobbanjunk, se éles szavakkal ne mondjunk ítéletet felettük. Mi nem ismerünk minden részletet, sem egyéni bűnösségüket nem tudjuk megítélni, s az ilyesféle ítéletre semmi jogunk sincs. Ezt teljesen Istenre kell bíznunk, aki mindenkit megjutalmaz és/vagy megbüntet majd érdemei szerint.

— Mindennél helytelenebb s károsabb azonban azok magatartása, akik attól való félelmükben, hogy megzavarnak vele másokat, nem merik terjeszteni a jelenéseket, jövendöléseket akkor sem, amikor azok nyilvánvalóan megegyeznek hitünk tanításával, és amikor nagyon valószínű, hogy valóban Istentől származnak. Számtalan lélek kárhozatba rohanását segíthetik elő gyávaságukkal, mert ha bekövetkeznek a megjövendölt csapások, nemcsak gyónásra nem lesz idő milliók számára, hanem talán még a bánatot sem lesznek képesek felindítani. Nem kell arra törekednünk, hogy bölcsebbek legyünk Istennél és Szűz Máriánál. Ha ők jónak látták ezeket a világ tudtára adni, mi sem tehetünk okosabbat, mint hogy továbbadjuk ezeket a híreket, főleg azoknak, akik valószínűleg súlyos bűn állapotában élnek és a kárhozat veszélyében forognak.

A Szűzanya szerint a Sátán tevékenységének is tulajdonítható, hogy az egyházi jóváhagyás késik, vagy teljesen elmarad egyes jelenéseinél. Amit pedig mi „bölcs óvatosságnak” szeretünk nevezni, azt Ő közömbösségnek mondotta. Ez sem erény, s ettől is óvakodnunk kell.

A helyes magatartás tehát az, hogy figyeljünk fel azokra az üzenetekre, amelyek oly változatos formában, de mégis oly egyöntetűen jönnek mind az Úr Jézustól, mind a megbízottjától: Szűz Máriától, s amelyeknek lényege, hogy szívből bánjuk meg vétkeinket, s hagyjunk fel Isten megbántásával. Vezekeljünk mind saját múltbeli bűneinkért, mind pedig másokért, és imádkozzunk buzgón a bűnösök megtéréséért, az Egyház és az államok vezetőiért. Ajánljuk fel értük egyéb jócselekedeteinket és szenvedéseinket is.

Egyénileg pedig törekedjünk arra, hogy a még rendelkezésünkre álló időben a tökéletességnek minél nagyobb fokára jussunk el a szentségek gyakori és buzgó vételével, az Úr Jézus szenvedéséről való elmélkedéssel és az erények gyakorlásával.

Így elérjük azt a célt, amelyet az Úr Jézus és Szűz Mária a jelenésekben szemünk elé állított, és megvalósulnak rajtunk Jézus Szívének ígéretei:

J: Azoknak, akik a lelkek megmentésén dolgoznak, olyan erőt adok, hogy még a legmegrögzöttebb bűnösöket is megtérítik.

A bűnösök Szívemben az irgalom forrására, tengerére találnak.

A lanyha lelkek buzgóbbá válnak. A buzgó lelkek még nagyobb tökéletességre emelkednek.

Biztos menedékük leszek életükben, de főleg haláluk óráján.

Író: Így teljesül Jézus vágya: „Azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.” (Jn 10, 10)

 

1973. Szűzanya. (Máriás Papi Mozgalom-1) 83.

Kimondhatatlanul nagy megpróbáltatások ideje van készülőben; ha az emberek tudnák, talán megtérnének.

 

1975. Író. (Enzo-1) 3-4.

Ez a pogánysággal teli környezet nyílt krízist teremtett annyira, hogy még az Egyházon belülieket is megfosztotta örök hazájuktól, melynek hűséges és szent szolgálatára lettek meghívva. Felteszik a kérdést, hogy az Egyház papjai, akik már nem hajtják meg térdüket az Eucharisztiában jelen levő Krisztus előtt, akik modern tévtanokkal búcsút vettek a hittől, mely az angyalokra, ördögökre, a Pápa által hirdetett házasságmorálra és az ő tévedhetetlenségére – hit és erkölcs dolgaiban – vonatkozik. Akik ezeket elvetik, vajon hisznek-e még, birtokukban van-e még a hit kincse?

