1997. december 31. Szűzanya. (Máriás Papi Mozgalom-2) 109-112.
Kedves fiaim, töltsétek velem csendességben, imádságban ennek a most befejeződő évnek utolsó óráit!
Ne élvezetekkel és szórakozással töltsétek, mint annyi sok fiam!
Ez az esztendő különösen fontos volt tervem szempontjából. Most beléptek az én időmbe.
Ezért jelöltem ki számotokra azt a fényes utat, amelyen járnotok kell, hogy Szeplőtelen Szívemnek tett felajánlástok szerint éljetek.
Immár minden fel van fedve előttetek.
— Minden fel lett fedve előttetek: Fatimában prófétai módon hírül adtam nektek tervemet, amit ezekben az években Máriás Papi Mozgalmam által valósítottam meg.
Fel lett fedve előttetek lassú előkészítésében.
Most befejeződő századotok az Ellenfelemnek adott erős hatalom jelét viseli.
Az elméleti és gyakorlati materializmus tévedésével vezette félre az emberiséget, amely Isten helyett bálványokat készített magának: az élvezeteket, a pénzt, a szórakozást, a hatalmat, a kevélységet és a tisztátalanságot. Ezeket imádja mindenki. A Sátánnak valóban sikerült a bujaság serlegével elcsábítania a Föld nemzeteit.
A szeretet helyett a gyűlöletet, az egység helyett a megosztottságot, az igazságosság helyett sokféle igazságtalanságot, a béke helyett folytonos háborút hozott.
E századot valóban a kegyetlen és véres háborúk jelölték, amelyek milliószámra szedték ártatlan áldozataikat.
A Szent Háromság úgy rendelkezett, hogy századotok kerüljön az én erős, anyai és rendkívüli jelenlétem jele alá.
Így Fatimában kijelöltem azt az utat, amelyet az emberiségnek meg kell járnia, hogy visszatérjen az Úrhoz: a megtérés, az imádság és a jóvátétel útját. És biztos menedékhelyül felkínáltam nektek Szeplőtelen Szívemet.
— Minden fel lett fedve előttetek: tervem fájdalmas részleteivel is megismertettelek benneteket.
Az emberiség a Sátán dajkaságába, nagy hatalmába került a sátáni és szabadkőműves erők vezénylete alatt; Egyházamat elsötétítette a beáramló füst.
Tévedéseket tanítanak és hirdetnek, melyek miatt sokan elveszítik a Krisztusba és Evangéliumába vetett igaz hitet; nyíltan megsértik Isten szent törvényét; nemcsak elkövetik a bűnt, hanem gyakran még helyesnek is tartják, és így elvész a kegyelem és az isteni jelenlét világossága; alapjában sérül meg az egység a Tanítóhivatal és főleg a pápa elleni támadások miatt, és egyre növekszik a fájdalmas szakadások sebe.
Életre keltettem Máriás Papi Mozgalmamat, hogy anyai segítséget és biztos menedéket nyújtsak a ti időtök szenvedő és keresztre feszített Egyházának, és elterjesztettem a világ minden részében e könyvem által, amely megmutatja az utat, amit be kell járnotok, hogy fényemet terjesszétek.
E könyvvel megtanítom, miként éljétek a Szeplőtelen Szívemnek tett felajánlást a gyermekek egyszerűségével, az alázat, a szegénység, a bizalom és a gyermeki ráhagyatkozás lelkületével.
Huszonöt éve vezetlek már benneteket azokkal a szavakkal, melyeket kisfiamnak {Gobbi atyának} adok, akit eszközömként választottam anyai tervem megvalósítására. Ezekben az években én magam vittem el őt többször is a világ minden részébe, és ő készségesen engedte, hogy vezessem. Mivel kicsiny és félénk, teljesen rámhagyatkozott, mint gyermek az anyjára.
Immár mindent elmondtam nektek, amit el kellett mondanom; minden fel lett fedve előttetek.
Így ezen az éjszakán befejeződnek a nyilvános üzenetek, amelyeket huszonöt éven átadtam számotokra. Most át kell elmélkednetek, szerintük kell élnetek és meg kell valósítanotok az üzeneteket! Akkor a szavak, amelyeket Szeplőtelen Szívemből hullattam rátok, mint égi harmatot életetek oly veszélyeztetett sivatagára, a kegyelem és a szentség gyümölcsét fogják teremni.
Mostantól fogva kisfiam szavai, személye és cselekedetei által fogok megnyilatkozni, akit én választottam, hogy vezetőtök legyen, és akit most vezetek küldetése fájdalmas csúcsára.
— Minden fel lett fedve előttetek: tervemnek elsősorban csodálatos és győzelmes beteljesedését jövendöltem meg nektek.
Hírül adtam Szeplőtelen Szívem diadalát a világban. Végül Szeplőtelen Szívem fog diadalt aratni.
Ez Jézus legnagyobb diadalában következik be, ami elhozza a világ számára a szeretet, az igazságosság és a béke dicsőséges uralmát, és mindeneket megújít.
Nyissátok ki szíveteket a reménységnek! Tárjátok ki az ajtókat Krisztus előtt, aki dicsőségben jön el hozzátok! Éljétek meg a második Advent félelmetes óráit!
Váljatok így diadala bátor hirdetőivé, nekem szentelt kis gyermekeim, akik az én lelkemből éltek; legyetek e végső idők apostolai! Éljetek, mint Jézus hűséges tanítványai a világ és önmagatok megvetésében, szegénységben, alázatban, csendességben, imádságban, önmegtagadásban, szeretetben és Istennel való egységben, bár a világ nem ismer, és semmibe vesz benneteket. Elérkezett a pillanat, hogy kilépjetek rejtettségetekből, és elmenvén bevilágítsátok a Földet!
Mutatkozzatok meg mindenkinek, mint az én fiaim, mert mindig veletek vagyok.
A hit legyen a ti világosságotok, hogy fényt adjon nektek a sötétség e napjaiban, és egyedül a Fiam, Jézus tisztelete és dicsősége iránti buzgóság emésszen benneteket! Küzdjetek, világosság fiai, mert immár elérkezett az én küzdelmem órája! A legkeményebb télben ti vagytok az én Szeplőtelen Szívemből fakadó rügyek, amelyeket az Egyház ágaira helyezek, és hírül adom, hogy hamarosan bekövetkezik a legszebb tavasz.
Az lesz az Egyház számára a második Pünkösd.
Ezért most felszólítalak benneteket, hogy gyakran ismételjétek a cenákulumokban az imát, melyet tőletek kértem: Jöjj Szentlélek, jöjj a Te nagyon szeretett jegyesed, Szűz Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által!
Az Édesanya szeretetével, akit ezekben az években meghallgattatok, követtetek és megdicsőítettetek, megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

küldés...