Ilyen lelki magatartás elutasít minden magánkinyilatkoztatást. Azt mondják: Isten lezárta a kinyilatkoztatást az apostolokkal, az általános kinyilatkoztatással. Nincs joga a magánkinyilatkoztatásnak, hogy a mai időkben az embereket megtérésre hívja és figyelmeztesse a rendkívüli jelekre. Ilyen felfogással utasítják el sokan a felhívást, a kötelezettséget a megtérésre. 

Minden püspöknek kötelessége, hogy a jelenségeket gondosan megvizsgálja, és ellenálljon a dologba vetett hiszékenységnek. Magát a csodát azonban nem szabad tagadni, nehogy Kaifás félelmetes bűne ismétlődjön meg, mely Isten kinyilatkoztatását istenkáromlásnak tekintette, a csodát pedig varázslatnak és megszállottságnak bélyegezte.

Ki merné magára vállalni a reá bízott lelkek örök sorsát, amikor elutasítja a megtérésükre adott utolsó eszközt, és így a pokol és az örök kárhozat tüzébe veti őket.

Ebben az értelemben minden Istentől rendelt jel sokak romlására és sokak feltámadására lesz.

 

1981. Szűzanya. (Máriás Papi Mozgalom-1) 369-370.

Ne legyen több kétely, határozatlanság és bizonytalankodás. Közületek mily sokat bénított meg Ellenfelem e ravasz és veszedelmes fegyverével!

Ne figyeljetek azokra, akik benneteket körülvesznek, ne szenteljetek figyelmet az elhangzott bírálatoknak, a kétkedésnek, amely gyakran kíséri e Művemet. Nem adatott meg mindenkinek, hogy megértse tervemet.

Nektek megadta, kicsinyeim, a Fiú által az Atya, hogy mindezt megértsétek, aki az Ő Szeretetének Lelkében helyezett benneteket Szeplőtelen Szívem bölcsőjébe.

 

1984. Szűzanya. (Máriás Papi Mozgalom-1) 478-479.

Térjetek meg!

Ez az én időm. Mialatt ma az 1917-es első fatimai megjelenésemre gondoltok, már átélitek az eseményeket, melyeket ott megjövendöltem.

Abban az időszakban vagytok, amelyben az ütközet köztem, a „Napba öltözött Asszony” és Ellenfelem, a „vörös Sárkány” között befejezéséhez közeledik. A miatt jelenek meg ismét újabb és szokatlanabb módon, hogy biztosítsalak benneteket arról, hogy jelenlétem köztetek rendszeressé vált.

Sürgőssé és gondterheltté vált anyai kívánságomat ma üzenet útján küldöm mindenkinek.

— Térjetek meg és bánjátok meg bűneiteket!

— Térjetek meg és forduljatok Istenhez, aki megment benneteket!

— Térjetek meg és haladjatok a jó, a szeretet és az életszentség útján!

Ez még a megtéréstekre adott idő. Fogadjátok el felhívásaimat, amelyeket oly sokféleképpen intézek veszélyeztetett gyermekeimhez.

 

1984. Jézus. (Betania-1) 46.

Leányom, megfeszítve itt maradok közöttetek. Remélem, hogy Gyermekeim megtérnek és a szeretet fog uralkodni. Az én szerelmemet adom nektek. Mint katolikusok, ti megmenekültök, de én azt akarom, hogy a más valláshoz tartozó emberek is mindnyájan meneküljenek meg. Meg kell érteniük üzenetemet.

 

1985. Szűzanya. (Máriás Papi Mozgalom-1) 508.

Ezen a napon, amely számotokra egy új esztendő kezdetét jelzi, amikor reám, mint Édesanyára tekintetek mindnyájan az Egyházban – a püspökök, a papok, a szerzetesek és a hívek – azt mondom nektek, hogyha Édesanya vagyok, és engem anyaként tiszteltek, akkor mindegyikőtöknek meg kell hallgatnia engem, szeretnie és követnie kell engem.

 

1987. Jézus, Vassula. (Vassula-1)

251.

J: Vassula, mondd: „Dicsőség legyen a mindenható Istennek!” Tudod, ki vagyok én?

V: Te vagy az Alfa és az Omega. Mindenek Teremtője.

J: Helyesen mondtad gyermekem. Most ezt mondom neked: Áldott, aki olvasni fogja üzenetemet, és hiszi, hogy én írtam, anélkül, hogy látta volna, hogy én írtam. Áldott, aki hallja üzenetemet, és követi. Áldottak, akik egyesülnek, békét és szeretetet terjesztenek. Terjeszd üzenetemet, terjeszd békémet, és békém uralkodjék a szívekben! Sohase kételkedj Szeretetemben!

271.

J: Leányom, azt akarom, hogy valahányszor jelenlétem jelét adom – bármilyen kis jelét –, Szentszékem dicsőítse meg jelemet, és adja áldását rá! Azt akarom, hogy a világ tudomást szerezzen jelenlétemről, gazdagságomról, irgalmamról és mennyei műveimről. Azt akarom, hogy Szentszékem szélesebb körben terjessze jeleimet, amelyeket azért adok, hogy a világot tápláljam vele. Azt akarom, hogy földem termékeny legyen. Ne engedjétek, hogy a kevés megmaradt virágot kitépjék. Azt akarom, hogy öntözzék ezt a pusztaságot. Ki fogja megöntözni kertemet? Miért hanyagolják el virágaimat?

V: Szeretett Jézusom, ha nem tévedek, hét évig tartott, amíg fatimai csodádat elismerték. Istenem, visszautasítást, kifogást, nehézséget látok elfogadása körül.

J: Virágom, ne szomorkodj! Hadd segítsek rajtad! Vassula, én mindig elérem célomat.

 

1987. Jézus. (Vassula-2) 80.

Vassula, bennem hinni olyan kegyelem, amit én adok. [Imádságban kell kérni Istentől ezt a kegyelmet.] Figyelj, Vassula! Én fogok szólni általad, és azokról a megpróbáltatásokról fogok beszélni, amelyeket Egyházamnak végig kell szenvednie. Ez a kinyilatkoztatás az én hangom. Ismerjétek fel az idők jeleit, fogadjátok el üzenetemet, ízleljétek meg üzenetemet, táplálkozzatok üzenetemmel. Jaj a hitetleneknek!

 

1988. Jézus, Vassula. (Vassula-2)

82.

J: Kérdezem azoktól, akik ezt a kinyilatkoztatást visszautasítják: „Vajon törvényem ellen való, ha most Gondviselésem mai műveivel mentem meg teremtésemet a pusztulástól?” Vassula, Jézus vagyok, és Jézus Szabadítót jelent.

172-173.

J: Jöjj, ne felejtsd el tanításomat! Én diktálok neked, a te isteni Tanítód. Vassula, alig két év alatt sok isteni művemre megtanítottalak, amelyek mindig titokzatosnak tűntek az emberek előtt, ezért nem tudtak a mélyére hatolni. Látod gyermekem, ezek az isteni művek felülmúlják az emberi megértést. Sok lélek azért nem felel műveimre, mert nem akar igazán megváltozni.

V: Uram? Mit értesz „változás” alatt?

J: Ezek a lelkek a világhoz kötődnek, az anyagiakhoz, még akkor is, ha lelkinek gondolják magukat. [Aki lelkinek gondolja magát, de megtagadja Isten természetfeletti műveit, az nem lehet valóban lelki.] Nem lelkiek, mert ahhoz ragaszkodnak, amit fizikai szemükkel látnak és kezükkel megérintenek. Makacsok és szárazságban élnek. Nem nyílik meg szívük, hogy istenségemet beléjük önthessem. [Még az olyan papi lelkek is lelkinek nevezik magukat, mint Garabandal és Medjugorje püspökei.] Igen, sok minden megakadályozza őket abban, hogy fényemben éljenek. Már mondtam, de újra és újra ismétlem ezeket a nagyon fontos szavakat: „Aki nem úgy fogadja Isten országát, mint a kisgyermek, az sohasem jut be oda.” Légy ártatlan! Gyermeki hittel higgy, mert akkor vesz körül isteni világosságom. Mint a virág, a Nap felé fordulsz és kinyílsz, engeded, hogy beléd árasszam világosságomat. Értsétek meg, szeretett gyermekeim, hogy mindig veletek vagyok. [Nem kellene meglepődnünk természetfeletti közeledése esetén. Ez nem tündérmese.] Kimeríthetetlenül szeretlek benneteket.

 

1989. Szűzanya, Jézus. (Vassula-2)

311.

Szűzanya: Legyetek szilárdak hitetekben, teljesen nyissátok meg szíveteket az Úrnak, és fogadjátok Őt örömmel! Dicsérjétek az Urat, amiért ezeket az irgalmas üzeneteket küldte nektek. Ne várjatok új kinyilatkoztatást. Az Ő felszólításai az isteni igazságra emlékeztetnek. Arra emlékeztetnek, hogyan kell szentül élni, arra emlékeztetnek, hogy az Isten Szeretet. Isten az alapvető igazságokra emlékeztet benneteket, töltsétek tehát meg elméteket mindennel, ami igaz és tiszta! Ne hagyjatok üres teret magatokban, nehogy eljöjjön a kísértő és félrevezessen benneteket!

314.

Szűzanya: Dicsérjétek az Urat! Áldjátok az Urat! Gyermekeim, hallgassatok a Bölcsesség Szavára! Soha ne tagadjátok meg az Urat! Keressétek az igazságot, és ne álljatok ellen az igazságnak! Kérdezzétek meg magatoktól: „Miért nyilatkoztatta ki magát nekünk az Úr?” Szeretteim, az Úr szeretetből és könyörületből jött hozzátok, mert annyian eltévelyedtek anélkül, hogy felfogták volna, hova igyekeznek. A ti korszakotok halott, és Jézus azért keresi lelketeket, hogy újra életre keltse. Engedjétek kinyitni szíveteket, engedjétek meg az Úrnak, hogy betérjen szívetekbe, különben hogyan tudna meggyógyítani benneteket? Szent Édesanyátok vagyok, aki éjjel-nappal sír eltévelyedett lelketek miatt. Az Úr számtalan jelet ad az egész Földön. Arra figyelmeztet benneteket, hogy a végső időben éltek!

Gyermekeim, jöjjetek vissza hozzánk, hallgassatok hívásunkra!

315-316.

J: Teremtésemnek csak kis maradéka őszinte. Sokakat, akik jeleimet követik, csak a szenzáció vonzott, semmi más! Te látod ezeket a lelkeket. [Felismerem azokat, akik a szenzációt keresik.] Jeleimet nem azért adtam nektek, hogy feltűnést keltsek ezen a Földön! Mindazokat, akik a szenzációt keresik, komolyan kérem, hogy jöjjenek alázattal hozzám és imádkozzanak. Jöjjetek hozzám anélkül, hogy csodákat és jelet keresnétek! Imádsággal jöjjetek hozzám! Legyetek szentek, térjetek meg és kezdjetek böjtölni ti, akik hiábavaló illúziókkal töltitek meg lelketeket, de mivel nem teszek eleget elvárásotoknak, hátat fordítotok nekem. Hol van az a Lélek, akit nektek adtam? Engedjétek, hogy szívetek befogadja törvényeimet. Süssétek le szemeteket előttem, térdeljetek le szent jelenlétemben, és bánjátok meg bűneiteket! Én, az Úr, fölemelem a kicsinyeket. Jöjjetek hozzám, hogy meghalljátok hangomat! Jöjjetek, hogy alázattal és őszintén felfedezzétek a Bölcsességet. Szent Szívem nem leli örömét azokban, akik a szenzációt keresik, és azokban sem, akik azt állítják magukról, hogy helyesen cselekednek, miközben kíváncsiságból jönnek. Milyen keveset fognak tanulni!

 

1991. Jézus, Jahve. (Vassula-5)

48.

J: Tudják meg e sorokból, hogy az én hangom a Szeretet hangja! Nemcsak hozzád szólok, hanem minden lélekhez.

Ezért jöjjetek hozzám, akik szükséget szenvedtek. Kiemellek nyomorúságotokból…

51-53.

J: Senkit sem küldök el magamtól, aki hozzám jön, még a bűnöst sem, ha megbánja bűnét. De még mindig vannak, akik nem hisznek irgalmamban és szeretetemben. Nemcsak nem hisznek, hanem ők azok, akik elárulnak. Ma is ugyanazt mondom nektek, mint egykor: „Senki sem jöhet hozzám, ha Atyám meg nem adja neki” (Jn 6,65). Ezért mondom nektek, imádkozzatok, hogy mindenki megkapja az Atya irgalmából a kegyelmet. Kegyelmet, hogy megtérjetek!

Igen, ahhoz, hogy hozzám „jöjjetek”, szükséges, hogy a fölülről kapott kegyelem hozzon hozzám benneteket. Senkit sem utasítok vissza, aki elfogadja ezt a kegyelmet. Ezért ne pazaroljátok az időtöket arra, hogy ellenvetéseket keressetek, és tiltakozzatok Lelkem művei ellen!

Ha szólítalak benneteket, és nem válaszoltok, a kegyelmet hagyjátok válasz nélkül. Szeretteim, arra kérlek benneteket, imádkozzatok, hogy mindenki megkapja azt a kegyelmet, hogy higgyen és megtérjen!

Lélek minden egyes szó, amelyet nektek adok. Felemel, életre kelt, és világosságot hoz belső sötétségetekbe.

Sok jelet adtam nektek gyermekeim, hogy higgyétek, a Lélek cselekszik és él. Ezért ne várjatok látható jelekre! Lelkem teljes erejével jön e napokban, hogy segítsen rajtatok, amikor mindenütt az éjszaka sötétsége ásít körülöttetek. Mennyire megesik rajtatok a Szívem, amikor látom, miként tapogatja gyenge kezetek az utat ebben az éjszakában!

Sok jelet adok számotokra, hogy elhiggyétek: ezek azok a napok, amikor úgy árasztom ki Lelkemet az egész emberiségre, mint eddig még sohasem. Ezért újból igen ünnepélyesen mondom nektek, akik még ingadoztok, és bizalmatlanul, kételkedve jelet kértek tőlem annak bizonyítására, hogy ezek és más üzenetek, amelyek a világban elterjedtek, tőlem valók-e:

Nem Mózes adott kenyeret őseiteknek a Mennyből, hanem Atyám.

Én adtam nekik kenyeret a Mennyből.

Atyám táplál benneteket, mert Isten Kenyere [Jézus a Szentlélekre utal] száll alá a Mennyből és ad életet a világnak.

Őseitek mannát ettek a pusztában. A sokaságnak akkor Oltáriszentségem előképét adtam benne. Megsokasítottam a kenyereket, hogy tápláljam őket, miként titeket is Testemmel táplállak, hogy életet adjak nektek. Megszaporítottam a halakat is, Nevem jelképét, annak jelképét, AKI TITEKET TÁPLÁL.

Nevem jelképes ábrázolása: IXQUS, amelynek jelentése: Jézus Krisztus, Isten Fia, a Megváltó. Bizony mondom nektek, hogy az az üzenet, amelyet Lelkem minden nemzetre kiáraszt, nem csupán szó, hanem Lélek és élet.

Nem olvastátok, mit mond az Írás?

„Kenyeret hullatok nektek az Égből” (vö. Kiv 16,14).

Nem elég számotokra ennyi jel, hogy meggyőzzön benneteket? Benső sivatagotokat ma mennyei Kenyérrel, ugyancsak csodálatos eledellel táplálom. E csodálatos eledel nem enyészik el, hanem felemeli lelketeket. Ahogy a föld új termést hoz, ahogy a kert új hajtásokat növel, úgy újítja meg dicsőséges eledelem bennetek az életet, a buzgóságot és a hűséget. Ahogy a szikra tüzet gyújt, úgy árad ki rátok Szentlelkem, hogy a szeretet emésztő tüzévé élessze a bensőtökben pislákoló lángot.

A Szentírás mondja: „Az érzéki ember nem fogja fel, ami Isten lelkéből ered. Oktalanságnak tűnik föl neki, s nem képes megérteni, hogy lelkileg kell azt elbírálni” (1 Kor 2,14).

73.

Jahve: Tüzet és vizet teszek minden lélek elé, és hagyom, hogy válasszanak.

Sohasem fogom megsérteni az ember szabadságát, soha… Megengedem az embereknek, hogy válasszanak, és szeretném, ha tudnák, mennyire örülök, ha helyesen választanak.

169.

J: Figyeljetek jól végső figyelmeztető szavaimra! Most figyeljetek, amíg még van idő! Olvassátok üzeneteinket [Jézus és Szűz Mária, a két tanú üzenetét], és ne legyetek gúnyosak vagy süketek, amikor a Menny szól! Halkítsátok le hangotokat, és akkor meg fogjátok hallani a miénket.

Kétszer is fontoljátok meg, mielőtt elítélitek a Szentlélek műveit!

Senkit sem fogok megkímélni, aki kigúnyolja a Szentlelket, és nyíltan káromolja Őt.

Az igazságosság az alvilágba küldi őket.

Emeljétek föl arcotokat, és keressétek a Mennyet, hogy Szent Arcomat szemlélhessétek.

Emeljétek szemeteket az Égre, és nem fogtok elveszni.

Bánjátok meg bűneiteket, és kérjétek az Atyát, hogy engesztelődjön meg!

Hamarosan, igen hamar megnyílik a Menny és megmutatom nektek a Bírót.

 

1991. Látnok, Szűzanya. (Litmanova-1) 27.

Látnok: Az emberek újra látható jeleket akartak, erre {a Szűzanya} azt válaszolta, hogy:

Ne akarjátok, hogy a mennyei Atya megmutassa, hogy Ő a Föld és az Ég Ura.

 

1994. Szűzanya. (Nadju-2. 43)

Kevés kell ahhoz, hogy az ember a vesztébe rohanjon a szabadkőművesség mesterkedései követtében, ezért ma már nem lehet tovább várni és mit sem tenni.

Igen kedves papom!{A megyéspüspök} Míg az Egyház sok vezetője nem hallgatja meg szeretetem üzeneteit – nem csupán azért, mert ezeket nem hagyták jóvá, hanem mindenekfelett azért, mert ezek a vezetők szentségtöréseket követnek el és hazugságokat mondanak –, mi lesz addig a sorsa azoknak a juhoknak, akik őket követik? Segíts nekem gyorsan, hogy jóváhagyják ezeket az üzeneteket. Vigasztald így az Urat, aki jelen van az Oltáriszentségben. Mivel ebben a korban, mely hasonló Szodomáéhoz és Gomorráéhoz, számtalan gyermekem halad sietve a pokol útján, büntetés éri őket. Ez a kor ugyanis magára vonta Isten haragjának csapásait.

 

1995. Szűzanya. (Nadju-2) 63.

Sürgősen terjeszd el szeretet-üzeneteimet gyermekeim között, akik nem ismerik a Mennyország felé vezető utat, s ezáltal teljesítsd anyai kívánságomat, hogy megmenthessem veszélyben forgó gyermekeimet. Ó, valamennyi gyermekem a világon! Meg kell ismernetek, és el kell fogadnotok üzeneteimet, amelyek megfékezik a rendetlenségeket, ha ugyanis gyermekeim nem követik Isten akaratát, és nem fogadják el üzeneteimet úgy, ahogy adom őket, Isten válasza olyan szigorú lesz, hogy az emberek nem tudnak majd megmenekülni tűzcsapástól, és jövőjük bizonytalan lesz.

 

1995. Jézus. (Vassula-9) 109.

Azért tápláltalak és neveltelek, hogy tömegesen hozd a lelkeket hozzám. Közülük sokan még nem akarnak visszafordulni hozzám… Mennyire sajnálom őket!

Gyötrődöm és szenvedek, mert látom, hogy sejtelmük sincs az őket körülvevő veszélyekről!

 

1996. Szűzanya. Vassula-9. 164.

Isten az Ő misztériumát csak a tisztaszívűek előtt fedi fel, és a mi két Szívünk azért követi fáradhatatlanul a bűnösöket, mert nagyon szeretünk benneteket. Ó, de úgy látszik, hogy sokan nem értik és nem törődnek vele, és gúnyt űznek felszólításainkból. Amikor az irgalomnak ez az ideje lejár, a halottak nem kelnek többé életre. [Ez azt jelenti, hogy már túl késő lesz akkor megváltozni, amikor az irgalom ideje lejár.]

 

1996. Író. (Garabandal-1) 80.

Nekünk semmire sem jó, ha hiszünk a jelenésekben, de nem teljesítjük az üzenetet. Vagy jobban mondva, ha nem teljesítjük azt, amit a mi Szent Anyánk, az Egyház kér.

Amint azt mindnyájan tudjuk, a Szent Szűz ugyanazt mondta, amit Lourdesban és Fatimában. Semmi újat nem mondott. A Csoda azért következik be, hogy az üzenetet teljesítsük. És hogy megerősítse a jelenéseket. Ha teljesül az, amit az üzenet kér, akkor nagyon jelentéktelen az, hogy hiszünk-e vagy nem a jelenésekben.

Mindazonáltal számot kell vetnünk azzal, hogy a jelenések elhívése az Úr Jézus által adott kegyelem, sokat kell imádkoznunk azokért a testvéreinkért, akik még nem ismerik Istent. Azt hiszem, az a Szent Szűz kívánsága: Imádkoznunk kell azokért is, akik kegyelmet kapnak Istentől és a Szent Szűztől anélkül, hogy azokat megköszönnék.

 

1998. Szűzanya. (Nadju-3) 41.

Nagyon kedves gyermekeim! Szomorúság és aggodalom nélkül kövessetek engem! Ahogyan Isten, aki jelei által csodákat művel Mennyben és Földön, megmentette az oroszlánok vermébe dobott Dánielt – bezárva az oroszlánok száját –, ugyanígy én megmentelek titeket a pokol mocsarából, titeket, akik az én utamon jártok, és megpróbáltok megismertetni engem azokkal, akik nem ismernek. A korszakzárás viharában győzelemhez segítelek benneteket. Minden megvalósult abból, amit a Kivonulás könyvében Mózes elmondott, s amiről a próféciák és a zsoltárok szólnak. Ugyanígy minden beteljesült abból, amire az Úr igéi és Mária, az Istenanya üzenetei figyelmeztetnek.

Ne töprengjetek a látszólagos ellentmondásokon! Mint alázatos és szerető kicsiny lelkek erős hittel, bizalommal, bátorsággal és bölcsességgel emelkedjetek felül a jelentkező nehézségeken.

 

*

 

1978. II. János Pál első beszéde.

„Ó, micsoda mélységes Isten tudása és bölcsessége! Milyen megfoghatatlanok az ítéletei és mily kifürkészhetetlenek az ő útjai!” (Róm 11,33)

el kell gondolkodnunk a jóságos és gondviselő Isten titokzatos tervein. Nem azért, hogy megértsük azokat, hanem inkább, hogy imádva leboruljunk előtte és imádkozzunk. Úgy érezzük, hogy a zsoltáros szavát kell most megismételnünk, aki a magasba emelte tekintetét és így fohászkodott: „Honnan jöhet segítség nekem? Az én segítségem az Úrtól való!” (Ps 120. 1-2.)

 

Comments are closed.